Ambiciózus vállalkozásnak indult a Race Driver sorozat, amelyen belül a második rész mondhatni granturismói magasságokba kívánt feltörni, és szemlátomást továbbra sem adták fel a Codemasters-nél. Készül a harmadik epizód, amelyben minden eddigit felülmúl a feldolgozott versenytípusok száma, hiszen már legutóbb is több mint tizenötféle versenyen próbálhattuk ki magunkat, most viszont az autósportnak szinte valamennyi ágát felöleli a játék, s 35-re rúg ez a szám. Mivel már-már átláthatatlanul kiszélesedett a paletta, a jobb játszhatóság érdekében a versenytípusokat hat főbb kategóriába sorolták. Vegyük akkor ezeket sorba!
A klasszikus kategória az autóversenyzés elmúlt 80 évét öleli fel. Beülhetünk a legendás Ezüst Nyílba, az 1934-es évjáratú Mercedes W25-be épp úgy, mint mondjuk Nelson Piquet FW11B Williams/Hondájába, amellyel ’87-ben nálunk is győzött, továbbá többek között még azokra is gondoltak, akik a 70-es évek amerikai benzinfalóira esküsznek. A GT címszó alatt ezzel szemben a legújabb, legegzotikusabb sportautókat találjuk – a Race Driver harmadik részének az egyik legcsábítóbb kellékei a felspécizett Porschék és Lamborghinik. Az Oval kategóriában természetesen ovális pályákon megrendezett, gyors tempójú versenyek vannak – tipikus példája ennek az Indy Car, de találunk salakpályás futamot is. A címadó Touring Car kategórián belül szintén többféle bajnokság lehetséges.
Német nyelvterületen DTM Race Driver 3, Ausztráliában pedig V8 Supercars 3 címmel jelenik meg a játék, így a DTM és a V8 Supercars bajnokság természetesen benne van a repertoárban, de a címszó alá tartozik többek között még a Super Truck bajnokság is – a második rész után tehát ezúttal is száguldozhatunk nyerges vontatókkal. Ha már unjuk az aszfaltcsíkokat, felkavarhatjuk az állóvizet, pontosabban a port Offroad bajnokságokon, hiszen rally-zásra is van lehetőség, sőt a harmadik rész sajátosságaként krosszautókkal is bukdácsolhatunk. Végül külön kategóriát képeznek a nyitott-kerekes bajnokságok, ahol gokartozhatunk, indulhatunk a Formula 3-ban, vagy a Formula 1000-ben, és az FW27-es Williams BMW-t is kipróbálhatjuk egyéni F1 bajnokságokon.
A versenyek eme tárháza persze eleinte még le van zárva a játékos előtt, hiszen – folytatva a sorozatban megteremtett hagyományt – most is egy kicsit sztorizgatós játékkal van dolgunk. A World Tour módban fokról fokra kell felépítenünk a versenyzői karrierünket. Ha például az együléses, nyitott-kerekes bajnokságokra nevezünk be, legelőször gokartosként kell beválnunk, majd egy köztes versenyosztályt sem kihagyva juthatunk el a Williams istálló F1-es autójáig. Az előző részhez hasonlóan most is renderelt közjátékok kötik majd össze a főbb eseményeket, ezúttal viszont inkább az autókra, illetve azok jellemzőire koncentrálnak, s nem annyira a sztorira. A preview változatban például Scotty nevű szerelőnk egy sárga Lamborghini motorját túráztatja, s közben megpróbálja azt túlüvölteni néhány technikai adatot közölve – persze sikertelenül. Határozottan pofásabbak ezek a jelenetek, mint korábban, mivel a motion captured mozgás és mimika annyira tökéletes, hogy szinte videofelvételeknek nézhetjük a képsorokat. Scotty barátunk amúgy nem csupán szórakoztatás céljából közli a technikai adatokat. Minthogy a valóságot utánzó versenyekről van szó, a játékban szereplő több mint 80 autó is valódi, s mint ilyenek, típustól függően eltérő menettulajdonságokkal rendelkeznek. Csakúgy, mint a játék előző részében, ezen tulajdonságokon még finomíthatunk is hat főbb vonatkozásban – például javíthatunk a gyorsuláson/végsebességen a váltó áttételeinek a módosításával, az úttartáson a felfüggesztés beállításával, hogy csak kettőt említsünk ezek közül.
A játék Pro Career módjában, ahol egyazon versenyágban próbálhatunk bajnokká lenni, lehet a jószágokat tuningolni is, és a versenyeket megelőző időmérő edzéseken igyekezhetünk kihozni a maximumot a verdából. Márkás alkatrészek közül válogatva mintegy 27 különféle upgrade lehetséges, s leginkább csak az anyagi lehetőségeink szabnak majd határt a képzeletünknek.
Néhányat kivéve minden helyszín is létező helyszín, most a 2006-os kiadásban, például már benne lesz Bahrain, és Shanghai is. Több mint 50 pálya van licencelve a játékhoz, ami ráadásul nem annyit tesz, hogy ennyi lesz összesen, ugyanis csaknem mindegyik pályának több verziója is akad. Például Hockenheimnek megvan a GP, és a rövidített változata. Hasonlóképpen Brand’s Hatch is másként néz ki, amikor GP futamot rendeznek rajta, és másként, amikor off-road versenyt – elvégre utóbbi esetben természetesen lekanyarodik a mezőny az aszfaltról.
A játék Online módjában előreláthatólag úgy 16 játékos állhat majd rajthoz az Xbox verzióban, és 10 a PS2-esnél (egyjátékos módban akár 21 autó is körözhet egy pályán). A hálón rendezett versenyeknél is igazodni lehet majd a hivatalos menetrendhez, vagyis edzés, és kvalifikáció is lehetséges lesz. Egy érdekes újdonság, hogy a már elindult versenyekbe – mintha csak élő TV-közvetítésről lenne szó – nézőként is be lehet majd kapcsolódni.
Még nagyobb realizmus: ez lenne a Codemasters csapatának célkitűzése – kár, hogy 75%-os készültségi állapotot mutató demoverzióban egyelőre nem igazán látszik ez. Kinézetre szinte semmi változás nincs. Igaz, nem is nagyon lehet elvárni, hogy a meglévő pályákat teljesen felújítsák, így – hogy egy kissé sarkított példával éljünk – ugyanazok a nézők bámészkodnak a versenyeken, mint egy évvel ezelőtt. Ami kiemelkedő volt akkor, az persze most is jó: ilyen például a képfrissítési sebesség, amitől sosem akadozik a játék, vagy a szép tükröződések az autók fényezésén. Ugyanakkor például az autók aljai még egy mosott textúra erejéig sincsenek kidolgozva, bízván abban, hogy azt úgyis keveset fogja látni a játékos. Az alkotók ezen meggyőződésüket nyilván arra alapozták, hogy a fizika úgysem tesz lehetővé látványos borulásokat – és valóban: csak extrém esetekben hajlandóak az autók fejre állni, és akkor is meglehetősen furcsán bukfenceznek. A fizika akkor is különös dolgokat produkál, amikor két F1-es autó kereke összeakad: inkább műanyag játékok szoktak úgy pattogni, mint ahogy a Race Driver 3 autói.
A karamboloknál a korábbi részekhez képest a Terminal Damage Engine elvileg több részecske effektust (szétszóródó alkatrészek, kitörő üvegszilánkok, stb.) fog tudni, de a preview változat alapján erről sem tudunk beszámolni. Szó se róla: deformálódik a kocsi, kinyílnak, illetve leszakadnak az ajtók, de hát ilyeneket már az előző részekben, vagy a Colin McRae Rally sorozatban is láthattunk a Codemasters-től. A rongálódások – ha már a realisztikusságról van szó – persze nemcsak esztétikai kárt jelentenek. Kibicsaklik az ütést kapott kerék, s rázza az autót, no meg az irányítót is, rosszabb esetben lehámozhatjuk az abroncsot a felniről. Utóbbira akkor is van esély, ha túlmelegednek a gumik, és defektet kapunk – legrosszabb esetben pedig kitörik az egész felfüggesztés, és kénytelenek vagyunk feladni a versenyt. A melegedés a hűtővíz esetében is veszélyes. Ha egy karambol következtében tropára megy a hűtés, idővel szépen „elfüstölhetjük” a motort. A tervek szerint az AI versenyzőknél ugyanígy felléphetnek majd technikai problémák, s az ő autójuk is elhasználódik, amit ha tényleg jól megvalósítanak az alkotók, akkor a kiállások megtervezésénél stratégiai érzékre is szükség lesz. Egyelőre azonban az AI-ból leginkább csak azt tapasztaltuk, hogy riválisaink előszeretettel löknek ki minket a pályáról, s nem foglalkoznak az ütközések elkerülésével. Persze nem szeretnénk korán ítélkezni: ha a preview változatból hiányzó 25% arra vonatkozik, hogy a fent említett ígéretek nemcsak ígéretek maradnak, akkor tényleg egy kiváló autós játékot láthatunk majd – ellenkező esetben csak a tavalyi rész „remake-jét”.
