Nem haladhatunk el szótlanul a hordozható-konzol ipar egyik meghatározó alakja mellett, amelynek számtalan változata van. Összehasonlító cikksorozatunk ezennel kezdetét veszi!
Kicsi. Praktikus. Szórakoztató. Elfér egy zsebben. Olcsó. Könnyű a fenntartása. Na miről beszélek? Nem, nem a palotapincsiről, hanem a Nintendo egyetlen és legfőbb kézikonzoljáról, a DS-ről!
Cikksorozatom fő tárgya tehát ez a kis aranyos masina lesz, és kimerítően beszámolok nektek arról, hogy a 4 megjelent változat miben különbözik, avagy hasonlít egymásra. Kezdjük az alapgéppel, amelyből minden további változat gyökeredzik.
Egészen pontosan 2004. November 21-én jelent meg Amerikában (Japánban December 2.) a kézikonzol nem más, mint a már addigra játékos és hardveres berkekben nagyon is ismert Nintendo sztárműhelyéből. A lazán csak Nintendo DS névre hallgató zsebkonzol két LCD kijelzőt tartalmaz, amelyből az egyik érintőképernyős, a másik pusztán a látvány érdekeit szolgálja. Egészen érdekes dolog, hogy a Nintendo – megkönnyítendő az átállást – ellátta kis konzolját egy Game Boy Advance támogatással, melynek segítségével az arra megjelent játékok is könnyedén futtathatóak rajta.
Mesélhetnék nektek unalmas hardveradatokat, sorolhatnék statisztikákat és mechanikus adatokat látástól mikulásig, de nézzük meg a dolgot kicsit összegezve inkább. Mint már említettem, kezdetben a Nintendo DS két különálló kijelzővel próbálta megszerezni szimpátiánkat, és a két egyenként 3 colos LCD ablakocska meg is hozta a várt eredményt. PC-s szemmel a 256×192-es felbontás nem jelent túl nagy méretet, de akinek birtokában van egy ilyen gépezet jól tudja: nem a méret a lényeg, is dolgokkal is lehet csodákat művelni. Az alsó képernyőt nem mással, mint az ujjunkkal és egy kifejezetten erre kialakított (és a csomag szerves részét képező) tollal, azaz stylus-szal irányíthatjuk. Fontos megjegyezni, hogy az érintőképernyő csupán egyetlen pont követését biztosítja pontosan, ha máshol is megérintjük, a kettő pont átlagát veszi alapul. Továbbá, hangfelismerő mikrofon is helyet kapott benne, s azóta készült már több olyan játék is, amely kihasználja ezt a fajta lehetőséget.
Természetesen a Nintendo DS képernyőjén kívül más fontos alkotóelemi is vannak, beleértve a processzort (amely két 32 bites processzort takar magában) és a memóriát (4 megabyte), ám ezek akkor válnak fontossá, mikor a későbbi DS változatokat hasonlítom össze a most bemutatott “ősatyával”.
A Nintendo DS kapcsolat tekintetében egyértelműen Wi-Fit használ, amely körülbelül 10-100 méterig terjed, és segítségével lehetőségünk adódik több hálózathoz is csatlakozni egy adott játékról. Ha már játékról van szó, a befejezés előtt érdemes elmondani, hogy a DS az mellett, hogy a DS játékkártyákat és kiegészítő kártyákat alapból támogatja, ellátták egyfajta Game Boy Advence támogatással is, amivel a nagy elődre készült alkalmazásokat futtathatjuk rajta bármiféle gond nélkül.
Ez lett volna tehát a legelső rész, az alap kézikonzol: Nintendo DS bemutatása, a következő cikkekben már a DS változatait vesszük figyelembe, és mikroszkóp alá, úgy mint: a DS Lite, a DSi, és a DSi XL. Jó szórakozást kívánok!
