A mellékelt ábra szerint a Microsoft négyévenként új konzollal rukkol elő, mutatja ezt az X360 megjelenése is, négy évvel ezelőtt. Most akkor egy újabbra számíthatunk?
El tudjátok hinni, hogy az eredeti Xbox konzol 2001-ben került első sorban bevetésre, és egyúttal a nagyközönség szemei elé? Bizony, bizony, 8 éve.
Mindenki örült, boldog volt, és nagyszerű eladási statisztikákat tudhatott magáénak a Microsoft. Ebben a boldogságban telt el 4 év, és elérkeztünk a folytatáshoz, az Xbox konzol egy újabb szintjére, mely az Xbox360 nevet kapta a keresztségben.
Az új konzol az előző eredményeket lefitymálva kétszer olyan sikeres lett, és a Microsoft emberei meg voltak, és vannak elégedve vele az utolsó porcikájáig.
Azóta további 4 év telt el, és nocsak, immáron 2009-et írunk. A józan ész, és a négyéves periódusok azt diktálnák, hogy idén egy újabb konzollal gazdagodhatna a Microsoft konzolcsaládja, egy kis szellemiséggel belegondolva akár az Xbox720 is megjelenhetne.
A Microsoft vezetősége szerint azonban minden olyan hír, ami egy őj konzol megjelenését firtatja, hamis, és egy cseppet se higyjünk neki. Teljes mértékben meg vannak elégedve az Xboc360-al, ezt mutatja az Xbox Live-on kialakult hatalmas felhasználóbázis is, ami szép zöldhasúakat csepegtet a Microsoft zsebébe.
Robbie Bach, a Microsoft elnökének elmondása alapján, az Xbox360-at badarság lenne lecserélni, hiszen még számtalan frissítést, újítást ki lehet belőle hozni, és ezek után is csak a legvégső esetben vágnának bele egy új projektbe.
Arra a kérdésre, miszerint lesz-e majd új Xbox konzol, Bach úr egyszerű választ adott: “egyszer mindent tovább kell fejleszteni”.