Úgy tűnik, vége a Mátrix tündöklésének, eljött a bukás ideje. Egy ilyen igénytelen, hibáktól hemzsegő, idegesítő játékot nem tudom, melyik alternatív életforma képes megjelentetni, és ezek a tények különösen fájnak nekünk, akik mindeddig kedveltük ezt a furcsa világot. Ráadásul ez már nem az első eset, hogy ilyen baromsággal szúrják ki a szemünket. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy tudjuk, csúfos bukás lesz…
Sajnos nem sokkal ezelőtt nagy kedvencünket, a Mátrixot is utol érte sorsa: ügyes, ám pénzéhes szakemberek játékot készítettek belőle. Az Enter The Matrix hihetetlen módon szépen kaszált a pénztáraknál, persze egészen addig, amíg meg nem jelentek a nem éppen pozitív kritikák. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer nosztalgikus érzések közepette fogom visszasírni, miután undorodva hajítom el lehetőleg minél messzebbre közelemből a legújabb próbálkozás, a Path Of Neo adathordozóját. Nem hiszem el én sem, de a fájó igazság az, hogy egyetlen értékelhető, szórakoztató jellegű programot sem sikerült a témában kihozni. Mondjuk a gondok nálam ott kezdődtek, mikor a folytatásokról is kissé keserű szájízzel botladoztam ki a moziból, de ez, amit most sikerült elkövetni, ennek a biztatóan indult sikersztorinak olyan méretű megcsúfolása, hogy arra nincsenek is szavak.
Nem is tudom, hol kezdjem, annyi negatívummal találkoztam a játék tesztelése során. Esetleg ott, hogy már a legelső pályákon is sikerült jó párszor elhaláloznom, köszönhetően a szegényes tájékoztatásnak: az ember egyszerűen nem tudja, hogy most hogy, merre, miért menjen. Vagy említsem meg a katasztrofális irányítást, netán a szerencsétlen júzert az őrületbe kergető grafikai és játékmenetbeli bugokat, amelyek már nem is bogarak, hanem hatalmas, háztömbnyi dinoszauruszok?
Na jó, inkább kezdjük az elején. Szóval, a játékban Neo útját követhetjük végig, hogyan lesz a megszeppent irodai dolgozóból népek messiása, emberek és gépek békítője. Nagyszerű, mondhatnánk, ki ne szeretne az utóbbi évek egyik legvagányabb karakterének bőrébe bújni, rátámadni a fess öltönyben feszítő gonoszokra, meg ellenszenves arcú rendőrökre? A játékban tehát a Kiválasztottat irányíthatjuk, a filmek főbb jelenetein keresztül.
Először arra döbbenünk rá, hogy a nehézségi szint kiválasztása kissé érdekesen van megoldva, bevágnak minket egy arénába, aztán jönnek a katonák, mi meg csak pislogunk, hogy most akkor mi is van tulajdonképpen. Egyébként sem szószátyár a program, így a vele történő tartósabb foglalkozás inkább azoknak javasolható, akik ismerik a történetet, mert e nélkül kimondottan követhetetlen az egész. Jó, vannak a filmből jelenetek bevágva, de ezek videoklipszerűen egymásba ágyazódnak, hogy még esetleg azt is megkavarják, aki egyébként vágja a témát. Egyes jeleneteket viszont magával a fizikai motorral készítettek el – itt a ragyogó alkalom, hogy előtérbe kerüljön hát a grafika témája.
Nem mondanám azt, hogy ocsmány a kinézet, de matematikus nyelven szólva szigorúan monoton tart hozzá. Nem is a környezet szégyellni való, hanem inkább az emberek kidolgozottsága mutat enyhén nevetséges jeleket. Neo gyakran úgy mozog, mint valami fából faragott királyfi, hihetetlenül merev, ezen tulajdonságának azonban legfeljebb csak Trinity örülhetne, mi nem. Ráadásul teljesen szögletesek a figurák, s mindezeket megkoronázva telepatikusan beszélgetnek egymással, természetesen összezárt ajkakkal. Valami – „stílszerűen” – homályos oknál fogva a pályák néhol igen elmosódottak, amikor pedig fókuszt használunk (ez az, amikor Neo „belassítja az időt”, más helyeken bullet-time-nak is nevezik) ez a probléma még inkább jelentkezik, nagyon zavaró. Jól jellemzi a játék külsejét, hogy az egyik pályán, amely még a szokottnál is rondább volt, közölte az operátor, hogy ne izguljak, mert a hiba a Mátrixban van, nem a játék kódjában. Ezek után gyakorlatilag minden küldetésben vártam hasonló megjegyzést, de csak nem jött, pedig lett volna létjogosultsága.
A PON műfaja egyébként hentes-akció, az egyes scenariókban nincs más dolgunk, mint hogy lenyomjuk először a szürke ruhás, aztán a mellényes, majd a védőplexis rendőröket, ha mindezzel megvagyunk, akkor el kell intéznünk még néhány ügynököt. Egyszerű, akár a Balázs Show szereplői. Üssük szét billentyűzetünket és egérgombjainkat, mert akkor nekünk jó lesz!
Ahogy fejlődünk, egyre több kombót (a szövegszerkesztőm ezt a szót minden áron kompótra akarta javítani – mik vannak…) használhatunk, ám ember legyen a talpán, aki a rárontó több száz ellenfél mellett elő tudja hívni a húsz billentyű leütésével járó megatámadásokat. Valóban zavaróan nagy számban mozdulnak ránk egyszerre, de legtöbbjüket pár rúgással elintézhetjük, a fegyverek használata teljesen felesleges, puszta kézzel az ügynököket is simán kiteríthetjük. Ha esetleg úgy csapkodjuk a kíjbordunkat, hogy valami klafa mozdulat jön ki végeredményképpen, Neo azonnal tudtunkra adja egy látványos lassítás formájában, ami az első tíz alkalommal még remek és csuda jó, de ezután már minden esetben csak közelebb lök minket evvel az őrületet jelképező virtuális szakadék felé. Kínos az egész játékmenet, és alaposan megizzadunk, ha egyszerre akarunk előre araszolni, időt lassítani, meg kombókat is belevinni a támadásba. Görcsbe rándult kezünk minden bizonnyal még sokáig emlékeztetni fog minket a játékkal töltött „boldog” órákra.
Rengeteg hiba van a mátrixban, ezek közül az egyik legkellemesebb, hogy az egymáshoz közel álló karakterek gyakran töksötétté, „hótfeketévé” válnak, aztán meg megy tovább minden, a különbség csak annyi, hogy Neo helyett mindössze annak árnyékával játszunk. A másik kedvencem, mikor lezúzok ezer katonát, aztán mennék tovább békésen, de nem tudok, mert döbbenten veszem észre, hogy az ajtóban hirtelen, a semmiből egy láthatatlan fal tornyosul előttem. Hiába várom az operátor segítségét, az valószínűleg épp valami pornográf honlapon szex-csetel a többi lázadóval, így nincs más választásom, mint csalódottan, a magyar nyelv legékesebb szitkozódásai közepette kilépjek, és kezdjem elölről a pályát. Nézzük a jó oldalát, így legalább garantált a többszöri újrajátszás.
Mondanék jókat is a Path Of Neo kapcsán, mert ilyen is akad, bizonyám. Pozítívum, hogy a filmből kimaradt részeket is lejátszhatjuk, például huzamosabb időt töltünk a különböző elmék felszabadításával, és egy lengén öltözött kiberprostinak tűnő lánnyal, meg egy Marilyn Manson-imitátor boszorkánnyal is közelebbi kapcsolatba kerülünk. Továbbá néha azért bele lehet merülni a verekedésekbe, ha felfedezünk (véletlenül összehozunk) egy új támadási formát, az nagyot tud dobni a monoton játékmeneten. Ja, és mivel lelőni egy játék poénját csúnya dolog, így ezt nem is teszem, mindenesetre annyit elhintek, hogy a moziban látott befejezéshez képest merőben más finálét láthatnak azok a kitartó kiborgok, akik végignyomják ezt a nagyrészt idegesítő torzszülöttet.
Szerencsére a Mátrix világának hangulatát sikerült átmenteni, a zene a megszokott jó minőség, a hangok, halálhörgések is jók (már ha lehet ilyet mondani), és az is sokat dob az atmoszférán, hogy a szereplők az eredeti hangjukon szólalnak meg.
Felemás, ördögi program ez, hiszen ha valaki kibírja, hogy nem lép ki sikoltva azonnal a desktopra az első pályák láttán, az talán néha-néha a történet folyamán még jól is szórakozhat. Igenis lenne benne potenciál, hogy remek játékká válhasson, de nekem úgy tűnik, mintha csak összecsapták volna az egészet, aztán piacra dobták optimalizálatlanul, szörnyű hibákkal. Ez így, ebben a formában nem elégséges, ha hozzám jönne vizsgázni, lelkiismeret furdalás nélkül megbuktatnám. És nem is szeretném, ha még egyszer próbálkozna…
Extrák
Érdemes gyűjtögetni a néha feltűnő aktatáskákat, ezek segítségével ugyanis különböző extrák válnak elérhetővé; van itt minden, rajzok, videók, a játék készítésének fontosabb mozzanatai, werkfilmek. Egyébként a beépített cheat kódok is csak akkor lesznek aktívak, ha végigtoljuk a cuccot One fokozaton, felmerül a kérdés, „akkor meg má’ minek?”…
Buginvázió
Akár a Csengetett Mylord című remek angol sorozat egyik szereplője, Mable is lehetnék, hiszen már nem is emlékszem, mikor játszottam utoljára ennyire hibáktól hemzsegő játékkal. A már említett fekete emberekké változtató opció alant látható, de az egymásba lógó, sőt egymáson átgázoló emberek, falakba épített, Kőműves-Kelemenné-szindrómával küszködő szerencsétlenek, a továbbhaladási nehézségek is mindennaposak ebben a programban. Megtekintését személy szerint semmilyen korosztálynak nem ajánlom.
