Új külsővel és vadonatúj szolgáltatásokkal várja a Battle.net a felhasználókat. A most útjára indított és felturbózott szolgáltatás már a StarCraft 2-nek készíti elő a terepet.
Régóta tesztelgetik a Blizzard online szolgáltatását, a Battle.netet, ami most végre új köntösében jelenik meg a látogatók számára. A kaliforniai csapat játékaival és egyéb szolgáltatásaival kapcsolatos online rendszer újításai lényegében az idei esztendőben debütáló StarCraft 2-nek kövezte ki az utat, hiszen mint korábban is említette a Blizzard, a cél, hogy még megbízhatóbb, stabilabb és új ficsőröket tartalmazó szolgáltatást tudjanak a jövőben nyújtani. Ennek ékes példája, hogy egyes források szerint a friss és régi felhasználók között véleltlenszerűen osztogatják a majdani zárt bétateszt bétakulcsait, van olyan is, aki már megkapta a hozzáférését, igaz használni még nem tudja, hiszen nincs pontos dátumunk a bétát illetően.