Kevin Kostner, a „farkasokkal denszelő” hozta újra divatba Robin Hood legendáját, bár a szegényekért küzdő íjász már Erol Flynn zöld harisnyás alakítása óta közkedvelt téma mind a mozgóképeken, mind az irodalom regényesebb, románcosabb felén. A hajszálpontos nyílvesszőkkel operáló bajnok a PC-s berkekben csak a 80-as évek közepén jutott szerephez. A Cinemaware felejthetetlen stratégia-akció mixében még mint a tőke újrafelosztásának első hírnöke – kommunista vagy csupán egy egyszerű tolvaj jó PR-ral, ki tudja? 😉 – segítette a küzdelmet, és kérte fel a játékosokat a szigetország egyesítésére. A művelet sikerrel járt, és tizenöt év távlatából elmondható, hogy a Defender of the Crown igazi klasszikus lett, közel 1,000,000 eladott példány kering a világban.
A XII. század krónikáját felelevenítő alkotásban egy vármegye uraként kellett Anglia részekre szabdalt térképén bizonyítani, hogy 5 másik felülvezérelt vártulajdonos társunk mellől kitűnve – az éjszakai rablótámadás, lovagi torna, ostromgépezetek kezelése, és statisztikai alapon zajló területfoglalás középkori versenyszámaiban – képesek vagyunk véget vetni a normann-szász viszálynak. Ehhez képest a Cinema3D-vel megtámogatott, modernizált külső mögött csak bővítés van, némi visszaeséssel az induló főhősök számában – hiszen egyedüli választottunk csak maga Robin lehet –, és burjánzó tendenciával a megjelölt célok között. Anglia egyesítése már nem elég, Jancsi bácsi buksijába csákány kell, azaz ne felejtsük el majd János herceg koronáért ácsingózó fejét megdorgálni, és Lady Marian sem senyvedhet palotákban, mikor ott a sherwoodi erdő minden kényelme, továbbá a jó öreg Oroszlánszívű nélkül nincs esküvő, tehát muszáj hazahozni. Mindezen feladatok megoldásához még mindig a térképen keresztül vezet az egyetlen út, 10-12 kastély-tulajt kell lenyomni 30 territórium bekebelezésével.
Hála a nép szájának, Skarlát Bill, Little John és Tuck barát neve úgy összenőtt Robinnal, mint a Batmané, ezért aztán itt is bevették őket a buliba, pórias kötelességükként megjelölve, hogy fontos információkkal és jó kis bonuszokkal örvendeztessék hősünk életét.
A harc az előző rész bevett formuláját követve a számok csatája lesz, a támadási metódusok beállítása után a gép kalkulálja majd a győztest, persze számos stratégiai mutató figyelembevételével. Katonáink küzdelmét segíteni igazán csak a minigame-nek nevezett akciójelenetekben tudjuk, például az erődítmények ostrománál kezelhetjük a hajítógépet, vagy szenvedő alanyaként a műveletnek – nyilakkal törhetjük meg a rohamozók lendületét. További ujjpercerősítő gyakorlat lehet, ha aranyra, nőre vágyva az éjszakában a szomszéd vár békés nyugalmát kardunk csörtetésével verjük fel. A nemzet nagyjait összetrombitálva íjászverseny, lovagi torna is szóba jöhet, ez utóbbinál nemcsak a szemközt vágtató páncélos vitézt vethetjük ki a nyeregből, de az újonnan bevezetett buzogánnyal beszakíthatunk majd pár nemesi kobakot is. A sherwoodi erdő évszázados fái közül pedig, az áthaladó karavánok kíséretét némi íjászmutatvánnyal elkápráztatva, az adószedés örömeinek hódolhatunk. Na és az előbbi vonzó lehetőséghalmaz mellé két tucat meglepetés lesz csomagolva, olyan véletlenszerű események, amelyek személyes – harci – közbeavatkozásunkat kívánják meg, példának okáért szegény csapdába esett cimboránk megsegítése, vagy némi szabotázsakció galád ellenfelünk kastélyában.
Oroszlánszívű Richárd /1189-1199/ uralkodása közel sem volt annyira fényes, mint amilyenek Robin Hood nyomán képzelnénk. Családi viszály, véget nem érő háborúk után II. Henrik halálával lépett a trónra, s beavatását követően rögtön a Szentföldre indult. Bár a keresztes háborúkban igencsak vitézkedett, és valljuk meg, szép a Krisztus nevében megvívott harc, de még szebb lett volna, ha a súlyos adók alatt nyögő pórnép gondjaira figyel otthon. A bajt tovább tetézte, hogy Palesztinából haza indulva Lipót osztrák herceg elfogta, és VI. Henrik német-római császár kezére adta. Miközben Richárd fogolyként tengődött, öccse, János, aki már apjuk életét is jócskán keserítette árulásával, újfent elérkezettnek látta az időt, hogy magához ragadja a hatalmat. Igyekezett bátyja szabadulását késleltetni, és elfoglalni az országot, Huber canterbury-i érsek azonban szembeszállt vele, és 1194-ben végre jókora áldozatok árán, a rab uralkodót kiváltotta. A megmentőként üdvözölt király azonban csak újabb adóterheket hozott, vajmi keveset törődve a nép sirámaival, máris franciaországi érdekeinek csorbulását kiköszörülendő hadjáratba fogott. Utólagos jó hírnevét Jánosnak köszönheti, aki Richárd 1198-as halála /Chalus ostrománál/ után trónra lépve Anglia egyik legrettegettebb uralkodójaként híresült el.
