Nyár van. Ez nem is nem lenne nagy baj, ha nem lenne kellemetlen velejárója, hogy rendszerint eszméletlen meleg van. Ilyen időben az ember, vagy a strandon szereti süttetni a hasát hűsítő koktélt kortyolgatva, vagy ha mást nem tehet, otthon marad a (jó esetben) hűvös szobában, és ott próbálja elfoglalni magát. Ilyenkor mindannyian, sokkal nyűgösebbek vagyunk, és sokkal kényesebbek bizonyos dolgokra. Éppen ezért én, ha leülök gépezni, nem mindegy, hogy milyen korong van a CD-meghajtóban, hisz amit nemrég még verhetetlennek kiáltottam ki, most messzire dobok el. Emiatt nagyon jónak kell lennie egy programnak ahhoz, hogy ne vágjam ki a fenébe.
Amikor legelőször kezembe vettem a Green Berets-et, arra gondoltam, hogy egy Commandos koppintás, csak 3D-s motorral (nem is tévedtem túl sokat). Amikor viszont megtudtam, hogy Vietnamról fog szólni, már nem érdekelt, hogy honnan vették az alkotók az ötleteket, hanem a hangulatra voltam kíváncsi, ugyanis ez az a téma, amelyet én személy szerint nagyon kedvelek, és ha értenek egy kicsit hozzá, nem lehet elrontani.
A Vietnami Háború nagyon összetett, de ez a program is, mint a Csákknorisz, és egyéb harmadosztályú színészekkel felvett háborús filmek csak az egyik, legvéresebb részével foglalkoznak: Mikor Nixon ’69-ben hatalomra jutott, megpróbálta elvágni a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítási Front északra vezető utánpótlási vonalait –sikertelenül. Az amerikai katonák ugyanis hiába voltak képzettebbek, és hiába voltak jobb fegyvereik, a gerillaharcmodort preferáló Viet Congok ellen ezeket nem tudták érvényesíteni. Emiatt a háború alatt 50000 katona lelte halálát.
Maroknyi csapatunkkal változatos feladatokat kell teljesítenünk. Olyanokat, amelyeket a való életben is minden bizonnyal végrehajtottak a Zöldsapkások: lezuhant pilótákat kimentése, kommunikáció megbénítása, tábornokok likvidálása, szabotázs akciók stb. lesz a dolgunk. Osztagunkban –a jobb hatékonyság miatt- különböző képzettségű harcosok kaptak helyet: az alapból kapott hat ember között van három „mezei” Zöldsapkás (bajonettel megtoldott M16-tal, és gránátokkal felszerelve), egy fegyverszakértő (M60-asa van, és gránátokat is hajigál) és még van egy szanitéc is, aki természetesen gyógyít, valamint szintén M16-tal osztja az áldást a népre. A hatodik, és egyben a csapat egyik legfontosabb embere a csapatkapitány. A már megszokottnak számító M16-os mellett különleges gránátokkal van felszerelve, ami a robbanás után, felperzseli maga körül a környezetet. Speciális esetekben, C4-et is vágnak hozzá, valamint füstgránátot, amivel utánpótlást kérhet a levegőből. Ő cipeli a hátán a rádiót is, amivel egy megadott helyre bombázást rendelhetünk, valamint kérhetünk egy helikoptert a menekülésünkhöz.
A Viet Congoknak 3 különböző egysége van. A VC Scout, egy egyszerű harcos, AK47-tel felszerelve. Kellemetlen tulajdonsága, hogy gránátokat is hajigál. A VC RPG, egy aknavetővel felszerelt fazon, aki akár egy helikoptert is le tud lőni, de rakétái szerencsére elég lassúak ahhoz, hogy gyalogos egységeinkben komolyabb kárt tegyen. Legsunyibb ferdeszemű a VC Sniper. Előszeretettel rejtőzik el bokrokban, és durrogtat onnan fenekünkbe MI cabrine fegyverével. Viszonylag pontatlan és nem olyan erős, mint amilyennek lennie kéne.
Mivel mindig ugyanazzal a csapattal leszünk, nem árt vigyázni embereinkre, mert bár kapunk újakat ha elveszítünk valakit, de az zöldfülű lesz. Több dolog miatt is érdemes óvnunk veterán harcosainkat: egyrészt pontosabban lőnek, másrészt szívósabbak, és ráadásul még több cuccot is tudnak cipelni (pl. 5-ös szinten már az eredeti adag dupláját). Hogy melyik emberünk milyen képzett, az attól függ, hány embert öl meg. Ezt a „karakterlapon” tudjuk megnézni, ahol minden egyes ezüst csillag egy megölt VC-t jelöl. Az esetleges aranycsillag(ok) pedig a fejlettségi szintet mutatják.
A grafikai motort a Mith II engine-je adja, ami eléggé elavultnak számít már, de maga a táj még így is nagyon szép, részletesen ki van dolgozva. A fák, bokrok, mintha élnének, a vízben fodrokat kelt mozgásunk, és a célt tévesztett golyók por, ill. hullámkeltése is nagyon rendben van. Továbbá olyan apróságokra is gondoltak, mint pl. az üres töltényhüvelyek repkedése, vagy a vízfelület tükröződése. Az emberek is megfelelően véreznek el, sőt ha egy gránát téved be közéjük, cafatokra szakadnak. Egy szebb találat után jól kivehetőek az egyes testrészek: itt egy láb nélküli ember, amott egy béldarab, és mindez gazdagon átitatva vérrel. Mmm, de szeretem az ilyet. A tűzeffektek talán a legjobbak, amit ilyen játékban eddig láttam, de viszont az épületek összeomlása annyira mesterkélt, hogy ennél jobban elrontani nem is lehetne. Az, ami viszont számomra érthetetlen, hogy miért nem tudták megcsinálni az embereket (és a járműket) teljes 3D-sre, mert bizony nem azok. Egyszerűen nevetséges, hogy amikor forgatom a kamerát, „ugrálnak” az emberek, amikor átváltanak a másik oldalra megrajzolt képükre. Ráadásul talán, ha fele annyira ki vannak dolgozva, mint maga a táj. Persze ez utóbbi csak akkor látszik, amikor jobban rázoomolunk katonáinkra, és igaz, hogy úgyis egy távolabbi nézetet választunk majd a terep átláthatósága érdekében, de nem tartott volna olyan sok időbe, hogy ezt is megcsinálják.
A hangok szintén nagyon eltaláltak. A fegyverek hangja, valamint a húsba, ill. földbe csapódott golyók hangja is realisztikus. Bár az embereink nem beszélnek túl sokat, de amikor megszólalnak, tényleg olyan dörmögős hangjuk van, mint általában a katonáknak (különösen a csapatkapitányé király). Ami viszont a legjobban tetszett, hogy a VC-k is a saját anyanyelvükön szólalnak meg. Öröm hallgatni, ahogy ezzel a különös hanglejtéssel diskurálnak. A helikopterek hangja viszont borzalmas. Nem is magával a hanggal van a baj, hanem avval, hogy nem tették folyamatossá, így szakaszosan adja a hangot a rotor. Nevetséges.
De ezek a hibák feledhetőek, hisz a program annyira jól visszaadja azt a Vietnamos hangulatot, amit már annyiszor láthattunk filmeken. Osonunk a dombok árnyékában, és közben egyfolytában figyeljük a térképet, hogy mikor rontanak ránk a ferdeszeműek, hallgatózunk, hogy mikor süvít felénk egy föld-föld rakéta. A mocskos Viet Congok itt is mindenhonnan jönnek tonnaszámra, mintha futószalagon gyártanák őket, sniperekre kell figyelnünk, és benézni minden bokorba. Egyedül csak a taposóaknákat, és ezeknek „drótos” változatát hiányoltam, de ezek nélkül is teljes az összkép.
Komolyabb hibát csak egyszer fedeztem fel, mégpedig a hatodik pályán. Miközben egy, a domb túloldalán elrejtőző orvlövészt próbáltam gránátokkal leszedni, hátulról hozzámvágtak egy gránátot. Éppen ezért visszatértem az előző mentéshez, de nem oda rakott vissza, ahol mentettem, hanem kb. ötven méterrel arrébb, ráadásul egy olyan pillanatban, amikor épp egy gránát szaggatja darabokra csapatom kétharmadát. Mindeközben az OUT OF SYNC felirat villogott a képembe…
Bár sajnos csak tíz küldetésben győzedelmeskedhetünk, nem kell attól tartanunk, hogy akkor ezzel be is fejeződött, mert a multiplayer lehetőségen kívül kapunk egy pályaeditort, amivel magunk állíthatjuk össze küldetéseinket, így bizton állíthatom hogy így ez a játék szinte megunhatatlan. És kinek hinnétek, ha nem nekem?
Green Beret-ek a valóságban
Ezek az emberek vitathatatlanul legjobb különleges egységbe tartoznak. Harcosok rendkívüli pszichikai, és fizikai képességgel. Megfontolt, magas képzettségű, rendkívül jól kiképzett gyilkológépek, akiknél talán senki sem ismeri jobban a fegyvereket. Készen állnak, hogy bármely pillanatban bevessék őket, akár a világ túlsó felében, ahol csak társaikban, és fegyvereikben bízhatnak. Éppen emiatt nem is csoda, hogy a kis csapatokon belül annyira szoros a kötődés, hogy inkább vesznek oda mindannyian, minthogy otthagyjanak egyetlen sérült társat is. Olyan feladatokat vállalnak el, amiket, még a Navy Seal emberei is nevetve utasítanának vissza. Arra képzik ki őket, hogy harcoljanak a zsarnokság és az elnyomottság ellen. Ők az amerikai hadsereg speciális alakulata, akiket a nép csak úgy ismer, hogy Zöldsapkások.
