Nagy rajongója vagyok Tim Burton, a kiváló filmrendező munkáinak. Véleményem szerint Hollywoodban ő rendelkezik a legérdekesebb és legegyedibb víziókkal, melyeket a filmvásznon keresztül tökéletesen továbbítani is tud a nézők felé. Emlékezzünk csak a Beetlejuice: Kísértethistóriára, az első két Batmanre, az Ollókezű Edwardra, az Ed Woodra, a Támad a Mars!-ra, Az Álmosvölgy Legendájára, vagy a még viszonylag friss Nagy Halra – mind-mind zseniális, roppant hangulatos és ugyanakkor páratlan, felettébb egyedi filmalkotás.
Burton, a szalagcímben is említett, nem elhanyagolható életművén túl, készített még egy nagyon jelentős filmet, amit bár nem ő rendezett (hanem Henry Selick), de mégis magáénak vallhat. Egyrészt, mert szinte az utolsó szögig az ő fejéből pattant ki az egész (ő volt a producer, az író és a karaktertervező), másrészt az eredeti címébe is beleírta a nevét. Ez a film a Karácsonyi Lidércnyomás, angolul: Tim Burton’s The Nightmare Before Christmas. Érdemes megemlíteni a film mögött álló másik jelentős alkotót is, Danny Elfmant, ő szerezte ugyanis a mozi nagyon hangulatos zenéit, továbbá ő írta dalszövegeket és ő adta a főszereplő énekhangját is. Mindez azért fontos, mert az 1993-ban készült film egy bábfilm-musical, amiben szinte végig énekelnek a szereplők, ráadásul ez volt az első mozifilm, amit az úgynevezett stop motion technológiával forgattak, azaz minden egyes kockát külön fényképeztek, miután alaposan beállították a drótvázas bábokat. Azok számára, akik valamilyen oknál fogva lemaradtak erről a remekműről, röviden összefoglalom a film cselekményét: Adott egy érdekes, Halloween témájú, girbegurba épületekkel beépített bábvilág, ahol mindenféle szörnyek élnek, ők felelnek Halloween ünnepéért, és csak október 31-edikén látogatnak el a mi világunkba. Ebben a világban egy magát Tökkirálynak nevező, Jack Skellington nevű csontváz az úr, aki kissé depressziós és életunt, ugyanis unja már az évek állandó, monoton körforgását, valami újat, forradalmit szeretne cselekedni. Ezért bár nem rosszakaratból, de elrabolja a Karácsony Városban élő Télapót, hogy kifürkészve, olyan színes, csillogó-villogó Halloweent kreáljon a következő évre, amilyen a Karácsony. Természetesen ezekből az eseményekből alakulnak ki a nagy kalamajkák, és felszínre tör egy gonosz karakter is, Oogie Boogie, aki a film végén pórul jár.
A témát egész mostanáig nem játékosították meg, bár meg kell hagyni, a két MediEvil, az American McGee’s Alice és a Castleween minden téren totálisan a filmet idézték, ezek készítői ezt le sem tagadhatnák. Most azonban a Capcom elérkezettnek látta az időt arra, hogy licencelje a film jogait, és elkészítse a hivatalos játékot (pontosabban két játék is készül, a cikk tárgyát képező PS2-es Capcom játék a Tim Burton’s The Nightmare Before Christmas: Oogie’s Revenge címet kapta, de lesz majd GBA-ra is egy játék, The Pumpkin King alcímmel – ha minden igaz még idén Halloweenkor). Az Oogie’s Revenge külső nézetes akció-kalandjáték lesz, és természetesen a film hűen reprodukált helyszínein fog játszódni, mi pedig Jack bőrébe bújva fogunk benne harcolni Oogie és csatlósai ellen. A mumus visszatér, hogy elfoglalja az összes ünnep városát – így az anyag gyakorlatilag a film folytatásának tekinthető, az után egy évvel játszódik. A szűkszavú sajtóanyagok ennél nem is árulnak el többet, és a néhány közzétett képből sem derül ki semmi konkrétum. Annyit tudunk még, hogy a játék nagyjából a MediEvilekre fog hasonlítani, sokat kell benne harcolnunk, beszélgethetünk benne más karakterekkel is, három ruhát válthatunk, és lelkeket is gyűjthetünk. Az egyik ruhában úgy fogunk kinézni, mint Jack alapban, ekkor egy nyúlós, zöld ostor lesz a dorgáló eszközünk, de átváltozhatunk a film elején látható tökfejű madárijesztő Jackké is, ekkor lángszóróval harcolhatunk, továbbá Télapó Jackké is, ekkor különféle varázslatokat tartalmazó ajándékokat dobálhatunk majd az ellenre. Bár a sajtóanyagok szerint “interaktolhatunk” a háttérrel is, az nem derül ki, hogy milyen szinten, ahogy a mozgásszabadságunkról sincsenek információk, tehát a játék lehet olyan komplex, mint a Tomb Raiderek, vagy közepes bonyolultságú, mint a két MediEvil. Az is lehet viszont, hogy egy Devil May Cry jellegű haladós-verekedős játékot kapunk csak nagyon kevés beszélgetéssel és kulcsvadászattal. Én kissé tartok ez utóbbitól, mert bár a képeken a háttér valóban jól idézi a filmet, mégis mindenhol távoli, tehát valószínűleg nem kell háztetőkön mászkálnunk, platformokon ugrálnunk és egyéb dolgokat tennünk, csak többnyire harcolnunk, de azért reménykedek benne, hogy közelebb áll majd a MediEvilhez az anyag.
Érdekes: Burton rendezőként és producerként már legalább egy éve dolgozik egy Karácsonyi Lidércnyomásra kísértetiesen hasonlító animációs filmen, a Corpse Bride-on (Hulla Menyasszony), ami egy orosz népmesén alapuló új sztorit fog életre kelteni, de mégis minden téren a Lidércnyomás látványát és hangulatát fogja idézni.
