Project Eden

Így ősz vége táján az ember szívesebben marad benn a jó meleg kuckóban a kandalló előtt ücsörögve és forró kakaót szürcsölgetve, minthogy kint fagyoskodjon, ne adj’ Isten dolgozzon. Éppen ezért ha ilyenkor leülök a gép elé, nem mindegy, hogy milyen korong van a CD meghajtóban, hisz amit nemrég még verhetetlennek kiáltottam ki, most messzire dobok el. Emiatt nagyon jónak kell lennie egy programnak, hogy ilyenkor ne vágjam ki a fenébe (nektek is ismerős valahonnan ez a szöveg ). Ebben a rendkívül kellemetlen időszakban érkezett meg az Eidos és a Core Design legújabb csemetéje, a Project Eden, és hozott egy kis felüdülést az életembe. Az már egyszer biztos, hogy e két név garancia a sikerre, hisz ha csak annyit mondok, hogy ők követték el a nagysikerű Tomb Raider-t, már nem is adhatok okot a kétkedésre.

Nézzünk mesét a TV macival:  

Tipikus jövőkép: az urbanizáció lassan eléri a 100%-ot, szinte minden földi halandó metropoliszokban lakik. Mivel a városok nem képesek befogadni ezt a töménytelen embermennyiséget, elkezdődik a terjeszkedésük – természetesen felfelé. Így határolódik el a két réteg, az alsó és a felső, mely a társadalmi szintek mesterséges elkülönítője. A fenti világban élik mindennapjaikat a jómódú, gazdag polgárok, akik mit sem törődnek a másik „világgal”. Ezzel szemben lent a legszegényebbek tengetik életüket, ahová még a napfény is alig jut le a sűrű szmogfelhőtől. Az éhezés, és úgy általában a sanyarú sors miatt nem is csoda, hogy a bűnözés itt nagyon elharapódzott – egyedül csak a meggyilkoltak száma vetekedhet az éhen haltak számával. Nyilvánvalóvá válik, hogy a rendőrség egyszerűen nem bír el a bűnbandák sokaságával, ezért egy négy tagból álló különleges osztagot állítanak össze a UPA-n (Urban Protection Agency) belül. A fakabátok sűrű halálozási rátája miatt a csapat nem emberekből áll, hanem jórészt teljesen emberi kinézetű robotokból, vagyis cyborgokból. Egyik nap a csapatot egy Real Meat nevű helyre vezénylik, hogy rendet teremtsen az épületben, de elszabadul a pokol…

Itt az idő ismerkedni:

Most itt állunk a kapuban, és azt sem tudjuk, mit hogy. Legelőször érdemes lenne tán megismerkedni embereinkkel. Carter, a feka csapatkapitány a különítmény rangidős tisztje, csak ő rendelkezik olyan engedélyekkel, amivel bejuthatnak a UPA-s kapukon, és egyéb, mások számára elérhetetlen helyekre.

 

A másik férfi a csapatban Andre, a műszaki zseni. Képes szinte bármilyen hibás, vagy teljesen üzemképtelen műszert megjavítani hegesztőpisztolyával. A javítást úgy kell elképzelni, hogy van egy háromszínű skála (sárga, zöld és piros), melyen elindul egy csúszka, amit pont akkor kell megállítani, amikor a zöld részre ér. A zöld rész annál kisebb, minél nehezebb megjavítani az adott tárgyat. Ha nem sikerülne eltalálni a helyes skálarészt, akkor annak megfelelően, hogy sárga vagy piros részen állt meg a kis mutató, vagy nem történik semmi, vagy megrongáljuk a cuccost.

Minokóban egy gyönyörű szép hacker hölgyet ismerhetünk meg. Bármilyen terminált fel tud törni, így ki tud nyitni távirányítású ajtókat, vagy a kamerákat irányítása alá vonva kukkolni lehet vele az ellent. A feltörés a következőképpen zajlik: van bizonyos számú tárcsa, amikben számok váltakoznak. A lényeg nem ez, hanem a korongok szélén lévő lyuk, és a körülötte változó sebességgel keringő kis piszok. Ha sikerrel akarunk járni, el kell találnunk, mikor keresztezik egymás útját, és akkor kell megállítani az egészet, majd megismételni párszor.

Amber egy szép szál legény vagy egy tonna titániumba bújtatva. A kb. 2,5 méteres robot a nyers erőt testesíti meg, ráadásul páncéljának köszönhetően ellenálló a legnagyobb forróságnak és a legmérgesebb gázoknak is.

 

Az alkotók nagyon jól eltalálták a csapattagok közötti hangsúlyt, mivel hiába is szerettem volna, nem tudtam egyiket sem központi figurának nevezni, hiszen mindegyik ugyanolyan fontos. 

A Core Designtól mi mást is várhatnánk, mint egy 3rd person shootert (de át lehet váltani FPS nézetre is), és ez nem is baj, a külső szemszögű nézet már bizonyított a Tomb Raiderben. Csapatunkat bármelyik emberünk bőrébe bújva irányíthatjuk, és ez nem is nehéz, mivel a nekik kiadható parancsok csak a Kövess!-re és az Ül!-re korlátozódnak. Érdemes mindig követő parancsot adni nekik, mert ha egy combosabb hordába botlunk az ellenfelek közül, ők is szépen kiveszik részüket a harcból. A fegyverek száma az alap géppisztolyra, és néhány extra cumóra (Amber rakétavetője, pipebomb stb.) korlátozódik, de ebben az a jó, hogy mindegyiknek energia az alapja, vagyis nem fordulhat az elő, hogy pont a kedvenc stukkerunkból fogy ki a skuló. Itt említeném meg a különböző –nagyon hasznos – segédeszközöket: az első, amit megkapunk, a minitank. Ezzel ajtók alatti résen, kisebb szellőzőkön tudunk átjutni, és megszerezni amúgy hozzáférhetetlen tárgyakat. Kellemes tulajdonsága, hogy fel van szerelve egy kicsi, de roppant hatásos lézerágyúval, így vígan rendezhetünk vele patkányirtást a csatornában, vagy aktiválhatunk kapcsolókat. A másik játékszerünk a repülő kamera, amivel magasan lévő pontokat érhetünk el könnyűszerrel. Sajnos fegyvere nincsen, de ezzel is aktiválhatunk kapcsolókat. Van itt még egy repülő gépágyú is, amit a terep megtisztítására vethet be az egyszeri júzer.

Mint az eddigiekből kiderülhetett, ez egyfajta kommandós játék, ahol összedolgozva kell lenyomni a rosszfiúkat, de a készítők nem tagadhatták meg önmagukat, így nem átallották „tombraideres” ügyességi feladatokkal teletűzdelni a programot. Tapasztalataim alapján ez jó, bizonyos határokon belül. Kicsit bővebben: tetszik, hogy pl. egyik emberünkkel egy daru csomagterére kell állnunk, míg a másikkal ide-oda kell irányítanunk. Tetszik, hogy a forgó ventillátorokon kell ugrálnunk az egyik emberünkkel, míg a másikkal a lapátok forgását irányítjuk. Az viszont már eszméletlenül idegesítő, hogy mindegyik csapattaggal át kell jutnunk (oldalbukfenccel) két fél pillanatig kinyíló ajtón, miközben a termet elárasztotta valamilyen mérges gáz. Kérdem én, miért kell ilyen marhaságokkal idegesíteni a józan embert? Aki gutaütést akar kapni, az úgyis a TR2-vel fog nyomulni és nem ezzel. De mivel még így is nagyon jó az összhatás, frankó ötleteket valósítottak meg, ezt el lehet nézni nekik.

Az a legjobb az egészben, hogy noha a feladatok nagy része szokványosnak mondható, mégis képesek voltak ezeket úgy összehozni, hogy az ember nem mondja azt: „Jaj, már itt is ezt kell csinálni!”. Példának okáért itt a jó öreg kulcskeresés problémája: egy ízben csapatunk kénytelen kettéválni (leomlik egy híd közöttük), és az egyik teammel megakadunk egy ajtónál, amihez persze kulcs kell. A csapatunk másik felével elindulunk hát megkeresni a céltárgyat, amit egy falon meg is találunk. Nyugodtan le is akasztanánk, amikor – hoppá – leesik a padlón található résen egy szellőzőbe. Nincs mit tenni, meg kell keresni a bejáratát, és kihozni a tankkal, majd megkeresni az ételliftet, amin lepasszolhatjuk társainknak a cuccost. Erre mondja a jó öreg Csuvi, hogy ez igen! És az a szép, hogy minden, de minden feladat ilyen ötletesen van megoldva, nincs olyan, amit más gammában láthattunk volna.

Az átlagon felüli játékélmény gyönyörű grafikával párosul. Rég láttam már olyan progit, ahol ennyire változatosak és szépen kidolgozottak a pályák. Imitt még egy szépen berendezett irodában kóválygunk, amott meg egy leamortizálódott épületroncs vár ránk. Embereink, és az ellenfeleink kidolgozottságára nem lehet panasz: csillognak, villognak, mindig mocorognak. Apropó mozgás: nem tudom, hogyan sikerült összehozni, de az emberek animációi egyszerűen mesések. A csontváz alapú mozgatás nem újdonság, de itt olyan gyönyörű vetődéseket képesek produkálni ellenfeleink, hogy az embernek a szava is eláll. Sikerült elkapni néhány képet ezekről, melyeken látszik, hogy pl. a kezük teljesen külön mozog a testüktől a pillanatnyi helyzetnek megfelelően, így képesek vagyunk előcsalni belőlük pl. a Jézus pózt, vagy a csukafejest a talajba. Az ember halálra röhögi magát, ahogy ugrándoznak össze-vissza, és önkéntelenül is a régi westernfilmeket utánozva lövöldözik rakétavetővel a lábuk alá, közben azt ordibálva, hogy „Táncolj! Táncolj kutya!”

Hiába is próbálnék, a hangokról sem tudok semmi rosszat elmondani. Látszik, hogy profi szinkronszínészekkel dolgoztak, még Amber gépies hangja is nagyon rendben van. Csak azt sajnálom, hogy a rosszfiúk nem sokat beszélnek. Viszont ott van helyettük a számtalan NPC, amelyekből mindig kicsalhatunk egy-két jó szót, még ha csak annyit is, hogy „Aggyá kaját!” 

Összességében nekem személy szerint megvan az új kedvencem. Már harmadik napja nyomom folyamatosan, és egyszerűen nem tudom abbahagyni. Egyszerűen éreztem valamit, amit eddig csak a Half-Life-nál éreztem (azt 4-szer vittem végig), és ez nem más, mint az igazi, hamisíthatatlan „fíling”.

Tippz:

– ha valahol tűz ég vagy gáz szivárog, küldjük be Ambert, ő majd teszi a dolgát.

– ha elakadnánk valahol, hívjuk életre valamelyik kütyünket (repkedő kamera, minitank), és kis réseket keresve azokkal próbáljuk a továbbjutásunkat elősegíteni.

– az életerőnket és a fegyverhez való energiát a falba épített újratöltő állomásoknál tudjuk pótolni, de ha nincs ilyen a közelben, muníciónkat energiacellák (ezek összevissza találhatók a terepen) felhasználásával tudjuk újratölteni. 

– Amber fegyverét váltsuk aknavetőre, ha lehet, mert nagyon jó tömegoszlató.

– ha meglátunk valakit, rögtön lőjünk rá, mert a civileket és a barátokat úgysem tudjuk megsebezni 🙂