Rekord mennyiségű látogatót jelentettek a gamescom szervezői, a németországi játékexpóra ugyanis sokkal többen voltak idén kíváncsiak, mint tavaly. A vizitelők teljes létszáma négyezerrel meghaladta a bűvös negyedmilliót.
Több, mint negyedmillió látogató vett részt az idei gamescom játékshow-n, jelenti a Koelnmesse. A 254 ezer fős sereglet 18,900 személye az ipari szcénából érkezett, míg 4,400-an a médiától, összesen negyvenkilenc országból csődültek ki az expóra. Idén ötszáznál is több kiállító volt jelen harminchárom országból a neves eseményen, míg tavaly harmincegy ország, 458 kiállítója képviseltette “csak” magát a gamescomon.
A rendezvény nagy típusbéli riválisa, a Tokyo Game Show tavaly 185,030 látogatót számlált, ami a 2008-as hajcihőhöz képest visszaesés volt, amikor is 194,288 fő lépte át a rendezvény kapuit. Gamescom persze jövőre is lesz, amit augusztus 17-e és 21-e között rendeznek majd meg, változatlanul Kölnben. A jelentések szerint tehát a tavaly átalakult, Games Convention jelenleg a világ legnagyobb ilyen jellegű eseménye, büszkék lehetünk rá, hogy ezt Európában, sőt, nem is messze tőlünk bonyolítják, láthatóan nem kis sikerek közepette.