King Kong

A videojáték-ipar és filmes szakma összefonódása napjainkban szemetszúró – és ez egyre inkább így lesz. A PC.Games sem véletlenül szentel ennek a mitikus kapcsolatnak egy teljes rovatot minden számban – itt mindig a legfrissebb hírekről van szerencsénk informálódni ]{redenc mester tollából. Sajnálatos módon elég sokszor kell tudósítania egy bizonyos Uwe Boll nevezetű egyén újabb garázdálkodásáról, melynek keretében valamelyik nagysikerű játékot készül megerőszakolni ismét egy borzalmas filmfeldolgozással. Mind a rajongók, mind pedig a szakma heves indulatokkal próbálja rábeszélni a fent említett urat a nyugdíjba vonulásra, hiszen annyi jó játékot gyalázott már meg fertelmes filmjeivel, hogy azt hiszem finoman fogalmazok, ha azt mondom, többnyire olyan szavakkal emlegetik az urat, amiket mindenki ismer, mégsem vet papírra. Ezen sajnálatos tény felett lehet búslakodni egy sort, valamint egy „haggyá má’” felkiáltással félresöpörni jelen recenzió tárgyát képező King Kong anyagot, azonban óva intem a tisztelt olvasót: ne tegye! Hogy miért ne? Mindjárt kiderül!

Jack, az őserdő hőse

Peter Jackson a nagysikerű Gyűrűk Ura eposszal jól letette a névjegyét, és azóta bizony érdemes odafigyelni, hogy mit is alkot. Karrierje persze nem új keletű (gondoljunk csak az alapvetés számba menő Hullajó-ra), éppen ezért kínosan ügyel, hogy csak olyan dolgoknak kölcsönözze nevét, melyek valóban minőségi anyagok. A Peter Jackson-féle King Kong film az 1933-as eredeti újraértelmezése, a játék pedig – meglepő módon –, ennek megszámítógépesített, interaktív változata. A történet középpontjában egy kicsiny csoport áll, akik elkecmeregnek egy bizonyos Koponya-szigetre, mégpedig valami Z kategóriás filmforgatás ürügyén – az utazás egyedüli okát csak az operatőr, Carl tudja.  Hatalmas orkán támad, mikor a szigetre próbálnak kikötni, de kisebb viszontagságok után végül sikerül, majd mikor fejük kitisztul, meglepődve realizálják a sziget nevének eredetét a valóságban: mindenfelé emberi koponyákkal tarkított sziklákat látni. Mivel a külvilágtól teljesen el vannak vágva, még egy hidroplán sem tud leszállni, így egy olyan helyre kell eljutniuk, ahol felszedésükre esély mutatkozik. A játékban Jack Driscoll szerepébe csöppenünk, méghozzá FPS nézetből – ám ennél azért jóval többről van szó. Ahhoz, hogy kellően filmszerű legyen a dolog, a készítők szakítottak a konvencionális játékok minden velejárójával: nincs életerőcsík, nincsenek kijelzők a képernyőn, nincsenek életerőtöltő és gyógyító cuccok, de még a fegyverünk sem meredezik állandóan az orrunk előtt: egy külön billentyűvel ránthatjuk magunk elé. Micsodi?? Kérdezhetné az egyszeri felhasználó – teljesen joggal. Ám előre megnyugtatok mindenkit, nem kell aggódni! A fiúk nem ma kezdték a szakmát, és teljes bizonyossággal állíthatom, hogy az újra való törekvés a játék minden porcikájában megmutatkozik – és teszi ezt sikerrel. Említettük már, hogy nincsen például életerőcsík: ha emberünket sebzés éri, furcsa fényeffektek közepette, sejtelmes zenei aláfestéssel küzd a szervezetét ért erősebb behatás következményeivel, majd némi idő eltelte után kiheveri azt, és megy minden a régiben. Már ha nem kapott közben még egy jókorát – ekkor ugyanis eldobja a kanalat, nekünk pedig újra kell játszani az adott részt. Nem kell aggódni, a mentési pontokat bőszen hintették a programozók, így nem kell egy szivatósabb résznél újra és újra szenvedni, míg végre eljutunk a végkifejletet jelentő döntő részhez. Annyira jól el van találva ez az egész, hogy ki merem jelenteni: a King Kong a valaha keltezett legfilmszerűbb élményanyagot szállító program. Azt sem tudjuk, hány töltényünk van, egy gomb lenyomására emberünk saccol egy összeget, majd ezt közli is velünk – ahogy a valóságban sem lenne időnk ránk rontó szörnyetegek garmadájában a kurrens tárat vizslatni, hogy éppen még hány eldurrogtatni való van benne. Rengeteg helyen találunk ládákat, melyekből lőfegyverekhez juthatunk, ám nem kell itt BFG-re és aknavetőkre gondolni: pisztoly, shotgun, mesterlövészpuska, géppisztoly. Ezekhez is éppen, hogy csak van némi muníció, ám mielőtt elgondolkodnánk rajta, hogy „vajon most ellőjem az utolsó táram ezekre a dögökre, vagy próbáljak elfutni mellettük?”, már lőjük is őket, hiszen semmi más nem számít, mint az adott pillanat túlélése. 

Ahogy az avatottabb King Kong szakik előtt ismeretes, a Koponya-szigeteken nem csak az óriásgorilla és egy barátságtalan bennszülött törzs tartózkodik, hanem bizony rengeteg igen jól fejlett dinoszaurusz is. Nos, ellenfeleink főleg ők lesznek, bár ez a kijelentés így nem teljesen állja meg a helyét: azon kell igyekeznünk, hogy mi ne legyünk a vacsorájuk. Vannak kisebb húsevők, repkedő denevérszerű lények, úszkáló krokodilusok, hatalmas T-rexek és még megannyi, változatos pokolfajzat. Itt tényleg nem arról van szó, hogy „na majd jól agyonlövök mindenkit”, hanem egy kétségbeesett kis csoportról, aki minden lehetséges eszközt próbál felhasználni nyomorúságos életének védelmében; elrejtőzik, kezdetleges dárdákkal hajigálja a monstrumokat, menekül előlük… Zseniális, ahogy ezt a hangulatot megkreálták a készítők. Amikor egy kisebb tisztásra kiérünk az egyik barlangból, és belefutunk társainkba (néha kénytelenek vagyunk megválni tőlük), és már ölelnénk is keblünkre őket, mikor jobbról betáncol egy hatalmas zsarnokgyík, és véget vet a románcnak. Azonnal el kell előle sprintelnünk, ám egy ajtó megakadályoz minket a továbbjutásban – társaink nekiállnak a reménytelen vállalkozásnak, hogy kinyissák az ajtót, de nem sikerül, a gyík pedig csak közeleg és közeleg… Ekkor előkapjuk jókora mordályunkat, és ahelyett, hogy nekirontanánk a fenevadnak, a közelben ólálkodó egyéb lényeket deaktiváljuk: a hatalmas szörny figyelmét ezzel eltereljük egy kis ideig, mi pedig átrohanhatunk a biztonságot jelentő ajtó másik felére… Ám barátunk nemes egyszerűséggel áttöri az egészet és fut utánunk. Egyetlen esélyünk egy szikla alatti repedés, melybe bebújunk. A dög odajön, és gyilkos szemmel méreget, míg mi levegőt sem merünk venni, nem mozdulunk, majd egyszer csak odébbáll… Fenomenális! Vagy említhetném azt a részt, ahol majdnem magam alá örültem, mikor hatalmas Brontoszauruszok lábai között kell lavíroznunk, miközben álnok húsevők járnak a nyomunkban. Leírni nem, csak átélni érdemes! Vagy amikor egy tutajon ereszkedünk alá a folyón és… Na jó, ezt a részt nem lövöm le, így semmi értelme nem maradna a játéknak. 

Annak viszont annál inkább, mikor átvehetjük nagyra nőtt majmunk irányítását. Noha a játék kétharmadában Jack-et pesztrálgatjuk, a fennmaradó részben lehetőségünk nyílik az igazi heroikus szerep eljátszására Konggal, amolyan dzsungelbeli lovag módjára, mivel beleszeretett a stábbal mászkáló szépséges színésznőbe, Ann-be. Többnyire az ő védelme lesz a feladat, és immár harmadik személyű nézetre váltunk, és teljes sebességgel irtjuk a sziget élővilágát. Minthogy Kong egy T-rex méreteivel vetélkedik, nem okoz neki problémát egy, kettő, vagy akár több ilyen lénnyel való szimultán harc sem – persze azért ilyenkor nem árt felkötnie az ádámkosztümjét. Hatalmas pörölymancsait lóbálva olyan vizuális hatásokat kelt számítógépeink monitorán, melyre még a sokat látott játékosok is elégedetten füttyentenek – hát még mikor tombolni kezd: két lábra egyenesedve elkezdi mellét verni, mint egy gigantikus Tarzan, a képernyő ódon sárga színbe megy át, majd a jelenet végén egy hatalmas bőgéssel adja tudtára a körülötte levőknek, hogy most ne számítsanak túl sok jóra – hősünk ereje pedig megkétszereződik, és darabokra zúzza az útjába kerülőket. Minden egyes találatnál kimerevedik a kép, a kamera a lehető legjobb szöget mutatja, az ellenfelek visítva hörögnek, és kétségbeesetten megmaradt életfoszlányaikba kapaszkodnak, de egy dühöngő gorilla útjába nem sok minden állhat… Még New York egy része is áldozatul esik tombolásának, ám amint az már a filmből ismeretes, sajnos itt nem számolhatunk happy enddel… 

Hölgyeim és Uraim, olyan páratlan és egyedi kezdeménynek vagyunk szem és fültanúi, mely megérdemli, hogy az utókor méltóképpen emlékezzék rá. A példa nélkül álló interface használhatósága megkérdőjelezhetetlen, a grafikáról ismét csak elismerően lehet nyilatkozni, nem különben a hangokról: fogalmam sincs, hogyan keverték ki ezeket a dinoszauruszbőgéseket, de egy jobb hangrendszeren, megfelelő hangszórókkal teleszórt szobában, az erősítőt maxra tekerve biztosan nem mindennapi élményben lesz részünk, ezt garantálom. És ami a lényeg: a hangulat! Valóban ott vagyunk az őserdőben, a készítők egy pillanatra sem engedik elfeledni, hogy mi csak szánalmas embercsírák vagyunk, akiknek meg kell küzdeniük a természet magasabb rendű erőivel – a győzelemre való esély nagyon kicsi. Aki ezt testközelből szeretné megtapasztalni, az feltétlenül mélyedjen el a King Kongban. 

Az ezüsthátú gorilla:

Robosztus felépítésű állat, különösen a hímekre jellemző ez a testalkat. Általában fekete szőrzet borítja testét, a hímek tarkója és háta azonban ezüstszürke színű. Egy nagyobb példány elérheti a 300 kg-ot, és akár a 2 méteres magasságot is – ekkorára azonban csak a hímek nőnek meg, a nőstények maximum 100 kg-ot nyomnak. A hímek koponyáján megfigyelhető csonttaréj miatt jól megkülönböztethetőek a nőstényektől. A gorillának hatalmas méretei miatt állandóan táplálkoznia kell, ám ebben nem sok minden zavarja: az emberen kívül nem sok minden mer megtámadni egy kifejlett példányt.