Nagyon bíztunk a Torus Games üdvöskéjében – reménykedtünk, hogy ez a játék majd megmutatja, mire is képes a legifjabb handheld masina valójában.
Seven River City és Maqabir. Két város, két külön történet, de csak egyiknek van helye a valóságban. Egy történelmi központ a vén Európában, ahol a szűk, macskaköves utcákból, a vastag kőfalakból, az ódon épületekből csak úgy árad a múlt szelleme. Ugyanott, és mégis egészen máshol áll a misztikus metropolisz, hol démoni lények vívják véget nem érő csatáikat, s amelyet csak egy titkos rituáléval lehet megidézni. De van-e olyan, aki felnyitná Pandora szelencéjét?
Az egész április 28-án kezdődött. Jacob Ward ekkor kapta meg azt a bizonyos levelet rég nem látott húgától, Vanessától. Elborult eszmék, félig befejezett gondolatok, és őrült kinyilatkoztatások egy város újjászületéséről, egy új világ eljöveteléről. A lány szeretné, ha bátyja is szemtanúja lenne az eseménynek, ám Jacob legszívesebben megfeledkezne zavaradott testvéréről. A sors azonban másképp akarja: két nappal később természetfeletti sötétség borul Seven River City-re, és egy más világ idegen teremtményei özönlik el a várost. Aki csak teheti, elmenekül – Jacob Ward azonban nem tartozik közéjük. Mikor mindenki szabadulni próbál a káoszból, ő belesétál a közepébe. Kezében revolver, szívén súlyos teher, de lelkében szilárd az elhatározás: megtalálja elveszett húgát, az egyelten személyt, aki talán magyarázatot adhat a hihetetlen történésekre.
Valóra vált és beteljesületlen álmok
Elöljáróban a készítőkről: ők állnak a Duke Nukem és a Doom 1-2 Game Boy Advance portjai mögött, ami elég jó ajánlólevél, hiszen jól sikerült konverziókról van szó. Az id Software örök klasszikusának hatása erősen érezhető a teljesen saját fejlesztésű Ashen-en is.
Már a műfaj meghatározása is hasonló: egy gótikus-horror FPS-ről van szó, igaz, most a „cyber” jelző nélkül. Ez elég kellemesen hangzik, kérdés mennyire sikerült megteremteni az efféle játékokhoz elengedhetetlen hangulatot a játék készítőinek. Több összetevőről van szó: először is kell egy jó, kellőképpen misztikus, érdekes és motiváló történet, megfelelő tálalásban. A fent vázolt keret sztori ugyan nem a legeredetibb, de kétségkívül hangulatosan adja elő a játék, stílusos állóképek és szövegek formájában. Ráadásul nem csak a fejezetek között olvasgathatjuk ezeket, hanem magukon a pályákon is találkozhatunk rövidebb közjátékokkal. Ezeknek köszönhetően mindig ott lebeg előttünk küldetésünk célja, és nem megy át monoton gyilkolászásba a játék. Következő fontos komponensek a megfelelő hangulat eléréséhez a hanghatások és a zene. Egyikre sem lehet panasz: a gyönyörű, atmoszférikus, baljós muzsikák gondoskodnak a magas adrenalinszintről akkor is, amikor magányosan kalandozunk a kihalt utcákon. A hangok is a helyükön vannak, érdekesség, hogy egyes hörgések egyenesen a legendás Doom-ból lettek átemelve (minthogy az id Software public domain-né, azaz szabadon felhasználhatóvá tette őket). Újabb pipa az Ashen neve mellé, de lássuk, mi kell még? Természetesen kellően félelmetes környezet. Seven River City-nél jobbat nem is kívánhatnánk: igazi gótikus, ódon hangulatú városka, kis csatornákkal, égbetörő tornyokkal, keskeny utcákkal és szűk terekkel. Turistaként valószínűleg a paradicsomban éreznénk magunkat, ám a magányos bolyongás a kihalt település elhagyatott épületei között inkább a poklot juttatja eszünkbe. Persze a jól kitalált környezet mit sem ér megfelelő grafikai prezentáció nélkül. E tekintetben is kitettek magukért a készítők: a helyszínek teljes 3D-ben, változatos formákkal és textúrákkal tárulnak elénk. A visszafogott pasztellszínekkel megfestett, helyenként meglepően részletes helyszínek nagyjából az első Quake grafikai színvonalán mozognak (vagy valamivel az alatt). A legjobb, hogy az N-Gage képességeihez mérten a szinte tökéletesen sikerül megteremteni a fent leírt atmoszférát, így egészen bele lehet feledkezni a város felderítésébe. Az ellenségek kinézete egységes koncepcióra épül: legyen szó akár pókszerű, akár repkedő vagy humanoid lényről, a közös eredet egyértelműen észrevehető. Némelyik szörny egészen hatalmas, de sajnos mégsem éreztem igazán félelmetesnek őket. Ez lehet az alacsony poligonszám következménye is, de nem szabad csak erre fogni: a Doom démonlordjai csak egyszerű sprite-ok voltak ugyan, mégis sokak rémálmaiban kísértenek még ma is.
Eddig szinte tökéletes az összkép, de mintha beteljesületlen álmokról is szó lett volna – jöjjön hát a fekete leves. Elég, ha annyit mondok: sebesség – s az N-Gage tulajok máris verik a fejüket a falba. Eddig alig jelent meg olyan 3D játék a Nokia kézi konzolára, amely ne küzdött volna jelentős gondokkal e téren. Nagyon bíztam benne, hogy az Ashen stabil képfrissítési rátát tud majd garantálni, de sajnos nem így történt. A szaggatás ugyan nem tűnt olyan zavarónak, mint az előző számban tesztelt Red Faction esetében, de akkor is erősen érezhető, és sokat ront a játékélményen.
Az irányítás
Teljesen 3D játék irányítása analóg kontroller nélkül sosem lesz tökéletes, de azt hiszem, a készítők kihozták a maximumot az N-Gage digitális gombjaiból. Kétféle alapkiosztást is találhatunk az Options menüben, melyből nekem az „A” jelű tűnt jobban használhatónak. Ezt választva a D-pad szolgál előre-hátra mozgásra és fordulásra, az 5 lövésre, a 7 ugrásra, a 4 és a 6 pedig jobbra-balra oldalazásra. Fegyvereink között a 8-9 gombokkal válthatunk oda-vissza, újratölteni a *-al tudunk. A 2-3 szolgál le-, illetve felnézésre, az 1 pedig az úgynevezett „szellemlátást” kapcsolja be (részletesen ld. később). A 0-val aktuális feladataink listáját hozhatjuk elő, a jobb és baloldali akciógomb pedig kivisz a menübe, vagyis pause-ként funkcionál.
A játékmenet
Az Ashen nyolc fejezetre van bontva, melyek mindegyike több pályából áll. Az egyes szintek meglehetősen lineárisak, eltévedni még véletlen sem lehet. Mivel végig szűk terekben mozgunk (még a külső helyszíneken is), nem is nagyon tudnánk letérni a kijelölt útról. Az ellenségeket elég ritkásan adagolja a játék, ne számítsunk tehát Serious Sam szintű hentelésre. A küzdelmek eléggé kemények, még legkönnyebb fokozaton is durva sebzéseket kaphatunk. A bekapott találatoktól először a páncélzatunkat jelző kék csík kezd csökkeni, majd ha az elfogyott, az életerőnket szimbolizáló piros. Előbbit a fekete és barna mellények összeszedésével teljesen, illetve részben visszatölthetjük, ám életerőnket nem tudjuk visszanövelni – annak a pálya végéig ki kell tartania. Menteni csak a szintek között lehet – tény, hogy ez fokozza az izgalmakat, de néha igencsak frusztráló megoldás.
Ellenségekből nincs túl sok. Kezdetben a gyorsan mozgó, úgy két méter magas, ördögforma Hunterekkel fog meggyűlni a bajunk, aki plazmavetőjükkel tüzelnek ránk. Hamar megjelennek a pókszerű lények is, melyek a falakon és a plafonon is meg tudnak bújni, és villámgyors mozgásukkal kergetnek minket az őrületbe. Találkozhatunk még buta, de hatalmas négylábúval, egy három méter magas humanoiddal, amelyik mindkét kezéből tüzel ránk, repkedő lénnyel, amely méretes robbanás kíséretében halálozik el, illetve víz alatti ellenféllel is. Külön szót érdemel a közelről brutálisat sebző szellemlény: ő szinte láthatatlan, észrevenni leginkább csak speciális szemüvegünk bekapcsolásával lehet. Sajnos a Ghost Vision csak korlátozott időre áll rendelkezésünkre, ezért nem használhatjuk huzamosabb ideig. Ha viszont új helyszínre érünk, egy pillanatra mindig érdemes átváltani rá, hátha van a közelben láthatatlan szellem. A sötét alagutakban szintén jó hasznát vehetjük ennek a funkciónak.
A játékban nyolcféle fegyver kapott helyet:
Pisztoly: induló felszerelésünk elég gyenge, de szerencsére nem kell sokáig erre hagyatkoznunk.
Idegen plazmavető: az első Huntertől szerezhetjük be. Ez sem túl erős, de legalább idővel újratöltődik, így sosem maradunk teljesen védtelenek.
Dupla pisztoly: párosan szép az élet, a pisztoly pedig igen hatékony eszközzé válik ilyenformán. Persze ez kétszeres lőszerfogyasztást von maga után.
Shotgun: mindenki kedvence most is halálos közelről, távolra viszont nagyon pontatlan.
Géppisztoly: komolyabb ellenfelekhez kiváló, de gyengébbekre ne pazaroljuk az értékes, ámde gyorsan fogyó muníciót.
Mesterlövészpuska: nem túl hasznos, mert egyrészt nehézkes a használata, másrészt az ellenfelek már kilométerekről kiszúrnak, és halálpontosan céloznak plazmasugraikkal.
Golyószóró: brutálisan halálos fegyver, csak hát zabálja a lőszert…
Gránátvető: tömegoszlató eszköz.
Rakétavető: a Doom és a Quake nyomdokain haladva ez nem maradhatott ki…
Végítélet
Annak ellenére, hogy nem felelt meg minden tekintetben az elvárásoknak, az Ashen egy egész jó játék lett. Érződik rajta a munka, az igényesség, és ez bizony meghálálja magát. Grafikában, hangulatban és játszhatóságban is odaver jelenlegi egyetlen N-Gage-es vetélytársának, a Red Faction-nek. Bátran merem ajánlani mindenkinek, aki egy kis handheld lövöldözésre vágyik.
Az N-Gage FPS-ek jövője
Az Ashen-nel még korántsem ért véget az ígéretes első személy lövöldék sora a Nokia kézikonzolán. Két nagy cím is arra készül, hogy elhódítsa a „legjobb handheld FPS” címet még a nagy áttörés, a Nintendo DS és a Sony PSP megjelenése előtt.
A Tom Clancy’s Ghost Recon idén augusztusban várható. Csapatalapú taktikai FPS-ként hatalmasat üthet 8 személyes, bluetooth alapú kooperatív módja – már legalábbis arrafelé, ahol össze lehet szedni ennyi N-Gage tulajt. Emellett változatos küldetésekkel, látványos környezeti effektusokat felvonultató grafikával és kézreálló irányítással kecsegtetnek a készítők, és a képek alapján valóban ígéretesnek tűnik az anyag.
Másik versenyzőnk a Call of Duty, ami PC-n az egyik legjobb második világháborús akciójátéknak számít. Az N-Gage verzióból még csak néhány kép, illetve az erőteljes multiplayer támogatás ígérete látott napvilágot, de már ezzel is sikerült felcsigázniuk az érdeklődésemet. Remélhetőleg sikerül átültetni az eredeti változat realisztikus játékmenetét a handheld verzióba is, hiszen akkor az N-Gage-es CoD egyedülálló lehetne a maga nemében.
