„Úgy tűnik, hogy a Rockstar San Andreas nevű félistenét sokan nem nézik jó szemmel a trónon. A sikerért acsarkodók tömegéből a Konami is kidugta a fejét, így nem csoda, hogy gőzerővel nyomatják a Crime Life: Gang Wars című játékukat. Kár…”
Nem könnyű másodiknak lenni. Hasonlóan, mint a szánhúzó kutyák esetében, ahol csak az első élvezi a kilátást, a többi az előttük haladó hátsóját bámulja. Valahogy ilyen helyzetben van, vagyis a „nagy” játékok árnyékában kullog a Konami legújabb Xbox-ra és PC-re megjelenő játéka is. A GTA San Andreas és a Boyz’n the Hood, avagy a New Jack City című filmes eposzokban látottak alapján létrejött mix a jelenkori bűnös városok és az amerikai gettók nyomorába tuszkoló játékmenetével a világ sötétebbik oldalára kalauzolja a játékost. Már elsőre látszott, hogy az álarc mögött egy tucatklónnal van dolgom, de mégis reményekkel telve ültem le a halkan zümmögő doboz elé.
Az első pár képkocka felvillanása után rögvest beigazolódott, hogy egy beat’em up-szerű játék bámul vissza rám, amely kétségtelenül a San Andreas majmolása, csak éppen autós üldözés és pálmafás tengerpart nélkül. Az „idilli” környezetet a gettók, betondzsungelek, sötét utcák és a nyomorgó, kilátástalan helyzetű fiatalok bandaháborúi adják – úgy, ahogy az lenni szokott, milliónyi Brooklyn-kályhával megspékelve.
A társadalom legalján levő főhős, Tre, egy utcai bunyó alkalmával a tutorialt remekül elrejtő akcióban elnyeri a jogot arra, hogy választott bandája, az Outlawz kőkemény tagja legyen. Ám nem biztos, hogy jó lóra tett: az Outlawz a Grand Central City utcáit uraló bandák közül ugyanis éppen a gyengélkedőn hever, és jó páran szeretnék a ravatalán látni. A rivális gengszterek alkotta K.Y.C vagy a Da Headhuntahz kíméletlen módon védik a területeiket, és szemet vetettek a fiúk szerényen csak The Hoodnak hívott otthonára is.
Treben felbukkan a vágy, hogy fokozatosan a csapat élére állva, majd a bandát kommandírozva elejét vegye a leszámolásoknak és visszaállítsa a rendet a városban. Ehhez számtalan (egyébként lineáris) küldetésen és összecsapáson keresztül vezet az út: bandaháborúk, megvesztegetések, drogdílerkedés.
Grand City igazi amerikai város: a GTA-hoz hasonlóan itt is különböző kerületek és szektorok találhatóak, amelyek eltérő építészeti és környezeti stílusúak. A város ugyan nem akkora kiterjedésű, mint San Andreas, de nincs is rá szükség. A Crime Life-ban ugyanis nincsenek autók, sem egyéb közlekedési eszközök. A távolságok nagy részét gyalog, az utcákon sétálva kell megtenni, noha az egyes körzetek között az összekötést biztosító metróvonalakon és a felszínen járkáló taxikkal is lehet haladni. Ezek közül némelyik már a játék elején elérhető, azonban akadnak olyan negyedek, melyek csak bizonyos számú győzelem és misszióteljesítés után válnak elérhetővé. Az egyes feladatok (mint pl. a területfoglalás, pénzszerzés vagy a piszkos üzletek) általában lineárisak és egymás után következnek, de bizonyos szabadságfokot is adnak a játékosnak, azaz nem kötelező mindig a program által megadott sorrendben haladni.
Az Outlawz otthonából kilépve fokozatosan nyílnak majd meg a kapuk és az utak, ám az ismeretlen szegletekbe tévedve rögvest ellenállásba ütközik a csapat. Az egymást követő missziók általában logikusan fonódnak egymásba, így az újabb városi területek is kapcsolatban állnak egymással. A nagyobb városrészek elfoglalása csak az őket alkotó több apróbb ún. „sub-zone”-ok (kisebb alzónák) megtisztítása után válik elérhetővé. Az egyes szektorokat természetesen bandák és a „üzleti” kötelékek kötik össze, így a sikeres terjeszkedéshez elsőként ezekkel a figurákkal kell majd végezni. Egészen egyedi, különböző taktikát igénylő bosszokkal is összehoz minket a sors, és ha sikeres a bunyó, rögvest átvehetjük a felügyeletet a szektorok felett, és a következő feladat is világossá válik a számunkra.
Apropó bunyó: mivel nincs autólopkodás, sem kocsikázás, fel kellett dobni a laza sétálgatást valamivel. A Crime Life egész sornyi fícsört sorakoztat az utcai összecsapásokat illetően, ugyanis a program alapját és a játékmenetet adó meccseket remekül valósították meg. A csapatirányítás, a karakterfejlesztés (némi RPG-elem is csúszott a játékba), és az összecsapások levezénylése rengeteg kombóba, speciális támadásba, kivégzésbe és kézi- vagy fegyveres akcióba torkollhat. Ezt már az első teszt alkalmával megtapasztalhatja a játékos, amikoris Tre’ a bandába való bekerülésért ringbe száll egy kigyúrt, izomagyú és agyontetovált hústoronnyal. A program remekül taglalja, amolyan tutorialos formában az egyes kombinációkat – az egészen egyszerű ütésektől és rúgásoktól kezdve a különböző, egyszerűbb és bonyolultabb kombózási technikákon át a speciális támadásokig, fogásokig és dobásokig.
A kombórendszer meglehetősen egyszerű, ám ami kisülhet belőle, az több, mint sokrétű. Ezekhez azonban különböző feltételeket kell harc közben teljesíteni, amikhez más és más jelzőcsíkok, valamint ”meter”-ek szolgálnak támpontul. Az egyszerű támadások az ún. Adrenaline Meterre vannak nagy hatással: az ütések és rúgások sorozataként növekvő csík olyan speciális mozdulatokhoz szükséges, mint pl. a lefejelés, különböző fordulatrúgások és a nekifutással kivitelezhető sebzések. Ha sikerül néhány egymásba láncolt ütés-rúgás kombót bevinni (ezeket a CL részletesen elmagyarázza; olyanokra gondoljatok, mint pl. ütés-ütés-rúgás, rúgás-rúgás-ütés, és hasonlók), annak az lesz a következménye, hogy töltődésnek indul az úgynevezett Rage Meter, amelynek köszönhetően Tre’ erősebb mozdulatokra lesz képes. Gyorsabban mozog, többet sebez, és idővel az energiaszintje is visszatöltődik. De ez még nem minden: ha sikerül elérned, hogy ellenfeled az élet és halál mezsgyéjére kerüljön (a fickó imbolyogni kezd), a speciális támadás gombjának lenyomása után további gombkombinációk segítségével ki is végezheted, amiért további bónuszok járnak. A kivégzések csak a sztori előrehaladtával tanulhatóak meg, de rendkívül sokrétűek és bizony kegyetlenek is akadnak köztük. Olyan brutalitásra gondoljatok, mint pl. a deréktörés, a célpont torkának elvágása, vagy a késsel történő szétcincálás – nem igazán tizenkét éveseknek való látvány… Némelyik mozdulat olyan hatást kelt, mintha épp most került volna át a WWF-ből, a Péntek 13-ból ismerős hokimaszkos Jason közreműködésével.
Már félórányi pofozkodás után rájön az egyszeri játékos, hogy a Konaminak bizony sokkal többet kellett volna belepumpálnia a Crime Life: Gang Wars-ba, ha terjedelmében és játékélményében is maradandót kívánt volna alkotni. A fejlesztők vagy nem vették komolyan a munkát, vagy csak egy laza, ám unalmas és huszadrangú GTA-klónt akartak összehozni csak azért, hogy egy szeletet ők is kihasíthassanak a tortából. A fekete-központú képi világ, a zenei összeállítás és a néhány kombó trióján kívül nincs semmi, ami ezt a produktumot kiemelhetné a középkategóriából, így csak óvatos és rövid idejű fogyasztásra javasolt… vagy még arra sem, ha a Rockstar születendő csillaga, a The Warriors megjelenik. A GTA-t összehozó csapat készülgető durranása ugyanis témájában teljesen hasonló, őrá pedig megéri várni.
Apróságok
Eredetileg a zsidó városnegyedeket hívták gettónak. Olyan helyet jelölt, ahol összezsúfolódva, politikai vagy társadalmi tekintetben kirekesztettként, rossz körülmények között és bezárva éltek az emberek. A kelet-európai gettók híre bejárta a világot. A hatvanas években az USA-ban azonban újabb jelentést kapott a szó: az amerikai városok belvárosát jelölte, ahol túlnyomórészt nyomorgó feketék éltek.
