Trepliev barátunk egy Tyrexxel való találkozásnál hagyta abba kalandjai elõadását. Sajnos idõközben egy titkos megbízás miatt ismét elhagyta Földünket, de én itt maradtam, hogy megosszam veletek történetének hátralevõ részét.
Elbeszélésének végén kissé elragadta Trepliev1-et soha nem pihenõ fantáziája, de lássuk, mi is történt valójában.
Miután Epicuros átadta az amazonok – vagy ahogyan õ nevezte a ‘Péntekek’ – talizmánját, még whiskys üvegétõl is megválni kényszerült. Trepliev az amazon vezetõ beszámolója után, még az este beállta elõtt elszelelt ugyanabban az irányban, ahonnan érkezett. Útközben egy hirtelen ötlettõl ragadtatva megnyúzta a zöld nyálkás bõrû tetemeket, melyeken baltájának nyoma ékeskedett.
A trópusi tópart melletti pihenõ és étkezés közben a hüllõk bõrébõl vízhatlan ruhát készített, és elindult a jéghideg levegõjû barlangba, a mérsékelt égövi területen át.
A barlang vízesésénél megállította a tutajt, majd bundáját a hüllõbõr nadrágra és ingre cserélte. A vízesésen lezúdulva az arcába fröcskölõ jeges víz nem érte testét. A barlangtó partján visszavette meleg ruháját, majd elindult felderíteni a környéket.
Már automatikusan rejtette zsákjába a talált sesame egységet. A barátságtalan humanoidok kiirtása után ráakadt egy hatalmas faszén teknõre a barlang mélyén. Késével a hátizsákjába túrt a lõpor harmadik alkotójából.
Egy újabb vízesés és öltözés után már ismert helyre úszott ki a hideg vízbõl. Elég erõsnek érezte magát, hogy újabb felderítéseket tegyen, így a sivatagon keresztül a keleti barlangnyíláson préselte be koszos kötésekkel borított izzadt testét. A fáklya fénye elveszett a folyosó magasságában. Óvatosan lépkedve haladt barátunk, míg egy nagy csarnok bejáratához nem ért. Már messzirõl meglátta a terem túloldalán heverõ sesame-ot. A kényelmes lépések után hirtelen szívverésének ütemére gyorsultak léptei, mikor Kagoo vacsorája után vetette magát. Treplievnek a torkában dobogott a szíve futás közben, ahogy egy másik úton elhagyta a csarnokot. Amint késõbb észrevette, hogy az a nagy marha ragadozó lemaradt, körbement és visszatért a csarnokba a sesame-ért.
Egy újabb kör után a sivatagban pihente ki izgalmait. Késõbb visszatérve elkerülte Kagoo fészkét, és a kölyök tyrexekkel már diadalittasan végzett. A kutatás eredményeképpen még egy sesame-ot egy teknõst és sót talált. Francia származását nem titkolhatta, mikor a megsózott teknõst kicsócsálta héjából. Ezzel a mozzanattal azt hiszem megválaszoltnak tekinthetjük azt a sokakat foglalkoztató kérdést, miszerint mi volt elõbb, a sisak vagy az ebéd?
Mikor az újabb barlangnyíláson beszûrõdõ vörös fényt meglátta, már csak arra gondolt nem egy megkövült sajtban van -e? Az újabb vidék nem igazán embernek való volt. 50 fok hõség, száraz levegõ, sûrû sártavak amelyekbõl nem lehet kijutni. Elõször észak-nyugat felé indult. Miután szerzett néhány harapást, megpillantotta Ninát, amint egy napernyõ alatt ülve kimérten iszogat. Trepliev rohant, rohant, majd pofára esett, amint Ninán átesve rádöbbent, hogy csak illúzió, délibáb az egész. Gyorsan bevett egy nyugtatót és mély álomba merült. Álmában Nina szólt hozzá és biztosította arról, hogy hagy neki egy üveg whiskyt.
Felébredve rettenetesen kívánta az italt, majd fenékig ürítette Epicuros üvegét. Keservesen haladt tovább a forró talajon. A délnyugati völgyben egy emberre akadt, akinél nem volt más, mint egy rakétapisztoly. Észak felé haladva felébresztette a síkság közepén alvó dinót és úgy tûnt, ha nem cselekszik, laposabb lesz hamarosan a mûködéshez megengedettnél. Az üres whiskys üvegbe tömte a faszenet, a salétromot, a ként, majd jól felrázta. A tetejét egy az üvegbõl kilógó liánnal zárta le. Gyújtás, hajítás! A Molotov koktél szép ívet járt be a dinó hátáig ahol fellobbant és kialudt… a nagy állat szemében a fény.
Egy hasadékban rálelt a roncsra, amirõl korábban hallott. Egy nagyfeszültségû elem kivételével semmi használható nem maradt a kiégett hajóban.
A vándorlás tovább folytatódott. Barátunk kelet felé csoszogott kopott edzõ cipõjében. Megette utolsó gyümölcseit, és egy takarékosat kortyolt vizébõl. Hamarosan hidraulikák és szervo motorok zajára lett figyelmes. Egy domb mögül óvatosan kihajolva megpillantotta a biztonsági robotot, amint karcsú fémlábain fel alá taposott a vörös porban. Nyugodtan célzott a lézerpisztollyal, majd megelégedetten szemlélte a detonációt. A következõ robot már észrevette, és tüzelni kezdett, de rendre elvétette a gyorsan mozgó kis célpontot.
Miután a robotok nem állták útját, szembe találta magát egy hatalmas droiddal, aminek páncélzatát nem kezdte ki a lézerpisztoly sugara. Ismét gyorsan cselekedett. Felrántotta a kevlár kesztyût, így a magas feszültségtõl elszigetelve egy huzalt kötött az elem egyik sarkára. A robot elé helyezte és elhátrált. A robot a csapdára lépve önmagán keresztül zárta rövidre az elemet. Ismét detonációban gyönyörködhetett Trepliev, aki itt inkább jégesõt szeretett volna kérni.
Az észak-keleti barlang sötétjébe vetette magát. Fojtó volt a levegõ, köhögés kínozta. A fáklya halvány fényében felvette a gáz maszkot és beljebb haladt. Hõsünk megtalálta a droidok fõhadiszállását. Keserves küzdelem következett a robotok lézersugarainak fényében, majd végül Trepliev megtalálta Nina számítógépét. Nem sokat tétovázott, valamennyi sesame egységet a megfelelõ berendezésbe helyezte, és…
… itt tartott Trepliev1 történetében, mikor az M6-os metró megállt a Ferihegy ûrrepülõtér megállóban. Kérdõ tekintetemre csak annyit mondott:
– Viszlát! Add át üdvözletem az olvasóknak. Amint hazatérek befejezem ezt a történetet és elmesélem a következõt is!
Ezután hazamentem és levettem a polcról a Robinson’ Requiem színes dobozát.
Néhány gyógyászati eszköz, ami kimaradt az elsõ részbõl:
Antispasmodic – görcsoldó
Sedative – nyugtató
Plasma pouch – az elvesztett vérkészlet pótlására vénásan.
Persze ne feledkezzünk meg a természetgyógyászati eszközökrõl sem, hiszen ‘fûben, fában orvosság van’. (Nem tudom hol hallottam, de remélem jogtiszta szólás!)
Szubjektívum:
Azt hiszem némi magyarázattal tartozom mindazoknak akik látták a játékot és értékelésemet az elõzõ számban. A játék eredeti hangulatában megragadott a kiszolgáltatott ember küzdelmének apró részletessége. Nem sok játékban lehet találkozni a pixel arcok mögött érzõ lénnyel. Nem egyszerûen küldetéseket kell teljesíteni, szinteket végigmászni, hanem egyetlen komplex problémával találkozunk, a meneküléssel. A feladatok számos esetben többféleképpen is megoldhatóak, nincs szigorú sorrendisége az eseményeknek. Másik érdekessége a programnak összefügg a Silmarils piaci filozófiájával, miszerint mindent mindenre.
Pozitívumnak tartom, hogy egyáltalán elkészítették PC-n kívül más gépre is.
Objetívum:
A program indokolatlanul nagy igényû a gép sebességével szemben. Ez úgy tudom mindegyik típusra igaz. Számos apró hiba van benne a képernyõkezeléstõl, a hangokon át a 3D-s terepkezelésig. Nagy hibának tartom az irányítás megoldását is. Az ember nem tank, mégis úgy tudunk csak hátrafordulni, mint egy T34-es tornya. Ezek bizonyára sokakat elriasztottak a játéktól, ezért nem találkozhattam senkivel aki hasonló karakterben járt volna mint én. Remélem sikerült ennek a cikknek felkelteni az érdeklõdését azoknak, akik nem formáznak kalandjátékot elsõ felindulásból.
