Evil Twin

Ha mostanában egy átlag PC-s a platform kategória felől hall, bizonyára hanyagul legyint egyet, miközben motyogva megjegyzi, hogy „na, egy újabb konzolos buta kategória”. Persze egy részről igaza van, hisz ha belegondolunk, tényleg nem egy nagy etwas különböző platformokról átugrani egy másik platformra, mialatt ősembert megszégyenítve gyűjtögetünk mindenféle fura dolgot. Főleg ha még azt is hozzátesszük, hogy az esetek többségében az említett kategória szülöttei a silány történet miatt még hosszú áttekintés után is egyszerűnek és unalmasnak tűnnek (gondoljunk csak a vízvezeték-szerelő Marióra és segédjére, Luigira, akik hercegnőmentésbe fogtak…). Az előbb említett „hibákat” hivatott megcáfolni az In Utero elnevezésű készítőgárda, akik ezúttal megpróbálják kicsit más irányba terelni újdonsült platform játékukat, melyet a változatosság kedvéért egy végre igazán komoly és pszichologikus történettel, továbbá kalandelemekkel próbáltak megtoldani. Lássuk, hogy sikerült!

Mint mondottam, ezúttal jóval komolyabb és mondhatni magával ragadó sztorival állunk szemben, melynek lényege, hogy egy már-már felnőtt „kisfiú” lelkivilágát dolgozza fel, aki születésnapján veszítette el a szüleit. Elkeseredésében nemcsak hogy legjobb barátait, hanem még kedvenc játékmackóját is kihajítja szívéből, mely plüssélőlény talán a legmélyebb szeretet adta hősünknek. Harag és káosz lett az uralkodó fejében és szívében egyaránt…A szörnyű düh és elkeseredés feléleszti a gonoszt, elsöpri az álmokat, és örök magányra kényszeríti a depresszió tulajdonosát. De ekkor már késő… A „kisfiú” rémülten veszi észre, hogy egyedül maradt. Csak egy dolgot tehet: elméje minden részéből ki kell üldöznie a rosszat, hogy újra szeressék, illetve szerethessen.

A cél elérése érdekében kemény, rögös útvesztőket kell bejárnunk, mely kalandban társunk mindössze saját képzeletünk szülötte lesz, egy fura lény, ki megpróbál instrukciókkal bombázni a játék folyamán – ja és ami a legfontosabb, nála lehet majd menteni . Apropó mentés. Állást kamerák összeszedegetésével menthetünk, mihelyt eljuttatjuk magunkat és a képrögzítőket az imént említett lényhez. Itt persze kis logikai ütközés van, mivel fura segítőnknél már alapban van egy szerkezet, ebből következik, hogy ezután további masinákra már nem lenne szüksége egy fotóhoz… Célszerűbb lett volna filmtekercsekkel helyettesíteni a gyűjtendő fényképezőgépeket, de hát ez van, ezt kell szeretni. S hiába tekintünk el ettől a kis bugtól, ha erre jön a másik, mégpedig az, hogy ez a mentőhely általában hiába van az adott pálya középpontjában, mégis valahogy vissza-vissza kell térnünk oda. Ez még nem lenne baj, de a probléma ott kezdődik, hogy sajnálatos módon a korábban már elpusztított ellenfelek minden pályarész váltásakor/betöltésekor újra teremtődnek, ezáltal fennáll a veszélye annak, hogy míg csöndben visszatérünk egy-egy mentés erejéig, elképesztő pofátlansággal belénk köt valami kreatúra, nem kis bosszúságot okozva ezzel. A kis kamerácskákon kívül még gyűjthetünk mackófejeket, melyek szeretett játékmacink ereklyéjeként is felfogható kütyük, ezenkívül találkozhatunk még plusz életet adó bónuszokkal is. Főhősünk, Cyp alapfelszerelései, illetve képességei igencsak szegényesek, azon kívül, hogy tud ugrálni, futni, továbbá fel van szerelve egy nem túl erőteljes tűzerejű csúzlival. Még szerencse, hogy Cypnek van egy különleges képessége: képes SuperCyppé változni. Ez annyit tesz, hogy hősünk rendelkezik egy Super erőcsíkkal, ami némi Super bónusz felvételével hajlandó feljebb tornászni magát, egészen addig, míg elérjük az átváltozásra képes szintet, melyet egy jól irányzott akció + ugrás gomb együttes lenyomásával vehetünk igénybe. Alapjáratban az erőcsík folyamatosan fogy, a teljes kifogyás elkerülése érdekében ajánlatos minden jelenlevő erőnövelőt begyűjteni. Átalakulásunk után csúzlinkból már tűzlabdák szálldosnak, ugrásaink nagysága duplájára nő, és még rengeteg extra mozgást kapunk kézhez.

A grafika teljes 3 dimenzióban pompázik, mindössze az előbb említett Power Up-ok megjelenítése 2D-s. Ettől függetlenül azért még mindig rányomja a bélyegét az a tipikus konzolos látványvilág, ami elénk tárul kalandjaink során. Sok helyen találunk eszméletlenül elnagyolt textúrákat, kisebb hibákat, AI gondokat, mely bugok a TV képernyőn, egy konzol társaságában nem tűnnek fel. Akárhogy is próbálkoztam azonban, egész egyszerűen nem tudtam belekötni a játék audio világába. A szinkronok szinte tökéletesek, az effektek remekül kapcsolódnak a mágikus és hangulatos zenéhez. S hogy ne csak a pozitívumokat említsem, immár x–edszer visszaüt a már jól ismert konzolos átok, az irányítás. Az hagyján, hogy szerény kis kurzormozgatóinkkal egyszerre 8 irányt kéne kontrollálnunk mindezt még az a tény is megnehezíti, hogy a mozgás kamerafüggő, így ha teszem azt egy keskeny platformon rohangálunk a szakadék szélén, koncentrálunk, a kamera hirtelen elfordul – ezzel együtt az irányítás koordinátája is – így örült módon a szakadékba esünk. S itt jön a fakultatív káromkodás az irányításrendszer megalkotói felé.

Mindezek ellenére bátran állíthatom, hogy az utóbbi idők legjobb platformját ismerhettük meg az Evil Twin személyében. Már csak azért is megér egy dicséretet, mert PC-re is megjelent…

Aki félreértette volna: az Evil Twin egyáltalán nem gyerekjáték, amit mi sem bizonyít jobban, mint a főszereplő sokszor csúnya szavakból álló gúnyos humora, továbbá a pszichologikus sztori.