Azt mondják, valahol mélyen mindenkiben ott lakozik a gyilkos ösztön. „Persze belőlem sosem fog előtörni” – véljük legyintve mindannyian, csakhogy így gondolta ezt a Fahrenheit főhőse, Lucas Kane is, mégis megtörténik vele az elképzelhetetlen. Épp a vacsoráját fogyasztja egy étteremben, amikor hirtelen látomása támad egy kislányról, aki – mintegy segítséget kérve – feléje nyújtja a karjait a sötétből, amikor pedig Lucas magához tér, az étterem férfi WC-jében egy vadidegen fickó holtteste mellett találja magát, s vértől lucskos kezében egy kést szorongat. Így válik Lucas-ból a bizarr New York-i gyilkosságsorozat legújabb gyanúsítottja, mely gyilkosságok között nincs semmi összefüggés, kivéve azt, hogy mindegyik teljességgel érthetetlen.
A játékot fejlesztő Quantic Dream szemlátomást ügyet sem vet arra, hogy kalandjátékot készíteni mostanában kockázatos vállalkozás, hiszen a sokak által várt Omikron 2 mellé most még egy játékot „bevállaltak” a műfajon belül. A Fahrenheit a végletesen leegyszerűsített irányítása miatt első blikkre az interaktív mozikkal mutat rokonságot, ámde – mint az most ki lesz fejtve – jóval nagyobb a játékos szabadsága, mint holmi előre felvett mozik között váltogatni. Ott állunk például a zilált Lucas-szal a mosdótükör előtt, ahol a különböző irányokba húzva az analóg kart egyszerű dolgokat tehetünk: ihatunk, tükörbe nézhetünk, vagy épp megmoshatjuk a kezünket. Utóbbi okvetlenül ajánlatos, mert alighanem feltűnő lenne, ha véres kézzel egyenlítenénk ki a számlánkat – mert mondani sem kell: fizetés nélkül nehéz lenne észrevétlenül eltűnni. A pszicho-thrillerünk érdekes vonása, hogy valóban szerepet kap a pszicho. Ha az emberünk lelkiállapotának kijelzője túl alacsony, Lucas teljesen pánikba esve viselkedik, csak dadog a pincérnőnek, sőt teljesen meg is őrülhet. A feszültséget ügyesen alkalmazott osztott képernyők is fokozzák. Amint a hulla mellett elmélkedünk a teendőkön, magát az éttermet is láthatjuk, s nyilván azonnali cselekvésre sarkall, amikor egy rendőrt pillantunk meg a vendégek közt. Annak rendje és módja szerint félre kell húzni a hullát az egyik klotyóba, és feltörölni a vért, illetve elrejteni a gyilkos fegyvert. Ezek a mozzanatok kisebb minijátékok formájában realizálódnak: például nem elég odamenni a felmosórongyhoz, hanem azt a játékosnak kell végighúzogatnia a földön úgy, hogy ne maradjon folt. Miután több-kevesebb sikerrel megúsztuk az éttermi kalandot, még érdekesebbé válik a cselekmény: a hulla felfedezését követően a helyszínre érkező Carla Valenti nyomozónőt, és a társát, Tyler Miles ügynököt irányíthatjuk. A nő és férfi között váltogatva különbözőképp faggathatjuk ki a tanúkat, s minél pancserebbül viselkedtünk Lucas-szal, annál könnyebb lesz a dolgunk a nyomozókkal. Ha például az étterem telefonján felhívtuk Lucas bátyját, Marcus-t, aki a későbbi fejezetekben szintén játszható karakter, az egy újabb nyom a detektívek számára. A Fahrenheitben tehát négy különböző szereplő, üldöző és üldözött szemszögéből kell a bizarr bűnügy végére járnunk, s bár a konklúziók nagyjából adva vannak, számtalan módon juthatunk el azokhoz.
A lehetőségekhez mérten bejátszik némi akció is, de az ilyen epizódok lefolyása is egyszerű lesz. Amikor mondjuk ellenállunk a letartóztatásnak Lucas-szal, csupán az analóg kart kell jó reflexszel abba az irányba mozgatni, amelyet egy kijelző mutat, és emberünk a maga módján osztja a pofonokat.
Az összesen 44 fejezetnyi paranormális jelenségnek Angelo Badalamenti (Kék Bársony, Twin Peaks, stb.) zenéje még misztikusabb tónust kölcsönöz, s nincs kizárva, hogy ez a fejezetszám még feljebb is mehet. Eredetileg ugyanis egy netről letölthető, fejezetekből álló kalandnak indult az egész, amit ugyan elvetettek, de ettől függetlenül a folytatás már készen áll az alkotók fejében. Hogy ne csak elmélet maradjon, ahhoz ennek a résznek a sikere szükséges.
