Knights Of The Temple 2

Furcsa kérdést teszek fel: ki emlékszik a Knights Of The Temple első részére? Nem lennék meglepődve, ha csak néhány mancsot látnék a magasban, mivel a játék korántsem volt nagy eresztés. Azt nem mondom, hogy égetni valóan szörnyűségesre sikerült, mert bizony voltak benne szépen kivitelezett tömegjelenetek, látványos harcok, és szuper isteni erők, de ezzel nagyjából az összes pozitív tulajdonságát fel is soroltam. Vérbeli kis hack’n slash, amelyben a történet csak másodlagos tényező volt, és csak arra szolgált, hogy megmagyarázza, hogy mindig más helyszínen kell gyilkolnunk a hitetlen gazfickókat.

Tehát annak ellenére, hogy az első epizód tavaly jelent meg, csak igen kevés játékos elméjébe égetett nyomokat, a legtöbben – köztük én is – szinte teljesen megfeledkeztek róla. Az én esetemben furcsa kicsit ez a fajta kihagyás, mivel kétszer is végigjátszottam, de csak akkor villantak be a konkrét emlékképek, mikor már kezemben tartottam a második rész ízléses borítóval díszített dobozát.
Az angolban úgy tartja a mondás, hogy „Never judge a book by its cover”, vagyis ne a külsőségek alapján ítélkezzünk. Eme szabály ellenére is beleestem a hibába: a tényleg hangulatosra, és kellőképp véresre sikerült borító alapján azt gondoltam, hogy ha az első rész nem is volt túlzottan fényes, most legalább komolyan veszik a játékot, illetve önmagukat a készítők.
Ez bizonyos szinten valóban igaz, mert látszik a Knights Of The Temple 2-n az, hogy sok energiát fektettek az elkészítésébe, tényleg maximális odafigyeléssel fektették le az alapokat, és mint fent említettem, komolyan vették a projektet.
Nézzük meg szépen sorjában, hogy milyen elemekkel szőtték át a Kereszteslovag legújabb kalandjait, ami a fejlesztők reményei szerint komoly minőségjavulást hozott (volna).
Mielőtt nekifognánk az első tényező komolyabb körbeszaglászásához, rögzítsük magunkban a tényt, hogy az első rész teljesen hack’n slash játék volt. Ennek tükrében fel kéne dolgoznunk azt a tényt, hogy a második epizódot körbeszőtték RPG elemekkel. Mondhatnánk, hogy ezzel semmi baj nincs, de úgy tették meg mindezt, hogy a játékmenet szinte semmit, de semmit sem változott. Ne gondoljunk Diablo-szerű minőségi összhangra harc-fejlődés-történet terén. Erről itt szó sincs. RPG, sztori- és tömegharcos elemek a legkisebb összhang nélkül egymásra épültek, ami egy olyan furcsa masszát eredményez, amelynek kellemetlen utóízét sokáig érezzük majd. Aki csak gyilkolni akar, annak betesznek az RPG-s részek, aki pedig a karakterét szeretné fejleszteni és hasonlók, az azért tépi majd ki az összes hajszálát, mert borzasztóan felszínesek a szerepjáték-momentumok.
Nem tudom, hogy miért nem mondta a fejlesztő srácoknak senki, hogy nem ennyiből áll a játékfejlesztés… A különféle építőkockák egymásra helyezését még egy hároméves kiskölyök is komolyabb erőfeszítés nélkül meg tudja csinálni, mégsem adunk a kezébe egy építőmérnöki diplomát. Sajnos a Knights Of The Temple 2 súlyos identitászavarban szenved, egyszer ennek, másszor annak képzeli magát, és ez kihat a játékélményre, ami legjobb esetben is csak elégségesnek nevezhető.
Úgy gondolom, felesleges volt párbeszédekkel, felszínes RPG elemekkel teleszőni a játékot, mivel összhatásban az első rész – a maga tiszta mészárszék hangulatával – összhatásban sokkal jobb képet festett. Persze ott is ráuntunk az állandó harcokra, de az legalább egyórás játékadagokban élvezhető volt. Ez a „veszély” nem fenyegeti a Knights Of The Temple 2-t, mivel ha valaki fél óráig képes vele úgy játszani, hogy közben nem gondol mondjuk a Prince Of Persia új részére, vagy valamelyik konzolos tömegharc-csodára, az előtt megemelem a kalapom.
Aki hozzám hasonlóan mégis úgy dönt, hogy végignyomja ezt a terméket, az készítsen be sok-sok zsepit, és két doboz szemcseppet. A zsebkendőre azért lesz szükség, mert bár a játékban szereplő helyszínek színvilága teljesen autentikus és helyén van, de a fegyversuhintásokat, találatokat, varázslatokat olyan fényeffekt-áradat kíséri, amit tíz perc után már csak könnyes szemmel tudunk követni. A szemcsepp értelemszerűen a kivörösödött látószervekre nyújt enyhülést, mivel összehúzza a szemgolyóban található apró ereket.
Az oda nem illő, túlságosan rikító effekt-hadak alatt egy teljesen átlagos grafika bújik meg, amelyről egy rossz szót sem lehet mondani, de azt rögtön hozzá kell tennem, hogy dicsérő szót is éppen ugyanolyan nehéz lenne találni rá. A legjobb kifejezés rá a „teljesen átlagos”. Gyanítom, hogy az engine ugyanaz, mint az első részben, bár mostanra alkalmaztak néhány divatos grafikai tuningolást rajta.
Miután leápoltuk a szemünket, és túltettük magunkat azon, hogy furcsa maszlagként van összekeverve az RPG- és a hack and slash játékmenet, már csak pár traumán kell átvergődnünk. Az első az irányítás. Fogalmam sincs, melyik kreatív döntéshozó bólintott rá, hogy a PC-s változat irányításához ugyan ne használjuk már az egeret. Igazuk van, miért is kéne hozzá az egér? Csupán az egyik legjobban kitalált kezelőszerv-kombináció egyik tagjáról van szó, semmi szükség rá, elég a másik összetevő önmagában, a billentyűzet…
Elképesztő, hogy manapság ilyen előfordulhat. Ahhoz, hogy egy időben mozogjunk, harcoljunk, és a kamerát is kezeljük, legalább három kézre volna szükségünk. Persze itt jön a következő trauma: a kamerakezelés. Talán pont ezért nincs is alapbeállításban az egérre osztva semmi konkrét akció, mert a kamera mozgatása egyszerűen csapnivaló. Mintha egy operatőr lógna egy, a hátunkra szerelt boton: oszlopokba, tereptárgyakba folyton beakad, normálisan mozgatni képtelenség.
Az Options menüben természetesen át lehet állítani az irányítást, de nem javaslom, pont a fent említett ok miatt. Maradjunk a kényelmetlen, korszerűtlen, ámde kevésbé idegőrlő billentyűzet only kontroll-sémánál.
Talán még sosem fordult elő velem, hogy egy játék értékelésekor egyetlen pozitívum sem jutott az eszembe. Furcsa, paradox helyzet ez, mert látom ugyan, hogy hova szerettek volna kilyukadni a fejlesztők, érzem, hogy mi volt a szándék, de sajnos – úgy érzem – kudarcot vallottak. Lehetséges, hogy ha valami őrült fordulatot követően elkészítenek egy harmadik részt a Knights Of The Temple sorozatnak, akkor addigra találnak egy normális csapatot, és valami emlékezetest tesznek le elénk. Nem kizárt, megtörténhet, de ezt a Knights Of The Tepmle 2 nevezetű játékot igyekszem minél gyorsabban elfelejteni.

Minőségromlás
Ha valaki értetlenül áll az első és második rész között tátongó minőségbeli szakadék előtt, akkor csak annyit mondok, hogy Starbreeze. Ez a csapat készítette a Knights Of The Temple-t, valamint olyan játékokat, mint az Enclave, vagy a Chronicles Of Riddick: Escape From Butcher Bay. Noha az első epizód sem hagyott mély nyomokat, de azért láthatjuk, hogy a fejlesztő ajánlójában igen húzós nevek is szerepelnek, ami kölcsönöz nekik egyfajta hitelességet.
Ezzel szemben a második részt kiadták külső munkára a Cauldronéknak, akik eddig sem alkottak semmi maradandót, és a friss játékuk sem kerül be semmilyen gamer-megemlékezésbe.