Rovatindítóként pedig a címben már olvasható belső nézetes szerepjátékok kerülnek ismertetésre, elemzésre.
Ide tartoznak az írás szempontjából a labirintus-szerű szerepjátékok fantasy környezetben (Bard’s Tale, Wizardry, Ishar), ellenben most az interaktív mozik, történetek, a távol-keleti randiszimulátorok és hasonlók nem kerülnek terítékre (az egyéb belső nézetes műfajokról, pl. akciójátékokról nem is szólva).
Plusz az egyéb szerepjátékok (felülnézetes, taktikai, stb.), így például az akció-szerepjátékok képviselője a Hired Guns sem. Azért kell ennyire körülhatárolni, mert egyébként több részre nyúlna minden egyes változat és alváltozat ismertetése (ez a poszt is kurtított az eredeti elképzeléshez képest).
Most pedig lássuk a labirintus módú szerepjátékokat a teljesség igénye NÉLKÜL (dungeon crawl, role-playing game) nagyjából időrendi sorrendben, a fenti keretes írásban leírtak szerint.


Akalabeth- World of Doom (1979-80)


akalabeth-apple2-rat.gifAz 1979-ben Richard Garriot által BASIC nyelven megírt kalandjáték, amely az egyik legelső szerepjáték volt számítógépen, ezúttal Apple II platformra 1980-ban. A szerző nem más, mint a híres Ultima szülőatyja, így a kollekció nulladik részének is tekintik a programot (készült egy hivatalos PC DOS változat is 1997-ben CGA grafikával és MIDI hangokkal).

Itt balra egy kép látható az Apple verzióból, egy óriáspatkány ellenféllel előttünk…

 

Wizardry 1-2-3 (1981-83)

wizardry1apple.jpgA Wizardry sorozat egy több részből álló híres szerepjáték sorozat, amelynek első része (az első trilógia első része), aWizardry: Proving Grounds of the Mad Overlord 1981-ben jelent meg Apple II számítógépre.

(majd követték a különféle portok 1984 és 2003 között: PC booter és Macintosh, NEC mikroszámítógépek, Commodore 64, MSX2/NES, TurboGrafx CD, Super Famicom, Wonderswan color).


Az egyik első Dungeons & Dragons szabályokra alapuló, csapat-alapú labirintusban játszódó szerepjáték volt, a játékban egy 6 tagból álló csapattal kellett végigverekedni magunkat a 6 szintes labirintuson. A második és a harmadik rész megvalósításban és elképzelésben szinte teljesen hasonló, de mivel az eredeti látványvilágról (ami a negyedik résznél nagyjából megjelenik) szól az írás, mélyebben nem megyünk bele.

A felső képen ismét az eredeti Apple II változat megvalósítása látható. Itt már a kezelőfelület hangsúlyosabb, de jól megoldott a “térbeli mozgás”. Szebb grafikával rendelkező későbbi változatok a szöveg alatt nézhetők meg: bal oldalt a C64 változat 1987-ből, és mellette a NES változat 1990-ből.

wizardry1c64.png

wizardry1nes.png

 

Bard’s tale trilógia (1985-88)

A Bard’s tale trilógia a Wizardry megvalósítását követve jelent meg első részével 1985-ben, majd számos platformra került portolásra az eredeti Apple II után az első rész:
C64, ZX Spectrum, Amiga, Amstrad CPC, NES, Apple IIGS és Macintosh.

A játékban 6 féle karakterosztály (Rogue, Hunter, Wizard, Sorceror, Bard) tagjaiból választva állíthatjuk össze hattagú csapatunkat, akikkel számos labirintust bejárva megszabadítják Skara Brae városát a Sötét Mangar varázsló által rászabadított szörnyektől. A játékbeli harc megjelenítése nem grafikus, hanem szöveges módban történt, pl. a varázslatok is 4 betűs kódokkal voltak bevethetők (amely kódok a kézikönyvben voltak megtalálhatóak).

Bard’s tale (Tales of the Unknown: Volume I)

A képeken az Apple II és a C64 verziókat vehetjük szemügyre.

btapple2.gif

btc64.gif

 

Bard’s tale II: The destiny knight

A második rész elsőnek a C64-re jött ki 1986-ban, majd ezt követte az Apple II és az Amiga, a DOS verzió, majd később a PC-98 és a NES változat. Az első résznél nagyobb játéktér állt rendelkezésre, a korábbi egy város helyett immár 6 várost lehetett bebarangolni, a külső területeket és labirintusokat nem is számolva. Ezekre a nagyobb területekre az itt bevezetett távolsági harcoknak is “szükségük” volt.
A képek a C64 és a NEC PC-98 verzióból valók.

bt2c64.png bt2pc98.gif

 

 Bard’s tale III: Thief of fate

A trilógia befejező része 1988-as kiadású (C64 és Apple II), végül készült belőle Amiga, DOS, NEC PC-98 változat 90-92 között.
A két kép a C64 és az DOS verzióból való.

bt3c64.png bt3dos.png

 

A három Bard’s tale játék után megjelent együtt egy válogatás 1990-ben The Bard’s Tale Trilogy címmel DOS alá. Sőt még egy küldetésszerkesztő/játékszerkesztő (a harmadik rész elemeivel) is jelent meg egy évvel később már Amigára is: The Bard’s Tale Construction Set címmel, amellyel a szerkesztő nélkül futtatható játékokat lehetett csinálni. Erre volt is pár próbálkozás abban az időben…

A 2004/2005-ös évben megjelent Playstation 2/Xbox/PC játék bár nevében (The Bard’s Tale) ezt a sorozatot idézi, nem annak folytatása, kiegészítése (a készítők nem birtokolják a trilógia jogait). Bár az amerikai dobozos PC változat tartalmazza az eredeti trilógiát is.

Dungeon Master sorozat (1987-1998)

Nos igazából nagy léptékű sorozatnak nem is tekinthető, hiszen két fő részről, egy kiegészítőről, egy módosított verzióról és egy Sega Saturn-változatról beszélhetünk.

Az első, az eredeti Dungeon Master (amely pár évvel azelőttig Crystal Dragon címmel készült) 1987-ben jelent meg először Atari ST platformra, majd 1988-ban Amigára is, az első 3D hangokat alkalmazó játékként. Később megjelent PC-re, Apple gépekre, SNES konzolra, NEC, Sharp és Fujitsu japán számítógépekre és konzolokra.
A legendárium szerint létezett prototípus, fejlesztési változat Amiga CDTV, Macintosh, valamint Atari Lynx platformra is, de nem kerültek rendes kiadásra.

Bár nem első alkalom volt, magát a megvalósítást ez a játék népszerűsítette, miszerint nem körökre osztott, hanem valós időben zajló harcrendszere volt, a nagyobb belső nézet segítette az egérrel való mozgást és az objektumokkal történő interakciókat. A korszak és a műfaj új szabványaként számos más játék alapjául szolgált az ötlet és a megvalósítás (Eye of Beholder, Ultima underworld).

 Megjelenése után számos sikerdíjat és elismerést kapott különféle szaklapoktól és magazinoktól.

 A két kép itt az Amiga és a SNES verzióból látható.

dungeonmasteramiga.png dungeonmastersnes.png

 

dungeontheronturbo.pngChaos Strikes Back című kiegészítő 1989-ben jelent meg az első rész bővítéseként jelent meg Amigára, Atari ST, X68000, NEC PC-98 gépekre, új grafikával és ellenfelekkel. Az első részhez képest nehezebb játék, de ehhez felhasználhatóak az onnan hozott karakterek, vagy egyéb előre generált magas szintű karakterek. Illetve egyedi karakterek is készíthetőek a Champion Editor karakterszerkesztővel.

Dungeon Master: Theron’s Quest egy olyan változat, amely az első játék TurboGrafx-16/PC Engine konzolra átírt változata 1992-ből (1993). Más történettel rendelkező változat, az eredeti játéknál könnyebb játékmenettel, valamint a mentési rendszer csak a hét minilabirintusok után tette lehetővé a játék mentését.

 

És elérkeztünk időben a Dungeon Master II: The Legend of Skullkeep játékhoz, amely Japánban 1993-ban (főleg NEC, és Fujitsu platform), máshol pedig 1995-ben jelent meg, Amiga, DOS, Macintosh, Sega CD/Mega CD formátumra. Az első angol nyelvű verzió 94-ben jött ki Sega CD-n.

A korszak sajátosságai miatt is a különféle változatok több mindenben különböztek. Az Amiga verzió az első részhez hasonló 16 színű grafikát, a PC verzió 256 színű grafikát alkalmazott. Zenei téren megmutatkozó változás a PC verzió MIDI, az Amiga MOD, valamint a Sega CD alapú hanghatásai és zenéi.

A képek a DOS, illetve a Sega CD változat képvilágát mutatják be.

dungeon2dos.png dungeon2sega.gif

 

 A sorozat utolsó fő részének tekinthető a csak Sega Saturn konzolra, csak japánul 1998-ban megjelentDungeon Master Nexus, amely a teljesen 3D megjelenítésével 3 labirintus 15 szintjén volt játszható. Számos ellenfél és főellenség az eredeti játék átirata, akárcsak néhány labirintus elrendezése is.

dungeonsegasat.jpg dungeonsegasat2.jpg

 

Might and Magic sorozat korai részek (1986-1991)

Ismét egy nagyszabású játék-sorozat, jelen esetben a Might and Magic. Az első rész (és ezzel a sorozat kezdete) Apple II számítógépen került először kiadásra 1986-ban. A sikerei miatt (és mert ekkortájt ez így volt megszokott a sikeres játékoknál) számos más platformra is kiadták, mint pl. C64-re, különféle Apple gépekre, NES konzolra, valamint különféle NEC, Sharp és MSX gépekre is.

A játékmenet és a grafika a műfajtól megszokott kialakítású, csakúgy mint az ilyen jellegű szerepjátékoknál alkalmazott kerettörténet és történetvezetés.
Az első három-négy rész jelent meg több platformon, az utána következő részek főként DOS és Macintosh, majd Windows rendszereken jelentek meg.

Book One: The Secret of the Inner Sanctum (1986)

A képek a Macintosh, illetve a NES verziót mutatják be.

mm1mac.png mm1nes.png

 

Might and Magic II: Gates to Another World (1988)

Apple II, C64, Macintosh, MSX, Megadrive, SNES valamint NEC gépekre megjelent rész.
Alább az Apple II és a Sega Megadrive (Genesis) verziókból láthatunk egy-egy képet.

mm2apple2.png mm2genesis.gif

 

Might and Magic III: Isles of Terra (1991)

Amigára, DOS-ra, Macintoshra, NEC gépekre, Sega CD-re, SNES konzolra megjelent 1991 után.

Az itt látható képek a Sega CD, illetve a Super Nintendo változatot mutatják (1993 és 1995)

mm3segacd.png mm3snes.png

 

Dragon Wars (1989-90)

A Bard’s tale készítői által kiadott játék; a Bard’s tale IV címet szándékozták adni neki, de a kiadó (Electronic Arts) nem adta ki a jogokat a készítő Interplay-nek (a két cég szakítása már az új játék ötletekor a levegőben lógott, a BT III fejlesztése környékén).
Az így immáron Dragon Wars címet viselő játék Amigára, C64-re, NES konzolra, valamint Apple II/GS, NEC PC-98, Sharp X68000 gépekre jött ki 1991-ig bezárólag.

A két kép a C64 és az Amiga verzióból való.

dwc64.png dwamiga.png

 

Swords and serpents (1990-91)

Swords and serpents kizárólag NES konzolra megjelent szerepjáték, részben egyedi megvalósítással, több személyes játékot is lehetővé tett (akár 4 személlyel). A játék történetileg nem volt erős, főleg az előrehaladásra helyezte a hangsúlyt, ahol a játékosok a vezető segítségével közlekedtek a 16 szintes labirintusban, majd a felbukkanó ellenségek ellen ki-ki megtette az ellenlépéseit. A képernyőn megosztva volt látható a belső nézet valamint a terület felülnézeti térképe is.

swordsandserpents.png swordsandserpents2.png

 

 Fate- Gates of Dawn (1991)

fate-atarist_1.pngAmigára és Atari ST számítógépre megjelent német eredetű szerepjáték, az Amiga jobb hanghatásokkal, és 32 színes megjelenítéssel rendelkezett (és az itt látható képek az Atari verzióból valók..) Többen az egyik legjobb ilyen stílusú szerepjátéknak tartják, de mindenképp az Amiga egyik legjobbjának.


A játék alapvetően a Wizardry és a Bard’s tale játékokhoz hasonlatos, de tartalmazott egyéb újításokat. 4 külön csapatot hozhattunk létre összesen 28 szereplővel, úgy, hogy 32 karakterosztály és 11 faj kiválasztása volt lehetséges.

Megemlítendő még a napszakok változása, illetve az időjárás változása is, amelyek hatással voltak az ellenfelekre is (pl. esőben kevesebb ellenfél volt). Vagy a játszható karakterek viselkedése is, illetve megfelelő helyeken a megfelelő karaktert kellett alkalmazni.

fatepassword.pngA játék először németül jelent meg, de az angol verzió megjelenése után nem sokkal a cég tönkrement (reLINE), így csak pár angol verzió került eladásra. A tört verzióban a másolásvédelmet kiiktatták ugyan, de a korszak másik “fegyverét”, a jelszóvédelmet viszont nem.

Méghozzá nem a játék elején kérte a megfelelő jelszót (a kézikönyvből), hanem már a játék közben; ugyanakkor ha rossz választ adtunk meg, akkor továbbmehettünk, de maga a játék egyre nehezebb lett, végül játszhatatlanná vált.

 



 Eye of the beholder sorozat (1991-1995/2002)

Ismét egy évtizedeken átívelő sorozat, több platformra és változatban, vagyis az Eye of the beholderjátékok.

UPDATE: Nagyszerű leírás az Eye of the Beholder sorozatról bővebben: IDDQD Heti retro (link)

Az Eye of the beholder sorozat első része azonos címmel 1991-ben jelent meg DOS alá és Amigára, majd később NEC PC-98 (1992), és SNES valamint Sega CD konzolokra (1994). Volt még egy Atari Lynx verzió 93-ban, de hivatalosan ez nem jelent meg.

Megvalósítását tekintve a Dungeon Masterhez hasonlóan valós idejű harcrendszerben játszható, tárgykezelése is hasonlóan kattintással kezelhető.

Az alábbi képek az Amiga és az MS-DOS változatból vannak kiemelve.

eobamiga.png eobdos.png

A második rész a keresztségben a Eye of the Beholder II: The Legend of Darkmoon címet kapta még ugyanabban az évben (DOS 1991, Amiga 1992, PC-98 és FM Towns 1993). A négytagú csapatot az első részből is át lehetett emelni, hogy a nagyobb terület, nehezebb ellenfelek ellen is bevethessük.

A játék az első rész játék motorjának módosított változatát használta, amely lehetővé tette a környezet fejlettebb “kihasználását” is, ugyanakkor grafikai újítást is hozott pl. az ellenségek terén.

Ezeket a grafikai változtatásokat is MS-DOS és Amiga képekkel prezentáljuk.

eobiidos.gif eobiiamiga.gif

A sorozat harmadik része, az Eye of the Beholder III: Assault on Myth Drannor az idők szavára hallgatva már kevesebb platformon jelent meg, név szerint 1993-ban DOS-ra, majd 94-ben PC-98-ra.

eob3.jpgDe talán az idők tapasztalatából merítve nem is volt gond, hiszen a kiadó belső csoportja által (nem a Westwood studios, hanem az SSI kiadó csapata készítette) létrehozott rész a kritikusok szerint túl nagy bonyolult labirintusokkal, túl könnyű feladványokkal, érdektelen történettel, valamint gyakran túl könnyű ellenfelekkel szembesítette a játékost.

Az újszerű hanghatások jónak voltak mondhatók, de a játékmenetbe integrálásuk lassította azt, néha az élvezhetőség rovására.


Az Eye of the Beholder Trilogy CD-ROM-ra kiadott kollekció mindhárom játékot tartalmazta 1995-ben MS-DOS platformra. Még Gameboy Advance kézikonzolra is jelent meg EoB játék 2002-ben, Dungeons & Dragons: Eye of the Beholder címmel, de ez különbözött az eddigiektől (lebutított, 4 osztályt felvonultató szabályrendszerrel), a harcrendszer megjelenítése izometrikus volt, bár rendelkezett belső nézettel.

Black Crypt (1992)

Kizárólag Amiga számítógépre megjelent, pl. a Dungeon Masterhez hasonló belső nézetes játék, pl. a valósidejű stílusával kalandozva a hatalmas labirintusban. Az Amigás szerepjáték közösség tagjainál kedvező fogadtatásra talált, aki találkozott vele. Grafikája a platformon ismert EHB módú 64 színes (32 szín + 32 fél-fényerős változat) megjelenítéssel hozta létre a kedvező megjelenítést.

blackcrypt2.png blackcrypt.png

Ishar sorozat (1990/1992-1994/1999)

crystalsamiga.gifAz Ishar sorozat elődjének, a nulladik résznek tekinthetőCrystals of Arborea játék tekinthető 1990-ből Amigára és Atari ST (DOSra is CGA/VGA módban) számítógépekre.

A 2009-ben megjelent Ishar Compilation összesített változatban is szerepel, hiszen időrendben és játékmenetben is azokat előzi meg. Grafikailag kiemelkedőnek számított, de játékmenetével voltak problémák; a kritikusok nem mindig kedvelték.

A 93-as újrakiadáskor már az Ishar első része után már leminősített olcsó játékként adták ki.

Az Ishar: Legend of the Fortress 1992-ben jelent meg Amigára és Atari ST platformra, valamint DOSra, a francia illetőségű játékfejlesztő/kiadó Silmarils által (ld. Tolkien műve). A történet az előd eseményszálát folytatja, a műfajtól eddig nem igazán látott képi világgal: vagyis nem labirintusok, várak mélyén, hanem a szabadban kellett (valós időben haladva) kalandozni akár 5 csapattaggal, akik vagy kedvelték egymást, vagy nem. Így új tagok felvételekor szavaztak a döntésről, vagy pedig idővel némelyik tagot kiutálták, és egy idő után annak megölése is előfordult, esetenként bosszúk sorozatát elindítva…

Képek az Amiga és az Atari verzióból:

isharamiga.png isharatari.png

Az Ishar 2: Messengers of Doom egy évvel később, 1993-ban jelent meg ugyanazokra a platformokra, mint az elődje. A grafikai elemek változatosabbak lettek, a szigetvilágban játszódó történet minden szigeten más a terep (mocsaras, erdős, városi, hegyi). Bevezetésre került a napszakváltás, amely miatt pl. a boltok is csak nappali időszakban voltak nyitva, a nightclubokkal ellentétben 🙂 Vagy pl. még újdonság volt a kísérő vadállatok használata a csatában.

Lássuk, hogy is nézett ki ez Amigán és DOS alatt:

ishar2amiga.png ishar2dos.png

Az 1994-ben megjelent Ishar 3: Seven Gates of Infinity Amiga, Atari ST és DOS után 5 évvel később még Windowsra is megjelent. A második részhez hasonlatosan különféle területeken (ezúttal idősikokon járkálva) kell előre haladni a játékban, amely némi grafikai javuláson ismét átesett, lásd az Amiga és a DOS verzió képein.

ishar3amiga.png ishar3dos.png

Összességében az Ishar sorozat a kritikusok által általában középszerűnek mondott játékokat foglalt magában, de a játékosok nehézsége ellenére is kedvelték, és nem csak grafikai megvalósítása miatt.

Perihelion: The Prophecy (1993)

Egy magyar fejlesztőcég, a 3 személyből álló (Szentirmay Gyula, Tóth Edvárd, Vech Zoltán) Morbid Vision által kiadott Amiga játék 1993-ból. 6 személyt irányítva kellett a sci-fi/cyberpunk környzetben irányítani, a szürke/narancs színvilág közepette. A harcrendszer izometrikus nézetben folyt, körökre osztva.

perihelion.png perihelion2.png

Mazes of fate (2006/2008)

mazesfategba.png

Íme egy újabb játék a végére, 2006-ból a Gameboy advance kézikonzolra kiadott brazil fejlesztésű belsőnézetes szerepjáték, a Mazes of fate. A játék fantasy világban játszódik, a térképen való mozgás felülnézeti módban történik, míg a harc és a küldetések végrehajtása közben belső nézetben mozoghatunk, ahol a harc részben valós idejű, részben pedig a menüvezérlés miatt “megállítható”.


2008-ban jelent meg egy konverzió egy másik Nintendora, pontosabban Nintendo DS-re, ahol az eredeti verzió hibáinak javítása mellett a bejárható területek nagyságát is növelték, valamint a belső nézet grafikai megvalósításán is változtattak. A két verzió különbségét az alábbiakon láthatjuk (GBA kép és Nintendo DS videólink)

Mazes of fate Nintendo DS trailer (link)

Forrás: http://retemu.blog.hu