A Ska Studios elkészítette a kissé pszichedelikus The Dishwasher-sorozat folytatását. Sötét, vérrel teli verekedős, scrollozós akciójáték. Sok vérrel és sok verekedéssel. (18+)
A The Dishwasher: Dead Samurai még 2009 áprilisában látott napvilágot, és benne a Dishwasher nevű karakterrel kellett egy elég elmebeteg történetet követve végigküzdenünk magunkat számos pályán, mire végül is győzedelmeskedtünk. A játék beteg történetét semmivel sem csorbította, hogy hősünk tulajdonképpen egyszer már meghalt, természetfeletti képességekkel rendelkezik, és a Kiborgok ellen kellett küzdenünk, nehogy azok lerohanják világunkat. Ja, és volt benne egy gitáros minijáték is, amit a Guitar Hero vagy a Rock Band gitárjaival lehetett játszani. No meg ott az a tény is, hogy a második rész összefoglalója szerint az első rész eseményei után a Dishwasher és Chef elpusztították a lakhatatlanná vált világot, Yuki pedig, miután a Dishwasherrel szemben alulmaradt, valahogy mégis ujjáéledt, és elmenekült. Yuki egyébként a Dishwasher mostohatestvére, és a Kiborg sereghez csatlakozott, mielőtt a Dishwasher az első rész végén meg nem ölte, nem tudván, hogy Yuki az, aki rátámad.
Ha mindez túlságosan kusza lenne ahhoz, hogy elsőre átlássátok, akkor nem kell megijedni, maga a játék is ilyen. Jó pont, hogy a játékhoz egyáltalán nem kell követnünk a történetet, mert az teljesen másodlagos a tökéletesen értelmetlen mészárlás közepette, és mivel csak állandó kaszabolásból áll, valamint unalmas pályákon való előrehaladásból, így nem is zavaró, hogy nem kell odafigyelnünk arra, miért is fröccsen több hektoliter paradicsomlé a képernyőnkre. Kár, hogy nem sikerült igényesebb és követhetőbb történetet kitalálni, hiszen sokkal jobban beleélhettük volna magunkat az eseményekbe, ráadásul az egyes összekötő részek, amik leginkább egy zavart elméjű ember snittjeihez hasonlítanak, nagyban támogatták volna egy koherens történetmesélés elemeinek összeszövését. Hiszen míg egyik pillanatban teljes erőnkkel azon vagyunk, hogy kaszaboljuk a ránk törő ellent, a következő pillanatban egy kerekesszéket hajtva haladunk előre, vagy a földön csúszva haladunk előre őrjítő csigalassúsággal. Ezek a betétek és vágások egyébként a Resident Evil, a F.E.A.R. és az Amnesia vonalát erősítik, és zseniálisan lettek kidolgozva – kár, hogy itt nagyjából véget is érnek a dicsérő szavak.
Értem én, hogy ész nélküli kaszabolást, őrült elmeállapotot, valamint teljesen zagyva, idősíkoktól és térbeli tájékozódástól, sőt, az életétől és halálától megfosztott karaktert szerettek volna elénk varázsolni a fejlesztők, csak azt nem értem, hogy akkor ezt miért nem tervezték meg egy kicsit jobban? A The Dishwasher: Vampire Smile ugyanis végleges formájában egy idegesítő kis görcsként viselkedik. A grafika nem hangulatteremtő, ijesztő formában homályos és kusza, hanem átláthatatlan, idegesítő és zavaró módon. A minimálgrafikát iszonyatos mennyiségű homályos effektus egészíti ki, valamint irdatlan mennyiségű brutalitás és vér. Sokszor elég nehéz követni, mi is történik a képernyőn, és a tény, hogy egyes részeken csak át kell sétálnunk, míg másokon pedig irdatlan mennyiségű ellent kell lekaszabolnunk, nem éppen nagy motiváló tényező egy ennyire depressziós és beteges hangulatú játék végigjátszásához. Erre csak rátesz egy lapáttal a borzalmasan idegesítő és repetitív háttérzene, ami nem hogy hangulatot nem teremt, de inkább viccé alacsonyítja a prezentációt.
Szerencsére a Marketplace-en elérhető a játék próbaverziója, így mindenki tehet vele egy próbát, mielőtt 800 MS-pontot áldozna rá. Ha bejön az abban tapasztalt hangulat, és nem zavarja, hogy unalmas pályákon kell vég nélkül ugyanezt a hentelést folytatni, akkor csak ajánlani tudom a játékot, biztosan nem fog benne csalódni a kedves játékos. Végigtolhatja a Dishwasher kalandjait, és Yuki történetét is végigkövetheti, de akár kooperatív módban is irhatja az ellent. Azoknak, akiknek ez alapján nem jött be, és még a hangulat sem fogta meg őket, nos, más nem marad, mint jó nagy ívben elkerülni az esztelen mészárlást. Sajnos nekem egyáltalán nem volt szórakoztató a játék tesztelése, kimondottan idegesítettek a fent felsorolt negatívumok, különösen az átláthatatlan játéktér, ráadásul lépten-nyomon belefutottam azokba a néhol apró, másutt nagyobb momentumokba, ahol azt láttam, hogyan lehetne ezerszer jobb és hangulatosabb és kevésbé idegesítő játékot faragni a The Dishwasher: Vampire Smile-ból.
