Még a bejelentés táján nagyon megörültem a Pariah-nak, elvégre a Digital Extremes fejlesztette. Ahogy fokozatosan áramlott az információ a projektről, a várakozási listámon is egyre jobban kúszott felfele a program. Mikor már elért egy vészesen magas szintet, akkor kijött egy multiplayer demó, és ennek átlagossága szörnyű pofonként lepett meg. Nem erre számítottam. Most, hogy végigjátszottam a teljes játékot, kiderült, hogy a történet nemhogy átlagos, de még a közepes szintet is csak alulról cirógatja. Mindezek ellenére a Pariah nem rossz iparosmunka, de hiányzik belőle a szív és lélek faktor.
Crash Site
Van egy hatalmas feladatom mindenki számára. Lehet, hogy nagyon nehéz lesz, lehet, hogy sokaknak nem fog menni első nekifutásra, de próbálkozni kell! Szóval a beugró task: térjünk magunkhoz az eszeveszett minőségű, és kivitelezésű intrómozi után… Látom, rengeteg ember elhullott, de a maradék kis csapatot most végig fogom kísérni a Pariah tizennyolc akciódús, ámde kissé rövid pályáján.
A bevezető animáció után az életben maradtak vegyék át karakterük felett az irányítást. Aki már játszott first person shooterrel az elmúlt pár év során, az bizony nagyon otthonosan fog mozogni itt, mivel a Pariah is száz százalékban a már jól ismert gombokkal irányítható. Nosza, induljunk neki az edvencsörnek. Körülöttünk mindenhol a lezuhant sikló roncsai vannak, szinte még izzik a talaj a becsapódás nyomán. A prioritási listánk elején a lány cryo-szarkofágjának felkutatása áll. Útközben kapjuk fel a gyógyító cuccot, és adjunk magunknak egy-két lövést belőle. Folytathatjuk utunk, de szerencsére 30 méter után megtaláljuk a lányt, igaz, már felengedett a kicsike. Találkozunk az egyik őrrel is, aki egy jól irányzott váll-lövéssel kiiktatja a harcos kedvű fehérnépet. A röpke kis átvezető animáció után fegyvert kapunk, melyet azon nyomban lövöldözésre kell felhasználnunk. Miután elintéztük az életünkre törő rosszfiúkat, iramodjunk kopasz bajtársunk után, ő talán tudja a kiutat erről a helyről. Egy kis futás után belebotlunk egy határozottan jól működő, ellenségekre kalibrált automata gépágyúba, mely azonnal darálthúst csinál belőlünk, ha a közelébe merészkedünk. Szerencsére kopasz barátunktól jobbra ösvény vezet fel a közeli dombra, ahol a gépágyú vezérlőterme van. Itt csak egy késhegynyi harc vár ránk, és már rohanhatunk is vissza simafejű útitársunkhoz. Sajnos ő bekapott egy lövést, úgyhogy egyedül kell folytatnunk az erdőkerülést. Kinyílt a közeli rács, szóval serényen nekilódulhatunk az emelkedőnek. Szépen törjünk csak utat magunknak. Egyszerű a séma: amerre ellenség van, az a helyes útirány. (Másfele pedig nem lehet menni, így a dolgunk több mint egyszerű.) Némi botorkálás, egy kevés harc, és el is érünk a pálya végét jelképező fehérségbe.
Forest
Tulajdonképpen még mindig az előbb megismert szimpatikus kis erdőcskében rójuk a métereket, de ez már egy másik pálya. Akárhogy is, nekünk mindössze annyi a feladatunk, hogy felkössük legmintásabb boxeralsónkat, betárazzuk a fegyvereket, magunkra öltsük a Rambo-nézést, valamint a kickass-attitűdöt, és már kezdődhet is a nagybetűs móka. Óvatosan kússzunk ki ebből a nyirkos, low-poly barlangból. Nem kell elsietni, mert kint a hasadék szájánál egy tonnányi lőszerrel felszerelt, terepszínbe öltözött ellenséges szakasz vár reánk. Újfajta fegyvereket is bevetnek ellenünk, itt kap először szerepet a gránátvető. Nos, a Pariah-ban ez a legellentmondásosabb fegyver, de én imádom. A játék kilencven százalékát ezzel teljesítettem. Miután végbement a „Patakparti Mészárszék” néven elhíresült cselekmény, vegyük az irányt a géproncs felé. Üreges a drága, úgyhogy lazán átmászkálhatunk rajta, természetesen folyásiránnyal szemben.
Egy ordas nagy horda vár ránk, ahogy kitesszük a lábunkat ebből a komfortos kis géptörzs-darabból, amelyet fedezékként továbbra is kiválóan használhatunk. (A dzsungelharc egyik nehézsége, hogy fedezékből kevés van, szóval minden kis szikladarabot nagy becsben kell tartanunk.) Maradjunk a forrás a bal partján, mivel csak innen vezet tovább ösvény értelmes helyre. Kis gyaloglás után elérünk az őrtoronyig. Megcsodálhatjuk a fizikai motor képességeit, ha a gránátvetővel megkínáljuk az építményt: kártyavárhoz hasonlóan dől össze a monstre kőhalom. Rohanás fel a romok mögött található dombra, ezután másszuk meg az építményt! A legeslegtetején megtaláljuk a hídvezérlő modul érintőképernyős központi egységét. Ezt szépen kapcsoljuk be, majd csorogjunk le az immáron nyitott átkelőhöz. Keljünk is át, de vigyázat: sok-sok katona állja utunk. Szűk a hely, sok enemy: úgy hangzik, mintha a gránátvetőt hívnák az ősi szellemek. A tisztogatást követően szélsebesen szaladjunk be az erdő sűrűjébe, ahol további küzdelmek árán juthatunk csak tovább. A szembetűnő, és egyetlen építményre kaptassunk fel, ezt követően a jól látható ajtón menjünk be.
Reservoir
A víztározó. Aki már horgászott, az tudja, hogy milyen jó kis terepnek bizonyul egy-egy ilyen létesítmény. Bőséges halállomány… De ezt most hagyjuk, hiszen nem ártana megtalálnunk Karinát. (Mióta kikerült a cryo-szarkofágból, igencsak hűvös lett a személyisége.)
Kezdetnek használjuk az egyetlen működő ajtót. Készüljünk fel egy nagy csetepatéra, mert itt kint bizony sokan és gyorsan igyekeznek majd elvenni félve féltett kincsünket: az életünket. Vívjuk hát meg ezt az egeret nem kímélő csatát (az oszlopok kiváló fedezéknek bizonyulnak!), és a harc porának elültével másszuk meg az előttünk tornyosuló lépcsőt. Fel is érünk egyhamar az irányítóterembe. Szokás szerint itt sem fogadnak minket tárt karokkal, de mi azért legyünk udvariasak, és viszonozzuk hasonlóképp a szívélyes fogadtatást. Másszunk le a kissé eldugott létrán az alsó szintre, ezután kapcsoljuk be az érintőképernyős konzollal a masinériát. A nehezén már túl is vagyunk. Másszunk vissza a vezérlőbe, majd ezzel a lendülettel hagyjuk is el a helyiséget, végül a közeli konzolon hívjuk a gondolát. Pattanjunk fel a szállítóeszközre, de már útközben élesítsük a fegyverarzenálunkat, mert az ellenállás a túloldalon sem csekély mértékű. Amennyiben átértünk, és az ellenség is a múlté, úgy bemehetünk a kapun, ahol újabb gondolautazás vár ránk. Ahogy felérünk a felső szintre, egyből nekünk esik mindenki – jó szokásukhoz híven –, de mi ne is törődjünk velük, úgyis nálunk van az erőfölény. Egy-két ajtó van előttünk, mindegyik mögött küzdelem. Nem fogunk eltévedni, és komolyabb sérüléseket sem fogunk szerezni egészen addig, míg el nem érünk a kis hídig. Itt aztán a nyakunkba szakad szinte az egész légió, mintha végeláthatatlan sorokban állnának az életünkre szomjazó katonák. A tömegjelenetek aktív és állandó szereplője a gránátvető, ezt ne feledjük el. Ezt a sereget verjük szét, azért, hogy továbbvigyen minket megint a gondola. Mikor újra stabil építmény van a lábunk alatt, elkezdhetjük megostromolni az irányítótermet. Bent másszunk fel a létrára, kapcsoljuk be a szerkezetet, ezt követően, pedig másszunk vissza a szállítógondolára. Az ellenállás ekkor már elenyésző lesz, nem eshet komoly bajunk. Utazgassunk tovább, érkezzünk meg épségben, küzdjünk meg a gonosz zsoldosokkal, végezetül menjünk át a pálya végét szimbolizáló ajtón.
Escape From The Reservoir
Vegyük elő legeslegjobb célzótudásunkat, igyunk egy kis nyugtató hatású mentateát, hogy még véletlenül se remegjen a kezünk. Amikor felkészültünk, egyből csapjunk is a lovak közé. Lent láthatjuk az ellenség egy kisebb csoportját egy központi elem körül. Amennyiben ügyesek vagyunk, úgy egy-két jól irányzott, gránátvetőből leadott lövéssel történelemmé varázsolhatjuk az egész alant látható szakaszt. Ezt segíti elő egyrészt a meglepetés ereje, valamint nem kis részben hozzájárul a robbanóhordók tömege a helyszínen… Ezzel meg is volnánk. Kicsit ugyan felbolydult a bázis, de oda se neki. Induljunk el a központi téren átívelő hidak felé, keljünk is át rajtuk. Határozott léptekkel ballagjunk le a lépcsők segítségével a főtérre, és Schwarzenegger-stílusban szórjuk az áldást minden mozgó tárgyra és lényre. Mikor már kicsit elült a harc pora, egy szép ugrással be is pattanhatunk az udvaron parkoló buggy volánja mögé. Jól hangzik, hogy egy ilyen járgányt irányíthatunk, azonban mindenki legyen tisztában azzal a ténnyel, hogy nagyon öntudatos, akaratos kis gépezettel van dolgunk, melyet szinte lehetetlen normálisan terelgetni. Tegyünk meg néhány kört itt a bázis területén, majd ha minden klappol, keressük meg a drótkerítést. A kocsi beépített fegyverzetének segítségével amortizáljuk le ezt a térelválasztó elemet, és száguldjunk is ki erről az őrült helyszínről. Elég rövid autókázást követően megérkezünk a támaszpont fő-főbejáratához, melyet annak rendje, s módja szerint szépen védenek az ellenséges csapatok. Autóból vagy gyalog lövöldözve, de meg kell szabadulnunk tőlük. A gyilkolászást követően másszunk be az épületbe, keressük meg a kapunyitó mechanizmust, és használjuk. Pattanjunk vissza a járgányba, hajtsunk tovább. Természetesen most sem gurulhatunk sokáig, mert egy egész termetes útakadály gátol minket a továbbjutásban. Verdát elhagyni, majd a jobbra található ösvényen induljunk el a domb tetejére. A hídon vívjuk meg a felkínált csatát, ezután folytassuk utunk. Hamar a hatalmas kapuval szemben találjuk magunkat, melyet természetesen ki kell nyitni. Hol van a nyitómechanizmus? Naná, hogy az épületben. Ostromoljuk meg a közeli építményt, tárjuk ki a gigakaput, így végzünk is ezzel a pályával.
Hot Pursuit
Bizony, most mindenkinek félre kell tennie a férfiúi büszkeségét, ugyanis kisebb szentségtörés a következő rész. Nem vagyok hímsoviniszta, félre ne értsenek a kedves hölgyolvasók, de ez a rész gonosz: Karina mellett, az anyósülésen kell végigzötykölődnünk ezt a pályarészt, konkrétan a tüzér szerepét töltjük majd be. Bizony, a lány vezeti az autót, ami az AI-nak hála viszonylag simán gördül át a legnehezebb akadályokon is, ám a női sofőrökkel szemben élő sztereotípiák itt is megtalálhatók. A küldetésnek két komolyabb gócpontja van, ahol lehetőség van elhalálozásra: a lány alatt kétszer lefullad a járgány. Az első motorleállás során nyissuk tágra szemünket, mert minden irányból özönlenek majd az ellenséges rosszcsontok. Itt lehet sokat veszíteni az autó „életerejéből”. Rendkívül gyorsan kell elintéznünk a gyalogosokat (vigyázat, az egyik gránátokat hajigál!), hogy amikor megérkezik a motorizált ostrom, akkor fogadni tudjuk őket. Ezt követően Karina újra beindítja a buggy-t, és már száguldunk is tovább. Út közben még néhány enemy-verdát kilövünk, átugratunk egy hídon, majd… megint lefulladunk. Gyalogosok ezúttal nem törnek az életünkre, csak motoros rosszcsontok. Maximális odafigyeléssel törjük le a támadókedvüket, nehogy az utolsó másodpercekben robbanjon fel alattunk az elgyengült autó. Mindezek után Karina újból megbütyköli a terepjárót, úgyhogy száguldhatunk is át a következő pályára!
Communication Tower
Nahát, a nagy autókázás közepette nem átallott ránk esteledni. Karina kilök minket a buggy-ból, mondván, hogy jobban járnánk, hogy ha a Communication Towert ostromolnánk. Rendben van, úgy is mindent a nők irányítanak, nekünk mindössze az irányítás illúziója marad meg. Na mindegy, vegyük kézbe kedvenc fegyverünk, és csapjunk a közepébe.
A járgány mögött van egy szép nagy lejtő. Ezt kell megcéloznunk, erre visz az utunk. Elvileg kétféle verzió létezik eme pálya teljesítésére. Az első a hangtalan, ámde hatékony lopakodás, a második, pedig a már jól bevált puffogtatás. Mivel ez egyáltalán nem egy Splinter Cell-kaliberű osonós játék, én azt javaslom, hogy durrantsuk szét az egész bagázst, méghozzá jó hangosan, és látványosan. Kezdetnek a lejtőn tanyázó ellenségeket szedjük ízekre. Ez nagyobb meló, mint amilyennek első hallásra tűnhet, mivel szép számmal bujkálnak a rosszarcúak a sűrű aljnövényzetben. A fedezékeket most is tartsuk mindig szem előtt, nehogy az életünkbe kerüljön ez a lájtos kis ostrom.
Annyi biztos, hogy a hatalmas puffanásokra, robbanásokra rendesen felkapja a fejét az ellenség, és egy elegáns mozdulattal bekapcsolják a torony riasztóberendezését. Ahogy leérünk a lejtőn, szemben lesz egy kisebb parancsnoki központ, ahol megtalálhatjuk azt a kapcsolót, amely a riadószintet visszaállítja normál fokozatra (csak ekkor juthatunk tovább!). Miután ezzel megvagyunk, elkezdhetjük a Communications Tower ostromát! A völgyben is sokan voltak, de itt még többen tanyáznak. Módszeresen, minél nagyobb távolságból próbáljuk meg szétzilálni az ellenség sorait. Amennyiben mégis közel kerülünk hozzájuk, készüljünk fel, hogy néhány ragtapasz elkél majd a horzsolások higiénikus kezelésére. Könnyen észrevehetjük, hogy már nincs senki a környezetünkben, mert meghalljuk az éjszaka áldott neszeit, zajait. Ekkor meg kell keresnünk az épület bal-külső oldalán lévő irányítópultot, mely kinyitja az ehhez közel eső oldalbejáratot. Természetesen nem adják könnyen az épületet a zsoldosok, de nekünk már semmi sem szabhat gátat. Lőjük ki őket a szomszédos naprendszerbe, bent keressük meg a felvonót, így teljesítettük ezt a küldetést is!
Generator Room
Ez a misszió a változatosság kedvéért idebent, magában a Communication Towerben fog lezajlani. A változatosság kedvéért készüljünk fel arra, hogy már rögtön a pálya elején gigantikus méretű tűzpárbajba keveredünk az ellenséges katonákkal. Mivel zárt térben vagyunk, így túl sok lehetőséget nem kapunk a szabad manőverezésre, viszont áldás is párosul az átokhoz: a gonosz ellenségek szorosan, egymáshoz közel toporognak, ami mit jelent? Bizony, kedvenc gránátvetőnket ismét beizzíthatjuk, mert most aztán lesz munkája bőven!
A kezdeti csatát komolyabb sérülések nélkül is elég lazán megúszhatjuk, feltéve, ha nem állunk saját gránátjaink útjába. Cammogjunk el a csatamezőről addig a liftig, amellyel az előző pályán feljöttünk erre a szintre. Ereszkedjünk egy emeletet, iktassuk ki az ellenállást, majd keressük meg itt lent a lefele vezető nyitott zsilipkaput. Másszunk le a létrán, ahol újabb adag kőkemény küzdelem lesz a jussunk a sikeres lejutásért. Hamar egy elég szép körfolyosórendszerben találjuk magunkat, melyből úgy juthatunk ki, hogy az általa körülvett belső térbe átslattyogunk. Itt természetesen még több katona vár ránk, nehogy unatkozzunk. Miután itt már eleget bolyongtunk, eljutunk a lifthez. Ezt persze nem vesszük észre, csak amikor közlik velünk, hogy le van zárva. Sebaj, a közelben van egy kisebb irányítóterem, ahova berontva megtalálhatjuk a felvonó-nyitó kapcsolópanelt. Nyomás vissza, használjuk a szerkezetet arra, hogy egy szinttel lejjebb jussunk. Gondolom, mondanom sem kell, hogy itt aztán szépen elszabadul majd a pokol, rettenetes nagy harcok következnek. Lövöldözzünk csak szépen, nyugodtan, mint akit nem zavar semmi. Kaszaboljuk le az egész osztagot, majd használjuk a lépcsőket, hogy lejussunk a nagy generátorok szintjére. Nincs más teendőnk, mint bekapcsolni az áramfejlesztő monstrumokat, és már sarkon is fordulhatunk. Nyomás vissza a lifthez, emelkedjünk egy emeletnyit. A harcokat követően nyomás egészen addig a létráig, amellyel lejöttünk a körfolyosóra.
Cross Roads
Nem, sajnálatos módon nem vetítik le a Communication Towerben a hasonló című Britney Spears-buktafilmet. Ellenben sajnálatos módon Karina megint eltűnt a szemünk elől, így ismét a fontossági listánk élére ugrott a megtalálása.
Kezdetnek azonban az is megteszi, ha elindulunk az orrunk irányába. Ezen a fránya lejtőn kell ép bőrben lejutnunk, miközben katonák tucatjai igyekeznek utunkat állni. Szerencsére már komoly profikká váltunk a Pariah játékmenetében, úgyhogy ez tényleg nem okozhat gondot számunkra. Mire leérünk, újabb rosszindulatú zsoldossereg lepi el az aljnövényzetet, nekünk természetesen mindezt szigorúan tilos szó nélkül hagynunk. Üssük ki őket egytől egyig, majd vegyük az irányt a közeli őrtorony felé. Már a játék elején megismerkedhettünk a Pariah remek fizikai motorjával, így ezt az építményt sem lesz túl nagy trauma és megterhelés a földdel egyenlővé tenni. Miután szétkaptuk ezt a betonmonstrumot, az exépület romjai mögött simán elsurranhatunk, fel az emelkedőn. Itt nagyon minimális ellenállással találkozhatunk. Kaptassunk csak fel, fel, áthidalva a szintkülönbséget, míg egy kisebb sziklaomláshoz nem érünk. Ezen ügyesen ugrabugrálva feljuthatunk, a tetején lévő izzó drótkerítés résén átbújva pedig rögvest a Vasútállomáson találjuk magunkat. Hasonló a helyzet, mint az előbb, a Communication Towernél: elvileg be kéne osonnunk a bázisra, de mint mondtam, Sam Fishernek már csak a ük-ükunokája él ekkorra, nekünk pedig meggyőző tűzerő van birtokunkban. Tehát harcolunk. Már itt lent az udvaron is komoly az ellenállás, de szerencsénkre fedezék is bőven akad. Pufogtassunk teljes gőzzel, ne hagyjunk senkit sem az élők sorai közt. Miután itt lent mindenki jobb létre szenderült, irány a főépület lépcsője. Szemből nézve, a bal oldalon lesz egy ajtó, amely látszólag zárva van. Mázli, hogy ez csak a látszat, viszont pech, hogy amikor közel érünk hozzá, raklapnyi ellenség áramlik ki rejtekéből. Amennyiben jó előre odavágunk egy gránátot, és kicsalogatjuk őket, könnyűszerrel átsuhanhatunk eme akadály fölött is. Ugráljunk át a ládákon a hosszúkás terem középső részére. Innen már láthatjuk jobbra-fent a hidat, ahonnan nagy valószínűséggel már lőnek is minket. Vegyük az irányt arra, küzdjünk le minden ellenséget, keljünk át a túloldalra, harcoljunk még egy keveset, majd rohanjunk a terem másik végébe. Itt lesz Karina, akivel gyorsan vonatra is szállhatunk.
Train
Sohasem szerettem túlontúl negatív hangvételt megütni egyetlen írásomban sem, de ez a Train nevezetű pálya valami iszonyatosan félresikerült. Az alapkoncepcióval nincs is baj, de a megvalósítás egészen élvezhetetlen. No, de a kritika oroszlánrészét meghagyom nektek, ítélkezzetek Ti. Én most átalakulok mankóvá.
Na nem mintha túlzott szükség lenne mankóra, mivel egy száguldó vonat elejében vagyunk, és vakmerő feladatunk mindösszesen annyiból áll, hogy el kell jutnunk a jármű végébe. Milyen egy vonat? Többnyire egyenes. Ez a pályát, önmagát is jellemzi: szerelvények egymásba kapcsolásához híven ez is lineáris.
Induljunk el, harcoljunk, át a következő szerelvényre, harcoljunk, majd át a következő szerelvényre, ezután harcoljunk, ezután át a következő szerelvényre… Ez komolyan így megy addig, míg el nem érünk a hátsó traktusba. Mikor meglátjuk az utolsó kocsit, rögtön feltűnik az ott árválkodó óriási gépágyú. Természetesen mindennek funkciója van, így ez a tereptárgy sem marad kihasználatlanul.
Egy jól koordinált dropshipoffenzíva veszi kezdetét, amelyet annak rendje s módja szerint el kell hárítanunk ezzel a csini kis golyószóróval. Lőjük ki ügyesen a hajókat, ám akármilyen jól is célzunk, néhány biztosan átjut a védelmi vonalon. Egy kocsival hátrébb embereket pakol le az átcsusszant szállítójármű, de könnyen kedvét szeghetjük a kommandósoknak. Csak vágjunk közéjük egy gránátot, ahogy látjuk, hogy ereszkednek. Nem volt ritka, hogy mind a négy rosszfiút egyszerre sikerült a levegőbe repítenem. Az igazat megvallva, fogalmam sincs, hogy hány drop shipet kell lelőnünk ahhoz, hogy vége legyen a pályának. Túl egysíkú a lövöldözés ahhoz, hogy számon lehessen ezt tartani. Amikor végéhez ér a küldetést, azt mindenki időben észre veszi.
Path To Anvil
Valahogy ennek a karakternek – akit megszemélyesítünk –, lehet valamiféle titkos vonzalma a balesetekhez. Nem hiába, orvos a srác… Persze, nem az ő hibája, hogy ismét egy szerencsétlenség áldozata lett, de ez már akkor is elég furcsa. Most éppen az előző pálya folyományaképp egy vonatbaleset túlélője. Jó szokásunkhoz híven először valahogy ki kell keverednünk a roncsok közül, és csak ezután kezdődhet el a nagyszabású móka.
Ismét túlontúl egyszerűnek tűnik majd, amit most írok: le kell jutnunk a völgybe. Ilyenkor lép működésbe a hatodik érzék, és bizony igaza van annak, aki úgy gondolja, hogy hamarosan elszabadul itt a pokol. Ami azt illeti egy másodpercet sem kell rá várnunk: ahogy kikászálódunk a romok közül, már kapjuk is a nyakunkba az áldást. Most nem csak a szokásos arzenál csípős érintését érezhetjük virtuális bőrünkön, hanem bizony egy nagy csapatnyi rakétavetős kommandós is a torkunknak esik! Egyszerre jöhetnek akár ketten-hárman is, szóval maximális elővigyázatosságot javaslok. A hatalmas lejtő szerencsénkre alaposan meg van tűzdelve kisebb-nagyobb sziklákkal, amelyek kiváló búvóhelyként szolgálhatnak. Bizony szolgálni is fognak, mert ez a csata az egyik legkeményebb ütközet az egész játék során (főleg nehezebb fokozatokon).
Akik ép bőrrel lejutottak a kicsiny völgybe, azok képzeljenek el egy virtuális vállveregetést tőlem, de ne sokáig fürödjünk a diadalittas állapotban, mert a koncentrációra ismét csak szükség lesz! Keressük meg itt a lefele vezető csapóajtót, ezt nyissuk ki, végül másszunk a föld alá! Az egész bunker tulajdonképpen egy földalatti körfolyosó, de itt kapott helyet az irányítóterem is. Ki kell nyitnunk az Anvil ajtaját (a völgyben lévő zárt kaput), és le kell győznünk az itt hemzsegő zsoldosokat. Miután a panellel szélesre tártuk az Anvil bejáratát, már csak vissza kell másznunk a felszínre, és oda kell mennünk a frissen megnyílt útvonalhoz.
Anvil Courtyard
Végre, bejutottunk ennek a rejtélyes épületkomplexumnak a külső gyűrűjébe! Lélegezzünk mélyeket, majd ha kellően ráhangolódtunk egy kissé idegesítő killing spree-re, azonnal neki is vághatunk a missziónak.
Ahogy magunkhoz ragadjuk Jack irányítását, egy pillanatot se vesztegessünk el bárgyú bámészkodásra és méla botorkálásra. Induljunk el az egyetlen járható irányba. Az ablakokon kitekintve rögtön szembetűnik, hogy itt bizony hatalmas nagy hepaj van, harcok dúlnak annak ellenére, hogy mi még a csatatér közvetlen közelében sem vagyunk. Érdekes, szerintem jó ötlet megnézni közelebbről is ezt az egész felfordulást. Vágyunk(?) hamar teljesül, mert nagyjából tíz másodperc sétálgatás után már kint is vagyunk az Anvil egyik belső udvarán. Reflexeket beizzítani, most aztán lőni kell mindenre, ami mozog! Ne törődjünk azzal, hogy egymással harcolnak, mert számunkra mindenki ellenség! Amennyiben kiirtjuk az egyik harcoló felet, a másik ugrik a torkunknak, szóval tanítsunk meg mindenkit kesztyűbe dudálni. A konfliktust követően keressük meg az egyik sarokban délcegen tornyosuló létrát, majd ugyanezzel a lendülettel másszuk is meg. Cammogjunk be a közeli irányítóterembe, itt simítsuk el a csetepaté szálait, végezetül pedig távozzunk a következő ajtón. Újból kiérünk a harcmezőkre, és ismét összetűzésbe kerülünk mindkét, egymással is harcot vívó sereggel. Tegyünk rendbe mindenkit, ezt követően keressük meg a föld alá levezető lépcsősort. Kolbászoljunk le, a kis folyosókon lőjünk le mindenkit, végül pedig addig kóboroljunk, míg a felszínre nem érünk. Vívjuk meg a ránk váró kemény csatát, ezután a dropship roncsok mögött található létrát másszuk meg, végül szeljük át a második irányítótermet ugyanúgy, mint a legelsőt. Ismét csatamezőn vagyunk. Újból keressük meg a föld alá levezető lépcsősort, kövessük a mélyben húzódó folyosórendszert, majd lyukadjunk ki megint a felszínen. Ezt követően – a változatosság kedvéért – egy létrát kell keresni, amelyen felmehetünk az irányítóterembe. (Ez volt az a pont, ahol azt hittem, hogy körbe-körbe járok…) Kitörik az ablak, így a dropship roncsokat igénybe véve sérülés nélkül lejuthatunk a földszintre. Itt egy jármű vár reánk, úgyhogy pattanjunk is a volán mögé. Pusztítsuk el az életünkre törő idegesítő gépeket, majd ha ezzel megvagyunk, a központi lépcsősoron végbemenő csatározások után végre betérhetünk az Anvil-be!
Inside The Anvil
Végre-valahára bejutottunk az Üllőnek becézett épületkomplexum belsejébe. Betárazás és indulás! Hagyjuk el ezt a barátságtalan folyosót, ahol éppen tartózkodunk, és nézzünk izgalmasabb, kalandokat rejtegető járatok felé. Túlzottan hamar megtaláljuk számításunkat, amikor is egy nagyobb hordányi ellenséges természetű egyénbe botlunk. Nincs mese, adjunk nekik egy baráti adag gránátot. Caplassunk fel a romokhoz közel lévő emeletre, és hagyjuk el a ronda helyiséget az ajtón keresztül.
Érdekes, kanyargós folyosóra érünk, amelyen ha végigfutunk, máris egy szélesebb, magasabb járathoz érünk. Itt megint a már megismert két fél harcol egymással, de nincs olyan szerencsénk, hogy elsurranhassunk közöttük. Lőjük ki az összes gonosztevőt, végül tűnjünk ebből a teremből.
Érdekes, kanyargós folyosóra érünk, amelyen ha végigfutunk, máris egy szélesebb, magasabb járathoz érünk. Itt megint a már megismert két fél harcol egymással, de nincs olyan szerencsénk, hogy elsurranhassunk közöttük. Lőjük ki az összes gonosztevőt, végül tűnjünk ebből a teremből.
Érdekes, kanyargós folyosóra érünk, amelyen ha végigfutunk, máris egy szélesebb, magasabb járathoz érünk. Itt megint a már megismert két fél harcol egymással, de nincs olyan szerencsénk, hogy elsurranhassunk közöttük. Lőjük ki az összes gonosztevőt, végül tűnjünk ebből a teremből.
Mielőtt nyomdahibára gyanakodnátok, vagy kétségbe vonnátok az épelméjűségemet, elárulom, hogy a fenti bekezdés azért szerepel háromszor, mert a játék készítői fogták magukat, és a fenti szakaszt a pályaszerkesztőben Másolás/Beillesztés paranccsal megháromszorozták. Időt azt spóroltak vele, de hogy pofátlan dolog, annyi szent.
Mikor elérünk a lifthez, ennek az unalmas pályának is vége lesz.
Drop Ship
Igen kellemetlen dolog, de bizony elkaptak minket. Ha ez még nem is lenne elég, de a gonosz Stockton betuszkolt minket egy cryo-szarkofágba, így mélyhűtött állapotban érkezünk meg a következő küldetés helyszínére. Misztikus módon magunkhoz térünk, és egy igen furcsa humanoid nőstény kiszabadít minket, de ezzel a lendülettel el is tűnik szem elől. Szép kis megmentő, még megköszönni sem tudtuk…
Köszönetnyilvánításra amúgy sem lenne sok időnk, mert ahogy kézbe vesszük a doktor irányítását, egyből kezdődik is az akció! Egy drop ship bendőjében vagyunk, amelynek persze a két oldala nyitott, hogy a kommandós egységeket minél hamarabb a célterületre tudják juttatni. Rohanjunk át a túlsó oldalhoz, és láthatjuk, hogy egy másik hajó támadópozícióba került. Nem átallnak rakétákat lövöldözni ránk – ezt nem hagyhatjuk annyiban. Mivel még ép a pajzsgenerátora az ellenség siklójának, kárt nem tudunk tenni benne, viszont eljátszhatjuk az élő rakétaelhárító-rendszer szerepét. Figyeljük a hátsó traktusát a gonosz űrhajónak, onnan fogja kilőni a tölteteket. Nekünk mindössze célba kell venni, és egy-egy jól irányzott lövéssel a detonálni ezeket. Ehhez a manőverhez vagy a gépfegyver, vagy a plazmavető az ideális választás, mert gyorsan és pontosan lehet velük lőni. Ne felejtsünk el újratölteni, mert igen kellemetlen lehet beszedni egy-két találatot. Az első részben még csak két rakétát lő egyszerre az ellenséges hajó, de a vége felé durvább lesz az ostrom: három töltet/kör lesz a default támadási minta. Nem lesz különösebb problémánk ezzel a fázissal, úgyhogy át is térnék a következő fokozat részletezésére.
Miután a rakétaelhárítási feladatot abszolváltuk, kapunk még egy röpke kis utasítást: lőjük ki az ellenség siklójának ágyúit. Két löveg van, ezeket pillanatok alatt kiiktathatjuk.
A neheze csak most jön, ugyanis ezt követően kinyílik az ellenséges repülő oldalajtaja, és nekünk így, többszáz kilométer per órás száguldásnál át kell ugranunk rá. Próbáljunk meg először mindenkit elpusztítani a másik oldalon, és csak ezt követően próbálkozzunk meg az átvetődéssel. A második szintről semmiképp se rugaszkodjunk neki, ugyanis az a biztos halált jelentheti. Miután átérkeztünk, már csak egy nagyobb ostromot kell teljesítenünk. Amennyiben ez is kész van, felmászhatunk a hajó felső részébe, megkereshetjük a mentőkabint, és Mission Completed.
Desert Thunder
A játék legnagyobb paranormális jelenségeként fogadhatjuk azt a szerény kis tényt, hogy megint egy baleset színhelyén járunk, újfent sértetlenül mászunk ki a mentőkabin roncsai közül. Tudtam én, hogy ez a Doktor Jack valami adrenalin-fetisiszta. Ezért vágott bele a kalandba, ezért töri össze magát állandóan, mert élvezi. Ejnye doki…
Merő véletlenek egymásba kapcsolódása láncot alkotott, amelynek mi éppen csak elcsíptük a végét, így most előttünk pár méterre egy háromkerekű harcibringa ácsorog magányosan. Nem is lennénk igazi Pariah-játékosok, ha nem tulajdonítanánk el ezt a járgányt! Jóval egyszerűbb az irányítása, mint a buggy-nak, úgyhogy csapjunk is a lovak közé. Szélsebesen repesszünk, közben a fedélzeti géppuskával lőjük halomra az ellenségeskedő katonákat. Egész pontosan a blokkolt barlangbejáratig gurulhatunk frissen szerzett mocinkkal, mert ott bizony komoly ellenállásba ütközünk. Igen komoly harchelyzet alakul ki, ám megtarthatjuk az előnyt, ha a fedezékeket aktívan használjuk, és nem botlunk bele a földön elszórt csipogó aknákba. A küzdelem után másszunk át az akadályon, majd pattanjunk be a barlang másik végében árválkodó motor nyergébe. Hamar átérünk egy kis völgybe, amely valósággal hemzseg a sok ellenségtől. A szomorú tényállás az, hogy csak akkor nyílik ki a jobbra található rács, ha minden gonoszsággal végeztünk. Parkoljuk le a bringát egy biztonságos helyre, ahol nem eshet baja a nagy lövöldözésben, ezután vessük bele magunkat a nonstop akcióba!
Ha mindenkivel végeztünk, egyből kinyílik a rácsos kapu, így továbbmehetünk. Hajtsunk fel a jobbra lévő emelkedőn, majd nézzük meg, mit mutat a piciny átvezető. Ezek a ronda nagy ágyúk aktiválva vannak, és addig egy tapodtat sem mehetünk közelebb, amíg működőképesek. Ne forduljunk feléjük, egyenesen haladjunk fel az emelkedőn. Itt harcoskodjunk keveset, de az irányítóterem is helyben van. Bár ez nem a lövegeket iktatja ki, hanem az ajtókat nyitja, azért ez is megteszi. Teljesen le a lejtőn, forduljunk jobbra, manőverezzünk át az aknamezőn, és a végében keressük meg az ajtót. A lifttel menjünk fel, majd a lépcsőn a legfelső szintre, végül itt kapcsoljuk ki az ágyúkat. Az egyik fenti ajtón szaladjunk ki, foglalkozzunk a fogadóbizottsággal, ezt követően a második golyószóró alatti kapun keresztül távozzunk.
Rush To The Dam
Nyomás a gáthoz! A pálya címében maga a misszió leírása is benne van, mindenféle különös körítés nélkül, persze. Ahogy az átvezetőben is láthattuk, ez a Stockton nevű ipse csak nem hagy minket nyugodni, most is éppen ránk fáj a foga. Mivel egy elég durva csodafegyver van a birtokában, ezért jobban tesszük, ha elszaladunk.
Nagy harcok közepette rohanjunk be a gát alatti „kapualjba”, és itt húzzuk meg magunkat egy ideig. Amennyiben ellenséges erők közelednek a mi irányunkba, úgy elegáns mozdulatokkal szabaduljunk meg tőlük. (Lehetnek piszkos módszerek is, a lényeg, hogy életben maradjunk.)
Nem kell túl sokat a sötétben kuksolnunk, mert hamar kinyílik a mögöttünk lévő kis kapu. Rohanjunk be az udvarra. Öljük meg azokat, akik az életünket akarják. Itt bent meg kell keresnünk azt a kis épületet, amelynek aranyos bejárata van. (Nem lesz nehéz, ez az egyetlen hely, ahova bemehetünk.) Nyomás be a helyiségbe, majd az itt található létrán másszunk le az alsó szintre. Ballagjunk keresztül az itt található folyosórendszeren, ezután a végében lévő lajtorján kaptassunk fel a felszínre. Már majdnem készen is vagyunk ezzel a küldetéssel!
Innentől többnyire eseménytelen a pálya: néhány kifejezetten könnyű küzdelem, sok létrára fel, létráról le. Egyenes út vezet a misszió végét jelképező nagy-nagy kapuhoz!
Last Run
Már nagyon kezd felpörögni a sztori, egyre több mindent nem értünk, egyre több a logikátlanság, de mi ezzel ne is törődjünk, lőjük szét az következő ellenállást!
Ahogy megkapjuk a Jack Mason feletti irányítást, máris kezdhetjük a lelki rákészülést. Szűk, csatornaszerű járatokban vagyunk éppen, vagyis ismét a hőn szeretett gránátvetőt kell bevetnünk. A „terep” tele van szórva mérgező gázokkal csurig töltött hordókkal, tehát ezeket már-már kötelező jelleggel használnunk kell. Rendkívül jó móka elcsalogatni az ellenséget, majd egy jól irányzott lövéssel gázfürdőbe borítani a csapatukat. Kisvártatva elérünk egy „elágazáshoz”. Balra-le vezető lépcsősor jelenti a továbbjutást. Ez egy kis ketrecszerűségbe visz minket, amelyet azon nyomban lezárnak a rácsok. Mondhatjuk, hogy belesétáltunk a csapdába, de kikerülni nem lehetett. Fentről, a karzatról lőnek ránk! Rakétavetős és plazmafegyveres katonák vettek körbe, úgyhogy folyamatos mozgásban kell lennünk, hogy ne találjanak el minket. Mikor már mindenki áttért az örök vadászmezőkre, az egyik oldalon a rács kinyílik, így arrafele folytathatjuk utunkat.
Szokványos harcok következnek a már szokványossá vált ellenségekkel. Nem kell sokat rohangálnunk itt a sötétben, és szépen megszólal a riasztóberendezés. Már meggyűlt ezzel párszor a bajunk, cserébe most sem éppen a legjobbkor kezdett el süvíteni a kis berendezés. Ahogy kiszélesedik a járat, rögtön megmászhatunk egy jobbra-fel vezető lépcsősort. Ezt a kis folyosószerűséget követve eljutunk a riasztó irányítópaneljéhez, ahol deaktiválhatjuk a szerkezetet. Most már néma csend és hullaszag van. A maradék ellenséget tegyük el láb alól, majd a kinyílt rácskapun átmenve teljesítsük ezt a pályát.
Stockton’s Last Stand
Végre elérkeztünk ehhez a pillanathoz is! Eljött a várva-várt idő, most végre legyőzhetjük ezt az álnok Stocktont! Elvileg ez egy főellenség-harc, és mint ilyennek, nagyon nehéznek kéne lennie. Ezzel szemben ez a kis csetepaté minden, csak nem nehéz. Már önmagában is furcsa dolog az, hogy a bossz támadását ki lehet védeni egy szimpla leguggolással. Nincs szükség nyaktörő, Quake-ből merített ugrabugrákra, sem extradurva tereptárgy-kihasználási képességre, a reflexeket meg aztán végképp szögre akaszthatjuk. Simán guggoljunk le, mikor lő ezzel a kékesfehér sugárral. Szerintem csukott szemmel is akárki meg tudja ölni a fickót.
Mikor levesszük eléggé Mr. Stockton életerejét, akkor ez a gonosz tudós bizony a közelben lévő generátorok segítségével igyekszik újratölteni magát. Ez nem éppen fair dolog, de ennyit engedjünk meg neki is. Normál esetben ezek az áramfejlesztők pajzzsal vannak védve, így nem tudjuk őket kiiktatni. Meg kell várni, míg a főellenség odamegy valamelyikhez, hogy feltöltse életét. Ekkor az összes többi pajzsa leválik, konkrétan a töltődés időtartamára. Ez a mi időnk! Rakéta- vagy gránátvetővel rohamozzuk meg a generátorokat. Egy kör alatt kettőt-hármat simán felrobbantunk. Ezt követően újra le kell tornászni az életerejét, hogy ismét kedvet kapjon a töltődésre. Amennyiben jól csináljuk, úgy körülbelül három kört bír ki ez a roppant kemény főellenség. Személy szerint azt hittem, hogy itt vége is van a játéknak, de megleptek a Digital Extremes-es srácok!
Shroud Revealed
Bizony, megleptek, mert a sztori kuszasága miatt akár az előbb is vége lehetett volna a történések látszólag random folyamának. De mégsem! Behoztak egy átvezető mozit, amely aztán tökéletesen felrúg mindent, amit eddig gondoltuk, az egyik karakterről kiderül, hogy mik a valós szándékai, aztán öt másodperc alatt visszavedlik azzá, aki eddig is volt. Mondhatnám, hogy nincs sok értelme, de az túl enyhe kifejezés erre az egészre.
Ahogy vége a cutscene-nek, egyből kezdődik is a megállás nélküli harcászat. Aktiváljunk mindennemű fegyverzetet, ami az oldalunkon lifeg, mert nagyon keményen oda kell csapnunk az életünkre törő alien életformáknak! Nem mondom, hogy egyszerű lesz, mivel ezek a lények igen furmányos módon harcolnak, némelyiküknél pedig fényesre polírozott pajzs is van, ami megnehezíti kilövésüket. Miután lerendeztük az ellenséges élőlényeket, keressük meg a valamelyik sarokba eldugott minifelvonót.
Ezzel emelkedjünk egy teljes szintnyit, majd szélsebesen rohanjunk jobbra, be a folyosó végén lévő irányítóterembe. Erre azért volt szükség, mert itt kapcsolhatjuk ki az automata golyószórókat, amelyek majdnem szétcsipkézték gyönyörű overallunkat. Szaladjunk ki a helyiségből, intézzük el a megmaradt lényeket, ezután a két ágyú közötti folyosó felé vegyük az irányt. Menjünk le a lépcsőkön, durrantsunk a gonosz lények alá, végezetül kapcsoljuk ki a sipítozó riasztóberendezést. Hagyjuk el a helyiséget az ajtón keresztül, majd vágjunk utat magunknak egészen a liftig. Nem lesz könnyű, mert bőségesen kapunk ellenséget a nyakunkba. A felvonót használjuk arra, hogy egy emelettel feljebb emelkedhessünk.
Az ajtón romboljunk be, kíméletlenül lekaszabolva az összes alient. El is hagyhatjuk a termet. Ismét egy rövid liftezés következik, ezután keressük meg a hatalmas kaput. Ezen be is mehetünk, majd némi kóborlás után elérünk egy központinak tűnő szobába. Ennek közepén egy nagy energiaoszlop áll, és négy oldalról további energianyalábok csatlakoznak hozzá.
Ez ismét egy főellenség-jellegű küzdelem lesz. Egy pöttyet nehezebb, mint az előző, de még ezt sem nevezném megerőltetőnek. A középső oszlop tetején ácsorgó „valami” az a lény, amelyet nekünk meg kell sebezni. Ez így önmagában túl egyszerű lenne. A négy sarokban négy darab al-lény található. Amíg ezek életben vannak, addig képesek regenerálni a fő-lényt. Mikor láthatatlanok az „újratöltők”, nem lehet őket sebezni. Menjünk hozzájuk jó közel, ingereljük őket támadásra. Ezek a gonosz lények láthatóvá válnak, mielőtt nekünk esnek, és egy jól irányzott rúgással próbálnak minket sebezni. Miközben repül felénk a látható ellenség, a shotgun helyi megfelelőjével csak egyet kell belelőni, és már meg is hal. Mind a négyet hasonló módon nyírjuk ki, majd térjünk rá az oszlopon trónoló főellenségre. Ne hagyjunk túl sok időt az utolsó al-lény és a fő-lény legyőzése között, mert az „újratöltők” feléledhetnek, és elkezdhetik regenerálni a bosszt!
Amennyiben KO-val legyőzzük a Shroud Assassin-eket, már nézhetjük is az outrót, és a credits listát! Végignyomtuk a Pariah-t! További jó szórakozást a Multiplayer részhez!
Dante
Multiplayer móka
Aki belefáradt a szingli játékélmények hajszolásába (bizony, ilyenekkel Dunát lehet majd rekeszteni), az még mindig kísérletezhet a többjátékos üzemmóddal! Az interneten vagy helyi hálózaton egyszerre 32 ember csaphat össze egymással, a játékba beépített, külön erre a célra összerakott pályákon. Az összes standard játékmód megtalálható (mint például a Deatmatch, Team Deathmatch, Capture The Flag), amelyek mellett egyetlen darab új variáns sem szerepel. Ez kicsit kiábrándító. Azért, hogy mégse érezzük magunkat rosszul, a fejlesztők beépítettek egy sandbox-szerű pályaszerkesztőt. Kétségkívül ez a legerősebb része a programnak. Az editor használata olyan egyszerű, hogy akár egy kisgyerek is simán összetákol egy valamirevaló Multiplayer pályát. Az egyetlen negatívum, hogy a súlytalan, hasznavehetetlen fegyverekkel kell az általunk jól megszerkesztett pályákon játszani.
Az Arzenál
The Bulldog
Ez a bulldognak becézett extravagáns kézi lőfegyver a gyárból kikerülve még az MXB-4 névre hallgatott. Amikor a hadsereg standard puskájává vált, a bakák vaskos kinézete miatt rögtön ráaggatták a csúfnevet. Megbízható, kompakt és fejleszthető. Az a pletyka járja, hogy az eredeti nevét már nem is ismerik a harcosok.
Frag Rifle
A Pariah világában ez a fegyver a shotgun megfelelője. Érdekes, hogy a rabok mindenféle kacatból, felesleges alkatrészekből, és más puskák különféle alkotóelemeiből rakták össze. Senkit ne tévesszen meg az a tény, hogy nem fegyvergyár tervezőasztaláról került le a jószág, mivel legalább annyira halálos közelről, mint bármely más támadóeszköz.
Grenade Launcher
Személyes kedvencem, a gránátvető. Na nem azért imádom, mert olyan nagyon tökéletes, hanem mert ez az egyetlen normálisan használható fegyver az egész játékban. Egy kicsit fejlesztve mágneses tér alakul ki a gránát körül, amely a környezetében lévő fémdarabokat magához vonzza, így robbanáskor ezernyi srapnel szóródik szét a szélrózsa minden irányába. Veszélyes és halálos.
Plasma Gun
Mikor ezt a fegyvert kézbe vesszük, láthatjuk, hogy némileg eltorzul a kép is. Ez annak köszönhető, hogy a puska tartozéka a védőszemüveg is. Mivel nagy sűrűségű, izzó plazmát lő ki a szerkezet, ez megvakíthatja az óvatlan ellenséget. Azt mondanom sem kell, hogy a Doom plazmavetőjéhez nem érhet fel ez a kispuska.
Rocket Launcher
Nagy hirtelenjében egyetlen first person shooter sem jut eszembe, amelyben ne szerepelt volna a hírhedt rakétavető. Az MV8-as egység eszméletlenül nehéz, lassan töltődik újra, de legalább erőset üt. Az agysejtjeimet megtornásztatva kevés alkalom jut eszembe, mikor ezt a fegyvert használtam.
Sniper Rifle
Érdekes. Ez a mesterlövészpuska az enigmák megtestesítője. Senki sem tudja, hogy melyik rendszerben, melyik fegyvergyár készítette, csak a legeldugottabb helyeken lehet hozzájutni. Ez a legjobb sniperfegyver az ismert galaxisban. Igen hatásos segédeszköz.
Titan’s Fist
Ez a fegyverek fegyvere a játékban. Ahova odasózunk ezzel a gyönyörűséggel, ott szem szárazon, és ellenség saját talpán egyáltalán nem marad. Tudósok fejlesztették ki ezt a szerkezetet, de nem katonai célokra, a csúnya védelmi erők azonban rátették a kezüket a tervekre. A többi már történelem.
Healing Tool
Minden doktor standard felszereléséhez hozzátartozik ez a gyógyító eszköz. A csuklóba fecskendezi be az életet adó, regeneráló csodaszert. Természetesen nem kifogyhatatlan, így az ellenséges katonákat jobb megszabadítani a készülékbe való patronoktól.
Mi van a garázsban?
WASP
Jack Mason doktor szívesen pattan eme járgány nyergébe. Ez a háromkerekű, motorbiciklire hasonlító szerkezet rendkívül gyors, és méretéhez képes kifejezetten nagy tűzerőt jelent az orrán elhelyezett fedélzeti géppuska. A gyenge páncélzat, valamint a szabadon lévő, védtelen sofőr mégsem okoz nehézségeket annak, aki jól irányítja ezt a kis gépet. Menekülésre, gyors rajtaütésre kiváló eszköz.
Bogie
Arról nincs sok fogalmam, hogy miért Bogie-nak hívják errefelé a buggy-t, de akár Warthog is lehetne a neve, mivel elképesztően látszik az, hogy a Halo-ból emelték át a koncepciót a Digital Extremes-es srácok. A kétszemélyes járgány tetején géppuskafészek, és egy utas által irányítható rakétavető ékeskedik. Nagy tűzerő, jó páncélzat, gyorsaság jellemzi.
Dozer
Már a nevéből is kitűnik, hogy nem egy pehelysúlyú talicskával van dolgunk. Ez a masszív, tankszerű jármű szinte elpusztíthatatlan. Vastag páncélzata rendkívül jól állja a sarat, a tetején lévő Mortar ágyú, pedig igen kemény tűzerőt képvisel. Aki elviseli a Dozer lassúságát, az egy igen komoly, guruló erődítményben érezheti magát.
– Tudtad –e, hogy a Pariah kritikai fogadtatása meglehetősen vegyes? Néhol csak simán közepesnek, máshol kicsivel átlag fölöttinek értékelték.
– A Pariah-t az a Digital Extremes készítette, akik annak idején besegítettek még az Unreal első részének készítésébe is.
– A játék kiadója, a Groove Games eddig egyetlen egy nagyágyút sem jelentetett meg. Ez a tendencia a Pariah-val sem változott.
– A Digital Extremes következő munkája egy, a frissen bejelentett Xbox 360-ra és PS3-ra készülő, Unreal 3.0-ás motorra épülő játék, amely a Dark Sector címet viseli.
– Tudtad –e, hogy a Digital Extremes-es srácok készítették a 2001-ben megjelent Adventure Pinball: Forgotten Island-et is?
– A Healing Tool és a Titan’s Fist kivételével a Pariah összes fegyvere három fokozatban továbbfejleszthető.
– A fegyverek fejlesztéséhez szükséges energiacellák a legeldugottabb helyeken lelhetők fel.
– Tudtad –e, hogy már megjelent az 1.1-es patch, amely a régebbi operációs rendszereken felmerülő töltési problémákat orvosolja?
