A Square Enix döntései mostanában igen gyümölcsözően hatnak, vajon a Final Fantasy XI-et érintő elhatározás is babérokat terem majd?

A Final Fantasy XI nevezetű csoda régóta szerepel a játszani kívánó fiatalok listájának élén, nem is csoda, hiszen minőségi, és folyamatos frissítésekkel látja el a fejlesző: Square Enix.

Több, mint két éve annak, hogy az imént említett csapat bejelentette egy új MMO készülését, azonban azóta nem sokat hallattak róla.
A mostani felröppent hírek szerint jól haladnak a fejlesztéssel, azonban nyomós okuk van arra, hogy ne hozzák még nyilvánosságra a projektet és ne adják ki.
Elmondásuk szerint ugyanis, ha most megjelenne az új MMO, akkor az eddig nagy népszerűségnek örvendő Final Fantasy XI szenvedné el a károkat, ugyanis két dudás nem fér meg egy csárdában elven vannak a Suare dolgozói, így azt mondják, amikor a FF XI már nem lesz olyan sikeres mint most, akkor előrukkolnak az új ötlettel.