Vadnyugat. Eme szó hallatán azt hiszem, hogy a legtöbb ember ugyanarra asszociál, jófajta kukacos tequila, ivó, benne táncoló és egyéb szolgáltatást nyújtó (khm) hölgyek, no és persze a pisztolypárbajok, bűnbandák, sheriffek. Manapság azonban a western népszerűsége leáldozóban van, Űlő Bika és a többiek szabadságra mentek, ahonnan talán egyszer ismét előbújnak, addig azonban néma csend. Ezért is kellemes meglepetés a Dead Man’s Hand megjelenése, amely a már fentebb vázolt kies tájak harcosainak bőrébe varázsol minket.
Főhősünk tagja a csak „Kilencek” társaságának hívott félelmetes banditacsoportosulásnak, rabol, fosztogat, nem fizet adót, szóval megéri a pénzét, ám egy napon kellemetlen meglepetés éri, cimborái ellene fordulnak, ő azonban túléli a túlélhetetlent, és a börtönből kiszabadulva útjára indul, hogy visszafizesse adósságát az áruló gazembereknek. Az alapötlet tehát nem rossz, a single-player ugyan rövid, de szórakoztató és akciódús. No és persze ne feledkezzünk meg a többjátékos módról sem, amely egyre népszerűbb internetes körökben. Nos, nézzük, hogy melyek azok az ismeretek, amelyekre szükség lehet a játékkal való közelebbi összeismerkedés elején.
Minden bevetés előtt meghatározhatjuk, hogy a három fegyverosztályból melyik darabokat visszük magunkkal, ezt azonban jól gondoljuk át, mert egy-egy rossz döntés után csak kínlódni fogunk, míg a többiek kihasználják a terephez illő tűzeszközök előnyeit. A következő három osztályból választhatunk, összesen kilenc fegyverből.
Pisztolyok:
Peacemaker: Remek revolver, hiszen tűrhető a sebzése, igaz a kor fejlettsége még erőteljesen érzik rajta, mivel elég lassú, de ettől függetlenül érdemes megtanulni vele bánni. Alaptüzelése mellett használható az alternatív fire funkció is, amely segítségével gyors egymásutánban többet is lőhetünk, mivel főhősünk kezével sietteti a kakas mozgását. Ezen sorozatlövő funkciója már a tápos kategóriába tartozik, így az egyszerű alapfegyver bizony igen sokat érhet.
Huntley Thunder: A kor egyik mítikus pisztolya, amely alapfunkciójával használva is erős, és tűrhetően pontos is, azonban alternatív tüzelés esetén jön elő igazi ereje: egyetlen golyót lő ki ilyenkor, amely a célkereszt közepébe repül, és ereje felér egy shotgun torkolattüzével, így aztán erősen javallott a gyakori használata, ha más nem, akkor kiegészítőként a táposabb jószágok mellett.
Kansas Pepperbox: A harmadik pisztoly egy igazi ínyencség, hiszen másodlagos funkciója az, hogy egyszerre négy golyót lő ki, ami bizony igen nagy valószínűséggel azonnali halált eredményez minden szerencsétlennek, aki lassabb volt nálunk. Kötelező darab.
Puskák:
Westerner Carbine: Alappuska, amelynek se a sebzése, se a gyorsasága nem épp a legjobb, viszont alternatív funkcióként „mesterlövészpuskának” használhatjuk, így már egész pontos és jól használható, és legfőképp: oldalazás közben is odamegy a golyó, ahova célzunk (természetesen csak az alaplövés esetén), így a közelharcban is bevethető
Lewis Revolving Rifle: Szintén egy klasszikushoz van szerencsénk, sokak nagy kedvence, hiszen igen pontos és legfőképpen erős jószág, extra szolgáltatásként pedig még gyors egymásutánban is lődözhetünk vele, ezzel egyértelműen a játék legtáposabb és legerőteljesebb fegyverévé lépve elő. Ebből adódóan a legnépszerűbb ketyere, ám nem árt vele némi gyakorlás és tapasztalatszerzés az élesebb bevetések előtt.
Overland Express: Igazi mesterlövészpuska, elképesztően pontos, a célkereszt nagy és széles, a sebzése szintén nem lebecsülendő, aki jobban szereti messziről osztani a halált, és nem a közvetlen harcokba belebonyolódni, az mindenképpen őt válassza.
Shotgun
Martin Pump Action: Alapshotgun, amely meglehetősen jól használható, alaptüzelése igen erős, igaz csak rövid-, vagy maximum középtávon (bár fura is lenne, ha egy shotgunt használnánk távoli ellenfelek kiiktatására) használható, de ezen kívül semmi extra, alternatív tüzelése is mindössze egy picivel gyorsabb tüzelést tesz lehetővé.
Stephens SBS Double Barrel
Itt már megmozdul valami, a tűzerő brutális, és a szórási körzete is igen nagy, pluszban meglehetősen pontos jószágról van szó, ergo minden multicsatában ott a helye. Plusz funkcióként még töltenünk sem kell egy ideig, ilyenkor nagyobb a tűzgyorsasága, igaz egy idő után „beragad”.
Overland Express: Elviekben a legerősebb fegyver, lefűrészelt csöve miatt azonban csak nagyon közelre hatásos, már középtávon sem érünk vele semmit, ha azonban kis pályán sok ellennel körbevéve harcolunk, akkor mindenképpen érdemes magunkhoz vennünk. Sajnos a gyorsasága sem az igazi, de ettől függetlenül érdemes kipróbálni.
Egyéb tárgyak:
Dinamit: A dinamitot azt hiszem, hogy nem kell bemutatnom, használat előtt az alternatív tűzgombbal meg kell gyújtani, majd el is dobhatjuk, mikor már úgy látjuk, hogy a megfelelő helyen ég a kanóc, ugyanakkor vigyázni kell vele, mert egyrészt nagy a hatókörzete, másrészt sok tárgyat is felrepít, az meg nem buli, ha felrobbantjuk az ellent, de minket meg letarol egy boroshordó.
Molotov-koktél: Szintén a klasszikus kategóriába tartozik, eldobjuk, ha találtunk, akkor szerencsétlen ipse ég egy darabig, ha csak a földre hajítjuk, akkor pedig a felcsapó tűz egy ideig megvédhet minket a rohamtól, ha mégsem, akkor legalább annyi örömünk lehet, hogy aki átfut a tűzön, az egy jó darabig égni fog. Főként védekezésre használható, de a tömegbe bedobva is szép eredményeket érhetünk el vele.
Tippek-trükkök:
Az első és legfontosabb tanács, hogy sohase maradjunk egy helyben, hiszen ezzel potenciális áldozatokká válhatunk, mind a mesterlövészek, mind a shotgunosok számára. A kulcsmomentum tehát az, hogy folytonosan mozogjunk, támadásnál oldalazva lőjünk, hiszen van több olyan fegyver is, amely így is kiválóan használható. Fontos az is, hogy a pálya függvényében vigyünk magunkkal harci eszközt, ha ugyanis a map nagy, akkor értelemszerűen jól jön egy mesterlövészpuska, de a kis zárt terekben már a shotgun vagy a pisztoly javallott.
Érdemes a tereptárgyakat is felhasználni, a lépcső tetejéről például belelőni a tömegbe egy nagyobb ládát, vagy hordót, ez egyrészt lassítja a derék harcosokat, másrészt még rendesen sebez is, no meg jó móka is egyben látni, ahogy a sok szerencsétlen próbál elfutni a feléjük száguldozó tárgyak elől.
A másik bevetési mód az úgynevezett kempelés, mikor is beállunk valami védett helyre, és a minket észre nem vevő káubojokat rendesen hátba lőjük, mikor elfutnak mellettünk. Ilyenkor várjuk meg, hogy az utolsó is továbbmenjen, mert ha már rögtön az elsőt célozzuk be, akkor a többiek egyből észrevesznek, és végeznek velünk.
Ha olyan pályán tartózkodunk, ahol sok épület található, és fel is lehet jutni a tetőre vagy emeletre, akkor mindenképpen érdemes nekünk is felfelé törni, mert még ha nem is mesterlövészpuskával gyakunk, akkor is hathatós támogatást ad a magasság, hiszen áttekinthetjük a környéket, és sunyiban, észrevétlenül lődözhetünk az odalenn tobzódó népre.