Méltán nevezhetjük az Incoming folytatásának, mivel többek között sokkal változatosabb és jobban kidolgozott pályákon szállhatunk szembe az emberekkel az idegenek oldalán.
A történet igen egyszerű:
20 év telt el mióta az emberek sikeresen visszaverték a földönkívüliek támadását. Lassan de biztosan az emberiség felfedezte, hogyan lehet az űrben nagy távolságokat kevés idő alatt megtenni, és egy újabb támadástól tartva elindultak, hogy megsemmisítsék az ellenséget. A mi feladatunk, hogy megállítsuk az embereket, nehogy elpusztítsanak minden fellelhető idegen fajt.
A játékban 4 küldetéssorozat található, összesen 21 küldetéssel. Minden küldetéssorozatban egy másik bolygót kapunk, amit meg kell védenünk. Több mint 10 féle járművet irányíthatunk, köztük vadászgépeket, tankokat, robotokat stb. A 4 bolygó (Fantasy; Life; Fortress, és Core) egymástól teljesen elkülönül, mindegyik más egyedi helyszínnel és hangulattal büszkélkedhet.
Egy cél lebegjen mindig a szemünk előtt, hogy mindenáron megvédjük a bolygóinkat. A változatosságot minden egyes bolygó esetében külön kerettörténettel, külön feladatokkal oldották meg a fejlesztők. Így nem unatkozhatunk, annál is inkább, mert az Incomingban lévő hosszan tartó, unalmas barangolásokat mellőzték. Noha a Deliveranceben is nagy területeket járhatunk be, korántsem monoton hangulatban, mivel szinte mindig van mit csinálni.
Számomra az egyik legkedveltebb elem az irányítás volt, pontosabban az, hogy a játék bármely részében akármelyik járműbe beülhetünk, és nem egy animáció ad át minket a küldetésben lévő járműnek. Apropó, animáció. Az intró, és a többi bejátszás is a játék motorjára épül, ami ez esetben nem baj, hiszen a lehető legtöbbet kihozták belőle. A 3D-s világ valódiságát az animációkban szereplő élő figurák teszik élményteljessé, ami az első részből hiányzott. Sajnos ezeket az elemeket csak az animációkban láthatjuk, pedig nem lett volna utolsó, ha ezeket is beprogramozzák, de ez tovább növelte volna a gépigényt az Incoming 2 számára.
A pozitívumok közé sorolható még az az ötletes megoldás, ahogy a repülőgépeinket javíthatjuk. Már nem a levegőben lebegő bónuszokat felszedve erősödhetünk vagy javíthatjuk a sérüléseinket, hanem a javító hangárhoz érve láthatjuk, hogyan javítják meg a gépünk sérüléseit. A negatívumok közé sorolnám a fegyverzet hiányosságát. Mivel a készítők számtalan fegyvert ígértek, így most kicsit csalódott vagyok. Az igaz, hogy sok járművet kipróbálhatunk, mégis majdnem mindig elsődleges fegyvert használhatunk, azaz lézert (kivéve tankoknál, mert ott lövedék van). Igaz, hogyha az új, dupla motoros vadászgépbe beleülünk, ott legtöbbször van rakéta is. Pozitívum viszont, hogy a beépített célzórendszerrel talán nem is kell több, mint az elsődleges fegyverzet. Ha lokalizáltuk az ellenséget, a rendszer automatikusan rááll, és a fegyverzet követi a célt, míg szem elől nem veszti vagy megsemmisül. Sajnos ez fordítva is igaz, minden ellenséges jármű rendelkezik ezzel a képességgel, tehát korántsem lesz könnyű dolgunk. Bosszantó hiba, hogy ha egy domb, vagy egyéb takarja el az ellenséget, a rendszer akkor is képes bemérni.
Ami talán a legnagyobb segítséget fogja nyújtani nekünk, az a radar, amit elég szépen kidolgoztak. A szokásos radarok mellett megtalálható még a gépünk állapotát jelző radar is, ami fontos szereppel bír ugyan, hiszen ha befognak minket, azt kijelzi, de legtöbbször jó manőverező-készséggel kell rendelkeznünk, hogy szem elől veszítsenek. A bábeli zűrzavarban hasznos segítőtársunk lesz az „iránymutató” radar, ami a menetirány mellett egyéb információkkal is ellát minket, például hogy hol található a legközelebbi javítódokk.
Az elsődleges nézet természetesen First Person, de rengeteg kameranézetből válogathat az, akinek ez nem megfelelő. Mondjuk a legtöbbje használhatatlan, főleg csatában, mert csak magunkat látjuk. Nem maradhat ki a Third Person kameranézet sem, de az Incoming 1-gyel ellentétben ezt nem szerencsés választani, mivel jelenősen lecsökken a látómezőnk.
Az Incoming Forces: Delivarencet szinte bármilyen géppel rendelkező játékos játszhatja, de természetesen érdemesebb minél jobb gépen próbálkozni. Miért is mondom ezt? Mert az igaz, hogy a legtöbb helyen lefut, viszont több bosszúsággal jár, mintha el sem indulna (ezt majd később részletezem). Ha elkezdi valaki a játékot, érdemes először a beállításoknál elidőzni – ismerve a gépünk konfigurációját. A Deliverance szinte minden géptípust és kártyát támogat, beleértve az újabbakat (pl. Geforce 3) is.
Visszatérve a gyengébb konfigurációjú géppel rendelkező játékosokhoz, elmondhatom, hogy nem csak az alakok és a táj lesz kidolgozatlanabb – értem ezalatt, hogy minden pixelessé válik és éles vonalzóegyenes hegycsúcsok jelennek meg, stb. -, de a látótér is igencsak leszűkül, köszönhetően a ködnek, ami a tájra leereszkedik. A beállítások menüben persze ezt, és az ehhez hasonló dolgokat szabályozni lehet, de nincs értelme, mert általában a legjobb beállításra áll rá automatikusan. Ezt a ködöt szerintem mellőzhették volna, mást kitalálva a gyengébb üzemmód eléréséhez, mert nincs egy játéknak olyan élményromboló hatása, mint a köd, ami a tájékozódást nehezíti meg. A csatajelenetek minőségében szintén romlás tapasztalható a gyengébb gépeknél, mivel a játék diaképszerűre lassul, valamint a robbanási effektek sem lesznek annyira élethűek, túlságosan pixeles lesz az egész. De ahogy a mondás is tartja, valamit valamiért. Ahhoz, hogy „mindenkinél” működjön a program, bizony, fel kell áldozni egy-két dolgot.
Az MI-t is nagyon szépen kidolgozták, már nem esztelenül támad az ellenség, hanem legtöbbször rajban, taktikát alkalmazva. Az egyes küldetések sikere már nem csak rajtunk múlik, hanem társainkon is, így érdemes mindig együttes erővel támadni.
Az Incoming 2-ben 3 nehézségi fokozat van. Az Easy fokozatban nemcsak, hogy gyengébbek az ellenfelek, hanem „butábbak” is – ebben a fokozatban még nem tudnak annyira taktikázni. Hard fokozatban a legokosabbak az ellenfeleink, valamint a páncélzatuk is erősebb. Itt már komoly tudásról kell számot adnunk, mivel a legkedveltebb cseleik közé tartozik a bekerítés, és a hirtelen lecsapás. Az ellenség lokalizálása is jóval nehezebb, mivel ha befogjuk őket, átlagon felüli manőverező-készségről tesznek tanúbizonyságot. Az alapradar, ami az ellenség közeledtét jelzi, legtöbbször nem elég, mivel kis hatótávolságú, és ha meglátjuk a radarban az ellenséget, akkor már tüzet is nyitottak ránk.
Jó benyomással volt rám a küldetések előtti eligazítás, ahol el tudjuk olvasni a küldetésünk részleteit, és a védelmezni kívánt bolygót is megcsodálhatjuk, nem számítva a kis videofelvételt, amin a bolygón lévő helyzetet is láthatjuk a képernyő bal sarkában. Nem csak ez, de az egész menürendszere nagyon tetszett, mivel a háttérben külön kis animációt láthatunk.
A Deliverance három legnagyobb hibája a következő: Először is a repülőgépek irányítása. A levegőben igen jól manőverezhetőek, viszont földközeli irányításnál bizony gondok merülnek föl, mivel egy domb, vagy ház fölött elhaladva gyakran beleütközik abba, mert a kis távolságokat igen kényesen kezeli a program. Ez a hiba főleg a rakéták kicselezésénél vehető észre, de ezt a repülőgép-szimulátorok kedvelőinek talán nem kell taglalnom.
Második a mentés hiánya, ami súlyos vétség, hiszen a 4 küldetés nem éppen a rövidségéről híres, és elég kellemetlen, amikor a célegyenesben lőnek le minket. A program csak a küldetéseket jegyzi, tehát hibázás esetén újra kell kezdenünk a játékot.
A harmadik, és egyben talán a legnagyobb hibája a programnak (ami nem gépfüggő) az óceán. Messziről festőien szép, viszont közelebbről szemügyre véve láthatjuk, hogy csupán egy „odamázolt” elemről van szó, semmi élet nincs benne. Mi sem bizonyíthatná jobban ezt a tényt, mint a legelső küldetésben lévő hajó, ami egyáltalán nem mozog a vízen, mintha csak egy asztallapra lenne ragasztva.
Az eddig felhozott ellenérvek talán inkább „csomókeresés a kákán”-jellegűek, mivel egy igen jól megtervezett, és kivitelezett játékról van szó. Ha összehasonlítjuk az Incoming első részével, akkor mérföldes változásokat tapasztalhatunk. Az Incoming annak idején a grafikájával taglózott le mindenkit, mivel hasonlót akkor még talán senki sem készített. Története sem igen volt, és eléggé unalmasra sikeredett, mivel mindig ugyanazt a dolgot kellett csinálnunk, csak más módon. A küldetések sikere is mindig rajtunk múlott, és legtöbbször csak egyedül szállhattunk szembe a megszálló idegen faj ellen. Az Incoming-nak akkoriban minden adottsága megvolt a sikerhez, de az mégis elmaradt. Az Incoming Forces jóval többet nyújt az elődjénél, mégis hiányzik belőle valami, amit csak az érthet meg, aki leül és játszik vele.
Mit is mondanék, ha egy mondatban össze kéne foglalnom a Deliverance-t? Talán azt, hogy az Incoming Forces minden korosztálynak remek kikapcsolódást nyújt 21 pályán keresztül, és az egész nem más, mint egy küldetésalapú akciójáték stratégia, és nyersanyag-kezelési elemekkel.
