Japán és Európa kultúrája gyakorlatilag minden téren, így a játékpiacon is merőben eltér egymástól, azt hiszem, ebben senki nem fog vitába szállni velem. Éppen ezért igazán merész vállalkozás volt a Codemasters-től, hogy a szigetországban hatalmas sikerrel futó RF Online-t végül elhozta az öreg kontinensre is – vajon ezúttal is a bátraké lesz a szerencse?
Arra gondolom, már mindenki rájött, hogy ismét egy MMORPG-vel van dolgunk, így gyakorlatilag pontosan azt kapjuk majd a játékban, amit a stílus szabványai diktálnak. Az alap univerzumot kis jóindulattal talán még érdekesnek is mondhatnánk, Novus jövőbeli világa ugyanis erősen át lett itatva fantasy elemekkel is. A planétán három faj küzd a hatalomért: Accretia birodalmának tagjai materialisták, akik hatalmas robotokban harcolnak, a Cora szent szövetsége spirituális elveken alapuló társadalmat épített ki, ahol mindenki kiválóan bánik a természetfeletti erőkkel, a középutat pedig a Bellatok jelentik, akik technikai fejlettségük mellett nem elveszettek a varázslás terén sem. A választható karakterosztályok már messze nem lettek ilyen színesek, a Harcosok a sima „megyek és ütök” vonalat képviselik, a Rangerek erőssége a távolsági támadásokban rejlik, a Spirituálisták a mágiában vannak otthon, míg a Specialisták a legmodernebb technika használatával próbálnak túlélni.
Aki itt abbahagyná a cikk olvasását, az akár még azt is hihetné, hogy egy jó játékkal van dolgunk, pedig nem. Csak ismételni tudom magam, ez a program nem az európai gamereknek való. Ezzel elég hamar szembesülni fogunk, hiszen a karakterek is erősen távol-keleti vonásokat kaptak, így nem valószínű, hogy bárki is túlzottan szimpatizálna velük. A grafikára rossz szavunk nem lehet, ám az összhatás valahogy mégis túl mesterkéltre sikeredett. A városok, és az egész világ teljesen élettelen, a szereplők mozgása elképesztően lassú, még futva is, némely szörny pedig szinte már groteszk, egyszóval nagyon hamar beleunhat bárki, mielőtt még az igazi szépségek kibontakozhatnának. Pedig azért vannak ilyenek is, a fajok állandó harca – esetenként több száz résztvevővel – vagy a magas szinten megtanulható elit képességek új ízt adhatnak a játéknak, már persze ha valaki hajlandó lesz addig elszenvedni vele.
Mentségemre legyen mondva, mindenféle előítélet nélkül ültem le az RF Online elé, de ez sem volt elég ahhoz, hogy kedvemet leljem benne. Mondjuk ki bátran: ez a játék egy teljesen más piacra készült, így nálunk igazi élvezeteket csak az egzotikumok kedvelőinek kínál – kár érte.
RF Online Magazine
Akármilyen hihetetlen, de a Codemasters még egy hivatalos újságot is indított, ami csakis cikkünk alanyával foglalkozik. A negyedévente megjelenő, elismert cikkírók és szakemberek által szerkesztett magazin 68 teljesen színes oldalon keresztül tálalja az érdeklődőknek a legfrissebb információkat, az eljövendő jelentős ingame eseményeket, de olvashatunk benne interjúkat, guild bemutatókat, vagy éppen mélyenszántó tippeket, segítségeket is. A magazin angol nyelven is megrendelhető a játék hivatalos weboldalán keresztül, egy szám ára csekély 7.99 Ł, míg az éves előfizetés (ez ugyebár négy számot jelent) 29.5 Ł-ot kóstál.