Panzer Elite Special Edition

A program feltelepítését meglehetősen nagy reményekkel kezdtem, hiszen idejét sem tudom, mikor találkoztam egy igazi második világháborús darabbal, amely nem arról szól, hogy az M1A2 Abrams lövészülésében lézeres célzóvonallal megvilágítom a szerencsétlen ellent, majd az meghal, hanem komoly kihívást érzek egy Sherman Firefly kivégzésében. Főleg, ha ez utóbbit egy StuG IIIG-vel teszem… Szóval hogy valami izgalom költözzön életembe. Hát megkaptam.

A közepesnek mondható intró megtekintése után a meglehetősen szűkszavú, ámbátor legalább egyértelmű főmenübe jutott Feldmarschal Trau. Hmm, lássuk a medvét, azaz a Tigrist, irány a mesebeli Afrika, tűzvirágok illata, kedvenc harckocsim a Jumbo, őt kilőni csudijóóóó… Elnézést, kérek engedélyt csöndben maradni. 1942 vége, a híres Deutsche Afrikakorps küzdelmei. Előzetesen még megjegyzendő, hogy az egész program a német-amerikai harcokra van kihegyezve, bár a Special Edition második korongján már a szovjet hadjárathoz szükséges modok is helyet kaptak (Anyázás Part One: itt bizony a Windows memóriakezelését is birizgálni kellett, hogy egyáltalán elinduljon, tekintetbe véve, hogy az automatikus kezeléstől hanyattvágta magát, mondván, hogy a négy gigabájtnyi szabad merevlemez-területen ő biza’ nem talál minimum kétszázötven megabájt virtuális memóriát. Kénytelen voltam a megfelelő területet kézi vezérléssel beállítani.), számos más kiegészítő mellett, ettől SE az SE.

Nos, még mindig Észak-Afrikánál tartottunk. A történelmi kitekintés kedvéért: itt találkoztak (köszönhetően az Operation Torch partraszállási hadműveletnek) a német és az amerikai csapatok. A találkozó a legkevésbé sem volt baráti, hiszen a harcedzett, veterán német csapatok az első időkben nagyon, de nagyon elporolták a jenki popsikat. Hiába, a háború tudomány, ezt a németek magas fokon művelték, míg tengerentúli barátaink éppen csak tanulgatták azt. Hogy később ez milyen sikeres volt, az már az olasz hadjáratban derülhet ki…

 

Tehát lássuk csak, mi történik az első csata előtt. Az ütközet előtt kiválaszthatjuk használni kívánt harckocsik típusát (mind a sajátunkat, mind a három beosztott harckocsiét), melynél a tanulóidőszakra való tekintettel a Tigert ajánlom (bár ezek először csak 1943 márciusában jelentek meg az igazi csatamezőn, jegyzem meg halkan…). Ennek megfelelően erős a páncélzata az esetleg elkövetett hibák tolerálására. Ha a gyalogság megrendszabályozása a feladat, akkor ajánlatos a rövid csövű hetvenöt milliméteres taracklöveggel felszerelt Pz-IIIN, vagy a korai, E és F1 változatú Pz-IV-esek, esetleg a Pz-IIF használata, mely utóbbi gyorstüzelő húszmilliméteres löveggel van felszerelve. Azonban ekkor tartsuk fejben a bevetés közben, hogy ezek a harcjárművek – páncélzatuk vékonysága miatt – bizony sérülékenyebbek! 

Az üzemanyag- és lőszerutánpótlás, illetve az esetleges harckocsi-tuning (ez tetszett…) végrehajtása után hangos-térképes eligazításon vehetünk részt, mely térkép .bmp formátumban kimenthető, és bármilyen grafikai programmal ki is nyomtatható. Ha minden világos, irány a harcmező vagy sivatag, kinek mi rokonszenvesebb…

A játéktér gazdag lehetőséget kínál – a hajtépésre. Uraim, azért ezek a grafikai megoldások a XXI. században, nos, minimum megmosolyogtatóak, de inkább nevetségesnek mondhatóak. Éppen azon gondolkodom, mikor láttam utoljára 2D-s hídkorlátot. A táj alaphangulatát az objektumokra feszített bmp textúrák adják meg, ennek megfelelően szépséget elvárni felesleges. Aranyos hiba, hogy a teljes Tigris-szakasz négy harckocsija ugyanazon külalakkal, így toronyszámmal is rendelkezik. Mint ismert, a német rendszerben a toronyszámok a harckocsi beosztását is jelezték, így ez a hiba bizony ordító hiba. A harckocsik kinézete, összevetve mondjuk egy UbiSoft-féle IL-2-essel, ahol még a századjelvények is világosan olvashatóak, siralmas. Hiányoznak a kiegészítő felszerelések, az elmaszatolt felület csúnyácska, ráadásul a festés alapszíne sem megfelelő szerintem. A különleges sivatagi kipufogó felülete mozgás közben hullámzó, így hol két, hol három V-alakú bevágás van ugyanazon a burkolaton. A szintén 2D-s átlapolt futógörgők, amiknek a jelenléte a Tigris egyik legjellemzőbb tulajdonsága volt, érdekesen mozognak. Apropó, mozgás. Jelentem, a harckocsik nem füstölnek. Maximális grafikai beállítás mellett sem. De legalább nem is porolnak – igaz, időnként egy kis porfelhő eléri a majdnem harminc centis magasságot is, a nem létező lánctalp-nyomok helye felett, de ez minden. A kilőtt harckocsik egyen-koromfeketéje sem szép dolog, de az sem, hogy a felrobbanó harckocsi alatt és körül még a fű sem pörkölődik meg. Ugyanolyan zöld, mintha mi sem történt volna.

Más. Hová lett a mesterséges intelligencia? Elismerem, az amerikai csapatok kiképzettsége és tapasztalata ugyan hagyott néminemű kívánnivalót maga után azokban az időkben, de nem feltételezem egyik G.I. Joe-ról sem, hogy a harckocsit a falu főterének kellős közepéről felállított könnyűgéppuskával kívánja leküzdeni. Bár tudjátok mit? Igaza van! Ugyanis a derék 2D-s pixelamcsik nagyjából és egészéből golyóállóak. Na, ez volt az a pont, ahol igen csúnyákat gondoltam magamban. Sikeresen leküzdve ugyanis a német, háromszögeken alapuló célzókészülék adta nehézségeket, jelentős anyázást okozott számomra az első találkozás az utcai harcokkal. A jelenség a következő: a gyalogosok osonnak a két vályogkunyhó között, tőlem húsz méterre. Odapörkölök egyet a 88 milliméteres löveggel, a repeszromboló fajtából. Joe-t és népi zenekarát ez igazán nem hatja meg, bemasíroznak egy házikóba. A házat a negyedik telitalálat éri, de még mindig semmi hatás. Azon kívül persze, hogy a hajamat tépem két kézzel. A katonák, megunva a hajcihőt, végül úgy döntenek, hogy ideje odébbállniuk, így hosszas és kitartó küzdelmek árán sikerült őket a párhuzamosított géppuskával lekaszálni. Tipp: ezzel úgy kell célozni, hogy a célháromszöghöz képest jobbra fel legyen néhány milliméterre a megcélzott alak. A harckocsi kezelése a legnagyobb jóindulattal is nehézkes, ajánlott a gyári, Altokkal, Controlokkal és Shiftekkel gazdagon meghintett alapbeállítások lecserélése saját konfigurációval. 

Mit is mondhatnék így a vége felé? Nagy remények, nagy csalódás. Hihetetlenül jó ötletet sikerült valami elképesztően gyöngén megvalósítani. Kár, nagy kár. Pedig azért egy IL-2, Medal of Honor, Steel Panthers által felölelt repülőszimulátor–stratégia–lövölde vonulatához már csak egy jó kis harckocsi-szimulátor kellene… 

DAK, azaz a Deutsche Afrikakorps

A DAK 1941-ben érkezett Afrikába Mussolini kérésére, aki belátta, hogy a brit erőket nem képes legyőzni egyedül. Február tizenkettedikén Ervin Rommel, míg első csapatai tizennegyedikén érkeztek meg Tripoliba. A beérkezett páncélos- és gyalogosegységek szinte azonnal a csatatérre kerültek, mivel a brit előrenyomulás igen fenyegetőnek bizonyult. Első győzelmét El Agheila elfoglalásánál aratta, március huszonnegyedikén. A folyamatos csatározások azonban végül a britek győzelmét hozták, mert a tengelyhatalmak nem voltak képesek a minimálisan elégséges utánpótlás biztosítására sem, köszönhetően a szövetséges légierő és haditengerészet fölényének. Rommel a sokkal kisebb és gyengébben ellátott csapataival több jelentős győzelmet is aratott, köszönhetően kiváló hadvezéri adottságainak és a német katonák kiképzettségének, taktikai ügyességének. Egy ízben Egyiptom elfoglalása is lehetségesnek látszott, de végül hiába érkeztek meg az első Tigris harckocsik 1943. március tizenhetedikén a Schwere Panzerabteilung 504 kötelékében, a szövetséges mennyiségi fölény május tizenharmadikára legyűrte a tengelyhatalmakat.