„Mi jó születhet abból, ha egy multimilliomos divattervező játékot csinál egy sanyarú sorsú utcagyerek graffitis kalandjaiból? Februárig kell már csak várnunk, hogy választ kapjunk a nagy kérdésre. Ami biztos: magasra mászhatunk, sok festéket fújhatunk a falakra és rengeteg bordát törhetünk össze. Ez az élet New Radius városában, kemény és rideg. A túléléshez minimum kopasznak kell lenni.”
Marc Ecko neve ismerős lehet azoknak, akik valamelyest jártasak a modern divat világában (ez rám mondjuk egyáltalán nem jellemző). Ecko egy New York-i divattervező, akinek alkotásaival leginkább (sőt, szinte kizárólag) az utcán találkozhatunk. Nem a kifutókon kelnek életre a víziói, hanem szervesen beépülnek napjaink kultúrájába, legalábbis az Egyesült Államok nagyvárosaiban. Cipőktől nadrágokon és kabátokon át a táskákig mindent alkot, és most belevágott valami egészen újba, a játékipar meghódításába. Számomra rögtön felvetődött a kérdés, hogy ebből mennyi a kulturális meggyőződés, és mennyi a reklám, de nem vagyok rosszindulatú, és úgy gondolom, az önző marketingcélok mellett Ecko talán adni is szeretne valami a világnak. Ez utóbbit erősíti a tény, hogy Ecko maga is az általa diktált divat szerint él (vagyis legalább a látszat némi hitelességet sugall), és hogy a játék egyáltalán nem tűnik rossznak az eddig látottak alapján.
Főszerepben a graffiti. A játék „mondanivalója”, alapkérdése, üzenete az utcai művészet hatalma, illetve a falfirkák, mint a szociális, politikai problémák megoldásának esetleges eszközei. A helyszín New Radius, egy modern, fejlődésben lévő, de korrupt vezetés alatt sínylődő metropolisz (mellesleg játéktér szempontjából is szép a mérete), amelynek élén Sung polgármester rontja a levegőt. Főhősünk, Trane (hangja Talib Kweli, a mérsékelten világhírű fekete rapper) egy sármos képű afro-amerikai, rebellis graffiti-művész, aki mellékállásban urbán-akrobata és rettenthetetlen utcai harcos. Ez nagyjából annyit tesz, hogy a 20 szinten át tartó játékmenet folyamán, miközben Trane speciális hatodik érzékére hallgatva kutatja fel a legjobb helyeket az alkotásra, játszi könnyedséggel mászik fel akármelyik falra, lóg le hidakról vagy tornyokról, unaloműzésként pedig egy flakon aranyszínű akrilfestékkel veri puhára a rend őreinek koponyáját, és egy laza kézmozdulattal tör ketté combcsontokat.
A történet írója maga Marc Ecko, de hogy ez jót vagy rosszat jelent, az majd csak játék közben fog kiderülni. A játékmenet, a hangulat némileg emlékeztet a Jet Set Radio Future-re, azonban itt nem gurulva közelítjük meg a kipingálásra ítéltetett objektumokat, hanem lopakodva, kúszva-mászva vagy éppen verekedve. Trane képes arra, hogy megtalálja a legjobb helyeket lázadó vizuális alkotásainak (melyek mellesleg a világ legjobb graffiti mestereinek felügyelete alatt születtek meg a játék készítésekor, akik közül hatan szerepelnek is a játékban, segítve Trane szakmai előmenetelét), azonban körözés és üldözés alatt állva nem egyszerű feladat az amúgy sem túl könnyen megközelíthető pontokat elérni. Persze nem rögtön a körözési lista élén kezdünk, előbb az aluljárók sötét és rideg világában kell túlélnünk, megküzdve a New Radius-i vandálokkal, és keményen meg kell dolgoznunk a rendfenntartó erők kitüntető figyelméért.
A játék során a legnagyobb kihívás a megfelelő útvonalak, kerülőutak megtalálása, illetve menekülés közben a biztonságos előrejutás. Nem ritkán (sőt, úgy is fogalmazhatnék, hogy meglehetősen gyakran, szinte mindig) kénytelenek leszünk fizikai erőszakhoz folyamodni önnön testi épségünk megőrzésének érdekében, ebből kifolyólag már be is skatulyázhatjuk a játékot a „lopakodós-bunyós” címke mögé. Az akciójelenetek igazán látványosak, köszönhetően az ötletes kombóknak és szépen kidolgozott karakteranimációnak. Nem fogunk róla évek múlva áradozni, de napjaink színvonalának tökéletesen megfelel a harcrendszer, nem valószínű, hogy buta hibák miatt fogunk bosszankodni. Ha van rá lehetőség, ellenfeleinket átdobhatjuk a korláton vagy nagyobb tárgyakat dobhatunk feléjük határozottan ártó szándékkal (aminek többnyire nem is örülnek, hisz érzik, hogy ez nekik fájdalmat okoz).
A már említett „graffiti-istenek” Cope2, Futura, Obey, Seen, Smith, TKID különféle technikák elsajátításában segítik Trane-t a metróvagonok teljes befestésétől kezdve a falfestményeken át a hatékony lopakodásig.
Grafikailag szintén egyfajta felső-középkategóriára számíthatunk, semmi virtuóz csilivili, csak a célnak tökéletesen megfelelő megoldások. Az animációk jól sikerültek, nem kell alacsony frame rate-től tartanunk, még a mozgalmas, effektekkel teli részeknél is szépen, folyékonyan működik minden. A kamerakezeléssel néha lesznek problémáink, ez hamar kiderül a közzétett videókból. Bár a helyzet korántsem vészes, egyes helyeken idegesítő szögből látjuk az eseményeket, ami nyilván kicsit nehézkessé teszi majd az irányítást.
A GameSpy Marc Eckóval készített interjújából kiderül, hogy a művész rég dédelgetett álma volt ez a játék, és nem volt túl könnyű dolga, amikor fejlesztőt és kiadót keresett. Fejben már rág megvolt a történet, és végül Bruno Bonnell szimpátiája kellett a megvalósításhoz. A játéknak nincs célja, nem akarja megváltani a világot, egyszerűen önmagáért született meg. Hogy ebből ki mennyit szeretne elhinni (főleg látva a szépen keresztbe reklámozott cégneveket), az az egyénre van bízva, én azért anyagi téren sem féltem Ecko urat, már ami a jövő év eleji játékiparba való betörését és annak várható sikerét illeti.
Talán kultuszjáték soha nem lesz a Mark Ecko’s Getting Up, de úgy érzem, szorult bele annyi igényesség, hangulat és mondanivaló, hogy jó időre lekötheti az akció/kaland játékok kedvelőit, főleg ha még az (amerikai) utcai kultúrához is vonzódnak valamennyire.
Extrák:
Színezd ki a metrók falát… Mássz fel egy híd tetejére… Ragassz ki egy plakátot… Vigyázz a bőrödre, nem mindenkinek tetszik, amit csinálsz… Lopakodj be a rendőrség épületébe, és pingáld ki a homlokzatát… Menekülj, védd meg magad, csapj le amikor kell! Hisz te vagy a nagy Trane, vagy nem??
„Marc Ecko birodalma”
Ecko New Yorkban nőtt fel, tizenévesen csak egy volt a sok graffiti „katona” közül. Életében a nagy fordulópontot az hozta el, amikor műveit elkezdte pólókra nyomni, ezzel szép lassan beelfolyt az akkori hip-hop divatba. 20 évesen alapította meg az Ecko Unlimited névre hallgató cégét, amely hamarosan a kontinens legnagyobb hip-hop sztárjait látta el ruhákkal és kiegészítőkkel. Mára döbbenetes összegeket kaszál évente, de emellett az is tény, hogy tökéletesen egyesíti a csillogást a sportos, könnyed stílussal és az utcák mindig változó, pezsgő hangulatával. Akit bővebben érdekel, látogasson el honlapjára: www.eckounltd.com.
„A graffiti rövid története”
Senki sem tudja biztosan, hol és mikor született meg ez a művészeti ág. A nagyobb részben elfogadott álláspont szerint a hetvenes évek New York-i aluljáróiban látott napvilágot, de egyesek szerint már a hatvanas években is létezett Philadelphia utcáin. Ami biztos, hogy a hetvenes években anyagi problémákkal küszködő New York-i metrótársaságok képtelenek voltak letisztogatni az éjjelente telefestett metrókocsikat, így naponta milliókhoz jutott el ez a modern, színes, izgalmas vizuális élményt nyújtó önkifejezési mód. Innen már nem volt megállás, graffitivel foglalkozó magazinok jelentek meg, kiállítások szerveződtek és a feltörőben lévő hip-hop kultúra szárnyai alatt az utca festékes kezű művészei világsztárokká válhattak.”
