Teljes végigjátszás a programhoz.
1. rész – Riley közlegény naplója
Bastogne, 1944. december 26.
Egyszerű felderítő küldetésnek indult. Követtem az őrmestert és a többieket, hogy megállapítsuk, merre is bujkálnak azok az átkozott fritzek. Alig hagytuk el a dzsipet, hirtelen belefutottunk egy német járőrbe. Rövid lövöldözés után egy tank csikorgása ütötte meg a fülemet. Rohantam is vissza a terepjáróhoz és bepattantam a géppuska mögé. Ahogy döngettünk az erdőn keresztül, igyekeztem leszedni mindenkit, aki mozgott. A tankokkal nem törődtem, azoknak úgysem árthatott a géppuskám. A főhadiszállásra visszajutva kiugrottam a kocsiból, néhány elsősegélycsomaggal elláttam sebeimet, majd Anderson nyomába szegődtem. Nem törődve a lövöldözéssel és az ágyúzással, elrohantunk a saját lövészgödrünkig. Amint beugrottunk, a fritzek már özönlöttek is! Féltérdre ereszkedve (C) tüzeltem az ellenre, igyekeztem fedezékben maradni, de ügyelnem is kellett, hogy rám ne rontsanak a németek. Egy idő múlva az őrmester kiabált: – követtem hát vissza, az egyik lövészárokba. Az itteni géppuskát kellett kezelnem, nosza, lecseréltem Garandomat, felállítottam a .30 -ast, (jobb gomb) és már szórtam is az áldást, ahogy a csövön kifért. Jobbról – balról próbáltak bekeríteni, ezért mindkét irányba figyeltem. Hamarosan új feladat jött, a jobbra lévő lövészgödörből felkaptam a mesterlövészpuskát és fedeztem az őrmit, amíg kidobta a füstgránátot a vadászgépeink számára. Lélegzetvételnyi szünetet kaptunk, de hamarosan jobb oldalt áttörtek a németek! Rohantunk oda az őrmesterrel, hogy besegítsünk a fiúknak. Alig vertük vissza a fritzeket, tankok jöttek felénk. A lövészároknál, egy ládában találtam páncélöklöt. Felkaptam, és durr bele a páncélosba. Ám jött még egy! Rohantam tovább jobbra, a másik árokba lőszerért, aztán elintéztem azt is. Végül az utolsó percben befutottak a Shermanjaink és lerendezték a többi krautot.
Bastogne, 1945. január 12.
Az eligazítás után átlopóztunk egy tisztáson, ám a németek már vártak ránk! Kelepcébe kerültünk, és egyikünket el is kapták, mire az őrmester hősiesen bement érte a tűzvonalba. Addig fedezőtüzet adtunk, én a nagy szikla mellől tartottam szemmel a szemben lévő német géppuskát, és lelőttem mindenkit, aki használni akarta. Szabadidőmben levadásztam még pár németet. Miután az őrmi kihozta a sebesültet, nyomultunk tovább. Amint megpillantottuk a német bunkert, tüzet nyitottak ránk. A fák takarásában kitértünk jobbra. Itt is egy német géppuska várt. Kilőttem a kezelőt, majd letaroltuk a többieket is. Szerencsére volt pár elsősegélyláda a géppuska mellett. Belopództunk a kisházba, hogy hátulról lepjük meg az ágyúkat őrzőket. A kocsik között kergetőztünk a németekkel, ám hirtelen a jobbra lévő ház padlásán kivágódott az ablak, és két fattyú kezdte szórni az áldást! Alig bírtam leszedni őket, még jó, hogy volt Thompsonom! Miután a többiek elintézték az ágyúkat, megrohamoztuk a nagyobbik házat. Az emeleten ejtett foglyot kihallgattuk, de közben hirtelen támadás ért minket. Átrohantunk a másik házba, majd a hátsó kijáraton át elindultunk segíteni a többieknek. Némi csetepaté után megtaláltuk Ramirezék raját. Balra kerültünk – ügyelve, nehogy rálépjünk az aknamezőre -, és megrohamoztuk a bunkert. Amint elfoglaltuk, egy német konvojról kaptunk hírt. Az őrmester vezetésével rajtaütöttünk, – nem volt nagy munka! Ugyan befutott egy tank is, de rutinosan elintéztem két lövéssel, egy elejtett Bazookával. Visszatértem a bunkerhez, s ezután megpihenhettem egy kicsit.
Foy, 1945. január 13.
Egy tüzérséggel védett várost kellett megszereznünk. Amint elhangzott a sípszó, rohantunk (ALT) mint a bolondok, nehogy lelőjenek bennünket. Pokoli egy tűzijátékot kaptunk! Végül egy bódé takarásában pihenhettünk meg. Felüdülésképpen egy mesterlövészpuskával (ami a bódé jobb szélén volt) le kellett kapnom egy tüzérségi megfigyelőt (előtte meg egy mesterlövészt), aki a háztetőn leselkedett. Ezután nyomultunk tovább, ám mielőtt ledobtam volna a távcsövest, a bódé bal oldalán kilesve kilőttem a tetőkön ránk váró géppuskásokat. Végül megtaláltuk a házak közt az egyik német ágyút. Jól védték, a legtöbb gondot a tetőn megjelenő harmadik géppuskás okozta. Miután elintéztem, adtam egy kis dinamitot az ágyúnak is. Ezután házról házra, szobáról szobára küzdöttük előre magunkat, mígnem belefutottunk egy Tigrisbe. Szerencsére hátba kaptuk. A szokásos dinamit hamar eltakarította az útból a behemótot! Rövid lövöldözés után egy templomba jutottunk, ám hivők helyett tele volt fritzekkel. Kifüstöltük őket, bár a bejárat feletti balkonról csak araszolva sikerült leszednem némelyiküket. Alig szusszantam, amikor robbanások jelezték, hogy ellentámadás jön. A parancsnok felküldött a harangtoronyba. Útban felfelé a létránál felkaptam a távcsövest, feladatom ugyanis a német páncélöklösök leszedése volt. A tetőre felérve el is kezdtem levadászni őket. Hasra feküdtem, hogy minél kisebb célpont legyek. Különösen a szemben lévő géppuskás zavart. Elnémítottam, és mást se engedtem az MG34-es közelébe. Rajta kívül csak a rakétásokkal törődtem, felváltva jobbról és balról is jöttek. A többiekkel nem is foglalkoztam. Őket hamarosan elintézték a tankok, amikor az összes páncéltörős fritzet lelőttem. Kis pihi után lemásztam a toronyból, és a tankok mellett indultunk tovább. Hamarosan egy hídhoz értünk, amit kegyetlenül védtek a németek. A túlparton lévő két géppuskafészek mellett balra, a házban, egy tankot is eldugtak a nyavalyások. A földhöz lapulva kúsztam át a híd bal korlátja mellett. Ám alig értem a közepéig, az az átkozott tank szétlőtte a jó kis fedezéket adó korlátot. Gyorsan felpattantam, és mielőtt a tüzérek újra lőhettek volna, előre rohantam egy kicsit hogy megint takarásban legyek. Megvártam míg újralő a tank, és megint rohantam előre egy keveset. A túlpartra érve a páncélos ágyújától már védve voltam a kerítés tövében, csak a katonák özönlöttek a házból kifelé. Igyekeztem leszedni őket, és a roncsautók fedezékében a német tank felé nyomultam. Amint elértem a teherautót és kilőttem a mögötte lévő fritzeket, valaki sikeresen kiszedte a tankot. Túléltem!
Noville, 1945. január 15.
Megint egy francia falu, amit ki kell takarítanunk. Míg tankjaink az utcán nyomultak előre, mi házról házra szorítottuk vissza a németeket. Talán a harmadik épületben jártunk, amikor a német tüzérség miatt el kellett bújnunk a pincébe. Ez annak rendje és módja szerint ránk is omlott, de szerencsére volt egy kis dinamitunk új kijáratot nyitni. Végül kijutottunk az utcára. Én a német géppuskásokat vettem kezelésbe, miközben fedezékről fedezékre nyomultunk előre. A kastélyba szemből nem lehetett bejutni, jobbra kerültünk, és onnan hatoltunk be. Miután kitakarítottuk, a fél német hadsereg megindult felénk a ház nyugati oldala felől. Szerencsére az épület tele volt jobbnál jobb fegyverekkel. Én az emeleti szobában lévő távcsövest vettem magamhoz, azzal ritkítottam a németeket. Néha berontottak a házba, ilyenkor a Thompsonnal lekaszáltam őket a belső lépcsőnél. Hamarosan egy tank is jött. A nyugati teraszon találtam Bazookát, s amíg társam lekötötte a katonákat, elintéztem azt. Egy darabig még vadásztam a németekre innen, mígnem hírt kaptunk, hogy erősítés jön arról, amerről mi is bejutottunk. Hogy segítsek nekik, felmentem az emeletre, a keleti ablakhoz. Az itt lévő géppuskával remekül tűz alatt tarthattam a Fritzeket, míg a fiúk beloholtak a kastélyba. Ám ekkor kezdődött a tánc: a németek nyugatról, keletről és délről jöttek, számolatlanul. Még tankjuk is volt, nem is egy, és ezekkel csak én tudtam elbánni. Rakétát csak a teraszon lévő dobozból tudtam szerezni, ám itt életveszélyes volt sokáig tartózkodni. Inkább az emeleten, a konyhai bejárat felett őrködtem, és megakadályoztam, hogy a Fritzek innen berontsanak. A többi oldalt a társaim tartották. Ha mégis bejutott egy germán, a lépcsőnél kaptam el. Amint megjelent egy tank, odarohantam a páncéltörőmmel és elintéztem, aztán gyorsan vételeztem lőszert a ládánál, majd nyomás vissza a konyha fölé. Talán öt vagy hat páncélost is elintéztem, mire megérkezett a légierőnk és pontot tett az ügy végére.
2. rész – Doyle kapitány története
Valahol Hollandia felett – 1941. szeptember 2.
Parancsnokaink megőrültek! Fényes nappal bombázni a német gyárakat – még ha B-17-esekkel is – egyszerűen őrültség. De hiába, a parancs az parancs…
Amint elértük a célterületet, a kapitány az orrtoronyba rendelt. Az ég tele volt a gépeinkkel, na meg a légvédelem lövedékeink fekete füstpamacsaival.
Bertiéket szét is kapták! Aztán hirtelen szinte a semmiből német vadászok csaptak ránk! Lőttem mint az őrült, sikerült is szemből elűzni őket. Ám egyszer csak kilőtték a faroklövészünket. Nekem kellett beugrani helyette…
Irtottam, akit csak tudtam, bár ügyelnem kellett a saját gépeinkre is. Idővel megint rákezdett a légvédelem. Egy találat tönkrelőtte az egyik bal oldali motorunkat, s nekem kellett elzárnom az üzemanyagszelepet nehogy felrobbanjunk. Amint ezt megtettem, megint jöttek a vadászok, s hamarosan már három gépágyúért kellett felelnem. Mindig oda rohantam ahol a legjobban nyüzsögtek a németek, és csak szórtam az ólmot! Ám minden hiába, bal oldalon is ellőtték egy motorunkat, s megint csak nekem kellett elzárnom a szelepet. Kis szerencsével végül eljutottunk a célterületig, de már a bombakamra ajtaja sem működött! Még jó, hogy megtaláltam a kurblit, és végre megszabadultunk halálos terhünktől. A telitalálatnak nem sokáig örülhettünk: kigyulladt a farokrész! Mikor odarohantam, hogy eloltsam, egyszerűen széttört a gép, és hamarosan az ejtőernyőmön csüngve szálltam alá – az ellenséges területre…
Hollandia földjén – 1941. szeptember 2.
Tehetetlenül csüngtem a fáról, miközben egy német őrjárat bóklászott alattam. Szerencsémre holland ellenállók jelentek meg, és segítettek lekászálódnom a lombok közül. Elvettem a halott németek fegyvereit, majd követtem új barátaimat. Némi csetepaté után egy farmhoz jutottunk. A németek nem vettek észre, így közel lopództunk, majd tüzet nyitottunk. A meglepetés előnye hamar szertefoszlott, amikor a tetőablakokból két géppuska kezdte ontani az áldást. Szerencsére puskámmal sikerült leszednem a kezelőket. Miután kitakarítottuk az épületet és éppen az emeleten bóklásztam kötszerek után kutatva, hirtelen egy rakéta vitte ki a falat. Hopp, pár német még maradt a másik épületben! Gyorsan leszedtem a páncélöklös fritzet, majd irány az úti célunk, egy vasúti híd. Amint kiléptem a házból ugyan befutott még egy teherautónyi német, de ők nem okoztak túl nagy fejtörést, akárcsak a hídhoz vezető úton elénk kerülő társaik. A hídnál lévő bunkert gránáttal intéztem el, majd miután felkaptam az elesett Ellenállótól a robbanóanyagot, nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy elhelyezzem azt a hídon. A híd közepén tudtam lemászni a létrákon a pillérekhez. Itt is volt pár őr, de ők sem akadályoztak túlságosan a négy dinamitrúd elhelyezése közben. Sietnem kellett, mert a parancsnok a vonattal együtt akarta felrobbantani a hidat. Miután leraktam a tölteteket rohantam vissza a partra. Parancsszóra lenyomtam a detonátort, mire a híd vonatostól az égbe szállt. Elindultunk vissza a farmhoz, ám ahogy várható volt, a fél német hadsereg a nyomunkba eredt. Kerülő úton kellett mennünk, és menekülés közben meg- megálltunk, hogy feltartsuk üldözőinket. A farmnál is vártak ránk. Miután elintéztük őket, felpattantunk a melléképületben lévő teherautóra és némi lövöldözés után leléptünk.
Szicília – 1943. július 11.
Hosszú kiképzés után a kommandósokhoz kerültem. Feladatunk egy partvédelmi üteg megsemmisítése lett Szicília festői szigetén. Egy halászbárkával közelítettük meg a célterületet. Az egyik őr puskáját elszedtem. Éreztem, hogy a kétszáz lőszer a kincstári fegyveremben kevés lesz a feladathoz. Rövid autózás és tűzharc után három robbanótöltetet helyeztem el a világítótoronyban, ezzel terveztük elterelni a bunkerőrség figyelmét. A robbanás előtt feliszkoltunk a hegyi ösvényen. Az időzítés remekül sikerült, amint felértünk, a torony épp akkor repült a levegőbe. Az őrség bevette a csalit. Amikor elindultak megnézni mi történt, mi berontottunk az erődbe. Míg a többiek az udvaron harcoltak, hárman végigrohantunk a falon hogy elnémítsük a rádiókat. Ehhez csak pár jól irányzott lövés kellett a rádiósszobában. Ezután csatlakoztunk a többiekhez az udvaron, és behatoltunk a földalatti komplexumba. A szűk folyosókon nehéz volt előrejutni, főleg a liftet őrizték sokan.
Mielőtt lementünk, még felkaptam a közeli szobából néhány fontosnak látszó papírt. A liftből kiszállva hamarosan két géppuskás állta utunkat. Gránáttal hallgattattam el őket, csakúgy, mint az ágyúkat védő géppuskást. Az őrség leküzdése után mindhárom üteget felrobbantottuk, elhelyeztünk még három töltetet a jól őrzött lőszerraktárban is, majd a lifttel visszatértünk a felszínre. Épp időben, mert a németek erősítést hoztak. A garázsban kemény csata után legyűrtük őket, s az udvaron egy motorba pattanva elhajtottunk az erődből.
Szicília – 1943. július 12.
A németek nem adták fel, végigüldöztek minket a keskeny hegyi utakon, majd egy kisváros utcáin. Motorunkat végül egy német páncélos tette használhatatlanná, ezután gyalog menekültünk tovább a szűk sikátorokon át. A parti ösvényre kijutva már nem volt messze a kikötő, de miközben az őrséget elintéztük, ügyelni kellett, hogy üldözőink se kapjanak hátba. Sajnos a kimentésünkre érkező csónakot szétlőtték, ezért egy német naszádot kötöttünk el. Ám ezzel még nem úsztuk meg, a vízen is meg kellett küzdenünk pár német hajóval. Folyamatosan tüzeltem a hajókra mindaddig, míg a tenger fenekére nem merültek. Mikor az utolsó is elmerült, bombáink működésbe léptek, és a német erőd megsemmisült. A küldetést sikeresen befejeztük!
3. rész – Jurij beszámolója
Kurszki front – 1943. július 4.
Azt hittem Sztálingrád volt a legrosszabb, de ahogy kiléptem a vonatból, mintha csak megint visszatértem volna rémálmaim helyszínére. Gondolkodás nélkül felugrottam az egyik teherautóra, és összehúztam magam amilyen kicsire csak tudtam. Semmit sem tehettem a becsapódó lövedékek és az újra meg újra visszatérő Stukák ellen. Végül megérkeztünk a lövészárokba. Végigfutottam a bunkerig, majd sorba álltam a lőszert osztogató komisszárnál. A frontvonalra kiérve találtam egy Tokarev SVT40-est, ezt gyorsan felkaptam, gyorsabban tüzelt, mint a Nagant amit kaptam. Sietve elfoglaltam a helyem a lövészárok jobb oldalán, egészen a sarokban. Jó helyet választottam. A német roham megindult, de a felettem lévő géppuskás jól végezte dolgát! Én se hagytam cserben Sztálin Elvtársat. Jó néhány német fűbeharapott lövéseim nyomán. Miután a támadást a mi oldalunkon legyűrtük, átrohantunk a másik oldalra. Itt áttörtek a fritzek. Nem csoda, még lángszórójuk is volt! De ez sem volt elég ellenünk, leszedtük mindet. Ezután visszatértünk a saját oldalunkra, ahol időközben megint kritikus lett a helyzet, mert három tank kezdte lőni állásainkat. Félelmet nem ismerve kirohantunk a tankok elé, és a körülöttük őgyelgő gyalogság elintézése után levegőbe repítettük mindet. Ezután megkerestem Antonov őrnagyot, aki a hátunkba kerülő német katonák ellen vezényelt minket. Egy kiszáradt patak medrében törtünk előre, és nem volt kegyelem egy fritznek se! Végül egy malomhoz jutottunk, amikor kegyetlen közelharc kezdődött. Ki kellett kergetnünk a németeket a házak közül, majd tartani az állásainkat, amíg a tankjaink megérkeztek. Egy ház szobájába vettem be magam, és lelőttem mindenkit, aki csak megpróbált belépni. Végül megjött az erősítés, és pihenhettünk egy keveset.
Kurszk – 1943. július 9.
Tankjaink fedezékében nyomultunk előre a vasútállomás felé. Amint elértük, a bal oldalon nyomultunk tovább. Hamarosan egy mesterlövész kezdett tizedelni bennünket, hamar kiszedtem a torony ablakából. Ezután a vágányokon át támadtuk meg az állomás épületét, majd megtisztítottuk a németektől. Miután az állomást elfoglaltuk, nyomultunk tovább a falu belseje felé. Egy iskola ablakából géppuska szórta az áldást. Hátulról megkerültük, majd elintéztük. Ezután egy tank állta utunkat. Semashko elintézte, amíg fedeztem a hátát. Aztán megint egy géppuska és egy tank, ezeket már rutinból intéztük el. A tankot védőket ráadásul a saját géppuskájukkal kaszáltam le, amíg társam felrakta a robbanóanyagot a páncélosra. Kisebb csetepaté után jutottunk el a gyárig, amit az elvtársak már ostrom alá is vettek. A pincén keresztül hatoltunk be, miközben a többiek szemből rohamoztak. Odabenn a félhomályban úgy tűnt, sikerül meglepnünk őket, ám amint úgy nézett ki, hogy elfoglaltuk a szerelőcsarnokot, a semmiből egy tank gurult elő! A terem közepén volt egy páncélököl, de ehhez életveszély volt odamenni. Ezért először gyorsan lekaszáltam az első hullámban berohanó németeket, majd mielőtt bejöhetett volna az utánpótlásuk, felkaptam a páncélöklöt és lőttem. Majd felkaptam még egyet, és megint tüzeltem. Majd megint. És megint… A negyedik találat végre végzetes volt, és ezután a németek eliszkoltak. Miénk lett a gyár!
Prokhorovka – 1943. július 12.
Elmúlt már az idő, amikor a fasiszták tankjai eltiportak bennünket! Most már rengeteg páncélosunk van, és érdemeim elismeréseképpen (és mivel kevés képzett emberünk volt) egy új T-34-es parancsnokává neveztek ki. Szakaszunk feladata egyszerű volt: előretörni és szétzúzni Hitler hadseregének maradványait. Mivel tapasztalatlan voltam, hagytam, hogy a többi tank törjön előre, én hátulról szedegettem le az ellenséget. Milyen jól is tettem, hiszen így nem én voltam a fritzek legfőbb célpontja! Ahogy nyomultunk előre, letaroltam mindent, amit csak láttam, ágyúkat, tankokat és nem utolsósorban az összes útba eső házat. Utóbb kiderült, ez jó húzás volt, az épületekben bujkáló német katonák csak az alkalmat lesték, hogy mikor tüzelhetnek páncélökleikkel. Nem volt esélyük. A végén a németek minden tartalékukat latba vetve indítottak támadást ellenünk, ám a beérkező elvtársakkal közösen visszavertük őket.
Harkov – 1943. augusztus 22.
A parancsnokság Harkov visszafoglalását tervezte, és mi megtettünk mindent érte. Rögtön a külvárosban komoly géppuskatűz fogadott minket. A romok takarásában nyomultam előre, és igyekeztem leszedni a kezelőket. Aztán szerencsére megérkeztek a tankjaink, és rendet raktak. Ám nem sokáig örülhettünk a támogatásnak, a fritzek a romok közé rejtett tankjaikkal és ágyúikkal kilőtték bajtársainkat. De sebaj, a romos épületekbe fellopózva távcsővel kiszúrtam őket, s megadtuk koordinátáikat a tüzérségünknek (bal gomb). Hamar vége lett a disznóknak! Két ágyút és egy tankot lőttünk ki így. Ezután visszatértünk az utcára és ott nyomultunk tovább. Keményen meg kellett küzdenünk minden méterért. Hamarosan egy Tigris is elénk került, ám a közelben talált páncélököllel elpusztítottam. Az utcáról nem sokkal ezután egy bérház omladozó folyosóira jutottunk. Gyilkos közelharc alakult ki, ám ez semmi volt az udvarban kialakult csatához képest.
A németek számolatlanul ugráltak ki az ablakokon az udvarra, és csak jöttek és jöttek. Az egyik helységben egy páncélöklöt is találtam, ez hamarosan nagyon jól jött, mert a falon keresztül egy tank is betört a csata színhelyére – vesztére…
Amint kilőttem, a németek lelkesedése alábbhagyott és elpucoltak a színről. Jellemző rájuk!
Harkov belvárosa – 1943. augusztus 22.
Ahogy nyomultunk beljebb, a fritzek egyre elkeseredettebben védekeztek. Rögtön az első sarkon csúnya kereszttűzbe kerültünk. Gyorsan berohantam a sarki lépcsőn az épületbe. A nagy térre kiérve jobbra húzódtunk. Rengeteg német volt a téren, szemből esélyünk sem volt. Antonov parancsnokot követve, fedezékből fedezékbe rohanva keltem át a téren egy jó kilátást adó pontra. Itt egy távcsöves puskát szereztem, majd amint a parancsnok hívta a mérnököket (hogy felrobbantsák a tankjaink előtt lévő akadályokat), elkezdtem a németekre vadászni. A mérnökök balról jöttek, így ezen az oldalon irtottam a németeket, különösen a géppuskát elfoglaló fritzeket. A többiekre nem is ügyeltem, őket lekötötték a bajtársaim.
Amint szabaddá vált tankjaink előtt az út, megtisztították a teret. Mi gyalogosok, nekikészültünk hogy megrohamozzuk az állomást. Ám ekkor német bombázók érkeztek fölénk. Szerencsére a tér északi oldalán épen maradt egy német légvédelmi üteg, ezzel intéztem el a németeket. Ezután az állomás jobb oldalán egy gyárcsarnokba rontottunk be. Tele volt németekkel, akik felülről lövöldöztek ránk. Leszedtem egy párat, majd anélkül, hogy leálltam volna harcolni, kirontottam balra a vágányokhoz. Életem legkeményebb csatájába kerültem! Esélyünk sem volt a németek kiűzésére, örültünk hogy tartani tudtuk állásainkat. Az állomás közepén egy ágyú állt. Ennek a közelében kuckóztam be magam, és amint megjelentek a német tankok, ezzel aprítottam őket. Ám vigyáznom kellett: időről időre Stukák jelentek meg, és az ágyú környékét szórták meg bombáikkal. Ezért, amint kiabáltak bajtársaim, gyorsan elhagytam az ágyút és a homokzsákok mögé hasaltam. Ám a németek egyre jöttek, és jobbnak láttam a vasúti kocsik mögött meghúzódni, életveszély volt ezután az ágyúnál maradni. A tankokat mégis meg kellett semmisítenem valahogy. Az állomás bal oldalán elfekvő páncélöklökkel kezdtem operálni, miközben a közelünkbe férkőző németeknek is adtam egy-két rakétát. Itt volt némi elsősegélycsomag is, amiért hálát adtam az elvtársaknak! Ha Stuka jött, igyekeztem biztonságos helyet keresni. Ahová előzőleg bombát dobtak, oda másodszor nem jött áldás. Hiába, a német precizitás! Végül nagy nehezen sikerült az utolsó tankot is kilőnöm, és ekkor már csak pár perc volt hátra, hogy megérkezzen a felmentő sereg. Harkov szabad lett!
Kurszk és Harkov
A sztálingrádi vereség után a keleti fronton a német hadsereg irányítása von Manstein kezében összpontosult. A folyamatos visszavonulás megállítása érdekében úgy döntött, hogy 1943 nyarára egy nagyszabású ellentámadást szervez, amivel visszaszerezheti a kezdeményezést. A jelek biztatóak voltak, mert 1943 tavaszáig sikerült visszafoglalni az addig elvesztett területeket, és Harkov városa felett is újból horogkeresztes zászló lobogott, így a hadvezetés hozzálátott a Citadella hadművelet megszervezéséhez. 1900 harckocsi és mintegy 1800 repülőgép állt a rendelkezésükre, ami figyelembe véve a szovjetek 3600 páncélosát és 3100 repülőgépét bizony nem volt túlságosan nagy haderő. Ráadásul a Szovjet hadvezetésnek tudomására jutott a németek haditerve, és hatalmas erődítményeket hozott létre a támadás megállítására. Rokosszovszkij marsall naplója 5000 kilométernyi lövészárkot, 400000 aknát említ, amellyel mintegy 35 kilométer mélységű védelmi rendszert alakítottak ki. Ráadásul mivel a meglepetés ereje sem volt a Wehrmacht oldalán, a bukás csak idő kérdése volt. Hitlert azonban nem lehetett eltántorítani az akciótól. A július 5.-én meginduló német csapatok néhány nap alatt elakadtak, 4 nappal később már látszott, hogy a Szovjet védelem gyakorlatilag sértetlen. Hitler 13.-án le is fújta az akciót, ám ekkor a Vörös Hadsereg indította el az ellentámadását.
Támadás az Ardennekben
Miközben a szövetségesek a Németország elleni végső hadjáratra készültek, a németek 1944. december 16-án ellentámadást indítottak. A hadművelet célja grandiózus: kihasználni az angol-amerikai hadseregek között tátongó réseket és visszafoglalni Antwerpent. Az akció mozgatórugója – akárcsak egy évvel ezelőtt – a hadműveleti kezdeményezés visszaszerzése volt, és mivel sem a keleti fronton, sem Olaszországban nem voltak meg ehhez a feltételek, a viszonylag kevés szövetséges hadosztályt felvonultató nyugati front lett a hadszíntér.
A németek mindent összevontak, és felrúgva a háborúk íratlan szabályait, még amerikai egyenruhában, angolul perfektül beszélő SS alakulatokat is bevetettek, akik szabotázsakciókat hajtottak végre. Az akció jól indult, és a szövetséges hadvezetés pánikba esett, ráadásul a légierő nem tudott beavatkozni a harcokba a sűrű köd és a felhős idő miatt. Idővel azonban előjött a Wermacht gyenge pontja, a kevés lőszer, és üzemanyag-tartalék. Ez, és nem utolsósorban a szövetséges katonák hősies helytállása végül megállította a németek előrenyomulását és lényegében december 30.-ára kifulladt a támadás. Német oldalról a veszteségek 80-100 ezer főre rúgtak (a szövetségesek mérlege 8607 halott, 21144 hadifogoly és 47000 sebesült), ám ezzel elérték, hogy Eisenhower tábornok nem indíthatta meg az oroszokkal egyszerre 1945 januárjában a hadjáratát. Kérdés, hogy ezzel jól jártak-e…?
Tudtad-e kérdések:
1 futás közben is lehet tárat cserélni.
2 maximum 2 puska/géppisztoly lehet nálunk egyszerre.
3 a hosszú sorozatok nagyon pontatlanná teszik a fegyvereket.
4 az M billentyűvel az automata fegyvereket is állíthatjuk egyes lövésre.
