Egy messzi messzi galaxisban, most 3 hősre vár a feladat, hogy támadást intézzen a vásárlók pénztárcája ellen. Alább kiderül, milyen sikerrel…
Nincs is annál megnyugtatóbb érzés, ha az ember öregkorára hátradőlhet bársonyosan kibélelt foteljában, szivarját egy ezüsttel befuttatott dobozból előhalászva, arany öngyújtójával begyújtva szép karikákat eregetve töprenghet, mire vitte egész eddigi életében? Mint például George Lucas, aki idén lesz 58 éves, és Kalifornia állam Modesto nevű városkájában született. Ma már mindenki tudja, hogy hová jutott a fentebb nevezett úr, de amíg első igazán átütő sikerét, a Star Wars-t megírta és megrendezte, addig bizony 11 filmet készített saját ötlete alapján. Persze ezek sikerei a Csillagok Háborújához képest messze nem voltak sehol, ám ami ’77 után következett be, azt talán még ő sem merte remélni. Egy világméretű mesét alkotott, egy komplex új világot, egy olyan modulrendszert, melyet bármikor, bárhol ki lehet egészíteni, és a rajongóbázis csak kajálni fogja az új részleteket. Mára odáig jutott Mr. Lucas, hogy egy 5 céget egyesítő vállalkozás tulajdonosa lehet, amit a Lucasfilm Ltd., a Lucas Digital Ltd. LLC, a Lucas Licensing Ltd., a Lucas Learning Ltd. és nem utolsó sorban a LucasArts Entertainment Company LLC alkot. Ezen vállalkozások már önmagukban is óriási értékeket képviselnek, de együtt, összedolgozva, szinte bármire képesek. És hát ezért van az, hogy azt gondolom néha: piszkos mázlista ez a George Lucas…
Maga a Starfighter ötlete jóval póriasabb a filmek eszmei mondanivalójánál, révén személyében „csupán” egy arcade jellegű lövöldözős játékról beszélhetünk, ami történetileg az Episode I nyomvonalán halad. Bár való igaz, hogy a megpécésedésére majdnem két évet kellett várnunk, hiszen az eredeti változat még 2000 tavaszán debütált a Sony PlayStation 2-es konzoljára, és akkor még szó sem volt holmi más platformra történő átkonvertálásról. Aztán a tavalyi Los Angeles-i E3 (Electronic Entertainment Expo) kiállításon már ott virított egy PC monitor, amin egy Starfighter futott vígan. A PS2-es változat elkészítése amúgy 2 és fél évet vett igénybe, amit körülbelül 1 évig tartott átkonvertálni PC-re. Aminőségéről alant…
Repülésirányítás
Namármost a tesztelő első és legfontosabb konfrontálódása a programmal az Options menü, illetve azon belül is a kezelőgombok beállítása szokott lenni, már ha persze kibírja, hogy el ne indítsa azon frissiben a játékot, amint keze ügyébe kaparintotta. Mivel voltam olyan bátor, hogy „mit nekem Options” felkiáltással rárontottam a New Game feliratra, igencsak pislogtam, amikor élesben kellett volna manővereznem az űrhajómmal. Merthogy nem tudtam. Habár úgy emlékeztem a PS2-es verzióból, hogy körülményes mozgatás ide, körülményes mozgatás oda, el lehetett lavírozni valahogy a sziklarengetegben földhöz csapódás, és teljes megsemmisülés nélkül. Na, ez itt, nekem, most – nem sikerült. Hát akkor először is Mission 0: kilépni a játékból és átnyálazni a beállítási lehetőségeket… Összesen 20 billentyűt kell kiosztanunk a különböző lehetőségeknek, de természetesen egeres, sőt joystickos megoldást is választhatunk. Természetesen az egeret kombinálhatjuk a billentyűzettel, így kicsit könnyebbé téve a megmérettetéseket. Gondoltam én is naívan… Merthogy amint visszatértem a játékba és újból elkezdtem a gyakorló küldetést, sikeresen felkenődtem az első kiálló sziklaszirtre. Nem jó ez így sehogysem – gondoltam, de aztán rábeszéltem magam, hogy adok még lehetőséget a programnak, és főképp magamnak, és tudományosan fogok közelíteni a problémához. Mondjuk megtisztítom az egeret! És lőn világosság…
Szóval ha a fenti kis szösszenetből nem derült volna ki, akkor levezetném talán egyszerűbben is: a játék kezelhetősége elsőre igen szokatlan. Hogy úgy ne mondjam: túlérzékeny. És bizony ez eleinte igen csak megkeserítheti az egyszeri játékos életét, aki ahelyett, hogy minél hamarabb belevethetné magát az élvezetekbe, csak szív és szív az irányítás miatt. Tehát türelem, és rengeteg fogékonyság kell ahhoz, hogy kitapasztaljuk, milyen módok szerint érdemes nyomkodni a nyomkodnivalót, hogy célt is érjünk vele.
A csatahajónkat célszerűnek találom az egér + billentyűzet párosítás mellett kontrollálni, hiszen jóval érzékenyebb irányítást lehet elérni, mint simán csak a klaviatúráról. Viszont a gombkiosztás is fontos szerephez juthat az érvényesülésben, hiszen nem biztos, hogy használ, ha egymástól messzire helyezzük el a funkcióbillentyűket. Hogy miket használhatunk? A haladás előrefelé automatikus lesz, nekünk csak a sebesség mértékével kell bíbelődnünk, ami kimerül egy gyorsulás, és egy lassítás gombban. Igaz, ezek is csak addig fejtik ki hatásukat, amíg lenyomva tartjuk a billentyűiket. Természetesen a 360 fokos mozgásszabadság mellé még betársul egy úgynevezett tengely körüli forgás, ami igen látványos tud lenni, azon felül, hogy vele a fejjel lefelé álló hajót hozhatjuk vele vízszintbe. A célkereszt – ami a kép közepén virít – természetesen azért van, hogy segítségünkre legyen a lézersugarunk célbajutásának koordinátáit illetően, amiből két fajta áll rendelkezésünkre. Az elsődleges fegyver végtelen számú tölténnyel (vagy energiával) rendelkezik, viszont a másodlagos lézernyalábunk keményen be van korlátozva, ami csak utántöltés esetén vethető be újra. Ezen érték amúgy a jobb alsó sarokban lévő kör felső részében mérhető le.
Sztori
A történet – mint ahogyan már utaltam rá – nagyjából és egészében az Episode I: Baljós Árnyak kronológiájába passzintható bele, ott is nagyjából a vége felé járunk, amikor is 3 különböző pilóta Rhys Dallows, Vana Sage, és Nym küzdelme kerül szemünk elé a federáció ellenében. Mindhárom karakter különböző indíttatásból indul neki a harcnak, és természetesen a saját tulajdonságaik különbözősége a hajóikra is kihat – révén más és más harci szerkentyűkkel indulnak szent háborújúkba. Az eleinte adott hajók menet közben természetesen lecserélhetők, összesen 20 hajót vonhatunk majd irányításunk alá, és 50 másik járművel találkozhatunk (vagy másképp fogalmazva: amortizálhatunk le). A helyszínek közül kettőt különböztethetünk meg: föld közeli és nem föld közeli küldetések, ami mindösszesen annyiban tér el egymástól, hogy előbbiben van minek csapódnunk (azaz tárgyi akadályok is jelen vannak(, míg az utóbbiban csak és kizárólag a harcra kell koncentrálnunk.
A 14 alap misszió mindegyike után értékelést kapunk teljesítményünkről, és láthatjuk, hogy a feltételként szabott kritériumokból mennyit teljesítettünk. Ezt mérlegelve a gép ad nekünk egy szép medált, aminek gyűjtése igen kedvező hatással lehet a későbbiekre, hiszen a menüben külön pontban szerepel egy specialitások opció, ahol további 6 single és 2 multiplayer küldetés lapul. Továbbá itt kaphatjuk meg az extra hajókat és egyéb nyalánkságokat – amivel jócskán kitolódik a játékidő mennyisége. Ebből állítólag 30-at tudunk a játék végigvételén fáradozva eltölteni.
A megjelenítésről még gyorsan a végén: a látvány ami elénk tárul, szó szerint fantasztikus – főleg az űrbéli jeleneteknek van egy olyan megfoghatatlan feelingjük, ami miatt tényleg úgy érezhetjük magunkat, mintha a film egyes jelenetiben repkednénk. A lézernyalábok megjelenítése, a hangok süvítése mind úgy hathat ránk, mint maga a mozifilm. Megfelelő hangrendszer és monitor támogatásával egyenesen a mennyország a cucc…
Amúgy a PS2-es verzióhoz képest a megjelenítés változtatása mutatkozik a legnagyobb módosításnak a programban, hiszen az eddig használt 128×128 pixeles űrhajótextúrák helyet a PC-s verzió a dupláját, azaz 256×256-os felbontást használ.
Értékelés
Mindezek ellenére, és mellett: a játék nem több egy egyszerű lövöldözős programnál, amit mindössze az dob fel, hogy élénkek a színei, Star Wars a környezete és néhány küldetésben ötletes feladványokat kapunk. A többi a nagy átlaghoz konvergál, ami nem hiba, csak lehet, hogy egyeseknek már uncsi. Ha Neked még nem, akkor bátran ajánlhatom figyelmedbe!
