A SYM CITY-t hirtelen nem tudnánk
egyetlen játékkategóriába sem besorolni – ez leginkább
egyfajta populációs játék ‘la POPULOUS, bár a grafikai
kivitelezés attól lényegesen külömbözik. Valamilyen
“Fôvárosi Tanács”-szerepet játszunk benne, azaz egy egész
város irányítása szakad a nyakunkba.
Rajtunk áll vagy bukik
egy város felvirágzása: mi irányítjuk a külömbözô jellegû
építkezéseket, iparosítást, közlekedést, nekünk kell
megtennünk a megfelelô ellenlépéseket a természeti
katasztrófák (légszennyezés, tûzvészek, tornádók, a Godzilla
nevû mókás ôshüllô, stb.) által okozott károk ellen – és
ezenkívül még ezeregy dolgot.
A játékot húszezer dollár birtokában kezdjük –
ebbôl kell finanszíroznunk grandiózus elképzeléseink
megvalósítását. Valószínûleg nyílvánvaló, hogy bármely
munkát akarunk kiviteleztetni, az pénzbe fog kerülni (a
legolcsóbb lebontani mindent – az területenként csak 1$ –
de nem ez a játék célja…). Pénzünkkel tehát takarékossan
kell bánnunk, bár kasszánkat gyarapíthatjuk a városlakók
meghatározott mértékû megadóztatásával is. Viszont ez csak
akkor hoz megfelelô eredményt, ha van kit adóztatni –
legelsô dolgunk tehát a megfelelô populációt létrehozni,
majd kiépíteni az ahhoz szervesen kapcsolódó dolgokat
(lakótelepek, utak, közlekedés, vasút, repülôtér, stb.). Az
embereinknek persze munkahelyet is kell biztosítanunk –
tehát a populáció fejlesztésével párhuzamosan fejlesztjük az
ipart is. Miután az embereknek van munkahelyük, biztosítani
kell a helyet, ahol megeresett pénzüket annak a rendje s
módja szerint el is szórhatják: tehát a plebset szórakoztató
helyeket is létre kell hoznunk. Ezzel párhuzamosan persze
megjelenik a bûnözés is, amely egyre nagyobb méreteket fog
ölteni, ha nem tesszük meg a megfelelô intézkedéseket (azaz
nem csinálunk rendôrséget). Természetesen a természeti – és
egyéb – katasztrófák bele fognak köpni a leveskénkbe, szóval
eltart egy darabig, amíg az általunk menedzselt város
elveszi Butapesttôl a világkiállítás jogát…
A betöltést követôen három dolog közül választhatunk:
START NEW CITY : Itt új játékot kezdhetünk, egy teljesen szûz területen. ìrjuk
be leendô városunk nevét és állítsuk be a nehézségi szintet. A
három nehézségi szint: Easy, Medium, Hard.
A falu nevénél figyeljünk oda, mert ugyan a program megengedi,
hogy 17 karakter hosszú, szóközt (space-t) is tartalmazó nevet
írjunk be, de az elsô kimentés után már csak az elsô 8
karaktert jeleníti meg. Na és persze a DOS sem igen szereti,
ha a fájl neve szóközt is tartalmaz… Példa: add a városodnak
azt a nevet, hogy: Egy fasza falu!!! és nézd meg az eredményt.
Aggodalomra semmi ok, mert a kimentett fájl elején levô nevet
valamilyen berhelôvel (pl. DiskEdit, NortonUtility, PcTools.
stb) át lehet írni. Ezek után a program már rendesen
megjeleníti a falu nevét (kis és NAGY betûket is
használhatunk).
LOAD A CITY : Egy kimentett állást (*.cty) tudunk betölteni.
SELECT SCENARIO: Ezt az opciót választva 8 város közül választhatunk, hogy
melyik problémáját akarjuk megoldani.
■ Dullsville 1900 : Itt csak annyi a feladat, hogy tovább
kell fejleszteni a várost és a lakosok
száma 30 év alatt elérje a Metropolis
szintet.
■ SanFrancisco 1906 : 5 évet kapunk, hogy egy kiadós földren-
gés következményeit (ég a fél város)
eltüntessük.
■ Hamburg 1944 : Itt szintén 5 évet kapunk, és szintén ég
a város. A különbség csak annyi, hogy a
tüzeket most pár bombázó okozta és nem
egy földrengés.
■ Bern 1972 : Ez egy sima közlekedésrendészeti fela-
dat.
■ Tokyo 1957 : Egy túlméretezett szörnyeteg a tengerbôl
kimászva keresztülsétált a városon. Ez
persze nagyon megviselte, 5 évet kapunk,
hogy rendet csináljunk.
■ Detroit 1972 : Itt túl sok az 1 m²-re jutó gengszterek
száma. Egyszerû a feladat, rakjunk pár
rendôrséget és tuti, hogy 10 év alatt
megoldjuk a problémát.
■ Boston 2010 : Felrobbant egy atomerômû! Ez a feladat
elég szar, mert a rádióaktív anyaggal
fertôzött területeket elveszítjük! Ezt a
feladatot 5 év alatt kell megoldani.
■ Rio 2047 : A föld felmelegedése miatt olvad a sark-
vidéken a jég. Ennek eredményeképpen
megemelkedett a tenger szintje és a
vízparton lévô házakat elöntötte. 10
évet kapunk hogy rendbehozzuk a
dolgokat.
▄ SYSTEM (Alt+S vagy F2)
▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀
– About SIM CITY : Egy kis reklám a játék készítôirôl.
– Print : Kinyomtathatod a városodat! Na persze csak ha van legalább
egy printered.
– Load Graphics : Ez egy nagyon szuper dolog a programban! Aki már megunta a
régi épületek, az most kedvére válogathat a sok szuper
grafikából! Összesen hétféle közül választatunk:
■ Classic Graphics : A régi megszokott épületek…
■ Ancient Asia : Az ókori Åzsia.
■ Future Europe : A jövôbeni Európa.
■ Future USA : A jövôbeni USA.
■ Medieval Times : Itt a középkor.
■ Moon Colony : Élet a holdon.
■ Wild West : Tiszta vadnyugat.
– Load Scenario : Ugyanaz mint a game elején a Select Scenario…
– Start New City : Ezzel szintén találkoztunk már a program elején…
– Load City : Errôl is volt már szó az elején… (Ctrl+L)
– Save City as… : A városunkat menthetjük ki egy új fájlba.
– Save City : A város mentése az aktuális névvel (Ctrl+S).
– Exit : Kilépés a programból (Ctrl+X).
▄ OPTIONS (Alt+O vagy F3)
▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀
– Auto-Bulldoze : Ez építkezéskor hasznos, mert az új épület helyén lévô
romokat vagy erdôt automatikusan eltünteti. A már kész
épületeket nem tudja lerombolni, csak ha elôtte az
objektum közepét ledózeroltuk.
– Auto-Budget : Bekapcsolt állapotban az adózás automatikusan történik,
a beállított paramétereknek megfelelôen. Nem javaslom a
a használatát.
– Auto-Goto : Ha valami balhé van a városban (tûz, árvíz, közlekedési
dugó, stb.) és ez bevan kapcsolva, akkor automatikusan
arra a helyre vált a kép. Kikapcsolt állapotban a szöveg
(pl. Heavy traffic reported.) elôtt megjelenô jelre ha
rámutatunk, szintén megmutatja a dugó helyszínét.
– Sound On : A hangok kikapcsolása.
– Speed : Az idô múlásának a gyorsaságát állíthatjuk be.
Alapállapotban Average, de ezt mindenki a saját és a
gépe (XT, AT, 386, 486) tudása szerint állítja be.
■ 4 Fastest : Qrva gyors!
■ 3 Fast : Csak gyors.
■ 2 Average : Közepes…
■ 1 Slow : Mint egy csiga…
■ 0 Pause : Ez a leggyorsabb!
– Animate All : Ha ezt bekapcsoljuk, akkor az összes bekapcsolt panel
adatai folyamatosan követik változásokat.
– Frequent animation : Gyors animáció. Érdemes bekapcsolni, mert úgy sokkal
szebb a játék.
▄ DISASTERS (Alt+D vagy F4)
▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀
Fire : Tûzvész
Flood : Årvíz
Air Crash : Légi katasztrófa (ha már van repülôterünk)
Tornado : Tornádó
Earthquake : Földrengés
Monster : Szörnyeteg
Disable : A felsorolt szerencsétlenségeket kapcsolja ki.
▄ WINDOWS (Alt+W vagy F5)
▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀▀
– Maps Ctrl+M : Egy kicsinyitett térképen nézhetjük meg a teljes
városunkat és kérhetünk róla különbözô információkat.
Az infókat a térkép baloldalán levô ikonokkal tudjuk
megjeleníteni. Az ikonok:
■ City Form : A város kiterjedése.
■ Power Grid : Az elektromos hálózat. A sötét
foltok azt jelzik, hogy hol
nincs áram.
■ Transportation : Az út- és vasúthálózat.
■ Population Density/Growth : Infók a város népességérôl.
■ Traffic Density : Az utak forgalma.
■ Pollution Map : A légszennyezés mértéke. Az
iparnál és a szénerômûnél kell
figyelni.
■ Crime Map : A bûnözés mértéke. Az iparnál
és a kikötônél magasabb mint
máshol.
■ Land Value : A föld értéke. A vízparti
területeknek és a hidaknak a
legmagasabb az értéke.
■ Police / Fire Protection : A rendôrség / tûzoltóság ható-
sugara. Vagyis hogy mekkora
területet tudnak ellenôrzésük
alatt tartani.
– Graph Ctrl+G : Egy grafikon segítségével értékelhetjük az eddigi
munkánkat. 10 vagy 120 éves áttekintéssel.
– Budget Ctrl+B : Az adó mértékét, a rendôrség, a tûzoltóság és az utak
pénzügyi dolgait lehet beállítani. Itt mutatja, hogy a
beszedett adóból mennyit fordítottunk a falura és
mennyi a tiszta bevétel.
– Edit Ctrl+C : Ezzel bármikor és bárhonnan elôvarázsolhatjuk a
városunkat.
– Evaluation Ctrl+U : Közvéleménykutatás és infó a városról. Megnézhetjük,
hogy mi a lakosság problémája, hányan költöztek el
vagy vissza, milyen kategóriába tartozik a városunk,
stb.
– Close Ctrl+C : Az éppen aktuális panel eltüntetése. Ha megnyomjuk a
bal felsô sarokban levô hópehelynek () álcázott
gombot a panel akkor is eltûnik.
– Hide Ctrl+H : Ez a parancs mindig az aktuális panel alatt levô másik
panelt teszi legfelülre.
– Position Ctrl+P : Az aktuális panelt tudjuk a képernyôn egy tetszôleges
helyre mozgatni. Ezt egyszerûbben is megoldhatjuk;
mutassunk a panel neve melletti részére és nyomjuk le
a space billentyût, a nyílakkal pedig tegyük a panelt
az új helyére.
– Resize (Edit) Ctrl+R : Az EDIT ablak méretét lehet növelni vagy csökkenteni.
Ezt az ablak jobb alsó sarkában levô + “gomb”
megnyomásával is helyettesíthetjük. Ez a két utóbbi
funkció a régebbi SimCity WINDOWS menüjébôl hiányzott,
de ugyanúgy mûködött mint ebben.