A repülőgépszimulátorok manapság a játékfejlesztés mostohagyermekeinek számítanak. Kevés fejlesztő vállalkozik arra, hogy ilyen típusú alkotásokkal lepje meg a nagyérdeműt. Egy igazán élethű szimulátornak ugyanis minden esetben szerves eleme a százféle kezelőbillentyű, és kötelező érvénnyel kell gamepad-et vagy joystickot használnunk, hogy legalább a felszállást sikerrel hajthassuk végre. Ezért aztán nem örvendenek nagy népszerűségnek az ilyen jellegű alkotások, megjelent viszont a kategóriának egy olyan alfaja, melynek játékai leegyszerűsített kezelésükkel igyekeznek a felhasználók perselyének bizalmát megnyerni. A Blazing Angels: Squadrons of WWII is az említett csoportot képviseli. Kezdetben kicsit félve ültem le a játék elé, mivel nem tudtam, mennyire rendelkezik arcade, és mennyire szimulátor vonásokkal, ugyanis a hardcore szimulációkkal meglehetősen hadilábon állok. Szerencsére kellemesen csalódtam, a BA ízig-vérig akciójáték, ezért mindenki számára fogyasztható, ráadásul impozáns mennyiségű körítéssel igyekszik felhívni magára a figyelmet.
Nagyon lerágott csont már a téma, a kiadók azonban úgy tűnik, mégsem képesek teljesen kikerülni az aranytojást tojó tyúknak számító II. világháborús téma bűvköréből, ami a Blazing Angels számára is alapul szolgál. A helyszínek sem okoznak nagy meglepetést, a nagyobb légi ütközeteket játszhatjuk újra az 1939-1945-ös évjáratokból. Összesen 18, időrendi sorrendben egymás után következő küldetést kapunk, melyekben 38 féle repülőgéppel kell helyt állnunk. Üröm az örömben, hogy nem válogathatunk közülük kedvünkre, csak a teljes küldetéssorozat teljesítését követően elérhető mini-campaign módban van választási lehetőségünk. Hogy semmilyen körülmények között ne okozzon gondot a játék kezelése, első feladatként rögtön egy nagyobb lélegzetvételű tutorial töltődik be, mely mindenféle manőverezési, valamint akciógyakorlatot bemutat. A bemelegítő küldetés után azonban rögtön ugrunk is a mélyvízbe.
Technikailag profin kivitelezett a játék – a grafikus engine nagyszerű, és bár egy-két plusz speciális effekt még nem ártott volna, az összkép így is nagyon jó. Ráadásul kiválóan optimizált az engine – én a maximumot tudtam kihozni a játékból, mindenféle akadozás nélkül. A folyamatos sebesség akkor sem változott, amikor egyidejűleg legalább húszan szeltük a kék eget, és bámultuk az egymás szárnyáról visszaverődő napsugarak szinte vakító fényét. Speciális extrák tekintetében is minden létező dologgal fel van szerelve a BA. Küldetéseink előtt egy rövidke útbaigazító videót kapunk, melyből megtudhatjuk, valójában miért is harcolunk az adott területen. Aztán ott vannak az aláfestő zenék, melyek nem kevesebb, mint 700 megabájton terpeszkednek a játék korongján – CD-audió minőségű élményt kapunk. Ilyent utoljára a CD-ROM játékok hőskorában láttam, amikor a két megás program mellé kellett még valami helykitöltőnek, amit aztán 74 percnyi audio-sáv jelképezett. Nem csak a zene jó minőségű és változatos, hangeffektekből is annyi van, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket a sok elhangzó dolog hallatán. A felvett szövegek mennyisége is elképesztően nagy, a velünk repülő társaknak be nem áll a szája, ráadásul állandóan poénos, vagy bennünket sértő dolgokat mondogatnak be nekünk a rádióba – az alaphangulat adott. Eléggé felkaptam a vizet például akkor, amikor egyik pilótatársam megjegyezte, hogy a gépem irányítását nyugodtabb szívvel bízná egy kislányra. Szeretném említeni még a hatalmas mennyiségű játékmódot, melyek lehetővé teszik, hogy a térképeket ne csak campaign módban teljesíthessük. A rendelkezésre álló játékmódok rövid leírását az egyik bekeretezett szövegdobozban olvashatjátok.
Most, hogy megtudtuk, technikailag mit kínál a BA, lássuk, mit rejteget részünkre játékélmény és játszhatóság szempontjából. A környezet változatosságára nem lehet panaszunk, szinte minden egyes misszió alkalmával más és más tájakon kell küzdenünk. A térképek igen nagyok, de nem jelenthet gondot a tájékozódás, mert segítségképp kapunk egy célkövető módot, mely a legközelebbi ellenséges célpontokat jelöli meg egy vörös színű jellel. Ami a küldetések változatosságát illeti, azokkal szemben viszont már lennének fenntartásaim. A Blazing Angels-hez hasonló arcade szimulátoroknak mindig is nagy hátulütője volt, hogy változatosság szempontjából nem jeleskednek igazán. A BA esetében igyekeztek szakítani a hagyományokkal a készítők, de a végeredmény jobbára ugyanaz maradt. Hiába tűzik ki számunkra feladatul, hogy védjük meg a londoni parlamentet a bombázóktól, vagy éppen segítsük a földön védekező társainkat, az alapdefiníció mindig ugyanaz: mindenkit kiirtani. Nincs gondolkozás, nincs taktikázás, csak a reflex, meg a gyorsaság jut szerephez ebben a műben.
Szinte túl könnyűnek éreztem a játékot első menetben, aztán lelkesedésem villámgyorsan alábbhagyott, miután elértem a tizenegyedik küldetést. A nehézség belövése sajnos eléggé félresikerült a fejlesztőknek, az első pár könnyű bevetést követő iszonyatosan kemény missziók miatt az ember hamar felhagy a további próbálkozással. Ezen a mellékfogáson csupán pár napig tartott volna javítani, a mélyen tisztelt Ubisoft ezt mégsem tette meg.
Igazából nem tudom pontosan, alkotói kinek szánták leginkább ezt a gamét. A Blazing Angels, annak ellenére, hogy játékmenetében semmiféle valóságtartalom nincsen, mégis rendelkezik valamiféle szintű realizmussal például a fizika, vagy az ellenfelek viselkedése terén. Mégsem lehet elmondani erről a játékról, hogy szimulátor, de az agyatlan lövöldözős jelző sértő lenne rá. Így aztán az igazság valahol a kettő között lehet: a Blazing Angels egy könnyen kezelhető, realisztikus tulajdonságokkal felvértezett szimulátor-jellegű akciójáték, mely a család minden tagja számára kiváló szórakozást biztosít, emellett a mai kor technikai színvonalának megfelelően teljesít grafikailag és a körítés tekintetében is.
Hogy emlékeztessen bennünket egy valódi szimulátorra, az egérkezelést kicsit elrontották, hogy mégse legyen olyan könnyű az irányítása. Van ugyan neki elég sok hibája (a nagymama főztje sem lehet mindig tökéletes), de végeredményben megéri az árát.
