Strifeshadow

Az utóbbi időben, párhuzamosan az Internet fejlődésével, egyre több alkotás veszi magára az ’online’ jelzőt, persze a fejlesztők nem tiltakoznak a trend ellen, hisz a hálózati kód bonyolultságához csak távolról mérhetők a küldetéssorozat-összeírás és az emberi elme pótlásának fáradalmai. A real-time stratégiák közül bevallom, egyetlenegy sem ugrik be, amely minden előkészítés nélkül taszigálná a világhálóra a játékosok tucatjait, a nagyágyúk, mint a Starcraft vagy az Age of Empires sorozat, de lehetne említeni a legfrissebb csodát, az Empire Earth-öt, bizony ezek mind ’one player’ üzemmódban taposták ki maguknak a népszerűséghez vezető utat. Az Ethermoon azonban alapból elvetette ezt a lehetőséget, pedig a Starcraft és a Blizzard régebbi trükkje, a Warcraft2 felettébb népszerű a csapatnál, de mégis úgy döntöttek, hogy gépi intelligenciát nem faragnak, ha a fene fenét eszik, akkor se. 

Becsületükre legyen mondva, az író státuszba vett Fred Wilson összebarkácsolt azért egy pdf formátumban lapozgatható 113 oldalas háttérsztorit – magyarul a játék mellé komplett fantasy regényt kapunk a hosszú téli estékre. Ebből a történetből a számunkra lényeges elem csupán annyi, hogy három faj maradt talpon sok-sok csatározás után. Az emberiség jobbára kiirtva, illetve nekromanták szolgáiként, zörgő csontú skeletonok képében mustrálhatjuk elbaltázott véreink szánalmas panoptikumát, továbbá az elfek darkká váltak – szegény Darth Vader óta nem látott ekkora pálfordulást a világ –, és gazdagabb lett a környék az erdők teremtményeivel: nimfák, unikornisok szökellnek a természet lágy ölén. Nos, az előbbi hármas /Accursed, Dark Elf, Slyvan/ az elvárásokkal szemben nem a legmodernebb 3D-s csúcsengine-ek valamelyikén szaladgál, csak a jó öreg perspektivikus látószögből tehénkedő 2D-s sprite-bázisú grafikával büszkélkedhet. Ahogy többször, hosszú magyarázgatásba fulladó kérdésözönök során Martin Snyder kifejtette, nem a látvánnyal akartak mély benyomást tenni a villódzó piacra – ezt a részt egyébként sikeresen teljesítették, valószínűleg a licensz-kérelmekért ostromló áradat elmarad.

Szerencsére a rengeteg multis tapasztalat nem veszett el az alkotás ihletett pillanataiban, így a több, jól elkülönülő szinttel rendelkező, fás, füves, lávás és vizes mintákból kirakott pályák tökéletesen megfelelnek a nagyérdemű taktikai igényének. Emellett a megszokott fa, arany, vas vagy más természeti ásvány alkalmazását hanyagolva sikerült újszerű matériákat megjelölni – az Aether–Ikon–Arikon hármas nem sűrűn bukkan fel más dolgozók kezében –, ráadásul a bányászati módszerek erőteljes fantasy beütése teljesen más megvilágításba helyezi a mű gazdaságát. Értem ezalatt, hogy a kék tócsákban összegyűlő étert nem parasztok sokasága gyűjti össze, hanem magas tornyokból álló hálózat köpködi a főépület felé – átjátszóállomásként használva a közbenső antennákat. A rendszer kiépítéséhez és a faj növekvő katonai igényét előtérbe helyező épületek felhúzásához végre nem a teljes középkori jobbágyságot kell újjáéleszteni, elég csupán 2-3 darab a robotoló kisebbségből. A hagyományosabb Ikon-Arikon kitermelés is esetlegesen 1-2 behordót igényel – ezzel már ki is elégítettük a magasabb technológiai szintű épületekhez, fejlesztgetésekhez szükséges étvágyat. Az egyre terebélyesedő nemzetség hozzáértő kézben gyorsan növekedik, és hogy az előbb még barátságos csítelésben megismert szaktársaink ártó mancsát féken tartsuk, bizony ki kell használnunk a dolgozó legfőbb erényét, a csapdatelepítést. Fajonként háromfajta meglepetéscsomagot rejthetünk a talajba, amit max az ellen felderítésre küldött parasztja szúrhat ki, illetve hatástalaníthat, de ha mindezen aljasságot védőtornyok közelében műveltük, akkor ő megdöglend, mielőtt kihúzná a csapda méregfogát. Érdekességképp hozzátenném, hogy az Accursed és Slyvan építkezés gyorsaságát kihasználva – csak az alapot kell lefektetni, aztán az épület magától nő az égig – kellemesen és gyorsan betelepíthetjük Dark Elf szomszédaink barkácsolási mániában szenvedő alapegységei mellé saját kis durvaságainkat. Persze a fajok kiegyensúlyozottságához nem fér kétség, az elf körülményeskedést nagy sebzéssel pótolták, és a Starcraft atombombájával felérő Cataclysm varázslattal. A Slyvanok teleport-mágiája, valamint a három Choromancer összefonódásából kisülő idő-megállító spell se kutya, de az Átkozottak sem jártak rosszul – a Bone Juggernaut-ra keresztelt harci szekér messze földön a legerősebb tüzérségi egység. A pályák között akadnak kifejezetten deszantos darabok (nagy víz – apró szigetek), tehát minden faj légi-szállításhoz nélkülözhetetlen egységet is tud gyártani a szokásos íj- és vágófegyver-tulajdonosok mellett, továbbá felvonulnak a mágia művészetét bitorló úriemberek, súlyos ártó szándékú, vagy megidézésre alkalmas varázsigéiket dzsinnek, sárkányok létrehozásába ölve. A kiképzés huncutsága az egymáshoz szervesen kapcsolódó, továbbfejleszthető épületekben van, némi fölös nyersanyagot áldozva a nagytiszteletű upgrade oltárán, akár három egységet gyárthatunk egyidőben, párhuzamosan ugyanabban a kulipintyóban. Szükség is van az ehhez hasonló machinációkra, hogy mielőbb, ha nem is ütő-, de védekezőképes sereget toborozzunk a kritikus helyekre. Az összecsapásokban aztán a szokásosnál lassabban halódó lényeink közül néhányan megérhetik az aggkort, és a vele járó kétszeri szintlépést, a többiek pedig elhullajtott vérükkel fizetnek önnön ostobaságu/n/kért. Apropó harc, a hátbatámadás-bekerítés bonuszokkal jár, csakúgy, mint a magaslati lövöldözés, emellett ajánlott a hit&run taktika, jól megspékelve néhány csapdával. A hivatalosan fennálló tézis, amely jelenleg strife-os körökben az ’előjáték’ doktrínáit meghatározza, azt mondja ki, hogy kezdetben a gazdaság élénkítő folyamatainak üdvét szem előtt tartva a főépületből előcsalogatható melee szakágban jeleskedő alapegységet erőltessük, például az Accursed-nél a sceletar slasher-t. Az ötödik éter-torony után érdemes csak komolyabb kiképzőhelyek létrehozásába kezdeni, addig legtöbbször jó eredményre vezet a túlerő, de biztosra csak akkor mehetünk, ha a koponyákat lövöldöző védőtornyaink közelébe vonjuk vissza rettenetesen lesoványodott haderőnket, és szép lassan kivárjuk, míg meddő próbálkozásokba fulladó rohamokkal az ellenfél fel nem emészti maradék erejét (akkor aztán hajrá).

Az utolsó problémánk a multis jellegből fakad, miszerint hol rejtőzik e legatyásodott, de tartalmilag előkelő alkotás online közösségének a színe-java, virága. Nos, ha helyi hálózatra tudsz csalogatni néhány eszméletlen profi sporttársat, akkor ott, de ha hozzám hasonló szobai környezetben műveled az ipart, akkor csak a Gamespy szerverén találhatsz kollégákat. Kopogtathatsz fullextrás szolgáltatásért a fenti linken, igaz, csak Visa kártyával, és a kipengetett 20 dollárért máris teljes jogú tagként kezelnek, persze a nulldolláros trial verzió sem rossz – főleg a karácsonyi ajándékvásárlásnak nevezett fosztogatás után. A regiszráció felemelő érzését rögtön az aktuális javítókészlet letöltésének unalma fojtja el, de aztán, ha minden igaz, révbe értél: egy kis chat és némi angoltudás segítségével máris új barátokra, akarom mondani ellenségekre lelhetsz. A törzsközönség meglehetősen vegyes, a többség főleg demóval nyomul, sajnos a limitált verzió hiányossága miatt pusztán dark elfekkel hadakoznak össz-vissz három pályán. A teljes pakk még csak most kezd beszivárogni, s vele együtt a taglétszám is hatványozott emelkedést mutat, bár a szerencsésebb béta-teszterek már régóta nyomják, ők viszont pár napos mazsolákkal szóba sem állnak, observerként belekukkantva az egyik ászos partiba, aztán leesett, hogy miért… – az ott tapasztalt színvonal elérésének érdekében a nappali órákat az experiment menüpont alatt felsejlő, ’hogyan unjuk meg az életünket hót egyedül’ című versenyszámban a pályák felépítésének és a faji berendezkedés kiismerésének kell áldoznunk, így este a tudás felemelő érzésétől áthatva a kedvezményes időszak beköszöntével rutinosabban mehetünk a térre. A lejátszott meccseket aztán szépen elmentve további okulásul az utókor, és az elkövetkezendő ellenfelek számára – vagy akár rögtön, nyugodt körülmények között visszanézve tovább pengésíthetjük tudásunk fájának Strifeshadow ágát.  

Az 1vs.1, 2vs.2 alapon lejátszható meccsek hangulatához a végső eredmény kikalkulálásánál nem férhet kétség, minden stratégiai szépséget megad a játék, csak épp a grafika gyengélkedik, és az immár második – letöltésért könyörgő – javítókészlet azt is elárulja, hogy néhány buggal még mindig meg kell küzdeni az ellenfelek mellett.

A gárda

Az Ethermoon tagjai nagy Starcraft rajongók, sőt a dízájner – Tom „Zileas” Cadwell – Amerika egyik legjobb StarCraft ’hentese’, mint a Brood War Beta tornáról begyűjtött serleg bizonyítja. Az ’audio man’ Rob Chilcott újságunk  szimulátor-rovatának szerkesztőjével mutat nickrokonságot – ’Chilly’, de kevésbé szerény alkat révén, a ’Big’ jelzőt is felvette mellé. A főnök, Martin „Artius” Snyder megjárta már néhány vezetőbb beosztás kínkeserves gazdagságát Boston és a Szilikon-völgy között. A csapat többi tagja szintén egyedi és érdekes karakter, általában este az SS /nem a náci párt, hanem a Strifeshadow ;-)/ törzsközönségét erősítik, Joe „YourRoleModel” Poppa /3D Artist/ például rendszeresen ott figyel a Gamespy-on.

Strifeedit

Majd megfeledkeztem azon lehetőségről, hogy a hónapok múltán jelentkező térképéhség kielégítésére már most orvosságot nyújt a cd. Az egyszerű, könnyen kezelhető szerkesztővel nemcsak a lávafolyamok útját és a terep felszínét egyengethetjük, de végigzongorázva az egységeken, épületeken, varázslatokon szabad mészárlást végigvezetve az adatok között, minden jellemző tulajdonságot átszerkeszthetünk, beleértve a külsőségeket és hangot – akár új fajt, sőt, új játékot teremtve. Aztán debug módban letesztelve máris embertársaink rendelkezésére bocsáthatjuk fantáziaszüleményünk friss, ropogós, remélhetőleg mások számára is érdekes eredményét.