Újabb év, újabb Rachet, újabb leendő Platinum Edition…
A Sony-nál sem ostobák az emberek: az aranytojást tojó platfromer-licenszek karácsony előtt üzemszerűen özönlik el a piacot, megkönnyítve a gyerekek kívánságlistájának összeállítását (és a szülők pénztárcáját). Annyit azonban meg kell jegyeznem, hogy a Sony nagyon biztosra ment a Rachet szériával: az első rész után kevesebb, mint egy évvel már jött is a folytatás, és még ki sem heverhettük a második rész okozta fáradalmakat, már itt is a harmadik epizód. A Ratchet széria azon kevesek közé tartozik, ahol a fejlődés töretlen, a megelőző részt mindig túlszárnyalja a következő, persze ez jelentheti azt is, hogy az előzők nem voltak túl jók, de erről szó sincs jelen esetben. A Ratchetet kis jóindulattal műfajteremtőnek is nevezhetjük, olyan platformelemekkel tűzdelt óriási fegyverarzenált felvonultató akciójátéknak, amit még a legelvakultabb „gyerekeknek nem valók a még a Tom & Jerry rajzfilmek sem” típusú szülök is mosolyogva fizetnek ki a kasszánál, elnézve a kis robotot és a Nagy Brehm-lexikon által be nem azonosítható állatkát, mint főhősöket a borítón.
Még egy kicsit a régi részekről
A Ratchet első részét érdeklődve fogadtuk anno, bár első látásra fura volt a kissé szerencsétlen robot a főhős hátán. A játéknak azonban megvolt a maga varázsa; nagyon szépen játszatta magát, és én magam is úgy voltam vele, hogy na jó, ezt a pályát még lenyomom, aztán alvás… Aztán mit ad az ég, – reggel is még csak azt hajtogattam, hogy már csak ez az egy pálya és aztán akkor már tényleg alvás… A második részben sokat javítottak a játékmeneten. A készítők is rájöttek, hogy a fegyverek fejleszthetősége érdekesebbé teheti a játékot, arénaharcokkal bővültek a küldetések, több volt a minijáték is. Így hát a harmadik epizódot egyenesen érdeklődéssel tettem be masinába: vajon mit tud még nyújtani ez a játék, hiszen már a második rész is szinte tökéletes volt?!
Szokásoknak megfelelően Ratchet, és a közben mozisztárrá avanzsált Clank cimborája otthon ül tejes nyugalomban, mikor is csúnya, gonosz, és rendkívüli módon antipatikus szörnyek hadat üzennek a galaxisnak, és Racheték szülőbolygóját is ostrom alá veszik. Régi barátaink jelentkeznek is, hogy segítségünket kérjék a hadviselésben, és már indulhat is a móka. A játékmenet talán annyiban változott, hogy már nem annyira a bolygóról-bolygóra élünk és harcolunk, hanem a flotta egy nagy csillagrombolója a támaszpont, onnan indul szinte minden küldetés, ott vannak a taktikai eligazítások, ott vásárolhatunk páncélokat, ott van egy szobánk, ahol játszhatunk egy kis kézi konzollal zseniális játékokat – de még ne szaladjunk ennyire előre… Miután megérkeztünk az anyahajóra kiderül, hogy a világot fenyegető szörnyeket eddig csak egy embernek, magának Captain Qwarknak (akire ugye emlékeznek azok, akik az első két részt játszották), a nagyszájú, szerencsétlen, zömében áruló szuperhőse az univerzumnak – akit eddig minden epizódban legalább egyszer le kellett vernünk – sikerült legyőznie. Első küldetésünk is az ő felkutatása lesz, szegény eléggé ramaty állapotban, majmok között éldegél egy dzsungelbolygón – ha jól rémlik, mintha mi küldtük volna oda a második részben… -, és egy könnyű bossharc (támadás elől elugrunk, aztán lövünk rá párat, majd gyorsan megint elugrunk típusú) után már magunkkal is vihetjük.
No kérem, itt jön a játék legzseniálisabb része, maga a csoda, amiért nálam egyértelműen ez a platformer nyert az év végi hajrában. Qwark kapitány ugyanis elvesztette a memóriáját a majmok között, és segédkeznünk kell annak visszanyerésében, mert csak így derül fény a titokra, hogy hogyan tudta legyőzni anno a gonoszokat. Ebben egy kis kézi-konzol lesz a segítségünkre, amibe filmeket kell gyűjtenünk, amin Qwark régi kalandjai vannak. És kérem: ezeket a filmeket nekünk végig kell játszanunk, bizony, bizony, fantasztikus, igazi retro 2D-s ugrabugrák ezek, amik még a játékon belül is rejtenek extrákat – lehet itt mindent gyűjtögetni, van itt statisztika az érmékről, mindenről. Zseniális, platformjáték minijátékként a paltformjátékon belül, imádom!
Én a robot, én Ratchet, én az űrszörny, én Qwark Kapitány
A játék nagyon könnyen és egyszerűen irányítható, leheletnyit különbözik csak az irányítás az előző részekétől, valamint egy-két nagyon jó könnyítés is belekerült. Eleve sok karaktert fogunk tudni irányítani. Van ugye a főhős és kis robotja (akiből néha gigantikus robot is lesz), a főhős is át tud alakulni egy hologramvetítő segítségével ellenséges szörnnyé (hogy a vonalak mögött bomlasszon), és maga Qwark Kapitány is irányítható karakter lesz a 2D-s mini-platformjátékok alatt. Rachetet a bal analógkarral mozgatjuk, a jobbal a kamerát tudjuk állítani, az L3 a felhasználható csavarjaink számát mutatja meg, és egészségi állapotunkat, az R3 megnyomásával pedig a térképet tudjuk tanulmányozni. Az X gomb az ugrás, kétszer megnyomva dupla ugrás, de ha utána még nyomva is tarjuk a gombot – akkor picit lebegünk, lassítjuk az esést, és tudjuk irányítani is azt. Az X és az R1 együttes lenyomásával pedig egy speciális hosszú ugrást tudunk bemutatni – de tapasztalatom szerint szinte mindig elég a sima duplaugrás -, ekkor automatikusan megkapaszkodik hősünk a széleken. A Háromszög rövid megnyomásával a 3 legutóbb használt fegyverünk között tudunk váltogatni, folyamatos nyomvatartás mellett pedig előjön a fegyver és a mindenféle segédeszközöket felvonultató menü, amiben végre már nem csak egy nyolcas listából választhatunk, mint az előző részekben, hanem az R1 lenyomásával további 8-ból is – így jóval kevesebbet kell a játék menüjében állítgatunk dolgainkat. A Négyzettel a csavarkulcsunkat tudjuk használni, tekerni, ütni-vágni, míg a Körrel az éppen a kezünk ügyében lévő fegyvert tudjuk elsütni. A legfontosabb a R2 / L2 használata: ha valamelyiket nyomva tartva ugrunk, akkor oldalazni tudunk. Clank irányítása jóval egyszerűbb, vele jószerivel csak ütni és ugrani tudunk, de itt megvan a lehetőség kis robotok irányítására is, akiknek 4 egyszerű parancsot adhatunk ki – sőt, most még Qwark kapitány majmát is prédául küldhetjük némi banán segítségével a nagyobb őrök ellen. Egész jó kis logikai feladványokká nőheti ki magát egy-egy ilyen nagyobb, több őrrel és keresőfényekkel ellátott szoba megoldása. A legmókásabb dolog azonban amikor Rachet átalakul gonosz szörnnyé, és Clankot kell segítenie az előrejutásban, ezért el kell beszélgetnie az igazi szörnyekkel, hogy azok hidakat, felüljárókat és utakat nyissanak meg. A beszélgetést szenzációsan oldották meg: gyakorlatilag egy Space Channel 5 szerű ritmusjátékról van szó, ahol adott ideig és adott időben kell irányokat és gombokat megnyomni. Ezt segíti egy kis ablak a képernyőn, mindig akkor kell megnyomni az adott gombot, amikor az elér a kis ablakba, és addig nyomva tartani ameddig abban van. Ha már a széléhez hozzáér, kezdhetjük előröl a társalgást, de nem nehéz ez, csak egyszer kell megérezni a ritmust, utána menni fog, mint a karikacsapás. Qwark Kapitány csak ugrani, ütni és lőni tud, feltéve, ha szerzünk neki fegyvert.
Katonák előre!
A játék maga érezhetően nehezebb lett mint az előzőek; a túlélés legfőbb alapszabálya a nagyobb harcok közbeni folyamatos oldalazva ugrálás, és legalább 2 fegyver felturbózása olyan szintre, hogy legyen rajta automata célbefogás – ekkor már sok kellemetlen meglepetés nem érhet minket. Alapvető minden szétcsapkodása a csavarkulcsunkkal, most is az ellenfelekből és a kis dobozokból, valamint a berendezési tárgyak ütlegeléséből nyert csavarokkal tudunk fegyvert, lőszert, páncélt venni. A játék rengeteg mellékküldetést kínál fel az arénákban, és a csatornában – megkeresendő kristályok – egyaránt. Ezeket igen javallott teljesíteni, hiszen az ezekből nyerhető extra csavarok nélkül nagyon nehéz dolgunk lesz: egy idő után se a páncélunk, se a fegyverünk nem lesz elég jó a nehezebb pályákhoz.
Ratchet3 online
A játék legnagyobb újítása, hogy a készítők végre felfedezték, hogy ezekkel a karakterekkel, és ilyen jópofa fegyverekkel mekkora vérre menő henteket is lehet rendezni barátainkkal, akár otthon osztott képernyőn, akár a Sony PS2 Online-on keresztül. Sajnos a netes játékot nem tudtam kipróbálni, mivel még nem tudtam elég pénzt összeszedni az új PStwo-hoz, a régi gépemhez meg nincs broadband-adapterem. Node kérem, osztott képernyőn akár négyen is gyilkolászhatjuk egymást jó kis pályákon, Halo-t megszégyenítő járművekkel, és fegyverekkel – és én a magam részéről sokkal jobban preferálom a többen egy gép előtt stílusú multit, mint a neteset, mert ilyenkor lehet a legjobban összeveszni mindenkivel – igaz Kou-kám? Osztott képernyőn a Deathmatch, Siege és a Capture the Flag játékmóduszok állnak a rendelkezésünkre, asszem ezeket nem nagyon kell tovább részleteznem a mai fiatalságnak.
Végszó
A Ratchet 3 nagyon jó lett – sőt kiváló -, a grafika csodás, a játék egész egyszerűen játszatja magát, a kihívás megfelelő, a szavatosság meg a végtelenségig nőtt a Multiplayer lehetőséggel, akár otthon haverokkal, akár PS2 Online-on játszva a játékot. A készítők végre rájöttek, hogy mennyi lehetőséget nyújt ez a sok jópofa fegyver az egymás elleni harcokban is, tiszta Team 17-es Worms „feeling” önti el az embert, miközben agresszív minirobotokat és önműködő gépágyúkat dobál legjobb cimborájára, aki pedig kis repülő robotokkal, és elektromos ostorral próbálja viszonozni az áldást. Mivel nekem jutott a Sly 2 tesztelése is, össze tudom hasonlítani őket. Ha választanom kéne, én tuti a Ratchet 3 mellett döntenék, szebb, jobb, frissebb, egymás ellen is játszható. Ja, és miért csak 9, egyrészt elvből nem adok 10-et, mert nincs tökéletes játék (maximum a Sonic 1-2), másrészt meg jövőre lesz biztos Rachet 4…
Tippek-trükkök
Használd azt a memóriakártyádat amin a Ratchet 1-2 mentéseid vannak, nem baj, ha nem játszottad őket végig anno. Bizonyos boltokban a játékban kedvezményt kapsz a fegyverek árából, és a második rész fegyvereiből párat – sajnos csak a gyengébbeket – ingyen is át tudod hozni ebbe a játékba, pénzt és időt spórolva meg magadnak.
