Gorasul

Egy hűvös éjjelen egy idegen otthagyott egy kosarat az öreg és bölcs sárkány házának ajtaja előtt. A sárkány kinézve ajtaján meglátta a kosárban didergő csecsemőt, azonnal megesett rajta a szíve, és bevitte magával a meleg otthonba. Lágy leheletével felmelegítette a kisdedet; majd teltek-múltak az évek, és a gyermekből bátor és jószívű harcos vált, aki magában hordozta a sárkány erejének egy részét. 

Körülbelül ennyi a történet (a honlapon megtaláljuk a teljeset), amibe a játékos a hős Roszondas halála utáni feltámadáskor kapcsolódik bele. Ezután jön a szokásos „derítsük ki, honnan jöttem, ki vagyok”-dolog, amiket a halál miatti amnéziának köszönhetően elfelejtettünk (a’lá Planescape). De mindenekelőtt jön a karakterkészítés nem túlságosan bonyolult rendszere. Kiválasztva kasztunkat, és a megfelelő pontokat elosztogatva a szokásos dolgokra (erő, ügyesség stb.) észrevehetünk négy sárkánytulajdonságot is, amit a nevelőszülőnktől örököltünk. Ezek a sárkányfélelem, -lehelet, -szem, és -erő, amelyek különböző módon és időben működnek. Mind közül a sárkánylehelet a leghatásosabb, ami veszélyben aktivizálódik (mikor kevés az életerőnk), és ilyenkor támadás helyett karakterünk tüzet fúj az ellenre (egy cirkuszban mekkora szám lenne!). 

Ha túlléptünk karakterünk elkészítésén, találkozunk a program egyetlen pozitívumával, ez pedig a fegyverválasztás. Nem mintha olyan sok volna, de fegyverünknek is vannak tulajdonságai (például egója, aminek magas értéke elég beképzeltté teheti), szintet léphet, valamint nevet is adhatunk neki. Így aztán nem csak karakterünk értékeitől függ egy-egy csata kimenetele, hanem a fegyverünkétől is. Első pillanatra nem látjuk át, miért van erre szükség, de amikor először megszólal, rájövünk mindenre. Fegyverünk saját életet él, csípős beszólásaival és hasznos tanácsaival tényleg szinte az egyetlen felemelő dolog a játékban. Később persze lecserélhetjük, de a kezdeti kalandozásokhoz elengedhetetlen (hacsak nem vagyunk varázshasználók).

Mikor először megláttam a játékot, nem hittem a szememnek. Ma megjelennek ilyen termékek? – kérdeztem magamban. Azután elnézve a gépigényt arra gondoltam, hogy talán ezekkel az elfogadhatónak mondható értékekkel egy nagyobb réteget akartak megfogni, akiknek nincsen még Pentium 4-ese (vannak még bőven ilyenek). De jó pár órányi játék után sem tudtam megbékélni az elém táruló látvánnyal. Szóval szerintem elég csúnyácska lett a játék, igaz, a környezet még elfogadható, a Planescape: Tormenthez nagyon hasonló, de a karakterek borzalmasak. Ráadásul szinte teljesen felülnézetből láthatjuk őket, amit még el is fogadnék (olyan, mint a Rages of Mages-ben), ha nem mozdulnának meg. Botladozó, gépies mozgás jellemző minden élőlényre – így talán nem lesz olyan feltűnő a saját karakterünk csetlő-botló mozgása. Azután amikor megláttam, hogyan hal meg egyik-másik lény, rájöttem a turpisságra, ez a program gyerekeknek készült. Például a pokolkutya, ha elhalálozik, feketévé válik, és zsugorodva eltűnik. Nem mondom, hogy a vért hiányolom, egyáltalán nem, de legalább essen össze, ahogy kell.

A szörnyek jobb megismerése érdekében a készítők beletettek egy bestiáriumot is a játékba, amiben megnézhetjük azoknak az élőlényeknek (és holtaknak) az értékeit és jellemzőit, amelyekkel már találkoztunk. Itt aztán szembeötlik a hozzáértő szemnek, hogy vagy a grafikusokkal volt nagy baj, vagy pedig a rajzolókkal, akik megtervezték a lényeket. Szögletes, élettelen formákkal találkozhatunk, nem pedig „igazi”, félelmetes szörnyekkel. A lények furcsa torzulása jellemző egyébként a játéktérben találhatóakra is, a készítőknek egészen érdekes elképzelései voltak egy-két „ismert” teremtményről.

A CRPG-játékokat kedvelők persze nem mindig a kinézet alapján bolondultak bele egy-egy játékba, hisz a fantázia sok mindenre képes. Viszont a történet igen meghatározó szempont annak az eldöntésében, hogy jó-e egy játék vagy sem. Mint már említettem, fegyverünk gondoskodik róla, hogy ne unatkozzunk utazásunk során, ám emellett számos más karakterekkel is beszélgethetünk, akiknek ha esetleg rosszul válaszolunk, ne aggódjunk, hogy nem jutunk tovább, csak kérdezzük meg újra és újra, míg a helyes válaszra nem kattintunk. Ennek a ténynek azok örülhetnek igazán, akik kevésbé tudnak angolul, mert így nem kell izgulni, hogy a helytelen fordítás miatt esetleg rossz választ adunk. Kalandjaink különböző falvak élőholtaktól való megmentéstől kezdve a gyógynövénymag gyűjtésén keresztül a manaháló lerombolásig terjednek. A végén persze ismét szembetalálkozunk a gonosszal, akinek az egész kalamajkát köszönhetjük. A történet viszonylag lineáris menetét színesítik az apró történések, mint amilyen egy koboldlány szerelme irántunk, akit tekintettel léve érzékeny lelki világára, le kell rázni magunkról.

Viszont szerencsére nem egyedül kell megtisztítanunk a világot a gonosztól, ebben segítségünkre lesznek néhányan, akik csatlakoznak hozzánk a játék során. Összesen négy karaktert irányíthatunk, és egy praktikus gomb hatására könnyedén kirúghatjuk a feleslegessé vált segítőt. A csatlakozó hősök között egyaránt megtaláljuk a gyenge testalkatú varázslót és a drasztikus izmokkal rendelkező hős harcost is. Ezek mindegyike szerencsére kidolgozott jellemmel bír, így néha talán összetűzésbe is kerülünk egyikkel-másikkal. Fegyverünk szintén véleményt nyilvánít az új csapattagokról, amelyek az intelligencia értékétől függően helyénvalónak is bizonyulhatnak.

Amik egy fantasy alapú játék újabb ismérvei, a különböző szörnyeken és lényeken túl, valamint a középkori hangulat után, azok a varázslatok. Annyira örülnék, ha legalább ezen a téren áradozhatnék a programról, hogy igen, milyen sok színes és szagos varázslat található a Gorasulban, de nem tehetem, mert ez nem így van. Nagyon kevés varázslatot alkalmazhatunk, még ha azok többfajták is (nekromancia, idézés, illúzió stb.). A látványviláguk és kidolgozásuk sem mondható éppen szépnek (teljesen 2D-s). Egyiket-másikat nem igazán lehet a kinézet alapján a nevükkel összekapcsolni. Ami szintén furcsa volt számomra, hogy egy egyszerű harcosnak is voltak varázslatai (gondolom, a sárkány erejének a hatása). Viszont a varázslatok itt is manapontokba kerülnek, tehát nem slotokból tudjuk használni őket, mint a Baldur’s Gate-ben. Szerencsére mind a mana, mind az életerő magától töltődik, így a türelmes játékstílus sokkal célravezetőbb. 

Ami szintén feltűnő lesz a játék során, az a program fukarsága a tárgyakkal és pénzzel. Ráadásul az árak elég magasak, ilyen volt, mikor az első városban megpróbáltam némi életerőtöltőt venni, a több száz aranyba kerülő üvegcséről le kellett mondanom a saját vagyonom harminc aranyig terjedő mértékének szomorú tudatával. Az eladási árak újfent nem a mi javunkat szolgálják. 

Végszóként nem tudok már túl sokat hozzáfűzni, mivel visszanézve cikkemet, eléggé negatív hangvételűre sikeredett. Semmi bajom nincs a Gorasullal, csakhogy késett vagy öt évet. A Rage of Mages idején talán még tetszett is volna a játék, manapság viszont már mások az elvárások. Igaz, vannak még olyan játékosok, akik kedvelik a hasonló szinten lévő programokat, de a nagy átlag – ebben a 3D-gyorsítós korszakban – csak azt nézi, hogy milyen effekteket produkál az új kártyája. A Gorasult azoknak tudom ajánlani, akiknek a külső nem fontos, és rengeteg türelemmel bírnak, hogy kivárják az életerő feltöltődését, valamint elviseljék a sok idegesítő dolgot.