.. ismét vissza a 80-ba (nem kell izgulni, mindjárt vége a 80-as éveknek és nem jön újra el! legalábbis ekkora terjedelemben nem…) Elérkezett az a pillanat, amikor a „gyerek” már annyit nyafogott a témából kifolyólag, hogy kapott egy saját számítógépet. Így lett a mai napig is kedvenc masinám (van még kedvenc, de az inkább már súlyos fanatizmus), a szintén Zilog alapú Enterprise 128.
Bajban vagyok, ugyan is nem tudom, hogy évszámra pontosan mikor kaptam meg a gépet, de próbálom egyéb „adatok” alapján belőni. Legalább általános iskola 5. voltam, a VIDEOTON 1984-1988 között gyártotta a VTC-nek (Videoton Tv Computer) elnevezett korai Enterprise alapján készített klónt és szállította „iskolaszámítógép program” keretében az általános iskolákba. Azért, mert arra emlékszem, hogy technika tanár (Barkasz Fecó tanár úr, gúnynév pssszt!) csodálkozott azon, hogy már akkor ismertem az EXDOS – ISDOS alkalmazását, amikor ő még nem igazán tudott képbe kerülni a „nemC=64” lemezes operációs rendszerek tekintetében. Kis hazánkban 1987 első felében kezdték el forgalmazni ezt a gépet, az enyém ha jól tudom nem Novotrade – Centrum forrásból volt, hanem valaki hozta külföldről és „ááá a gyereknek ez túl bonyolult” felkiáltással tovább adta. Kézen-közön, eljutott hozzám, hogy próbáljuk ki, aztán ha tetszik, akkor marad (na ná, hogy tetszett, dizájnos, színes, zenél). Szóval maradjunk annyiban, hogy kb. tíz lehettem és remélem, hogy több voltam már és nem kevesebb! 🙂 Az Enterprise-t nagyon szerettem, egyfolytában ment, ezért az eleinte lelkes szülők tolerancia szintje (a nagyszobai TV folyamatos foglaltsága okán) elérte a nullát. Megoldásként egy külön asztalon saját Junoszty 402-es fekete-fehér TV készülékkel lett beüzemelve nekem. Ez egy tévedés, hogy a Junoszty fekete-fehér lenne, hiszen színes a burkolata.
(erről is találtam fotót 🙂 nyomtam a háttérre egy kis blurt, nem fogtok a karácsonyi mintás terítőmön röhögni! szóval Ep128 anno még kazettás magnóval, éppen a Turbó Rudi repeszt rajta, az ott előtte egy Junoszty TV)
Amúgy meg színezett átlátszó A4-es dossziékat vágtam szét és ragasztottam a képcső elé, tehát volt zöld és sárga (szóval az elsődleges kimenete 75Ohmos RF, de nyilván ehhez is van kompozit videó hack, sőt ha valaki hajlandó kábelt barkácsolni és kísérletezni, akkor közvetlenül köthető SCART csatlakozóval akár LCD TV-re is). 😉
A gépben, mint azt majd látni fogjuk 2db 7805 feszültség szabályozó tranzisztor van, ami a hátlapon elhelyezett 3×8 cm-es alumínium hűtőbordára vannak csavarozva, az itt felszabaduló hőmennyiség horrorisztikus. Ezt a problémát anno egy kisméretű elemes ventilátorral próbáltam orvosolni (nem sok sikerrel). Pár órás használat után egész komoly grill-parti van a gép belsejében, ennek köszönhető például a fóliabillentyűzet korai „halála” (ezt most sikerült kijavítanom, a lehetséges megoldásokról később).
Az Enterprise-t kazettás magnóval kezdtem el használni, erről annyit érdemes tudni (a fotókon láthatóak a gép csatlakozói), hogy a betöltést a gép „táv” irányítja (elindítja és megállítja). Akinek nincs ilyen magnója, annak bármit betölteni komoly szenvedés lehetett (a gyári magnóm most ékszíj hibás), nagyjából egy órát szenvedtem, mire sikerült olyan játékot találnom, amit bebírtam tölteni a pause gomb masszív nyomkodásával. Soha többet!!! 😛 Neki is álltam az EXDOS kártyám javításának (szintén később)!
Meghatározó játékélményeim (hazai fejlesztés) Turbó Rudi, EnterBall, Nautilus (külföldi) Batman, Mission Impossible 2, Starstrike 3D, Wriggler, sajnos a TeCső (YouTube) videó felhozatal gyér.
Próbáltam az EPTE 2.1 nevű szoftverrel (ami végre azt csinál a PC-ből, amire való! egy Enterprise Magnó Állomány Szervert) mellékelt TAP állományokból betölteni párat a PC hangkimenetről. Mind a háromfajta sebességet, különböző kábeleket, különböző hangerőt, olyan mintha ezeknek a fájloknak a header része hiányozna, searching van, found és loading nincs, ugyan ez valódi kazettáról szinte azonnal működik. Ha valakinek működik ez a metódus, akkor árulja el, hogy mit bénázok (floppyzás lesz, de ettől még érdekel)?
Azt idők folyamán majdnem minden elérhető kiegészítőt megvetettem hozzá („@” Stúdió-féle Spectrum emulátort, Egeret (alias Patkányt), MICROTEAM memóriabővítős EXDOS kártyát 5 1/4-es floppy meghajtóval, műbőr porvédőt, gyári kazettákat, EasySpeekerem nem volt sajna). Ezek egy része még ma is meg van, sajnos csak egy része, de lesznek hajmeresztő EP-és dolgok így is. 🙂
A gépem az EXDOS kártya hatására kezdett el igazán élni, végre nem kellett tíz perces nagyságrendű időt eltölteni (idegőrlő nyeke-nyeke-nyeke hallgatással) kazettás betöltéssel. A floppy kezelése nagyságrendekkel jobb, mint ami a C=64en volt tapasztalható, egész hasonló, mint az M$DOS! 🙂
Ez volt az első olyan számítógépes platform, amin intrókat és demókat (ezek definícióját talán később megpróbálom megejteni egy posztban) láttam futni. A játékokkal ellentétben a demók már kezdték a gép valódi képességeit kihasználni, itt hallottam először digitalizált hangot és zenét, illetve itt láttam először digitalizált képeket (például Sami Fox melleit, hihi), 256 színt egyszerre a képernyőn.
A későbbiekben minden kezem ügyébe kerülő Enterprise-al foglalkozó anyagot begyűjtöttem (sajnos ezek sincsenek már meg), a 90-es évektől ENTERPRESS előfizető voltam, sőt még Patek úr is megtalált az „Enterprise Szolgálat” nevű magán kezdeményezésű levelezésével, ami szerintem az akkori helyzetet figyelembe véve (nem beszélek rébuszokban, lentebb kifejtem) szép dolog volt részéről.
A gépről röviden annyit érdemes tudni (korrekt magyar nyelvű lapok állnak rendelkezésre annak, aki bővebben utána szeretne olvasni), hogy a Spectrum-ok üzleti sikerén felbuzdulva 1982-ben kezdik el tervezni. A két custom chip kifejlesztése miatt két évet csúszik, csak 1985-től kezdik el forgalmazni. Későn léptek vele piacra, 1985-ben megjelenik a Commodore 128, a Spectrum 128k, küszöbön áll az ATARI ST megjelenése és az akkor még előttem ismeretlen AMIGA-é (ami elképesztő multimédiás képességekkel rendelkezik), elég kevés mozgásteret hagyva ennek az amúgy remek képességekkel bíró 8bites gépnek. További hiba a szoftver ellátás hiánya, kevés olyan program készült, ami kihasználta a gép valódi adottságait (a legtöbb szoftver Spectrum átirat). Hazánkba a gép 1987-ben jut el és 1990-ig forgalmazzák, nagyjából 20.000 darabot adtak el belőle, ami ha az akkori horror árát tekintjük elég komoly példányszám és komoly vásárló közönség volt. Az Enterprise története tipikus hazai történet, mondhatni „siker sztori”. Ha figyelembe vesszük az Intelligent Software csődjét és ENTERPRISE Computers GmbH 1986-tól fennálló csőd közeli állapotát, akkor a hazai forgalmazók a Centrum és a Novotrade nem járt el teljesen korrektül… Mind a hardver, mind a szoftver ellátás folyamatosan akadozott (pl. úgynevezett Joystick illesztőt 1997-ben tudtam venni!). A történet vége az lett, hogy 1992 decemberében kaptam egy másik gépet (erről később) és az akkori Enterprise 128-am és jó pár kiegészítőm szülői nyomásra 1993-ban eladásra került… Ezt nagyon megbántam! Nem egész négy évvel később vettem egy másikat, az van itt most az asztalon! Soha ne add el a retró számítógépeidet, mert később nagyon meg fogod bánni (a PC nem számít annak)!
A technika 4Mhz-n meghajtott Z80A CPU-ból, 128K RAMból (bővíthető 3900kbig), 64Kb videó memóriából, angol gépen 48Kb, kétnyelvű gépen 64Kb ROM-ból és két izgalmas custom chipből áll NICK (grafika) DAVE (memória, hang billentyűzet). Érdemes még megemlíteni a sztereó hangot (3 csatorna + 1 csatorna fehér zajgenerátor) és azt hogy a maximálisan megjeleníthető színek száma 256.
Forrás: http://szergitata.blog.hu/