Rayman atyja négy év fejlesztés után jelent meg a piacon új játékával, amely egyszerűen zseniális. Ancel elkerült minden csapdát, amelyet a sok stílus keverése rejtett, megalkotott egy élő, lélegző, csodálatos világot, szerethető karaktereket, izgalmas, jól felépített sztorit, és az egészet látványos tálalásban, fantasztikus zenével megáldva tálalta.
Az eredeti tervek szerint itt egy teljes végigjátszás szerepelt volna, ám a kapott anyag sajnos erre nem volt alkalmas. Ezért ezen a két oldalon most csak tippeket, trükköket találtok a játékhoz, melyek talán elegendőek lesznek az elinduláshoz.
A legfontosabb tanácsom: légy teljesen nyitott! Michel Ancel és csapata jól ismert kreativitásáról, ám most még erre is rátettek egy lapáttal. Minden pálya ezer meglepetést és titkot rejt, ez nem az a játék, ahol egy lendülettel végigrohansz a kapott feladaton. Mind a szint-, mind a küldetéstervezés olyan, hogy egyrészt előre kell gondolkodnod, másrészt a pálya minden elemét meg kell vizsgálnod, mert sosem tudhatod, nincs-e ott valami meglepetés számodra – és nagyon figyelj az átvezető mozikra, mert sokszor ott a megoldás!
Hadd mondjak minderre egy példát, az első etapból, ahol Jade magához tér a világítótoronyban, és megkapja a fényképezőgépet. Itt két feladat is van: lefotózni minden állatot a bolygón, és az ebből befolyt pénzből helyreállítani a torony áramellátását. Ha nem gondolkodsz előre, jó adag pénzt veszítesz: a 350 egységet a toronyban megkeresheted, ám az ekkor automatikusan helyreálló energiapajzs megöli a rettentő halakat is – épp ezért mielőtt bármit tennél, ki kell rohanni, és gyorsan egy fotót készíteni a dögökről. (Ez persze nem túl egyszerű, mert megtámadnak – ez a játék egyik legjópofább része, amikor hátrálsz a támadók elől, hogy lefotózd őket, vagy hagyod hasonló okból Pey’j-t birkózni velük…). Aztán ott a napszakváltás. Ha rohansz, itt megint veszítesz pénzt, ugyanis a víz felett köröző sirályokat csak nappal, a vízparti fa mellett keringő szentjánosbogarakat pedig csak éjjel kaphatod lencsevégre – és ez még sokszor lesz így! További móka bent, az alsó szinten vár – a kis, pulttal elkerített konyharészben, egy automatában találsz kaját, ám még egyet rejt a nagy fémkemence is (megrúgható), és ha a kettő közötti hordóba is belefocizol egyet, abból kirepül egy légy, amit szintén megörökíthetsz! Remélem, ebből is látszik mindaz, amit fent írtam: a pályák minden eleme játszik, mindent figyelembe kell venned. (Például malactársad, Pey’j is egy lény, ő is pénzt ér, mint ahogy Hyllis többi változatos, „ember-állat” lakói is…)
A fotókkal kapcsolatban alapvetés: akkor süsd el a gépet, ha a keresőben alul a „HAL Test: Organic matter.”, felül pedig a „Databank: Species not in inventory” felirat olvasható (szerves anyag, és nincs még az adatbankban, azaz nem készítettél még fotót róla, különben itt a lény megnevezése olvasható, ami azonosításra is kiváló). Ha „Bad framing” üzenetet kapsz, rossz a szög, azaz más oldalról kell megpróbálnod fotóznod, a „Too far” jelentése: túl messze van, a „Too close” pedig túl közelit jelent – ilyenkor próbálj játszani a zoommal, hátha segít, ha a „célkereszt” zöld, és semmi hibaüzenet nincs, kattinthatsz. Apropó, zoom. Az említett első etapban – a világítótoronyban és környékén – bőven találsz annyi „áldozatot”, hogy megtöltsd az első filmtekercset. Ekkor a központ egy teleobjektívet küld, amellyel máris lefotózhatod a torony tetején köröző két lábon járó vidrát, 1000 egységért… A továbbiakban minden megtöltött tekercsért gyöngyöt fogsz kapni, ami a feketepiacon kincs, és értékes felszerelésekre cserélheted be ezeket, elsősorban a Mammago garázsban, a légpárnásod tuningolása végett. Apropó légpárnás: a vízen igen hasznos eszköz az iránytű (compass), minden célpontodhoz könnyen eljuthatsz segítségével – bár engem az elején picit megkevert: a Fekete-szigetre (Black Isle) az út a városon keresztül vezet (át egyenesen), én meg megkerültem az egészet, és belefutottam egy őrrobotba. „Őt” majd később kell ártalmatlanítani, hogy eljuss a gyárba – súgok: ehhez némi fejlesztés kell, nézz körül a Mammago garázs első szobájában, ha van már öt gyöngyöd, a vágóhídra (slaughterhouse) pedig újabb tuning szükséges, hogy a légpárnás-verseny harmadik pályájáról, nem sokkal a rajt után balra látható bejáratot védő lézercsapdán átjuss. A légpárnásból később űrhajó építhető, és ha ezzel sem éred el a nagyon magasan lévő dolgot, jusson eszedbe: felmászhatsz a hajó tetejére is!
A lények és gyöngyök felkutatásában segítségedre lesz két detektor is, melyet majd a városban, a lezárt tér egyik boltjában vehetsz meg, miután az ellenállóktól megkaptad a megfelelő igazolványt, és ekkor majd érdemes lesz a már meglátogatott helyekre visszamenni, hátha kihagytál valamit…
(A térképen a szintek között a balra-jobbra iránnyal tudsz váltani, a le-fel iránnyal pedig a küldetések, és a három detektor, az alapban meglévő mágneslemez-olvasók – itt tudsz menteni is -, és a két fenti között válogathatsz. A missziók célterületét általában egy felkiáltójel jelzi.)
A fényképezőgép még két dologra jó: egyrészt „intelligens” messzelátóként, hiszen mind az élőlényeket, mind a tárgyakat képes beazonosítani, így tökéletesen felmérheted vele a terepet – sőt, óriási segítségeket is kaphatsz ily módon. Erre kiváló példa: az öreg bányában lefotózhatsz egy Lycoperdon nevű növényt, mellette áll egy halom robbanószer – ha a fényképezőgéppel nézed, a keresőben megjelenik a felirat: óvd a dinamitot a Lycoperdontól… A másik funkció sem épp haszontalan: ha találsz egy térképet (mint pl. itt, a bányában), azt lefotózva a szkennered digitalizálja, és 3D-s formában megjelenik a térképeid között.
Még egy dolog, amely engem picit zavart a játék elején, míg bele nem szoktam: Jade meglehetősen önálló személyiség, más játékoktól eltérően nincs szükség külön gombra bizonyos akciókhoz. Például: ha egy nagy tárgyhoz, amelyet el lehet mozdítani, odaállítod és nyomod az előrét, ő nekifeszül az objektumnak, és megpróbálja eltolni azt – így lesz ez az első pályán, amikor a hangárban előre kell tolnod a generátort, vagy később a városban, amikor egy szekrényt kell elmozdítani egy titkos bejárat elől. Szintén minden különösebb felszólítás nélkül, ha egy perem szélére tereled, lefüggeszkedik, ha pedig egy magasan lévő platform alá, felugrik. A fegyvert is automatikusan húzza elő a kedves, megfelelő helyeken az inventory rááll az oda passzoló tárgyra, úgyhogy sok gondod nem lesz ezekkel, hálás dolog, semmi nem vonja el a figyelmed a játékról… (Az automata ugrás és társai persze a stíluskedvelőinek nem lesznek szokatlanok – lásd: legutóbbi Zelda-címek, a játék amúgy is sokban hasonlít ezekhez.). A játék későbbi szakaszában távolsági támadásra is lesz lehetőséged – ezt is jó megjegyezni, jó darabig szenvedtem a gyárban egy zöld döggel, mire beugrott, hogy már lövöldözni is tudok. De ilyen apró kis „aljasság” a megfigyelőteremből a kapu kinyitása, amikor célzó módban át kell lőni a forgó keréken, bele a kapcsolóba, vagy amikor a liftbe a biztosíték behelyezése után le kell vadászni a légvezetéket…
Az interakciók, és a fentebb említett „nyitott elme” remek példája a bányában lévő lila kristályok kinyerése. A falra tapadt telepek elérhetetlennek látszanak – igen ám, csakhogy malac koma itt mutatja be az ugrócipőt, így bármikor megkérheted egy kis földrengés előidézésére (még akkor is, ha jó pár méterre áll tőled, ezt hasznos tudni!). Ennek hatására minden élőlény a levegőbe emelkedik, ami egyrészt segíti a támadást, másrészt baseball-módszerrel ráütheted a szerencsétlen áldozatod egy ilyen telepre, és máris tiéd a kincs – ugyanez a módszer az említett Lycoperdon-dinamit vonatkozásban is…
(Fontos, hogy megjegyezd, bármikor kérheted Pey’j, illetve később Double-H segítségét csata közben, ez szinte kombónak is beszámítható!)
A játék stílusát elég nehéz behatárolni, mindenből egy kicsi – a kalandelemeket a sok NPC jelenti, és bizony, érdemes mindenkivel elbeszélgetni, hiszen így fontos információkhoz, és kisebb mellékküldetésekhez juthatsz. És még egyszer: mindig, minden helyszínen nézz körül alaposan, először „simán”, majd jöhet a feltérképezés a fényképezőgéppel – és ha épp valahová nem tudsz bejutni, jegyezd meg a helyet. (Erre is példa a bánya, ahol rengeteg drótráccsal elzárt részbe botlasz, majd középtájon találsz egy franciakulcsot, ezt rögtön átpasszolod Pey’j-nek, aki ettől kezdve külön kérésre elhárítja ezen akadályokat – máris érdemes visszamenni a pálya elejére, ahol egy plusz életet rejt az egyik szellőzőjáratról elérhető platform.)
A végére még valami: mielőtt a holdra mennél, és 100%-ra akarod hozni a játékot, járj körbe mindent még egyszer, mert visszaút nincs. Legfeljebb a visszatöltés vagy az újrajátszás. Bár szerintem párszor úgyis végig fogod nyomni a stuffot…
