A Codemasters és a Bohemia Interactive műhelyeiben most két, lényegében nagyon hasonlító játék készülődik egyidőben. Nem meglepő, hogy megindult a balhé a két cég között.
A történet kezdete korábbról eredeztethető. A Codemasters a most készülő Operation Flashpoint: Dragon Rising-jának előző részét (legyen igazi folytatás vagy sem) a Bohemia Interactive fejlesztette, és a Codemasters adta ki. Egy, a Bohemia Interactive-ot képviselő ügyvéd állítása szerint a cég tulajdonában van minden agyszülemény, amely az eredeti Operation Flashpoint-ban szerepelt, leszámítva a címben szereplő két szót.
Tehát elvileg, ha a Codemasters nem használhatja az eredeti Flashpoint motorját, vagy bármely a játékban szereplő elemet, nem is tud igazi Operation Flashpoint folytatást csinálni, legalábbis ezt állítja a másik fél. Ennek eredményeképpen az új Flashpoint címéből eltűnt a kicsi kettes, minden más marad a régiben.
Időközben a Bohemia az Operation Flashpoint motorját felhasználta az új, ArmA-ra keresztelt háborúszimulátorához, melynek azóta már a második része készül, éppen a Dragon Rising-gal egyidőben. Vajon véletlen egybeesés, hogy a Bohemia Interactive-nak pont most jutott eszébe kötözködni a legnagyobb konkurensével, vagy az egész egy lejáratókampány akarna lenni?
Nehéz megmondani, kinek van igaza, de annyi bizonyos, mindkét cég megtesz mindent, hogy minél több játékossal megismertesse készülő játékát.