Space Quest 5

Természetesen, ha már egyszer mindent így megváltoztattak, a kézikönyv sem maradhatott a régi. Az eddigi eléggé egy szabványra épülõ könyveket egy Galactic Inquirer címû “újságra” cserélték le, mely minden tekintetben felveszi a versenyt az Angliában közkedvelt VIZ magazinnal. Találhatók benne cikkek (pl.: földi farmerek terrorizálják a világokat: “Arra kényszerítettek, hogy sört igyunk, és Baseball sapkát viseljünk.”), hirdetések (Ismerje meg a jövõt: pénz, szerelem, karrier, egészség, még több pénz), és még sok minden, ami egy gigaújsághoz kell. Na, de 

elég a bevezetõbõl, lássuk a játékot.

Épp békésen repkedtem a galaxis fekete tengerén, mikor egyszer csak egy hang törte meg a csendet: “Kap’tány! Asszem baj va’. Gyün az ellenség!” Pillanatok alatt beindult a jól olajozott gépezet. Mindenki tudta hol a helye és mit kell tennie, mint ahogy azt is, hogy a legkisebb hiba is az életünkbe kerülhet. Aztán megkezdõdött az összecsapás.

Lézerlövedékek szelték át a sötétséget, hajtómûvek villódzása töltötte be a látteret, láthatatlan erõterek telítették elektromossággal az ûr tartományait, és egyszer csak… Megjelent a kiképzõtisztünk feje a képernyõn: “Roger Wilco! Azonnal húzzál kifelé a szimulátorterembõl! Már rég az oktatáson kéne lenned!”

 Mit volt mit tenni, kikászálódtam a pilótaülésbõl és elindultam a termem felé. Odabent feltûnõen nagy csend fogadott. Fogalmam sem volt róla, mi lehet az oka, egészen addig, míg az ellenõrdroid föl nem világosított. Most írjuk a CSILLAGSZÖVETSÉG ALKALMASSÁGI TESZTET!!!

 Természetesen nem volt semmi okom azizgalomra, hiszen nekem a kisujjamban volt az egész tananyag, de valahogy mégis furcsán üresnek érzetem a fejem. Talán mégis el kellett volna olvasnom az anyagot… Csak egyetlen lehetõségem van: le kell ellenõriznem, hogy jól tudom-e a válaszokat. Erre a feladatra tökéletesen megfelelt a jobb oldali padtársam, akit az osztály éltanulójaként tartottak számon. Óvatosan körülnéztem, majd mikor a droid épp hátat fordított nekem, lelestem a megoldást.

A vizsga után egy titkos megbízatást kaptam. Le kellett mosnom az akadémiai jelet. A takarítószekrénybõl kivettem a seprût és a védõkorongokat, aztán a lifttel lementem az aulába. A korongokat lehelyeztem a címer sarkaira, bekapcsoltam a robotseprût, és vad száguldozásba kezdtem. Percek alatt szinte vakítóan csillogott a padló.

Ekkor érkezett meg Raems T. Quirk Kapitány a nagykövet, Beatrice Wankmeister társaságában. De hiszen ez az a nõ, aki a jövendõbeli fiam szerint a feleségem lesz!!! Õt láttam a negyedik részben! Azonnal felbuzdult bennem nagy elõdöm, Larry Laffer vére, így aztán ki is vívtam egyetlen szerelmem teljes közönyét irántam.

Gondolataimba merülve hagytam el a helyszínt, és az osztályom elõtti faliújsághoz baktattam, hogy megnézzem a vizsgám eredményét. Mikor megpillantottam az értesítést, azt gondoltam, rögtön a föld alá süllyedek, de miután ez nem sikerült, még egyszer átolvastam a cetlit. Hogy mi van? Tökéletesen sikerült a tesztem? Egy cirkáló kapitánya leszek? Biztos, hogy ez nekem szól?

Nemsokára már vadonatúj egyenruhámban feszítettem az Eureka nevû szemétgyûjtõ hajó kapitányi hídján, és egy lelkesítõ beszédet intéztem a legénység két tagjához, majd szónoklatom végén nagy szakértelemmel átestem az ülésem támláján. Tomboltak az indulatok! Mindenki teljes letargiában ücsörgött a helyén, és az élet kegyetlen viccein gondolkodott.

Úgy döntöttem, elég az ünneplésbõl, és Flo-hoz, a kommunikációs tisztemhez fordultam, hogy tudja meg elsõ küldetésünk célját. Gangularisba kell eljutnom. Droole-nak, a navigációs tisztemnek megadtam a 71552-es koordinátákat, és már száguldottunk is. A célállomásnál lelassítottunk, majd bekapcsoltuk a szemétszippantót.

A sikeres akció után a fõmûszerész jelentette, hogy gyanús zajokat hall. Mikor odaértem hozzá, megkérdeztem, tudja-e, hogy mi okozhatja, de õ csak annyit felelt, hogy nem, de legjobb lesz, ha én megyek elõre, mert lehet, hogy veszélyes. A legénység önfeláldozásán felbuzdulva megnyomtam a szemetes nyitógombját.

Mázsányi hulladék ömlött a nyakamba, amit nemsokára egy különös lény is követett, mely rögtön az arcomra tapadt. Miután lefeszegettem, láttam, hogy valami csótányfajta lehet, és úgy döntöttem, mostantól õ lesz az én kis háziállatom. Neki valószínûleg más lehetett a véleménye, mivel villámgyorsan elszaladt. Pedig dédapám vécépumpája után Spike-nek neveztem el.

Ekkor vettem észre, hogy valaki egy szerszámosládát felejtett a sarokban, majd híres kleptomániámnak engedelmeskedve, ki is vettem belõle egy lézervágót, egy távbeszélõt, egy biztosítékot, egy lyukasztót és pár antisav tablettát. Mostmár elindulhattam kis kedvencem megkeresésére.

Meg is találtam a labor bal fölsõ sarkában, ahol immár másodízben, boldogan ölelte át az arcomat. Észrevettem, hogy szegény kicsikém idõnként lyukakat éget a padlóba, amibõl arra következtettem, hogy gyomorsav túltengése van. Be is raktam a piros tartályba, majd utánadobtam a tablettáimat is.

 Most, hogy ezt is megoldottam, gyorsan visszasiettem az irányítóterembe, és elindultam második állomásom, Peeyu felé, a 9276-es koordinátákkal. Innét a szemét begyûjtése után már tovább is mentem a 20011-es Kiz Urazgubi-ba.

Éppen csak meg tudtunk állni, mire egy furcsa hajó tûnt föl elõttünk. Mikor kapcsolatba léptünk a pilótájával, kiderült, hogy egy terminátor hölgyrõl van szó, akit a második kalandom alkalmával fogadtak föl a megölésemre, mivel elfelejtettem kifizetni a postám. Arról ugyan sikerült lebeszélnem, hogy most azonnal felrobbantsa a hajómat, de feltétlenül találkozni akart velem a bolygó felszínén. Mielõtt még lementem volna hozzá, fölvettem a légzsilipbõl a légpalackot, a maszkot, és csak ezután ugrottam be a laborba, hogy parancsot adjak a leteleportálásra.

A bolygón gyönyörû tájkép fogadott. Amerre csak néztem, sziklákat láttam. Aztán észrevettem, hogy nem messze egy fa rádõlt a szakadékra. Gyorsan odasiettem, és rámásztam egy kiálló ágra, hogy jobban körülnézhessek. Sajnos a faág nem tûnt elég erõsnek, így vele együtt a tóba zuhantam. Miután kiúsztam a partra, fölvettem a botot, és további felfedezésekre indultam.

Egy vízesésen keresztül kiértem az egyik hegy csúcsára, miközben a terminátorlady elég antiszociális módon megpróbált eltalálni a plazmapisztolyával, majd bekapcsolta az álcázó berendezését és eltûnt. Gyorsan átugrottam a túlsó csúcsra. Ekkor vettem észre a furcsa csobbanásokat a tó felszínén, és arra a következtetésre jutottam, hogy a kis gyilkos utánam akar jönni. Ebben csak egy módon akadályozhattam meg: a botom segítségével meglöktem egy ingadozó sziklát, mely begurult a barlangba, és pont eltalálta elmaradhatatlan kísérõmet.

Gyorsan lerohantam a földszintre, hogy megvizsgáljam munkám eredményét, de mint kiderült, a hölgynek csak a láthatatlanító berendezését tudtam hazavágni. Visszasiettem hát a kidõlt fához, és elrejtõztem benne. Mikor a néni ellibbent tõlem, kimásztam a túloldalon, a bot segítségével felvettem egyet a banánszerû gyümölcsök közül, majd újra elbújtam. Nemsokára megérekezett a nõ is. Pechére, ugyanis a banánt belegyömöszöltem a JetPack-jébe. Ennek eredményeként az android nekicsapódott a sziklafalnak, és felrobbant. Ezután már csak föl kellett vennem a fejét, és mehettem is vissza a hajómra.

Cliffy épp azon foglalatoskodott, hogy összerakja a terminátort. Mivel ez a fej nélkül nem igazán sikerülhetett, odaadtam neki. Cserébe egy izét kaptam, ami kimaradt a gép belsejébõl. Ezzel újra visszamentem a bolygóra, egészen pontosan arra a helyre, ahol valami láthatatlannal ütköztem. Itt fogtam a kimaradt részt, és össze-vissza nyomkodtam a levegõbe. Egyszer csak egy érzékelõhöz érinthettem, mivel egy turbolift érkezett, amivel egy ûrhajóba jutottam. Itt csak egyetlen dolgot tehettem: ki kellett vennem az álcázókártyát a falból. Némi próbálkozás után sikerült kinyitnom a zárakat, aztán minél gyorsabban megpróbáltam távol kerülni a pillanatokon belül felrobbanó hajótól.

Az utolsó pillanatban sikerült visszajutnom az Eurekara. Halálosan fáradtnak éreztem magam, így aztán nem sokat akadékoskodtam, mikor Droole azzal az ötlettel állt elõ, hogy ugorjunk be az ûrbárba. Beírtam a 69869-es koordinátákat, és már senki nem állíthatta meg elõrenyomulásunkat.

Megérkeztünk, s épp egy italt rendeltem, mikor egy fickó mindenféle cuccokat kezdett rámtukmálni. Vettem is tõle egy lyukkártyát és egy csomag vízben oldódó ûrmajmot, aztán folytattam a beszélgetést Floval. Azaz csak folytattam volna, mivel Quirk kapitány is észrevette becses személyemet, és mindenáron ki akart hívni egy menetre a játékgépen. Természetesen lesöpörtem a pályáról.

Gondoltam mostmár itt az ideje, hogy megigyam az italomat, de ebben megint megakadályozott egy apróság. Cliffy, a gépészmérnök épp nagy odaadással püfölt egy pasast. Kisded szórakozása nem tartott sokáig, mivel megérkeztek a rendõrök, és hûvösre rakták.

Most aztán fogalmam sem volt, mit tegyek. Kínomban már az ûrmajmokat nézegettem, mikor megakadt a szemem egy feliraton: Tilos szeszes italba rakni. Mivel hírhedt kísérletezõ vagyok, azonnal kipróbáltam, mit is tesz velük az italom. A hatás leírhatatlan volt. Mindenfelé méteres zöld izék repkedtek, és idegesítették a vendégeket.

Eljött az én idõm. Felugrottam a hajómra Spike-ért, majd visszamentem a bárba, ahol a börtönblokkba siettem. Úgy látszik kissé megkavarhatták az érzékelõket a teremtményeim, mivel mindenfelé riadójelzések villództak. Az õrök persze azonnal elrohantak megvizsgálni az okát, így ki tudtam kapcsolni az erõteret.

Addig nézegettem a ketreceket, míg meg nem találtam Cliffy-ét. Mivel a zárnyitásban nem vagyok épp mesteri szinten, Spike-ot raktam rá a rácsokra, így egy új kijáratot készíthettem, aztán már rohantam is a hajómra. Nem volt valami sok ötletem az útirány szempontjából, így aztán Klorox II mellett döntöttem (90210).

Egy csodás bolygóra értem. Mindenfelé lerobbant gépek és felrobbant házak voltak láthatók. Be is mentem az egyik ilyenbe, ahol egy még mûködõ terminált találtam. Csakhogy mikor meg akartam vizsgálni, valami emberszabású izé ugrált elõ egy sarokból, és leütött. Mindezt annak a szent célnak az érdekében cselekedte, hogy leköphesse a szép tiszta uniformisomat. Hogy ezt megakadályozzam, össze-vissza mocorogtam, míg meg nem érkezett a felmentõsereg Droole személyében. Úgy látszik, még egy ilyen gonosz köpködõnek is sok az a négy-öt lézerlövedék, amit beleeresztettek, mivel egy fintor kíséretében lefordult rólam.

Végre minden figyelmem a számítógépnek szentelhettem. Miután beléptem a rendszerbe azzal a kóddal, ami a köpködõ zsebébõl esett ki, elolvashattam az ex-kapitány feljegyzéseit egy betegségrõl. Ennek valószínûleg az a tartály lehetett az okozója, amit a hegyekben találtam. Ezen el lehetett olvasni a Genetix cég koordinátáit.

Itt már nem sok dolgot tehettem, visszatértem a hajómra. Valami vészjelzést fogtunk a Tharkus rendszerbõl, ezért azonnal odasiettünk (53284). Az immár felújított terminátornõ jelentése szerint, a bolygón nem igazán volt belélegezhetõ levegõ, ezért a légmaszkkal együtt mentem le.

Egy mentõkapszulát pillantottam meg, de belenézve csak egy kabátot találtam, valamint alatta egy villogó gombot. Ez utóbbi megnyomása után már indultam is… egy szakadékba, mivel valaki a nyakamba ugrott. Szerencsére meg tudtam kapaszkodni. Aztán megpillantottam a támadómat. A nagykövet volt az! Mivel ilyen helyzetben elég nehéz dolog az udvarlás, odanyújtottam neki a kabátomat, így föl tudott mászni rajta. Aztán beleszóltam a kommunikátoromba, hogy vigyenek föl a hajóra, de azt mondták, menjek egy pár méterrel arrébb, mert innét nem tudnak. Szerencsére szerelmem épp ledobott nekem egy liánt, amin én is feljutottam mellé. Innét már fel tudtak szippantani a hajóra. Sajnos Bea barátnõnket is megfertõzte ez a rejtélyes betegség, és csak egy módot ismert, amivel le lehet lassítani: a hibernálás. Mivel már így is megjelent rajta néhány kinövés, beraktam õt a hûtõszekrénybe, és leolvastam a fagyasztás idõtartamát a billentyûzet melletti cetlirõl.

Ekkor jelentették, hogy a Goliathot, a Fertõzöttek hajóját látják közeledni. Azonnal az irányítóterembe rohantam. Jól is tettem, mivel egy a hajóról érkezõ lövedék kiütötte a támadó és védekezõ rendszerünket. Más választás nem lévén, a visszavonulás mellett döntöttem. Az aszteroidamezõben viszonylag biztonságban voltunk, így Cliffy kimehetett megjavítani a hajót ért károkat. Kis kiruccanása szerencsétlen véget ért: egy szál ûrruhában kirepült az ûrbe.

Levágtattam a zsiliphez, beugrottam az EVA Podba, és megkezdõdött a vad szajha… hajsza. Gyakorlott mentõexpedíciós lévén, percek alatt visszavittem szerencsétlenül járt emberem az Eurekára, hogy folytathassam utam a Genetix felé (41666).

Valami gond lehetett a teleporterrel, ugyanis kissé összetetten érkeztem meg. Úgy értem, a fejem egy légy testén, a testem pedig egy légy fején, és ez az állapot nem igazán volt hajlandó megváltozni.

Mikor hozzászoktam a gondolathoz, hogy én most egy izé vagyok, elrepültem arra a helyre, ahol a sziklában egy kártya-leolvasó volt. Körülnéztem a belsejében, hogy melyik négy fénysugár nyitja az ajtót, aztán a túloldalon berepültem a laborba. Itt is egy számítógépet találtam, aminek érintõgombjain végigszambázva leolvastam a különféle adatokat. (Többek között Quirk kapitány megvesztegetésérõl szólót is.)

A biztonsági rendszer hármas kameráján megpillantottam, amint Cliffy épp megérkezik az android társaságában. Valahogy fel kellett hívnom magamra a figyelmüket. Visszarepültem az elejtett kommunikátorhoz, és addig repkedtem a tó partján, míg egy béka rá nem ugrott a távbeszélõre. Aztán vázoltam a helyzetet a bejelentkezõ Flo-nak, aki Cliffyt értesítette a fejleményekrõl. Így már biztonságosan odarepülhettem a fõgépészhez, megkereshettük a testemet, és újra emberré változtathattam magam.

Indulás elõtt még volt egy kis elintéznivalóm a felszínen. Be kellett jutnom a laborba. Ehhez a lyukasztóval lyukakat vágtam a kártyába ott, ahol a fénysugarak nem befolyásolták a zárszerkezetet, és már szabad is volt az út. Gyorsan kivettem a folyékony nitrogént a fali rekeszbõl, hogy aztán visszajuthassak a hajómra.

A hibás teleport adta az ötletet, hogy megpróbáljuk vele eltávolítani a beteg sejteket Bea szervezetébõl. Miután kiolvasztottam, óvatosan az újdonsült “gyógyhelyre” fektettem, és immár egy teljesen ép & egészséges nagykövetet kaptam.

Utam következõ állomása Gingivitis volt (81100), ahol épp a Goliath tartózkodott. Bekapcsoltam a hajó álcázó berendezését, és a laborba siettem, ahol Cliffy egy hologramon megmutatta, hol vannak a legkevesebben a Fertõzöttek. Felkaptam a légpalackot a dokkból, beugrottam az Eva podba, és a kinézett helyre repültem. A lézervágó segítségével egy rést vágtam a hajó falába, amin keresztül valami gépterembe jutottam. Itt a helyére raktam a Beától kapott elosztósapkát, majd a folyosón bemásztam a padló alatt lévõ szervízalagútba.

Innét a hetes, majd a négyes szinten át a másodikra másztam, és ott kikapcsoltam a hajó pajzsát, hogy a többiek is ide jöhessenek.. Sajnos ez a mûvelet nem kerülte el a mutánsok figyelmét sem, így egy idõre rabul ejtett vendégszeretetük. De ekkor megérkezett a felmentõsereg a terminátor személyében, aki a teljes legénységet lefagyasztotta.

Újra a rég bevált trükkhöz folyamodtam. Elrejtõztem egy oszlop mögött, aztán mikor mindenki a teleporton állt, parancsot adtam a beindítására. Az összes beteg sejt az ûrbe került. Csakhogy nem az volt az egyetlen ocsmányság, ami kijutott a hajóról. Quirk is beugrott egy mentõkapszulába, amit egyenesen a betegségbe irányított, így kettejük egyvelege egy nagy, barna Blobot alkotott, mely rögtön támadásba indult a Goliath ellen.

 Azonnal vissza kellett mennem az Eurekara, hogy megfékezzem az õrült barnaságot. Megpróbáltam szetlõni, de ezzel csak azt értem el, hogy az Eureka ellen fordult. Ekkor parancsot adtam a szemétszippantó bekapcsolására, így a Blob a raktérbe került.

Már régóta izgatott, hogy vajon mi lehet az a tojás alakú izé a székem jobb karfáján. Az önmegsemmisítõ rendszer volt. Mindenki azonnal a teleporterhez sietett, de szokás szerint most sem mûködött rendesen. Kiégett egy biztosíték, pont mikor a nagykövettel együtt én akartam elmenni. Bemásztam hát a szervíznyílásba, és kicseréltem a biztosítékot egy jóra.

Mivel még mindig nem voltam biztos benne, hogy minden rendben van, Beát küldtem elõre, de mikor láttam hogy tökéletesen mûkszik, magamhoz vettem Spike-ot, és én is elhagytam a hajómat.

Ezzel vége is van a hõs Wilco kalandjának, legközelebb folytatjuk. Jó éjszakát, gyerekek.