Háború – Államok vagy társadalmi csoportok között hadseregekkel vívott fegyveres harc. /Magyar értelmező kéziszótár/
Nyilván minden játékosnak megvan a maga kedvenc műfaja, amellyel önfeledten képes eltölteni szabad óráit. Ugyanakkor ismeri azokat a kategóriákat is, amiket nagy ívben elkerül. A Campaign II két műfajt ötvöz eggyé, és ezen műfajok kedvelői tapasztalataim szerint általában nem azonos táborban találhatóak. Persze itt nem a nagyvisnyói táborra gondolok, ahol aztán minden játékstílus rajongói együtt voltak.
Nyilván minden játékosnak megvan a maga kedvenc műfaja, amellyel önfeledten képes eltölteni szabad óráit. Ugyanakkor ismeri azokat a kategóriákat is, amiket nagy ívben elkerül. A Campaign II két műfajt ötvöz eggyé, és ezen műfajok kedvelői tapasztalataim szerint általában nem azonos táborban találhatóak. Persze itt nem a nagyvisnyói táborra gondolok, ahol aztán minden játékstílus rajongói együtt voltak.
A hadviseléssel stratégiai és szimulációs oldalról szoktunk gépünk előtt találkozni, de ebben a játékban mindkettővel egyszerre. A Campaign II-ben a játékos több lépcsőben eljuthat a stratégiai döntések meghozatalától egészen a technikai kivitelezés legapróbb mozzanatáig.
A hadászati térkép mellett eldönthetőek az egyes hadseregek, zászlóaljak, vagy akár még az egyes szakaszok mozdulatai is. Ez a legfelső stratégiai szint. Egy összeütközés esetén maradhatunk a tábornoki székben a jelentések hallgatva és értékelve, de mehetünk lejjebb a hadosztály harcálláspontjára is, közvetlen utasításokkal ellátni a szakaszokat. Ha még ezen a szinten is forr bennünk a tettvágy, akkor irány a szakaszvezetők helye, ahonnan az adott technikai eszközt közvetlenül irányíthatjuk, a többi döntést helyettesünkre bízva.
Akinek pedig kedve van a tábornok hivatása fölé emelkedni, katonai konfliktusokat hozhat létre azok színterével együtt. (Azt hiszem itt megoszlik a szerep a teremtő és a politikusok között.)
Bár a játékkal követhető 1945-1999 közötti időszak nincs híján a tömegpusztító eszközöknek, a napjainkban is legnagyobb szerephez jutó szárazföldi, elsősorban páncélozott harci eszközök képezik hadműveleteink arzenálját. Ezen eszközök száma 130-ra tehető a játékban.
A két szemben álló fél a Blue side (NATO), ill. a Red side (VSZ). Mindkettőnek egyedi nemzetiséget is adhatunk a világ – néhány kivételtől eltekintve – valamennyi hadsereget fenntartó országa közül. A két oldal közti fő különbséget az alkalmazható arzenál jelenti. Gondolom több magyarázatra nem szorul.
A játékhoz több valós harci helyzetet mellékeltek. Többek között az 1962-es Vietnami háborút, valamint a 1991-es Sivatagi Viharba költözhetünk Schwarzkopf tábornok, illetve Hussein generalissimus egyenruhájába.
Ha sikerült kedvet csinálnom egy kis hadakozáshoz, akkor lássuk hogyan néz ki mindez a szimulált gyakorlatban.
Az olló ikonnal válthatunk a szerkesztő menüre, ahol mindjárt megismerkedünk a térképpel. A gépelt lap ikon segítségével megtekinthetjük a kartográfiai adatokat, valamint be is állíthatjuk a következőket: dátum, idő, éghajlat, a térkép neve, felbontás 25 km˛-től 3200 km˛-ig. Az évszámról csak annyit, hogy 1945-ben még nem használhatunk helikoptereket és 1968-ig nem áll rendelkezésre gépesített légvédelem. A térkép szerkesztésére nem is vesztegetem a sorokat, mivel teljesen egyértelmű, a NATO embléma, ill. a vörös csillag kivételével. Az ezzel kijelölt terület elfoglalása lesz a célja a megfelelő oldalnak. Amennyiben ezt a megjelölést nem használjuk, akkor a végső cél a másik oldal megsemmisítése vagy kapitulációja. A térkép elemeit mindig abban a nagyítási fokozatban kapjuk vissza változatlanul, amelyben megrajzoltuk. Ha például a legkisebb nagyítás mellett készítjük a térképet, akkor nagyításakor a körvonalak eldurvulnak, szögletesek lesznek. Ha a legnagyobb nagyításban szerkesztünk, akkor nagyobb lesz a térkép információtartalma, ugyanakkor lassabban is frissíti azt a gép. A térkép részletességét gépünk szabad memóriája szabja meg, amit az információ ablakban figyelemmel kísérhetünk.
Innen a tank ikonnal léphetünk a sereg szerkesztéséhez. A hadtesteket jelképező piktogramok hierarchikus felépítését nem árt tanulmányozni, hiszen sok információt nyújtanak anélkül is, hogy részletes struktúrájukat meg kellene nézni. Hierarchikus csoportosításuk a tömb fölötti jelzés alapján a következő:
XXX – hadsereg (army)
XX – hadosztály (division)
X – ezred/dandár (regiment/brigade)
II – zászlóalj (battalion)
– szakasz (platoon)
Természetesen minél feljebb haladunk, annál több alsóbb egységből álló egészt kapunk. A rendelkezésre álló alap zászlóaljak a következők:
Hadseregünk alkotóelemeit egyszerűen felpakolhatjuk a térképre, a jobb alsó sarok két ikonjával pedig másolhatjuk őket. A másolásnak az alap hadtestekkel nem lenne jelentősége, ám minden csoportot külön-külön módosíthatunk az olló ikonnal.
A hadtest struktúráján legkisebb egységként egy zászlóaljat kell kiválasztanunk az ollóval. Ilyenkor megjelennek a behelyettesíthető zászlóaljak vagy harci járművek. Itt is van lehetőség kivágásra, beillesztésre. A hierarchia csúcsán álló piktogramot kiválasztva, a NAME menüponttal el is nevezhetjük a hadtestet. A név természetesen szerepelni fog a fő stratégiai térképen is, megkönnyítve a csapattestek azonosítását.
A beillesztések legalsó eleme a szakasz. A kiválasztott harceszközökre cserélődnek a kijelölt szakasz és az alatta lévők. Egy zászlóaljon belül kötött a szakaszok harcászati besorolása. Nem állhat egy zászlóaljban pl. gépesített légvédelmi szakasz és légierő szakasz.
Az üzemanyag, lőszer és élelmiszer utánpótlást biztosító egységek nem módosíthatóak.
A hadtestek elhelyezését természetesen mindkét oldalon el kell végezzük. A kettő között a NATO, ill. VSZ jelzéssel lehet váltani. A zászlóra klikkelve pedig a nemzetek között válogathatunk.
Az áthúzott órával térünk vissza a stratégiai térképre, ahol már indulhat is a móka. Természetesen a térképet menthetjük, tölthetjük, de ezt mindenki meg fogja találni. Talán csak annyit jegyeznék meg, hogy a directory ablak legalsó sorában kell állni a pointernek, mikor a térkép nevét beírjuk. Ha szükséges, még az intro lemezen is elfér néhány térkép.
A térképen a bal gombbal választhatunk ki egy hadtestet. A jobb gombbal ezután egy célterületet jelölhetünk ki neki, illetve ha a célterület lőtávolon belül van, akkor rögtön tűz alá is vehetjük. A kijelölt hadtest struktúráját is megszemlélhetjük és felállásának formáját megadhatjuk. Az idő múlását a napóraszerűséggel befolyásolhatjuk, a valós és gyorsított idők között. A gyorsítás mértékére a felette elhelyezkedő csúszka van befolyással.
A zászlóaljnál nagyobb egységeket kétféleképpen kezelhetjük. Ha a térkép olyan nagyítási fázisban van amikor a hadtest egységei különállnak a hadtest piktogramja körül elhelyezkedve, akkor minden egyes zászlóaljat külön irányíthatunk, harcba egymástól függetlenül bocsátkozhatnak. A hadtest mozgatásával pedig egy bizonyos területen ugyan szétszóródva, de mindet mozgathatjuk. Más a helyzet amikor a térképen csak egyetlen piktogramként jelenik meg például egy páncélos hadosztály. Az irányítása teljesen egységes, a zászlóaljakat külön nem utasíthatjuk. Harcba szállni pedig egységesen lehet. Ennek nagy előnyét majd a manuális harcnál fogjuk látni. Ilyenkor lehetőség van a hadosztály különböző harcászati besorolású erőinek együttes, összehangolt működésére.
Az utóbbi esetből a térkép nagyításával léphetünk az előbb említetthez.
A folyókon keresztüljutni az utak mentén lehet. Ha egy több zászlóaljból álló egységet akarunk átjuttatni a folyón, ne olyan léptékben tegyük, amikor külön látszanak, mert sokáig fognak kóvályogni a vízparton. A tó, ill. tenger partján fekvő városokat a víz felől is támadhatjuk, ilyenkor partraszállást hajtanak végre zsoldosaink vagy éppen sorkatonáink.
Az utánpótlás raktárakon áthaladva automatikusan feltöltődnek a készletek, amelyek állapotát a struktúrákon láthatjuk. Érdemes harci helyzet előtt ellenőrizni, mert egy lőszer nélküli hadsereg könnyen fémhulladék temetővé válhat.
Miután megismerkedtünk a felső vezetés feladataival, induljunk arra amerről a lánctalpak csörgését hallani. A harc kezdetekor megszemlélhetjük a csatatérre vonuló erők mennyiségét és osztályát. Amennyiben az átfogó gondolatok hívei vagyunk és nem akarunk a részletekkel bajlódni, akkor válasszuk az automatikus harcot, és egyből megtekinthetjük a csatatérről levonuló erők mennyiségét.
Ha tökéletességre törekszünk vagy éppen sorsdöntő ütközetre kerül sor, akkor maradjunk a csata manuális lebonyolításánál és máris megérkezünk a harcászati térképhez. Itt kis zászlócskák jelzik az egyes szakaszokat. A szakaszokat kiválasztva a szakaszvezető harci eszköze kékre vált, majd a jobb gombbal egy haladási irányt adhatunk meg számára. A térkép legalsó vonalára küldve őket visszavonul a szakasz.
Mindenek előtt tekintsük át a képernyő jobb oldalát. Az órát már mindenki jól ismeri, nem annyira a sebesen távozó angol úriember alakját. Ez a visszavonulás. Érdemes akkor is használni, ha jobban állunk az ellenségnél, mégsem engedhetünk meg veszteségeket. A szakaszokat mindenképpen vonjuk ki a harctérről mielőtt visszavonulunk, ugyanis aki ott marad az elveszett. Nézhetjük őket a hírekben, a hadifoglyokról szóló tudósításban.
Valamivel ez alatt találhatjuk m
eg a harctérre vonatkozó beállítások ikonját. Itt állíthatjuk be azt, hogy mennyire mélyen kívánunk részt venni az ütközet technikai lebonyolításában, melyek azok a feladatok, amelyeket nem bízunk másra. Nézzük mindjárt a felső sor négy ikonját, melyeket automata és manuális beállításba helyezhetünk.
1. az erősítés szabályozása, az új szakaszok bevonása a harctérre.
2. légi támogatás.
3. tüzérségi ágyúzás.
4. légvédelmi támogatás.
Alatta a járművek vezetése, a lövegek kezelése és a szakaszvezetők döntései vehetők át, illetve tetszőleges beállításukkal meghatározhatjuk saját szerepünket.
Beállíthatók még itt a 3D grafika részletessége és a harci eszközök irányítására szolgáló billentyűk is, melyek alapbeállítását láthatod a cikk végén. Térjünk vissza a térképhez és nézzük meg a négy harci eszközt ábrázoló ikont fentről lefelé:
1. A hadtest struktúrája, ahonnan szakaszokat küldhetünk a harctérre. Az ott szereplőket piros kerettel jelzi.
2. Légi támogatás. A fentihez hasonlóan a magasabb harcászati alakulat esetén a légierő szakaszait vezényelhetjük a frontra.
3. Tüzérségi támogatás. A célkereszttel egy célterületet jelölhetünk ki a térképen. Szórása elég nagy és csak tüzérséggel rendelkező harcászati alakulat esetén használható.
4. Légvédelem bevonása az első két
ponthoz hasonlóan.
A harctéren egyszerre maximum 16 harceszköz lehet küzdőfelenként.
Maradjunk még az ezredesi váll-lapnál és a térkép mellől koordináljuk páncélosainkat. A manual strategy beállításnál a mi feladatunk a szakaszokat mozgási iránnyal ellátni, alakzatukat meghatározni. A jobb alsó sarokban található ikonnal további parancsokat adhatunk a kijelölt egységnek. A behajtani tilos jelzés azonnali megállásra, míg az ásó a szakasz beásására, védelmi helyzetbe hozására ad parancsot. Egy ellenséges harci eszköz kiválasztásával megjelenik előttünk teljes fenyegető nagyságában néhány technikai információ kíséretében. Ami ezekből mindenki számára nyilvánvaló, a hátuk sebezhetősége. Minden eszköznek az elejére kerül a vastagabb páncélzat, és ezt csapatmozgásaink során soha ne hagyjuk figyelmen kívül.
Ha valamit automatikus beállításban hagyunk, a mi parancsaink akkor is mindig magasabb prioritással rendelkeznek. Manuálison viszont a gép nem avatkozik be a feladatba.
Talán ismét haladjunk lejjebb egy fokot a katonai hierarchia magas létráján. A szakaszvezető mindig a szakasz rangidős tagja. Ha elesik, azonnal helyébe lép a soron következő. Cselekvési területe pedig már nem térkép felett, hanem a talajon, ill. az fölött van. Első szinten az alakzatot és a céltárgyat határozhatjuk meg, automatikus lövegkezelő és vezető mellett. A következő szint már a legalsó, amikor magunk irányítjuk a harci eszközt. Manuális irányítás mellett kiküszöbölhetjük a program mesterséges intelligenciájának tökéletlenségét. Az irányítás és lövegkezelés egyszerre olyan komoly feladat, amit nem érdemes választani. A manuális irányítás mellett kihasználhatjuk a városok utcáit gyorsabb haladásra. Oszlop alakzatban hamar a szükséges helyre juttathatjuk az erősítést. Mikor túlerővel kerül szembe szakaszunk és nem látszik menekülő útvonal, a beásás marad az egyetlen lehetőség. Így jól védve manuális lövegkezelés mellett nagy károkat okozhatunk.
Amint egyetlen pusztító és gyakran értelmetlen hadakozás sem tart örökké, ezennel végére értünk ennek a néhány oldalas szemeszternek. A kitanult tábornokoknak még sok gyakorlat közben megszerezhető tapasztalatra lesz szükségük, de én bízom jó képességeikben. Tábornokok! Mindenki ismeri feladatát. Leléphetnek!
Az a gyanúm, van mivel összemérni ezt a játékot. Született már néhány igazán jó katonai stratégiai játék. A Campaign sorozat a 20. század hadviselésével, könnyű kezelhetőségével és egészen kellemes grafikájával kiemelkedik a hasonlók közül. Nagyon jól összehozták benne a többszintű hadvezetés elemeit. Az arzenál is jól kidolgozott, ám sajnos a két oldal csak saját fegyverzetéből válogathat. Mindent összevetve biztosan nem húznám el a számat, ha egy ECTS-en az Empire a Campaign III zászlaját lobogtatná.
Ajánlott filmek: A halál ötven órája, A leghosszabb nap
Végül pedig nézzük az ígért alap billentyűzet kiosztást: Az alapvető irányítást minden eszköznél a kurzor mozgató nyilak végzik.
Páncélos jármű:
k, m – jobb lánctalp előre, hátra
h, n – bal lánctalp előre, hátra
l, g – torony forgatás
f, ; – löveg cső emelés, leengedés
SPACE – tüzelés a fő fegyverrel
d – torony géppuska
# – homlok géppuska
backspace – gyalogság kieresztése, visszahívása
Helikopter:
a, z – emelkedés, süllyedés
Lázi
Lázi