Talán nem túlzás kijelentenünk, hogy a minőségi RPG-programok eddig nem a GameCube kínálatában voltak megtalálhatóak. Volt ugyan pár kellemesebb próbálkozás, de ezeket könnyedén megszámolhatjuk akár egy kezünkön is. A Namco, talán az ilyen stílusú programok kínzó hiányát látva, belefogott Tales of sorozatának negyedik, egész estés felvonásába, kifejezetten GameCube-ra optimizálva.
Az RPG-k egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb eleme a történet. Egy rendesen kidolgozott sztori (amely lenyűgözi és leköti a játékost) könnyedén válhat sors-, és ügydöntővé. Nos, hogy ne legyen könnyű dolgunk az ítélkezésnél, a legújabb Tales-epizód nem egészen ilyenre sikeredett: inkább aggathatjuk rá a bonyolult és egyben érdekes jelzőt, bár nem vitathatjuk el tőle, hogy erkölcsileg kihívó. A Symphonia története Sylvarant világába kalauzol el minket, amely éppen a hanyatlás szélén áll. Ez annak köszönhető, hogy a világ energiaforrásai kimerülőfélben vannak, és emiatt egyre nagyobb a káosz. Természetesen létezik orvosság a problémára, amit a generációnként születő kiválasztott személye jelent. Az ő feladata annak a számos küldetésnek a végrehajtása, mellyel felébresztheti az alvó Isteneket álmukból. Erre pedig azért van szükség, hogy újratöltsék energiáikkal a leharcolt világot. A történet teli van klisékkel, de a történetet talán kicsit fűszerezi, hogy nem csak Sylvarant világában kalandozhatunk, hanem annak tükörvilágában Tethe’alla-on is.
A játékban rengeteg szereplővel találkozunk, akik ízig-vérig kiforrott személyiségek lesznek. Ezek közül talán a legfontosabb maga a játék főszereplője, Lloyd lesz. A fiatal, kalandvágyó harcos feladata a kiválasztott védelme lesz (akihez egyébként még gyengéd szálak is fűzik). A másik főszeplő pedig Colette, akinek sorsa már a születésénél megpecsételődött, hiszen ő a kiválasztott. Ahogy haladunk előre a történetben, a karakterek jelleme egyre jobban fejlődik, egyre több mindent tudhatunk meg róluk azáltal, hogy egy-egy pillanatban kitárulkoznak, vagy mesélnek múltjukról. A szereplőink jellemének fejlődését akkor ismerhetjük meg a legjobban, ha a világtérképen végbemenő szóváltásokat is figyelmesen végigolvassuk.
A Tales-játékok legfőbb erénye sokak szerint mindig is a harcrendszer volt. Ugyanis a csata nem annyira kötött, mint más, klasszikusnak mondható RPG-kben (teszem azt a Final Fantasy-sorozatban), hanem sokkal aktívabb és akcióorientáltabb az egész. Itt már nincsen idegesítő random encounter (mely valljuk be, a legtöbbünket az őrületbe kergetett) – ha akarjuk, könnyedén kikerülhetjük a harcokat, ugyanis itt már látjuk az ellenségeinket. Bár ennek megvannak a maga hátrányai és előnyei is, ugyanis ha folytonosan szkippeled a harcokat, a főellenségekhez érkezvén percek alatt vesztesen hagyod majd el a csatateret, köszönhetően annak, hogy nem rendelkezel a csatához megfelelő fejlettséggel. Így tehát talán csak abban mutatkozik könnyebbség, hogy a harcokat magad tudod szabályozni – amikor éppen kedved szottyan rá, nem pedig folyton-folyvást, kontrollálatlanul. Maga a harc külön képernyőn történik, amolyan hack ’n’ slash formában – taktikázni kell, és bár ajánlott, az első 10-20 órában nem érdemes bántani a beállításokat. Utána viszont már javasolt, mert nagyon könnyen veszíthetünk. Harcok során egy karaktert irányítunk, viszont ha van három plusz kontrollerünk, akkor barátaink is kivehetik részüket a harcokból. A karakterek fejlődése a megszokott experience pontok gyűjtögetésén alapszik, igaz, a speciális mozdulatokat mindig harc közben kapjuk meg. Ami talán még szokatlan, hogy az úgynevezett Unison Attackokat különböző kristályokból kapjuk meg. Hogy mi is az a Unison Attack? Csoportos támadás, karaktereink speciális támadásait olvasztja egybe, ezáltal egy sokkal erősebb, pusztító hatású támadást hoz létre.
A muzsikáért ismét Motoi Sakaruba felelős, ugyanis ő szerezte az eddigi összes Tales-játék zenéjét, de az ő nevéhez fűződnek a Valkyre Profile és a Star Ocean dallamai is. Mindig hasonló stílusban komponált: dominálnak az ütősök, a különböző csilingelő hangszerek, illetve tipikus elszállós air drumot használó motívumok, melyek ritmusai a negyedektől egészen a harminckettedekig terjednek. Apropó: arról még nem is beszéltem, hogy a karaktereknek a főbb átvezető-animációknál, illetve fontosabb ingame-jeleneteknél rendes hangjuk is van, és bár nem hagyták a korongon az eredeti japán szinkront, az angol hang is valami fenomenálisan sikerült. Nincsenek túlreagálva a dolgok, profi munka az egész – ehhez hasonló igényes szinkront legutóbb a MGS2-ben láttam.
Mivel a Symphonia meglehetősen vaskos darabnak mutatkozott, így a több mint 50 órát igénylő teljes végigjátszás leírására nem vállalkoztunk. Akik azonban némi segítségre vágynak az induláshoz, azoknak ajánlom a következő két oldalt tele hasznos tippekkel, és trükkökkel!
Talán a játék egyik legfontosabb része, a főzés. Igen jól látjátok. Ugyanis a főzés talán az egyik legjobb taktika arra, hogy visszanyerjük HP-nkat illetve TP-nket, de még akár Status Effecteket is gyógyíthatunk velük. Ez azért jó, mert nem mindig lesz pénzünk különböző tárgyakra, míg az ételhez bárhol találhatunk hozzávalót, illetve a recepteket sem olyan nehéz megszerezni (igaz ezek megszerzéséhez be kell barangolnunk mind Sylvarant mind Tethe’alla területét). Általában ha valami gyanús, esetleg oda nem illő tárgyat látunk, érdemes megvizsgálni, hisz általában ekkor bukkan elő az úgynevezett „Wonder Chef”, aki átadja nekünk tudását egy receptben. Érdemes odafigyelni a szakács megfelelő kiválasztására, ugyanis ha nem megfelelően választjuk meg séfünket, akkor sokkal kevesebb az esélyünk arra, hogy sikeresen készüljön el az étel. A karakterek főzési képességeit a főmenü „Cooking” menüpontja alatt találhatjuk meg, de a párbeszédekből is megtudhatjuk azt, hogy valaki éppen hadilábon áll-e a főzéssel vagy sem. Így derül ki az is, hogy Raine igen pocsék szakács. Valahányszor megfőzünk egy ételt, csillagot kapunk érte, azaz szakácsi képességeink emelkednek, és ha a csillagok megtelnek, akkor teljesen elsajátítottuk a receptet, azaz onnantól kezdve sosem rontjuk el az ételt. Főzni egyébként a főmenüben tudunk, vagy harc után, amikor megjelenik a „Cooking” lehetőség – de ez csak akkor használható, ha megfelelő alapanyagokat kaptunk harc után.
Az amúgy sem elhanyagolható repertoárból most lássunk három receptet, melyek talán jól fognak jönni 1-1 keményebb ütközet után:
Név: Spagetti
Tulajdonság: Mindenki kedvence, rengeteg HP-t lehet vele visszanyerni.
Szükséges hozzávalók: Tésztafélék, Hagyma, Paradicsom
Opcionális hozzávalók: Bármilyen hús, Bors, Gomba, Sajt, Citrom
Megtalálható: Altamira Hotel (4. emelet)
Tárgy: Zöld Sütőtök
Név: Shortcake
Tulajdonság: Egy torta, rengeteg gyümölccsel a tetején. Rengeteg HP-t lehet visszanyerni vele
Szükséges hozzávalók: Bármilyen gyümölcs, Tojás, Tej
Opcionális hozzávalók: –
Megtalálható: Exire Katz House
Tárgy: Rheaird makett Név: Omlett
Tulajdonság: Az egész csapatot megszabadítja a mérgezésektől
Szükséges hozzávalók: Rizs típusú ételek, Tojás
Opcionális hozzávalók: Hagyma, Disznóhús, Sajt, Marhahús, Csirkehús
Megtalálható: Palmacosta Akadémia
Tárgy: Labdazsák
A Harc menete
Amint azt már írtam, a harc menete teljesen real time, viszont számos dologra érdemes odafigyelni. Mint például arra, hogy a karakterünk milyen gyorsan támad, vagy milyen sebességgel képes varázsolni, vagy éppenséggel egy keményebb ütés után mikor képes talpra állni. Az ellenség szempontjából érdemes figyelni a távolságra és méretükre. Harc közben a legfontosabb az lesz, hogyha ellenfelünket megütjük, visszanyerünk minimális mennyiségű TP-t, ezáltal speciális tulajdonságainkkal pörgősebbé tudjuk tenni a csata menetét. Egyébként háromfajta mód létezik csatáink megvívására:
SEMI-AUTO: Tulajdonképpen ez az alapbeállítás, a fél-automata itt csak annyit takar, hogy ha támadunk, karakterünk magától odafut és megüti ellenfelünket, ugyanez jellemző a speciális támadásokra.
AUTO: Kényelmesebbeknek találták ki. Tulajdonképpen mindent a gép csinál, bár a csata nem mindig végződik úgy, ahogy azt elképzeljük.
MANUAL: Itt teljesen magunkra vagyunk utalva, valamivel nehezebb a harc, ugyanis nekünk kell mindent irányítani. Például karakterünk itt már nem rohan oda az ellenfélhez, hanem a levegőbe üt, ami valakinek jó, valakinek pedig akár kényelmetlenséget is okozhat.
A harcnál nagyon fontos átnézni a karaktereink fizikális tulajdonságait is, pl. hogy ki sebezhető karakter; ugyanis lehetőségünk van a sorrend állítására. A helyezkedés fontos lehet abból a szempontból is, hogy pl. a támadóbb szellemű harcosoknak inkább elöl van a helyük, és csakis mögöttük az elementális erőket használóknak, illetve a gyengébbeknek. Az ellenfél kiválasztásán nagyon sok múlik, nem úgy, mint az előző részekben, ugyanis adódhatnak olyan esetek, hogy csapattársunk beszorul két ellenfél közé és segíteni kell neki. A kombók szintén fontos részévé váltak a harcoknak, hiszen általuk bónusz experience pontokat illetve TP-pontokat kapunk, a Combo Gauge-unkat is ezzel tudjuk feltölteni – és van, amikor kombók segítségével tudunk új mozdulatokat szerezni. Combo Gauge-unk feltöltése egyébként az Unison Attack használatához szükséges.
Unison Attack: A „Z” gomb megnyomásával tudjuk előhozni, minek hatására az általunk irányított karakter egy szimpla támadást indít, amely ha becsapódik, elkezdi az Unison Attackot. Miután ez megtörténik, körülbelül két pillanatod lesz arra, hogy bevidd az első támadást, és utána szintén kevés idő áll majd rendelkezésedre, hogy a másodikat is kivitelezd. Miután elkezdődik az Unison Attack, egy gombokat mutató felület fog megjelenni a képernyő jobb alsó sarkában, melyen mindegyik karakterhez és képességeikhez hozzárendelt gomb képe megtalálható. Minden karakter csak egyszer támadhat egy Unison Attack közben, de a támadás nem kötelező. Ami talán a legfontosabb: az Unison Attackok nem használnak semmi erőforrást, tehát nem veszítünk TP-pontjainkból.
Nagyon fontos szerepe van a védekezésnek, mely sok RPG-ben nagyon keveset ért. Hisz itt a védekezés nem csak sima elbújok a pajzs mögé szituációkból áll, hanem nagyon sok mozdulat kiindulópontja is, melyeket az „X” gomb lenyomásával és a hozzá tartozó irány gombokkal tudunk előhozni. Ilyen például a bal és jobb gomb nyomogatása, mellyel el tudunk ugrani ellenfeleink elől. Védekezés közben a teljes sérülés egynegyedét veszi le HP-nkből, rögtön támadhatunk vissza az ellenfélre, nem kell várni mint mikor védekezés nélkül találnak be. Ami még nagyon fontos, hogy ha ne adj Isten ellenfelünk eldob minket, akkor az „X” gombbal tudunk korrigálni az egyensúlyunkon, így kb. 90%, hogy talpra érkezünk, és megússzuk nagyobb sebesülés nélkül.
Over limit mód
Ha valamelyik karakterünket eleget püfölik, akkor az úgy nevezett Over limit mód állhat elő, ami annyit tesz, hogy megfeleződik a damage-érték, amit bekap, és könnyebben ugrál el az ütésektől is. Bizonyos karaktereknél egyéb hasznos dolgokat is előidéz.
A játékban találhatók úgynevezett Technical Smash-ek is. Ezekért pontokat kapunk, melyből speciális tárgyakat tudunk venni a későbbiekben az árusoknál. Ezeket különbözőképpen tudjuk elérni:
– meg kell ölni úgy az ellenfelet, hogy egyik csapattársnak sem sebesül meg a harc folyamán
– el kell pusztítani az ellenfelet egy kombósorozat közben
– az ellenfél likvidálása speciális mozgásokkal
– meg kell ölni az ellenfelünket Summonok segítségével
– az ellenfél levegőben való likvidálásával
Harcaink után bizonyos pontszámot kapunk teljesítményünkre, mely mínusz kettőtől plusz kettőig terjed – ezekből speciális tárgyakat vásárolhatunk, és szintén ez határozza meg, hogy milyen tárgyakkal indulunk a következő végigjátszásnál.
Érdekesség, hogy ha lejátszottuk a játékot, kapunk egy új nehézségi fokozatot, melynek neve Mania mode – ezt talán csakis a hardcore RPG gamereknek tervezték, ugyanis az ellenfelek ezen a nehézségi fokon kétszer erősebbet ütnek és kétszer több HP-val rendelkeznek!
A karakterekhez egy-egy mondatnyi tanácsot szeretnék adni, remélem ezáltal ki tudjátok majd választani a megfelelő csapatot a játékban.
Lloyd: Gyorsan tud támadni, mivel két kardot használ. Nagyjából mindenben jó karakter, viszont nagyon könnyen sérül. Collete: Felugorva tudja dobálni a Chakramjait, de ezt elég lassan teszi. Nem épp a legjobb választás. Az alap ütései 2 kombót adnak ki.
Genis: Figyelni kell a távolságra. Mindig távolabb kell menni, mint amennyi eredetileg jónak tűnik, mert sokat veszíthet, főleg ugrás közben.
Raine: Nem túl jó harcos lassú mozgása miatt, viszont kivalló varázsló és gyógyító!
Zelos: Lloydhoz hasonlóan mindenben használható. Simán véghez lehet vele vinni több kombónyi támadást is. Sheena: Fizikai támadások szempontjából ütős, ez talán gyorsaságának köszönheti, de emiatt kevésbé erősek ütései, de nem érdemes másra használni
Presea: Ahhoz képest, hogy egy akkora balta van a kezében melynek mérete megegyezik testének nagyságával, elég gyors. Viszont ahogy Sheena, őt is csak fizikai támadásokra érdemes használni Regal: Erős karakter, fizikai támadási közepes erősségűek, viszont varázslatban sem rossz.
A Symphonia látványvilágilag a cel-shaded technikát használja, melynek eredménye egy igen szép és színes világ, legalább 50 óra hosszan. Maguk a karakterek szépek, kidolgozottak, a falvakban és városokban minden csodaszép, talán a világtérkép az, ami egy kicsit fakó, de hát ez legyen legkisebb probléma. A játék ébreszt némi kétséget, bár én mégis imádom, és ott van a személyes Top 10-emen. Aki teheti, mindenképpen szerezze be, hisz magával ragadó az egész, úgy ahogy van. Mellesleg leginkább a GameCube tulajoknak kötelező, hisz egy ilyen kaliberű játék sajnos elég ritkaság a kockára (a játék hamarosan megjelenik PS2-re is, kibővített tartalommal, és ezzel még nincs vége a Tales-sagának…).
Mese a mesékről, avagy Tales of – kronológia
Tales of Phantasia (1995, SNES)
A Phantasia volt az első Tales of-rész, mely elindította a mára már számos részt megért szériát. A sorozat első tagja még Super Nintendóra jelent meg 1995-ben, kizárólag Japánban, a Namco révén. Magát a játékot az a Wolf Team csinálta, melyről tudni illik, hogy azóta Tri-Ace néven működnek a szakmában. A történet Cless Alveinről és barátairól szól, akik egy vadászat során megtudják, hogy ők a kiválasztottak, akiknek regenerálni kell a világot, nehogy a gonosz ismét felébredjen.
Tales of Destiny (1998, PlayStation)
Az első Tales of-játék, amely megjelent angol nyelvterületen is. Sajnos nem teljesített valami fényesen az amerikai piacon, ami talán a kicsit idejétmúlt grafikának és a botrányosan elkapkodott fordításnak volt köszönhető. Talán az volt a legzavaróbb tényező, hogy míg a japán verzióban a világtérképen való kalandozásaink során kisebb monológokat figyelhettünk meg karaktereink között, addig az amerikai változatban semmi ilyesmi nem volt, ezáltal sokkal kevesebbet tudhattunk meg szereplőink jelleméről, fontosabb emlékeikről. A játék egy fiatal potyautas megismerésével kezdődik, akit rossz helyen rosszkor találnak meg egy léghajó fedélzetén. Kihallgatása közben tolvajnak nézik, majd jól összeverik. Mint később kiderül, a hajó igen értékes rakományt szállít, ezért bántak el vele ilyen csúnyán. A hajót nem sokkal ezek után megtámadják, és itt kezdődik el a mese, mely a sorsról szól.
Tales of Phantasia – Playstation Remake (1998, PlayStation)
Az eredeti Tales of Phantasia grafikailag feljavított változata, melyben végre a karakterek is úgy néznek ki, mint ahogyan azt a készítők eredeti dizájntervükben megálmodták. További újításokként az új varázslatokat, egy új szereplő megjelenését (akit Suzu Fujibayashinak hívnak), valamint a Cooking System berakását üdvözölhettük. Mindezt azért, hogy a SNES változatot nem ismerők képbe kerülhessenek az előzményeket illetően.
Tales of Phantasia: Narikiri Dungeon (2000, GBC)
Egy újabb Tales of-játék ezúttal GameBoy Colorra. 100 évvel a ToP eseményei után járunk, ahol egy ikerpár kalandjait követhetjük soron. végigküzdik magukat az egyre nehezedő labirintusokon, hogy ezáltal bármilyen kasztot vagy speciális képességet meg tudjanak szerezni. Kizárólag Japánban jelent meg.
Tales of Eternia / Tales of Destiny II (2001, PlayStation)
Végre kitörtünk a Phantasia vonalról, ugyanis a Namco egy új Tales of-játékot adott ki. A Tales of Eternia (Amerikában Tales of Destiny II néven futott) a harmadik nagy felvonás a sorozatban és a második Tales of-játék, amely angol nyelvterületen jelent meg. Sajnos az Eterniának sem sikerül úgy teljesítenie, mint ahogy azt elvárták volna, de ez talán annak is köszönhető, hogy későn, egy akkor már haldokló masinára jelent meg: a Playstationre. Az Eternia története egy nagy robbanással kezdődik (elég ironikus, nem?). Reid és Farah éppen egy kilátótoronyban beszélgetnek, amikor észrevesznek egy gyanús tárgyat a levegőben, amely irdatlan sebességgel közeledett feléjük. A tárgy becsapódott, a torony pedig összedőlt. Reidék túlélték a balesetet, és elindultak megnézni mi is okozta ezt valójában, de nem találnak mást, mint egy furcsa öltözetű és teljesen értelmetlen nyelven beszélő lányt.
Tales of Fandom: Vol. 1 (2002, PlayStation)
Ez az aranyos kis játék egy alkotásba sűríti mindhárom Tales of-játék főbb szereplőit, bár itt sem ússzuk meg új karakter nélkül. A játék maga tulajdonképpen party- illetve mini-gamekből áll, mint például a Craymel Lab, amely nem más, mint egy Tales-világra épülő Tetris-klón. Itt is megtalálhatóak azok a párbeszédek, melyekkel az előző Tales of-játékokban a világtérképen találkozhattunk. Sajnos ez is csak Japánban jelent meg.
Tales of the World: Narikiri Dungeon 2 (2002, GBA)
Egy újabb aranyos játék a Namcótól. A Tales of Fandomhoz hasonlóan tartalmazza a három nagy Tales of-játék szereplőit, bár itt most végre van valamicske történet is. Egy másik világban az Istenek rájönnek, hogy világuk hatalmas bajban van, és két emberre lenne szükségük, hogy megóvják azt. Itt jön a képbe két főszereplőnk, Furio és Kyaro, akiket már csak egy virág megszerzése választ el a felnőtté válástól. Mikor e virág megszerzése miatt meglátogatják a nagy Mana fát, az átteleportálja őket egy másik világba, hisz mint később kiderül, ahhoz, hogy megkapják felnőtté válásukhoz szükséges virágot, segédkezniük kell a béke fenntartásában és a másik világ megmentésében. Sajnos szintén csak Japánban jelent meg.
Tales of Destiny 2 (2002, PlayStation 2)
Az igazi Tales of Destiny folytatás, nem összekeverendő a Tales of Destiny II PS verziójával. A történet szerint 18 évvel Kronos legyőzése után járunk. Sok minden változott, házak, települések jöttek létre, és talán a legfontosabb, Rutee és Stahn házasságot kötöttek. A főszereplő az ő gyermekük, Kyle, aki kalandokra vágyik, hogy belőle is hős lehessen, mint szüleiből. Egyébként ez az első Tales of játék, amely PS2-re jelent meg, de kizárólag csak Japánban.
Tales of the World: Summoner’s Lineage (2003, GBA)
Ismét visszatértünk a Phantasia-vonalra. A játék főhőse leszármazottja Klarth F. Lesternek, a Tales of Phantasia egyik főszereplőjének. Maga a játék nem is RPG, hanem inkább stratégia, bár könnyen hozzá lehet szokni. Gameboy Advance-ra jelent meg és csakis Japánban.
Érdekességekek:
A Tales of Symphonia körülbelűl kétszáz évvel az eredeti sorozat előtt játszódik, tulajdonképpen minden elindítója.
Az amerikai sikereket talán azért könyvelhette el leginkább, mert a GameCube platformra igen kevés RPG létezik. Ami nem rossz dolog tekintve az elődök sikereire.
A Namco a Tales of Symphonia Remaken kívűl a Tales of Rebirhen ami PS2-re valamint egy mobil telefonos Tales of játékon is dolgoznak a Namconál!
2004 telén kezdik adják Japánban a Tales of Phantasia (OVA) animét, mely 4 részes lesz, és a tengeren túlra a Geneon Entertainment USA viszi majd el. Remélhetőleg hozzánk is elér. Egyébként nem ez volt az első anime problkozás a szériából, hisz már készült egy 12 részes anime sorozat is melynek Tales of Eternia volt a neve
