Hamarosan találkozhatunk a méltán híres Ninja Gaiden 2-vel, a különbség azonban nagyon is sok lesz az átirat és az eredeti között, bár névben sem fognak hasonlítani. Köszöntsük együtt a PlayStation 3-as Ninja Gaiden Sigma 2-őt!

Az első és legszembetűnőbb változást tehát már lelőttük: mármint a névtöbbletet, mely ez esetben a Ninja Gaiden Sigma 2-ben értendő.

Az egyik fő változás és újdonság azonban először a karakterek között mutatkozik meg, ugyanis ezúttal a mindig fontos szereplőt megformázó Ayane karakterébe bújva is átélhetjük a kalandokat. Állítólag, ha hihetünk a pletykáknak, Ayane-vel teljesen más élmény lesz harcolni mint Ryu-val, ám a két karakter kombókra is képes lesz, legalábbis néhány forrás szerint.
Lesznek itt még újdonságok azért bőven, pl. új ellenségek (nevezetesen a már Xbox-os verzióból megismert Szabadságszobor és Buddha is), továbbá lesznek új pályák, eleddig soha nem látott fegyverek, és hasonló finomságokra számíthatunk még.
Bár a PlayStation Network helyzete még nem tisztázott (a külföldi újságok sem tudnak róla újat mondani), valószínűleg a megjelenéssel egybekötött hivatalos honlapon megejtik a bejelentést is.
A tervezett megjelenés Japán népesített földjein Március 25.-én esedékes…