Az egyik internetes oldal megtette nekünk azt a szíveséget, hogy összehasonlította a Rainbow Six Vegas 2 Xbox 360-as és PS3-as verzióját. Így aki azon dilemmázik, hogy melyik konzoljához ruházzon be erre a játékra, nézzen beljebb kicsit…

Tehát: grafika tekintetében ismét a 360 viszi a pálmát, többek között azzal, hogy kevésbé akadoznak a képek, mint a PS3-nál.

Ugyanakkor az is a 360 javára írható, hogy a PS3-as 14-gyel szemben itt 16-an játszhatunk egyszerre multiplayer módban. A hangzás  szempontjából nem találtak igazán feltűnő különbséget a két változat között.

A végigjátszás során sem fordult elő, hogy egyik vagy másik javára döntöttek volna, persze hozzátéve, hogy amíg a DualShock 3 nem jelenik meg Európában, addig mindenképp nagyobb élményt nyújthat a 360.

Összegzésül tehát a választás a 360-as verzióra kellene, hogy essen, már aki mindkét nextgen konzollal rendelkezik.