A játékhoz készült Guide kicsit rendhagyó formában íródott: minden egyes küldetés leírásának elején elolvashatjuk Castor bevezetőjét, azt követően pedig a Spártai egyes szám, első személyben íródott visszaemlékezését az adott csatáról, kiemelve a legkomolyabb megpróbáltatásokat, valamint az általános megfigyeléseit. Okulva a Spártai feljegyzéseiből, és az általa leírt észrevételeket kihasználva, sokkal könnyebb dolgunk lesz a harcmezőkön.
The Storm Brakes
Castor:
„Spárta ostrom alatt áll. A Római Birodalom megállás nélkül terjeszkedett a szabad világban Tiberius császár vezetésével, és könyörtelenül, a mi határainkat semmibe véve, földünkre érkeztek. Tehetetlenül végignéztük Athén, valamint az összes jelentős görög polisz római kézre kerülését.
Spárta városa ellenszegült a hódítóknak: még sosem világították meg városunk hatalmas falait az ellenség fáklyái, és mint híres spártai harcosok, szilárdan ellenállunk a Birodalomnak.
A hadjárat első felében Spárta hatalmas veszteségeket szenvedett, legnagyobb harcosaink a csatamezőn vesztették életüket.
Leonidász király figyelme a kiképzésen frissen átesett, tapasztalatlan katonák felé fordult. Olyan katonák felé, mint testvéreim, és jómagam.
Két választásunk volt: a csatából a kezünkben a pajzsunkkal, vagy élettelen testünkkel a pajzsunkon térünk vissza.”
Spártai:
„A háttérben zajló politika csak a legritkább esetben jut el a csatatérre. Ekkor, még ifjú, frissen kiképzett katonaként ezt nem sejtethettem. A rómaiak folyamatos ostrom alatt tartották városunkat, a nagy múltú Spártát.
A bástyákból özönlöttek a katonák, és valami furcsa erőt érezvén magamban, egymagam szálltam velük szembe. Két-három rómaival is elbírtam egyszerre, mintha valaki irányította volna mozdulataimat. Egyszerűen félelmetes volt. Robbanószerekkel hamar sikerült felrobbantani az ostrombástyákat, de ez még csak a bemelegítés volt. Miután megvédtem Leonidász királyt, Castor átvitte az alakulatot a másik falhoz.
Itt pillantottam meg Talos-t, a mechanikus szobrot. Meg kellett várni, míg a három katapultot megtöltik az emberek, ez idő alatt pedig forró olajjal kellett nyakon öntenem a kaput döngető ellenséges haderőket. Miután mindhárom parittyával eltaláltuk Talos-t, az összeesett. Leonidász király szarkasztikus megjegyzései ellenére tudtam, hogy elégedett volt teljesítményemmel.”
A Spartan Welcome
Castor:
„Hiába sikerült elpusztítanunk Talos-t, a mechanikus óriást, tudtuk, hogy egy szemernyit sem pihenhetünk.
A fémek halálát kísérő fülsüketítő, nyikorgó hangok keresztüldöfték az éjszaka csendjét, ahogy a rómaiak mentették a menthetőt a hatalmas harci gépezet maradványai közül. A sötétben, a város falain őrjáratozva, mi éberek maradtunk.
Nem volt sok lehetőségünk, csak a következő támadás eljövetelét várhattuk… Vagy mégsem?”
Spártai:
„Nem ültünk a babérjainkon, ellentámadásba lendültünk. Castor és én némi elterelő hadműveletet követően belopóztunk egy római táborba. Jó lett volna megmérgezni az ivóvizüket, de a széleskörű pusztítás testhezálló feladat volt.
Az elején minden a terv szerint ment, csak úgy hullottak utánunk a római légináriusok. Furcsa, hogy most már akár tíz ellenséggel is gond nélkül elbántam egyszerre. A népem büszke rám. Mikor elértünk egy ládákkal tarkított, hosszú átjáróig, kicsit elfajultak a dolgok.
Ha szétrombolom a ládákat, akkor az íjász biztosan eltalál nyilaival, így ezt az ötletet elvetettem. Megoldásként az bizonyult helyesnek, hogy hagytam Castort, hadd pusztítsa el az ellenséget az utamból. Ő erősebb volt, mint én, látótávolságon belül mindenkit legyalult. Ezt követően már csak követtem.
A rabok kiszabadítása egyszerű feladat volt, visszakísérni őket a városba sem volt éppen kihívás. Ám ezt követően elkezdtek rohamozni a rómaiak. Bepattantam gyorsan a dárdavető ülésébe, és türelmesen vártam, míg nagyobb tömeg nem ér a célkeresztbe. Ekkor lőttem, ők pedig robbantak. Vigyáznom kellett, mert nagyon kevés lőszer volt. Ami azt illeti, egy idő után óhatatlanul elfogy a muníció. Ekkor gyorsan átrohantam a hídon, és az ott található, másik dárdavetővel lőttem a brutális rómaiakat. Addig kellett kitartanom, amíg bajtársaim a robbanószerrel levegőbe nem röpítették a hidat.”
The Last Stand
Castor:
„Az amazonok hercegnője elárulta, hogy a rómaiak egy gigantikus gépezetet gyártanak. Egy olyan gépezetet, ami elég erős ahhoz, hogy egész Spártát a földig rombolja.
Tízszeres túlerővel szemben, mi mégis legnagyobb ellenségünk felé fordítottuk orcánkat, és szembeszálltunk velük.”
Spártai:
„Elektrának köszönhetően most már tudjuk, mivel állunk szemben. Crassus elrabolta Medusát, és épített egy gépet, amely a mitikus erőt felhasználva képes kővé változtatni akárkit. A dárdavető kiiktatását követően bár rengeteg bajtársunk sziklává alakult, mégis sikerült betörnünk a táborba. A három őrtorony ledöntése a robbanószereknek köszönhetően viszonylag egyszerű volt, ám a Crassus-szal való csatázás kimerítő volt.
Vigyáztam rá, nehogy a speciális támadásával (kővé változtatás) eltaláljon. A másik fontos tényező, amire ügyelnem kellett, az maga Medusa volt. Észrevettem, hogy mikor sikít, akkor utána röviddel jön a kővé dermesztő sugár, ám ez halálos. Mindig pontosan oda csap le a nyaláb, ahol Crassus áll, őt ez tölti fel. A harmadik dolog, ami felötlött bennem a csata során: a többi, rohangászó rómaival nem kellett törődnöm. Csak akkor ütöttem meg őket, ha rám támadtak, ettől eltekintve csak Crassus-ra figyeltem. A fentieket észben tartottam, a pajzsomat aktívan használtam, és nem akartam egyszerre százat beleütni az ellenségbe, csak finoman, apránként. Így sikerült könnyűszerrel legyőznöm a római vezért.”
The Badlands
Castor:
„Ahogy elpusztítottuk Crassus-t és a Medusát, még azon az estén elhagytuk Spártát. A városunk megmentése érdekében kénytelenek voltunk hátrahagyni szülőföldünket, hogy véghez vigyük az ismeretlenbe vezető küldetést.
Olyan távoli, és ellenséges területeken vágtunk keresztül, amelyeket még a római hódítás hosszú karja sem ért el.
Nem tudtuk, mi vár ránk.”
Spártai:
„Kies vidékre érkeztünk, szemeim hasonlót még nem láttak. Valami furcsa volt a tájban, az egész környéknek állatias hangulata volt, mintha még vad, érintetlen földön járnánk. Kisvártatva kiderült, hogy előérzetem nem csalt, valóban a vadak földjén jártunk. A barlangok hűvös rejtekeiből barbár hordák törtek ránk. Harcmodoruk furcsa volt, mintha többet védekeztek volna. Ekkor eszembe jutott a „pajzstörő” mozdulat, melyet még kiképzés során tanultam: felugrottam a levegőbe, majd a sima támadást alkalmaztam. Ez kizökkentette őket, és onnantól kezdve megállíthatatlan voltam.
Ahogy egyre beljebb hatoltunk, a vadak egyre erősebbek lettek. Szerencsére a küldetés végén sikerült kiszabadítanunk a foglyokat, Elektra pedig biztosította a biztonságos távozásunkat.”
The Wild Bunch
Castor:
„Míg a testvérem és én a csapatokkal Trója felé meneteltünk, addig a Spártai és Elektra felkészült a falu védelmére a barbár horda megmaradt erőivel szemben.
Habár nem tették szóvá, mindnyájan felismertük a falu lakói szemében a Spárta iránti odaadást és tiszteletet.”
Spártai:
„A Barbár horda maradványai keményebb ütést mértek a kis falvacskára, mint ahogy azt a legrémesebb álmaimban elképzeltem. A két éléstározót muszáj volt megvédenem, mert ez jelentette a földművesek egyetlen esélyét a tél átvészelésére. A harangot megkongatva odavezényeltem a katonákat a keleti tartályhoz, míg én egyedül átrohantam a nyugatihoz. Így, ahol a spártaiak voltak nem kellett veszélytől tartani, minden bajt a saját nyakamba vettem. Ez így ment hosszú perceken keresztül, még szerencse, hogy volt két oltár is a közelben, ahol imáim meghallgatást nyertek, és felfrissíthettem több sebből vérző testem.
A horda visszaverése csak a kisebbik rossz volt. Ezt követően rögtön a barbár vezér, Beowulf tört az életemre. A harcteret két oldalról kerítés, a másik két oldalról pedig mágikus tűz határolta. Crassus-t valamivel könnyebb volt legyőzni, de lényegében a barbár horda vezetője sem jelentett nagy kihívást spártai harcmodoromnak. A kulcs a védekezésen volt. Hagytam, hadd üssön, mivel pajzsommal minden csapást hárítottam. Mikor egy levegővételnyi szünetet tartott, támadásba lendültem. Nem ütöttem meg sokszor, mert akkor az ellentámadását nem tudtam volna védeni, éppen ezért két-három vágás után magam elé rántottam a pajzsom. Ezt addig kellett ismételnem, míg meg nem halt. A speciális támadását (csapás a földre, lökéshullám kíséretében) egy szimpla felugrással is ki tudtam védeni.”
The Ruin Of Heroes
Castor:
„Trója romvárosánál újra egyesítettük erőinket. Itt az elesett harcosok légióinak szellemei úgy tűnik, hogy az élők lelkén élősködnek.
Útitársakként hiába teljesítettük ezt a hosszú utazást közös erővel, de a Trója városának katakombáiba a Spártainak egyedül kellett leereszkednie.”
Spártai:
„Egyedül mentem le a Trója alatti katakombarendszerbe, bíztam benne, hogy sikerrel járok. Akhilleusz lándzsáját kerestem, tudtam, hogy valahol itt van az antik hős sírja, ahonnan elvehetem a mágikus hatalommal bíró fegyvert. Sajnálatos módon a rómaiak megelőztek, már réges-régen az alagútrendszerben voltak, mire odaértem. Igaz, semmilyen nehézséget nem okozott átvágni magam egyszerre ötven katonán, valószínűleg a barbárok elleni harc megkeményített.
Ahogy egyre mélyebbre haladtam a katakombákban, összefutottam Tiberius jobb kezével, Sejanus-szal. Felkeltette Trója hősi halottait, akik azon nyomban rám törtek. Szerencsémre nem volt muszáj minddel megküzdenem, csak a négy ajtónyitó mechanizmust kellett működésbe hoznom a folyosó két végében, és már távozhattam is. Innen csatákkal szegett egyenes út vezetett Akhilleusz sírboltjába, ahol Sejanus ismét meglepetést tartogatott számunkra: varázslat segítségével lemásolt minket, a replika kezébe adta az antik hős lándzsáját, és ellenünk vezényelte. A Nemezisem elleni harc kemény volt, de győztem.
A legfontosabb a csata során az volt, hogy ne engedjem neki felvenni a kékszínű gömböket, melyek feltöltik a speciális támadást. Amennyiben megszerzi őket, úgy a csata háromszor annyi ideig is tarthatott volna. Ezután a harc már csak türelemjáték volt: védekezés, gyors támadás, védekezés, gyors támadás. Legyőztem saját magam…”
The Ghosts Of Troy
Castor:
„Közös erővel, valódi társakként törtünk utat az ellenség sorai közt, hogy elérjünk a trójai romok közé.
Eleget vártunk már ölbe tett kézzel a Spártai visszatérésére.
Elektra megparancsolta a csapatoknak, hogy azonnal szálljanak alá a katakombákba, és mi hárman is a sötétség leple alá ereszkedtünk, hogy megtaláljuk barátunkat.”
Spártai:
„Sejanus felkeltette Trója nyugvó lelkeit, és ők azóta is elő-elő bújnak sírjukból. Találkoztam néhány bajtársammal, de az élőholtak seregeinek folyamatos ostroma alatt sajnos elvesztettem őket. Tucatszám szeltem ketté a csontvázak népes seregét, akik szerencsére elfogytak. Mivel a lándzsa már nálam van, ezért már csak meg kell találnom Elektrát és Castort. A katakombák nem tartogattak semmiféle meglepetést, minden úgy történt, ahogyan azt korábban elképzeltem: élőhalott seregeken átvágom magam, a következő megpróbáltatásig.”
The Sentinel
Castor:
„Városunkat elvesztettük, de a háborúnak még koránt sincs vége.
Ahogy a Trójai katakombákból a kiutat kerestük, a romváros tartogatott még egy utolsó meglepetést.”
Spártai:
„Nem gondoltam volna, hogy pont egy Hydrával találkozom Trója elfeledett romjai között… Márpedig ellenségem ő maga, a mitikus, hatalmas, sokfejű Hydra. Elsőre talán ijesztőbbnek tűnt, mint amilyen valójában. Hatalmas, gonosz teremtmény ez, ám hiába talált el támadásaival, nagyot nem tudott sebezni rajtam, hála a páncélomnak. Ez nem jelentette azt, hogy minden simán ment.
Figyelni kellett a fejét, az oszlopok nem nyújtottak folyamatos védelmet a támadás elől, és miután lerombolta azokat, semmi sem állt közte és köztem. Mikor kikerültem a harapását, Akhilleusz lándzsájának isteni erejét használtam, így sebeztem meg. Ezt követően a közeli ládából elővettem a tűznyilakat, és ezzel meglőttem a megsebesített nyakát. Mikor kifogytam az isteni erőből, csak simán megsebeztem a támadó fejet gyors ütéskombinációkkal, így kék gömböket ejtett el, ezek segítségével fel tudtam tölteni magam. Ezt a kis műveletsort ismételgetve viszonylag egyszerűen győzedelmeskedtem.”
Resistance
Castor:
„Egyikünk sem volt képes teljesen elhinni, hogy a mi hatalmas Spártánk római kézre került.
A hazánk megmentésére irányuló hősies küldetésünk gyökeresen megváltozott. Égett bennünk a vágy, a vágy, hogy véget vessünk a Római Birodalom terjeszkedésének.
A Spártai szemében meg jobban lobogott a tűz, mint eddig valaha: Tiberius császár fejét akarta, így észak felé vette az irányt, hogy eljusson egyenesen Rómába. Ezalatt mi visszatértünk porig rombolt városunkba, és mentettük a menthetőt. Megegyeztünk, hogy a Spártaival Athén megszállt városában találkozunk.
Az örök független, szabad athéniaknak a római megszállás elképzelhetetlen terhet jelentett. A rómaiak minden engedetlenségre utaló cselekedetet brutális kegyetlenséggel toroltak meg.
Egy ember azonban nem ijedt meg. A híres tudós és filozófus: Arkhimédész.”
Spártai:
„A rómaiak orgyilkosokat küldtek, hogy az athéni lakosokhoz címzett forradalmi beszédét Arkhimédész ne tudja végigmondani. Szerencsére ott voltam én is, hogy megvédjem a bölcs tudóst és filozófust. Elég nehéz volt kiszúrni a tömegben ólálkodó bérgyilkosokat, valamint a tetőn lesben álló íjászokat. A dolgot még tovább bonyolította az időtényező: itt nem volt mindegy, hogy mennyi idő alatt iktatom ki a közelben ólálkodó gyilkosokat. Arkhimédész már öreg, nem bírt volna ki túl sok találatot az ellenség pengéitől.”
Revolution
Castor:
„Arkhimédész a Spártainak köszönheti, hogy még mindig él.
A hír, hogy puszta kézzel sikerült megvédenie a tudóst a római bérgyilkosok pengéitől, futótűzként terjedt Athén városában. Az elnyomott görögök meglátták a remény első sugarát.
Pollux és én első kézből szereztünk tudomást a Spártai pusztításokról, így már csak azt vártuk, hogy csatlakozhassunk a Spártaihoz, hogy ismét együttes erővel szállhassunk szembe a brutális Római Birodalommal.”
Spártai:
„Athén gyönyörű esténként, ám ez az éjjel semmi szépséget nem hordoz magában. A római légiósok ki akarták végezni a görög ellenállás tagjait a főtéren, amit nem hagyhattunk. Gyorsan oda kellett érnünk, különben a rabok életüket vesztették volna.
Sejanus újabb római katonákat küldött, hogy kivégezzék a rabokat. Nekünk az emelvényen kellett megvédeni őket, Castor rendkívüli harcos, ezt ismét bebizonyította. Miután visszavertük a támadást, Athena oltárához kellett mennünk imádkozni. Az őrség elcsalogatása volt a fő cél, ezért ki kellett szabadítani pár hölgyet, akik az ellenállás tagjai voltak. Ők elcsalogatták a bakákat, mi pedig beszéltünk az emberrel, aki tudta, hol van az oltár kulcsa. Rövid futkorászás után megszereztük, amit akartunk, a láthatatlanná tévő italt. Így a börtönbe való bejutás után már csak ujjgyakorlat volt minden.”
The Eye Of Apollo
Castor:
„Athén jövőjének kulcsa Sejanus villájának falai közt rejlik. Arkhimédész találmánya – Az Apollo Szeme – jelenti a város szabadságát.
Már csak annyit kellett tennünk, hogy megszerezzük.”
Spártai:
„Végre eljött az idő, hogy megostromoljuk Sejanus házát. Arkhimédész megmondta, hogy Athén szabadságának kulcsa itt rejtőzik a villában, ám a római méltóságnak még csak fogalma sincs róla. Szinte véget nem érő futás várt ránk, fel a lépcsőkön, ameddig csak lehetett. Egy tetőteraszon megpillantottuk a szerkezetet, amelyről az öreg tudós mesélt. Ez lesz az első kristály. Mindenek előtt szét kell kapni a teraszt védő kisebb sereget, ebben Castor és Pollux is a segítségemre volt. Miután ezzel megvoltunk, a három kar együttes lehúzásával megpillantottuk a gyönyörű kristály fényét. Azonban ez még nem minden: idő közben Sejanus is feltűnt csontos hátasán a levegőben, az ő lövéseit igyekeztünk kikerülni, míg Castor elintézte a továbbjutást rejtő ajtót.
Ez még nem minden, a fent leírt műveletet meg kellett ismételnünk még jó párszor, hogy az összes kristály láthatóvá váljon, így a fegyver működésbe léphessen. Így sikerült elintéznünk a csonthátast, de Sejanus megmaradt nekem.
Három fontos dolgot kellett észben tartanom: kikerülni a gyorsan röpködő lövedékeket, kitérni a tűzgolyó útjából, és kivédeni Sejanus duplatámadását. Innentől már csak védekezésre, és a már megszokott apró, de gyors ellentámadások bevitelére volt szükségem. Kitértem csapása elől egy forgással, majd hátulról megütöttem egyszer-kétszer. Ezt ismételgetve nem tartott ki sokáig a tapasztalt római. A győzelemért fizetett ár azonban súlyos volt.”
The Gates Of Saturn
Castor:
„Csak úgy érhettünk el Rómába, hogy véget vessünk Tiberius uralkodásának, ha előtte átkeltünk az Alpok hálátlan vonulatain. Már csak egyetlen szoros választott el minket célunktól, és a hatalmas, Szaturnusz Kapuinak nevezett erődítmény.
Elektrát Athénban tartottam, hogy felügyelje fivérem maradványainak nyugalomba helyezését.
Ezalatt a Spártai és én a római barikádok kiiktatásával voltunk elfoglalva.”
Spártai:
„Szaturnusz Kapui… Ezt a nevet viseli a bevehetetlennek titulált római erőd, amely az Alpok egyik kulcsfontosságú hágóját védte. Az ostrom a már szinte szokásosnak tekinthető dárdavetős robbantásokkal kezdődött, a rómaiak úgy látszik, mindenhova magukkal viszik ezeket az ördögi szerkezeteket. Ezzel már nem tudnak meglepni, erre ők is rájöttek, mikor a második masinába bepattanva leromboltam a védelmük legutolsó vonalát is.
Az erőd falaira sikeresen felmásztunk, még mielőtt az íjászok pozícióba kerültek volna, így kényelmesen berobbanthattuk a főbejáratot. Bent nem várt ránk semmi jó: a barakkokból rengeteg római tolta elő a képét, miközben a keleti, repedt falhoz négy adag robbanószert kellett volna eljuttatnunk. Ez sikerült gyorsan, de ha hagytam volna, hogy az ellenséges katonák idő előtt felrobbantsák a bombákat, akár negyedórára is leragadhattam volna.
Hiába értünk át a vastag falon, már eléggé kimerült voltam, sehol egy oltár, amely előtt imádkozhattam volna. Ezt figyelmen kívül hagyva ismét csak egy hatalmas seregnyi római tört az életünkre. A megjelölt vezetőket céloztam meg először, hogy demoralizáljam kicsit a sereget. Időbe telt, míg óvatosan felmorzsoltuk az egész bagázst, de végül sikerrel jártunk. Pont ekkor érkeztek meg az íjászok. Gyorsan felrohantunk embereimmel a lépcsőkön, és elláttuk a rómaiak baját.
Legnagyobb meglepetésemre ismét találkoztam Sejanus-szal. Pedig Athénban megöltem, de úgy látszik, Pollux élete árán valahogy sikerült kicseleznie a halált. Élőhalottakkal teli csapdát állított nekem, csak akkor juthattam ki belőle, ha eleget megöltem közülük.
Ekkor azonban még nincs vége. Keresztül kellett verekednem magam még egy ezrednyi római katonán, és csak ezt követően érhettem el Sejanus-hoz. E harc során a papnőket kellett először kiiktatni, csak ezt követően volt esélyem a gonosz római vezető ellen.”
Death & Circuses
Castor:
„Szaturnusz Kapuinak ostroma befejeződött, átjutottunk az Alpokon, és végre Róma is látótávolságon belülre került.
A terv szerint Elektra, és én beosontunk volna Rómába, hogy leromboljuk a város lehető legnagyobb részét. Ezalatt a Spártai a földalatti csatornarendszer rejtekét kihasználva megpróbálta likvidálni Tiberius császárt.
Mindannyian hallottunk pletykákat és rémtörténeteket a Római katakombákban élő, félelmetes népségről…”
Spártai:
„A római csatornákban nincs túl jó szag. Nem csoda, hisz egy több ezer lakosú mocskos város melléktermékében gázolok térdig. Itt nem botlottam semmiféle komolyabb akadályba, minden ment, mint a karikacsapás. Pár dologra azért figyeltem. Mivel elég keskeny járatok vezetnek a szennyvízelvezető mély árkának két oldalán, ezért igyekeztem, hogy harc közben sose kerüljek a szélére. Onnan már csak egy rossz mozdulat, vagy egy beszedett találat, és azonnal lezuhantam volna. A helyzetet megfordítottam: az ellenséget tereltem a szélre, így lendületes kardcsapásaimmal sokukat beletaszítottam a bűzölgő mélységbe. Akik pedig fent maradtak, azokat jól irányzott vágásokkal küldtem Hádész színe elé. Bárcsak tudnám, hogy Castor és Elektra hogy haladnak fent a felszínen…”
Gods Of Battle
Castor:
„Míg a Spártai a város alatt húzódó katakombákon keresztülvágott, Elektra és én egy másik úton vittük a robbanószereket. A szerencsének – vagy az Isteneknek – köszönhetően bejutottunk a Colosseumba, és elhelyeztük a bombákat.
Megtudtuk, hogy a császár is figyelemmel kíséri a ma délutáni játékokat.
Ha szerencsénk van, egyenesen Hádész karjai közé robbantjuk. Ha nem, akkor a Spártai profitálhat a keletkezett zűrzavarból.”
Spártai:
„Csakhogy átértem ezen az átkozott csatornarendszeren. Megkönnyebbülésemre semmi ok nem volt, ugyanis a felszínen gigantikus méretű káosz uralkodott. Azonnal meg kellett találnom Elektrát és Castort. Valami azt súgta, hogy bajban vannak. El is indultam az eszeveszetten ordibáló, fegyelmezetlenül menekülő emberek áradatával szembe, és végre megtaláltam Elektrát. Sok római Centurió vette őt körbe, akiket fél kézzel sikerült elintéznem. Nem tudtunk sokat csevegni, mert közölte velem: Castort egy percen belül kivégzik a Colosseumban. Azonnal rohantam a bejárat felé, nem törődtem egy cseppet sem az utamba kerülő katonákkal. Csak az volt a fontos, hogy Castort megmentsem hóhérja elől. Lélekszakadva beszaladtam a Colosseumba, és a félemeleten megpillantottam bajtársamat. Egy szempillantás alatt kiszabadítottam, a következő percben már együtt szeltük ketté a római seregek képezte falat. Egy robbanást követően elszakadtunk egymástól, de nekem sikerült bejutnom a Colosseum küzdőterére. Itt a pokol teljesen elszabadult. Mindenhol katonák, fellázadt gladiátorok, mindenki ütött-vágott mindenkit. Végeláthatatlan harcok következtek, megszámolni sem tudom, hány ellenséget zavartam Hádész nyirkos ölelésébe.
Csak ment a harc, mint egy örökké tartó dráma, míg legnagyobb meglepetésemre megjelent Árész. Kiderült, hogy ő indította el az egész háborút, Tiberius csak az ő bábja volt. Most, hogy eljöttem idáig, valakinek fejét kellett vennem – Árész tökéletes áldozatnak.
Megküzdöttem az istenséggel.
Fontos volt, hogy mindig időben kezdjek el védekezni ellene. Gyors támadásainak köszönhetően könnyűszerrel meg tudott volna sebezni, ha nem apránként szorítottam volna le életerejének képzeletbeli csíkját. Fegyveremtől függően háromszor-négyszer üthettem meg, mire észrevettem, hogy lendítette a karját. Ekkor az utolsó találatot követően azonnal kitérő forgást hajtottam végre, nehogy elkapjon. Ezzel a manőverrel a háta mögé kerültem, ahol sikerült bevinnem 5-6 ütést, mire észbe kapott volna.
Ezt a sémát követve kihúztam addig, míg három részre nem osztódott az istenség. Fontos volt, hogy először a replikákat ütöttem ki. Hiába másolatok, ők is sebeznek. Nem lesz túl nehéz megszabadulni tőlük, egy-két ütés, és elpárolognak.
Vigyáznom kellett Árész tüzes támadásával. Ezt szerencsére igen könnyű kikerülni, így amíg el volt ezzel foglalva, én a közelébe férkőzhettem, és jó pár ütéssel sikerült honorálnom meghiúsult támadási kísérletét.
Mindent összevetve, az Árésszal való harcban csak az általa megidézett ellenségek voltak problémásak. Nem tehettem meg, hogy csak az istenséggel foglalkozom, mert akkor darabokra szedtek volna a kisebb ellenfelek. Meg kellett osztani a figyelmet a főellenség támadásainak blokkolása, valamint a katonák lecsapása közt. Kemény dió volt, de végül sikerült.”
Történelem. Hű?
A Spartan: Total Warrior című játék igen sajátos felfogásban látja az ókori történelmet. Kezdjük ott, hogy a játék legelején Leonidász király vezeti a spártai seregeket, legjobb katonái között van Castor és Pollux. Eközben Spárta városát ostromolják a rómaiak Tiberius császár parancsára, valamint az elnyomott Athénban Arkhimédész lázítja a népet, Sejanus pedig helytartóként ügyel a városállamra.
Kicsit kusza, de nézzük sorjában:
• Leonidász király i.e. 489-480-ig uralkodott.
• Tiberius időszámításunk szerint 14-37-ig uralkodott, Sejanus volt a bizalmasa.
• Castor és Pollux trójai Szép Helénának voltak a testvérei. Tudósok a trójai háborút az időszámításunk előtti 13. század környékére helyezik.
• Arkhimédész i.e. 287-212-ig élt.
Nos, úgy látszik, a Spartan: Total Warrior történetírói fogtak minden nevet, amit az ókorból tudtak, majd összegyúrták őket egy sztoriba. Gondolom, ez egy All-Star felhozatal akar lenni az antik időkből…
Spárta manapság
A modern idők előtt Spárta városának területét egy kis falvacska foglalta el, mely Mystras árnyékában terült el. 1834-ben, a Görög Függetlenségi Háborút követően Ottó király parancsba adta, hogy Spárta régi romjain építsenek egy új, fényűző, modern görög várost, ami nagy elődje nevét viseli (jelenleg Sparti a hivatalos neve). Ez a kisváros most is létezik, Laconia tartomány székhelyének nevezték ki a XX. században.
