AZ UTOLSÓ VICTORIA-KERESZT
1945. augusztus 6-án 17 másodperccel a bevetési parancsban megjelölt reggeli 8.15 óra után, Paul Tibbets ezredes, édesanyjáról Enola Gay-nek elnevezett különlegesen átalakított B-29 Superfortress-e leoldotta az első hadműveleti körülmények között bevetett atombombát. A ‘Little Boy’ névre keresztelt, megközelítőleg 20,000 tonna TNT rombolóerejével egyenértékű 20 kT-s szerkezet, egy szempillantás alatt törölte el a föld felszínéről Hiroshimát a történelem addigi leghatalmasabb emberalkotta robbanásában. A csendes-óceáni hadszíntéren dúló öldöklésnek azonban nem vetett véget.
Három nappal az Enola Gay végzetes bevetését követően a Japán Birodalmi Flotta egy -még harcképes- felszíni egységének támadására egy négy F4U Corsair vadászbombázóból álló raj emelkedett a levegőbe a HMS. Formidable fedélzetéről. A 27 éves Robert Gray sorhajóhadnagy vezette kötelék pilótái, a már régen rutinná vált felszállást követően, kimért, gépszerű mozdulatokkal vették fel az északi irányú kurzust. Az utóbbi napok relatív nyugalmának ellenére nagyon is nyilvánvalók voltak a mentális kimerültség jelei. Az elmúlt négy évet mindnyájan aktív katonai szolgálatban töltötték és a világháború végének érezhető közeledtével, érthető volt az elkövetkező összecsapás iránt érzett csekély lelkesedésük.
A kanadai születésű Robert Hamptom Gray a háború kirobbanását követően került a Király Kanadai Haditengerészet tartalékos állományába, ahonnan mint lehetséges tisztjelöltet hamarosan Angliába, a Királyi Haditengerészet kötelékébe irányították át. Az alapkiképzés befejeztével ismét áthelyezés várt rá, ezúttal a Haditengerészeti Légierőhöz, ahol bebizonyosodott a kiképzőtisztek megérzése. Valóban egy született pilóta volt, ösztönösen érezte a repülést.
Átfogó tréning-programot követően Kanadában tűzhette fel zubbonya bal mellére a pilóták áhított ‘arany szárnyait’, majd elindult végzete felé. Aktív repülő-karrierének első szakaszát az indiai-óceánon járőrtevékenységet teljesítő HMS. Illustrious fedélzetén töltötte, ahol a 18 idegőrlő hónapon át szerzett pótolhatatlan tapasztalatot az F4F Wildcat-nek az angol haditengerészeti légierő számára kisebb módosításokkal készült, Martlet elnevezésű változatán.
A HMS Formidable hordozóra csak 1944 áprilisában, a Kaafjordban horgonyzó, már több támadást sikeresen átvészelő német csatahajó, a Tirpitz elleni támadás előestéjén helyezték át.
A németek félelmetes védelmi rendszert vontak utolsó, még érintetlen kapitális hajóegységük köré; a gondosan elhelyezett légvédelmi gépágyúk és füstképző berendezések csapdájában minimális esélyük lett volna a Barracuda zuhanóbombázóknak. A végrehajtandó feladat kevés sikerrel kecsegtetett és a legtöbb hajózó számára valójában kész öngyilkosságnak tűnt. Minden azon múlott, képesek lesznek-e a vadászok hatástalanítani az ütegeket. A választás pedig a Formidable vadászpilótáira eset.
Az április 3-i támadás, mely felülmúlta a legszörnyűségesebb rémálmokat, valóságos vesszőfutás volt, ahol azonban a lecsapó husángok helyett nyomjelzők százai villantak a sziklafalak között, alacsonyan, zárt kötelékben száguldó Hellcat-ek felé. Gray hadnagy vezette raj számtalan rácsapást intézett a hevesen tüzelő ‘Flak-vierling’-ek ellen és inkább a szerencséjének, mintsem saját képességeinek köszönheti visszatérését a hordozóra. Kevés gép marad repülőképes szitává lyuggatott és ellőtt vezérsíkokkal.
Bár a támadás során elért 15 bombatalálat nem volt elegendő a Tirpitz teljes semlegesítéséhez, az elszenvedett veszteségek – 2 Barracuda zuhant le- azonban hihetetlenül alacsonyak voltak. A jelentések pedig tele voltak Gray nevével, akinek bátorsága elismeréseként átadták az egy hónappal ezelőtt megszerzett, japán repterek és hajók elleni sorozatos mélytámadások árán kiérdemelt Szolgálati Érdemkereszthez tartozó második sávot is.
1945 elején azonban a Formidable-t átirányították a csendes-óceáni hadszíntérre, ahol a Királyi Haditengerészet öt másik hordozójával együtt csatlakoztak a japán szigetek partjainál cirkáló, a végső támadásra készülődő amerikai flottaegységekhez.
Robert és pilótatársai hamar megismerkedtek a sarokba szorított ellenfél kétségbeesettséggel vegyes fanatizmusával, mert a saját hordozójuk is a hírhedt kamikaze-k célpontjává vált. Az elkövetkezendő hónapok során a Formidable legénysége számos jóbarátot, valamint 29 repülőgépet veszített a nyomjelzők és gránát robbanásokkal tarkított egekből alázuhanó öngyilkos pilóták támadásai során. Az angol hordozókon rendszeresített páncélozott repülő-fedélzet azonban megvédte a hajót a pusztulástól.
1945. augusztus 9-nek reggelén azonban tiszta és csendes volt az ég. Tökéletes nap a repülésre, visszhangzottak Robert fülében a met. tiszt szavai, amint a négy marinkék Corsair, két géppárt alkotva száguldott az óceán felett. Oly szokatlannak, szinte földönkívülinek tűnt ezt a gépágyú kattogás, robbanások és mélyrepülésben levő motorok jellegzetes sivításától mentes, a pesszimista Hawkins parancsnok szerint vihar előttinek is nevezhető csend. Nyoma sem volt az ellenség jelenlétének, és a pilóták talán egy pillanatra meg is feledkeztek a háború borzalmairól, átadva magukat a felkelő nap arany-sárga sugaraiban tündöklő, végtelen óceán feletti repülés, számtalan bevetés ellenére még mindig lélegzetelállító érzésének. A szárazföld körvonalainak felbukkanásával, az idillt szempillantás alatt felváltotta a lázas, pánikszerű kémlelés.
A felderítőgéptől származó felvételeken Honshu déli csücskénél horgonyoztak a japán rombolók, de a kora reggeli pára áthatolhatatlan, védelmező fátylat borított a tengerre, melyet képtelenek áttörni a kutató tekintetek. A kötelék magasságának csökkenésével azonban csak fokozódik a belső feszültség. Felüti fejét a kétely is; biztos, hogy jó helyen járnak? Gray tisztában van a helyzet veszélyeivel, az ellenséget bizonyára már riasztotta a motorok zúgása.
Majd hirtelen feltárva rejtegetett kincseit, szertefoszlott a homály, és a kötelék pilótái azonnal felfedezték az öböl bejáratánál horgonyzó rombolók -a célpontjaik- karcsú körvonalait.
Gray miután utasította a köteléket a fedezésére, mit sem törődve a körülötte megjelenő fekete pamacsokkal, leborított és a nagy csillagmotorból a maximumot kipréselve, meredeken zuhanni kezdett a szórványos torkolattüzektől felvillanó hajók irányába. Bár pillanatokkal később mind az öt romboló összes légelhárító fegyvere bekapcsolódott a viadalba, Robert Gray-t nem tántorították el a Corsair után nyúló nyomjelzők kísérteties csápjai, melyek mindig az utolsó pillanatban kanyarodtak el, a hullámok felett 60 m magasságban vészesen közeledő vadászbombázó elöl. Robert hevesen manőverezett, de ügyelt arra, hogy a kiválasztott rombolója ne kerüljön ki célzókészüléke fonálkeresztjéből.
A parancsnokuk felett köröző másik géppár pilótái kétségbeesetten próbálták magukra vonni a rombolók tripla 25 mm gépágyúinak tüzét, azonban a harcedzett japán tüzérek nem hagyták magukat megtéveszteni; ők az életükért harcoltak és azonnal felismerték a igazi veszélyt, minden lövegük tüzét a közel 600 km/h-val feléjük száguldó Corsair-ra koncentrálták.
Gray gépét hirtelen több sorozat is eltalálta, jól látható darabokat szakítva ki a Corsair sárkányából, de Robert egy pillanatig sem fordult el a céltól. Biztosan tartotta az irányt, mint akit valamilyen érthetetlen belső erő kényszerített a legyőzhetetlen túlerővel való szembeszállásra. A felette manőverező bajtársai látták a szárnyélein felvillanó torkolattüzeket, amint a Corsair gépágyúi belemartak a romboló szürke oldalába. A viharvert F4U már majdnem elérte célpontját.
De Robertnek a sors a hős szerepét szánta, mert gépét a következő pillanatban, bajtársai szeme láttára, lángoló koporsóvá változtatta egy üzemanyagtartályban robbanó gránát.
Bár a rombolók felett elhúzó, fáklyaként égő roncs inkább egy üstököshöz, mintsem ember alkotta géphez hasonlított, a törzs alól leoldott egyetlen 445 kg-s bomba minden kétséget kizárva a pusztítás hírnöke volt; a hadihajó egy másodperc töredéke alatt vált a lángok martalékává.
A becsapódás lángcsóvája szinte teljesen eltakarta az emelkedni kezdő, majd lassan a hátára fordulva a tengerbe csapódó tűzgolyót, mely nem is olyan rég egy Corsair és egy bajtárs volt. Csak egy felszínen fodrozódó olajfolt jelölte a bátor pilóta végső nyugvóhelyét.
A három megmaradt Corsair -két süllyedő rombolót hagyva maguk után- valamivel kilenc óra előtt landolt a Formidable fedélzetén. Ekkor azonban már úton volt Nagasaki felé egy Tinian szigetéről felszállt, Bock’s Car becenevű B-29-es, fedélzetén a ‘Fat Man’ plutónium bombával.
Hat nappal később Japán feltétel nélkül kapitulált.
Robert Hampton Gray szülei csak hónapokkal később vehették át a brit nemzetközösség legmagasabb kitüntetést, a posztumusz Viktória-keresztet, melyet a fiuk bátorságával, saját élete feláldozásával utolsónak nyert el az emberiség legvéresebb konfliktusa során.
HORDOZÓK CSATÁJA:
Hónapokkal ezelőtt, mikor a Tokyo Express-en történt sikertelen összecsapásom következtében egy kétes állagú mentőmellénybe kapaszkodva, negyedmagammal hánykolódtam a tengeren a Guadalcanal-i éjszakában, még azt a napot is elátkoztam, amikor kineveztek annak a Fletcher osztályú rombolónak az XO.-jává. Micsoda tehetetlen szerkezetek ezek a rombolók! Feltűnik egy japán cirkáló, mi pedig azonnal fohászkodhatunk, hogy egy szövetséges hidroplán és ne a cápák fedezzenek fel elsőnek. De hát hol a fenében vannak azok a kényeztetett, repkedő ficsúrok???
Hát itt, a Hornet fedélzetén, bár ők minden bizonnyal gondolkozás nélkül felcserélnék az Akagi elleni támadásra induló Devastator-uk pilótafülkéjét a legrozzantabb fregatt bármelyik lövészének állására.
A Task Force 1942 dokumentációját tanulmányozva már találkoztam egy azonos hadszíntéren, valamint időpontban játszódó, de a haditengerészeti légierő tevékenységét vizsgáló stratego-szimuláció gondolatával, így nem ért igazi meglepetésként a PAW megjelenése. Arra viszont nem számítottam, hogy a TF’42-nél megismert, jól áttekinthető vezérlési rendszert ennyire effektíven lehet adaptálni egy stratégiai szempontból lényegesen összetettebb ütközetek feldolgozó program esetében.
A PAW bevetései alatt figyelemreméltó részletességgel eleveníthetőek fel az 1942 év nagy hordozó ütközetei. Ez azonban nem minden, hiszen a Korall-tengeri, Midway-Szk-i, Kelet-Salamon-Szk-i valamint Santa Cruz-i csaták mellett kiválasztható egy két évvel később lezajló összecsapás is, melynek következtében a program magában foglalja a hadtörténelem öt nagy hordozó csatája újraírásának lehetőségét. Az említet öt ütközet érdekessége abban rejlik, hogy minden összecsapás kimenetelét kizárólag a haditengerészeti légierő gépei határozták meg. A felszíni flották egységei nem kerültek sem vizuális, sem radar kontaktusba, így nem lehetett meghatározó szerepük a végeredmény kialakulásában.
BANZAI, BANZAI!!!
Eme torokhangú üvöltéssel kezdte meg minden valamire való Kate, Val vagy éppen Zero pilóta gyakran tragikus kimenetelű támadását. A gesztus vonzóan heroikus, de ne ragadtassuk el magunkat; értelmetlenül áldozzuk fel életünk, ha úgy repülünk a légvédelem össztüzébe, hogy bizonytalanok vagyunk támadásunk sikerességét illetően. Sajnálatos módon a kellő magabiztosság megszerzése nem történik egyik pillanatról a másikra, hiszen az offenzív terhek célbajuttatását itt nem bízhatjuk a fedélzeti számítógépre.
A pontos bombavetés érdekében ajánlatos megbarátkozni a célzóberendezés működésével, mely valójában nem is olyan ördöngös dolog, hiszen a fonálkeresztben befogott célponton kívül általában csak a jobb felső sarokban található zuhanási-szög megjelenítőt (DAI), és a berendezés optikáján látható magasságmérő értékeit kell figyelemmel kísérni. Optimális leoldási helyzetben mind a két műszer mutatójának a piros tartományokon belül kell tartózkodnia. A bomba leoldására a DIA skálájának pirosra történő elszíneződését követően kerülhet sor.
Bár a zuhanás időtartalma alatt a bombázó csak minimális manőverekre képes, melyből fakadóan viszonylag könnyű célpontot jelent a tapasztalt tüzérek számára és teljes mértékben tehetetlen a vadászgépek esetleges támadása ellen, ajánlatos vállalni a nagyobb magasságból való rázuhanás rizikóját, mert így több idő jut a pontos célzásra. Viszont még a könnyebb célzás ellenére is tartózkodni kell az ütőképes légvédelemmel rendelkezők hajók hossztengely szerinti támadásától, mert ilyen irányú megközelítés esetén tovább tartózkodunk a lövegek hatékony lőtávolságán belül.
A torpedóvetés első pillantásra kisebb kihívást jelenthet, de itt sem ajánlatos elbízni magunkat, mert a rendelkezésre álló fegyverek szörnyen érzékeny szerkezetek és csak egy szűk magasság, ill. sebesség intervallumon belüli leoldás esetén remélhető kívánt működésük. A nagyon megbízhatatlan és kevésbé potens amerikai torpedókat 60-90 m közötti magasságban, 110 Kts körüli sebességnél ajánlatos leoldani, míg a sokkal hatékonyabb japán fegyverek akár 120 m-ről, 130 kts-s sebességgel is biztonságosan bevethetők.
Ezeket a kívánalmakat valójában rövid gyakorlás után be is lehetne tartani, ha nem kellene a gépnek a leoldás pillanatában vízszintesen repülni. Ez már csak azért is kellemetlen, mert egy alacsonyan és lassan repülő bombázó még a legpechesebb matróz számára is jó célpontot jelent.
A BOSSZÚÁLLÓ MEG A KALÓZ:
Néhány hónappal ezelőtt az Evasive Action (GURU 94/7) kapcsán már esett szó azokról a bizonyos ‘létfontosságú infókrók’, melyeknek ismerete gyakran döntő faktorrá válik a légiharcok kimenetelében. Nincs ez másképpen a PAW esetében sem, ahol -főleg a realisztikus beállítás esetén- nagy figyelmet kell szentelni az aktuális géptípus egyedi rigolyáinak. A Hellcat és a Zero trükkjeiről az említett ismertetőben már esett szó, így alkalom adtán aktuálissá válhat felelevenítésük.
GRUMMAN F4F WILDCAT: Ez a sokoldalú, megbízható, ámbár előnytelen kinézetű vadászgép alkotta a USN Vehicle Fighter századainak gerincét a Pearl Harbor-i támadás idején. Alacsony, 530 km/h végsebessége ellenére -a korszak leglassabb amerikai vadászgépe volt- lehetőségeihez képest olyannyira sikeresen szerepelt a csendes-óceáni háború első éveinek sorsdöntő ütközeteiben, hogy egy csapásra megalapozta a Grumman cég napjainkig fennálló hírnevét a haditengerészeti vadászgépek terén.
A kevés tapasztalattal rendelkező aviátorok számára is könnyen repülhető Wildcat jó emelkedőképessége, a végtelen víztükör feletti őrjáratozáshoz nélkülözhetetlen kiváló hatósugárral, és nem utolsósorban elfogadható vízreszállási jellemzőkkel párosult, azonban a figyelemre méltó 6.9:1 győzelmi arány elsősorban a strapabíróságának és erős konstrukciójának, mintsem a manőverező képességének a következménye. Rövid felszállási úthossza és jó leszállási tulajdonságai pedig ideális típussá tették a kísérő-hordozókról való üzemeltetésre.
GRUMMAN F6F HELLCAT:
Az erősen Wildcat-re emlékeztető, brutális külsejű F6F az USN II. világháborúban szolgálatba állított legfontosabb vadászgépe és egyben a Csendes-óceán feletti légifölény kivívásának pótolhatatlan eszköze volt. Első éles bevetésére 1943. augusztusában, a Marcus-szigetnél kibontakozó ütközetben került sor, karrierje csúcspontját viszont a ‘Nagy Marianai galamblövészet’ alkalmával érte el, hiszen az F6F-nek tulajdonítható a csata során lelőtt 315 japán gép majoráns része. Ez a típus tudhatja magáénak a USN VF-ei által elért összes légi győzelem 75 %-át és egészen elképesztő, hogy csak minden 19. elpusztított japán gépre jut egy Hellcat elvesztése. Mindezek ellenére van néhány rigolyája, mely megkeserítheti az újoncok életét. 11,000 méter felett az F6F egyre lomhábbá válik, az átesések is hirtelen, előzetes figyelmeztetés nélkül történnek, a kormányszervek pedig nehézkesen reagálnak a magasabb sebességtartományokban. Szerencsére a leszállásnál kellően stabil a gép, mindazonáltal az orr -a nehéz motor miatt- hajlamos a lebukásra.
VOUGHT F4U CORSAIR:
A flottánál ‘hajlott szárnyú madár’-ként becézett vadászgép prototípusa elkészültekor a legnagyobb hajtóművel, szárnyakkal és légcsavarral ellátott vadászgépnek számított. 2000 LE-s P&W csillagmotor köré épült, jellegzetes invertált sirályszárnyú F4U az USN első olyan vadásza lett, mely könnyen elérte a 640 km/h sebességet. Megjelenésekor minőségi előrelépést jelentett a haditengerészeti vadászgépek terén. Jellegzetes hangja miatt a japánok ‘Sivító halál’ néven emlegették, az USN aviátoraitól pedig megkapta a közel sem hízelgő ‘Zászlós zúzó’ elnevezést. Sajnos nem alaptalanul.
Valójában tényleg idő kellett míg a pilóták megtanulták a hordozón való landolást, ezzel a kis sebességeknél kíméletlenül átesésre hajlamos típussal. A leszállás pillanataiban a gép meglehetősen instabillá válik és ezt csak fokozza a hosszú orr okozta korlátozott kilátás. És ez nem minden. Bár a Corsair gyorsulása fantasztikus, átesés alkalmával azonnal dugóhúzóba kerül és azt sem tűri, ha huzamosabb ideig fejjel lefelé repül. A többi amerikai vadászhoz hasonlóan az F4U-val is kerüljük a fordulóharcot.
MITSUBISHI A6M ZERO:
A szövetséges pilóták a japán vadászgépek legyőzhetetlenségének valóságos mítoszát szőtték e típus köré, mely kétségkívül olyannyira szinonimájává vált a japán katonai repülésnek mint a Spitfire a angolénak. Csodás fordulékonyságával sokáig képes volt ellensúlyozni gyengébb konstrukcióját, hihetetlennek számító hatósugarával, -mely lehetővé tette távoli csataterek feletti megjelenését- pedig sok szövetséges parancsnokban erősítette meg azt a tévhitet, hogy a valójában komoly erőfölényben lévő ellenféllel állnak szemben. Nem egy támadás alkalmával volt rá precedens, hogy póttartályokkal felszerelt és megfelelő fordulatszámon működtetett motorral repülő Zero-k akár 9 óráig is képesek voltak a levegőben maradni.
DOUGLAS TBD-1 DEVASTATOR:
Egyértelműen a PAW legszerencsétlenebb gépe, mely a kezdeti csatákba is szinte kivétel nélkül a személyzet elpusztítására volt képes. Se nem gyors, sem ne mozgékony, egyszerűen egy teljes mértékben elavult típus, melynek talán egyetlen pozitívuma a leszállásoknál tanúsított jó irányíthatóság.
GRUMMAN TFB1 AVENGER:
Baljósan induló szolgálati karriere ellenére -a Midway-i csatában bevetett VT-8 hat gépe közül csak egy tért vissza és az is csak ócskavasnak volt jó- a háború legkiforrottabb torpedóvetőjévé küzdötte fel magát. Elfogadható hatósugarával, strapabíró szerkezetével és jó, kis sebességű repülési jellemzőivel nyerte el személyzetei elismerését.
NAKAJIMA B5N KATE:
Rendszerbeállításakor a világ legmodernebb haditengerészeti repülőgépének számított ez az elegáns vonalvezetésű, de gyenge tűzerejű torpedóvető. Bár szerkezeti felépítése a Zero-nál strapabíróbbnak bizonyult igazából csak erős vadász védelem mellett képes sikeres támadások végrehajtására. Mindezek ellenére nem ajánlatos lebecsülni képességeit, hiszen négy USN flotta hordozó pusztulása szárad a Kate-ek lelkiismeretén.
AICHI D3A VAL:
Míg hivatalos elnevezése semmit sem jelent az őszülő veterán számára, addig a Val név említése azonnal heves légitámadások emlékeit fogja felidézni a Csendes-óceán térségében harcolók fejében. A kortárs amerikai típusoknál lényegesen jobb repülési tulajdonságokkal bíró típus, a Zero-k védelmét élvezve szó szerint elpusztította az Indiai-Óceán felszíni egységeit. Csillaga csak az USN vadászgépek új generációjának megjelenésével, valamint a légelhárítás hatékonyságának rohamos fejlődésével került leáldozóba.
DOUGLAS SBD-1 DAUTLESS:
Bár már a háború kirobbanásakor lassúnak és elavultnak tartották, a robusztus, megbízható SBD-k bármely más típusnál több hajót küldtek a hullámsírba, mire végül átadták helyüket a Helldiver-eknek a flotta-hordozók fedélzetein. Bár motorja gyenge, hatótávolsága kicsi, gyorsulása pedig rossz, személyzetei szívesen repülték, mert hálás, könnyen irányítható és ami a legfontosabb, pontos zuhanóbombázó volt. Az az egyetlen gép mely a valóságban is résztvett mind az öt hordozó ütközetben.
CURTISS SB2 HELLDIVER:
Az újoncok számára sok gondot jelentő irányítási problémák ellenére, a Dög kétség kívül a II.v.h legsikeresebb zuhanóbombázójának tekinthető. Valóban számos trükköt kell ellesni míg teljes biztonsággal emelkedhetünk a levegőbe, de akkor semmi sem állíthatja meg. Nagy tűzerejű, zuhanásban stabil bombázó, melynek egyetlen igazán sötét oldala a repülő-fedélzetre való leszállás.
Esc: Kilépés a fedélzeti térképről
F1: Kilátás a fülkéből előre, 12′ órában
F2: Kilátás a fülkéből balra, 9′ órában
F3: Kilátás a fülkéből jobbra, 3′ órában
F4: Kilátás a fülkéből hátra, 205°-ban
F5: Kilátás a fülkéből hátra, 155°-ban
F6: Kísérő nézet kívülről
F7: Külső flexibilis követési nézet
F8: Egy másik gépbe történő átlépés
F9: Részletesség-beállítás menü
F10: Konfigurációs menü
F10: Állás elmentése (a hadműveleti térképen)
1 – 0: 10% – 100% hajtómű-teljesítmény
Q: Bevetés, ill. csata feladása
W: ‘Weather visibility’ be/kikapcsolása (a hadműveleti térképen)
R: Az idő múlási sebességének csökkentése
T: Az idő múlási sebességének fokozása
Z: Nagyítás a térképeken
I: Műszerfal fokozatos eltüntetése
I: Térképek lefelé görgetése
P: Pause (a hadműveleti térképen)
A: Robotpilóta be/kikapcsolása
S: Csöves fedélzeti fegyverek aktiválható számának beállítása
D: Zuhanóféklapok kieresztése / bevonása
G: Futómű kieresztése / bevonása
H: Fékezőhorog kieresztése / bevonása
J: Térképek jobbra görgetése
K: Műszerfal fokozatos megjelenítése
K: Térképek balra görgetése
L: Éjszakai világítás aktiválása
X: Kicsinyítés a térképeken
C: ‘Quick cruise’ bekapcsolása a fedélzeti térképen
B: Kerékfék működtetése
N: Trimmelés beállítása
M: Fedélzeti térkép
M: térképek felfelé görgetése
Enter: Elsődleges fegyverek leoldása
Space: Csöves fedélzeti fegyverek aktiválása
Backspace: Másodlagos fegyverzet leoldása
Backspace: Póttartályok leoldása
Tab: Rakéták indítása
[: Ívelőlapok 1/3-al történő bevonása
]: Ívelőlapok 1/3-al történő Kieresztése
=: Teljesítmény 10%-os növelése
-: Teljesítmény 10%-os csökkentése
,: Lábkormány balra
.: Lábkormány jobbra
/: Lábkormány középre
Shift + R: Normál időgyorsítás beállítása
Shift + T: Max. időgyorsítás beállítása
Shift + I: Műszerfal azonnali eltüntetése
Shift + K: Műszerfal azonnali megjelenítése
Shift + =: Maximális teljesítmény
Shift + -: Hajtómű kikapcsolása
Ctrl + crsr billentyűk: Gép forgatása külsőnézetben
Ctrl + crsr billentyűk: Menüpontok / opciók kiválasztása
Alt + F1: Virtuális pilótafülke (Vadászoknál)
Alt + F1: Faroklövész állása (bombázók esetében)
Alt + F2: Bombacélzó berendezés
Alt + F7: Függetlenített külsőnézet
Alt + Q: Kilépés DOS-ba
Alt + P: Pause
Alt + S: Automata térképgörgetés kikapcsolása
Alt + B: A gép elhagyása
Alt + N: Trimmelés visszaállítása alaphelyzetbe
