A Nintendo Wii bemutató sorozat tovább zakatol, újabb állomásnál
megállva, ezúttal a Menü nevezetű kalauzt vesszük még szorosabban
szemügyre, a részletekre is kitérve.

Magyar távlatban nem volt még példa arra, hogy a Nintendo
Wii-t egészen a nulladik naptól, azaz megérkezésétől kezdve szemmel
kísérjék, egészen a lelke mélyéig, ám valahol természetesen el kell
kezdeni, így mi élnénk is ezzel a lehetőséggel, engedelmetekkel.

Az
előző részben már szó volt róla, azonban most újra kikötöm az új
olvasók kedvéért: a Nintendo következőgenerációs konzolja túl nagy
falat lenne egy bemutatónak, így egy merészet gondolva több részen
keresztül közlöm élményeimet a “kicsikével” kapcsolatban.

3. rész: A menü folytatása – Photo Channel
Az előző fejezetben már megismerhettük a Nintendo Wii menüjének első tagját, azaz az Mii Channel-t, amely egy kisebb Sims programhoz hasonlítható. A következő menüpont a Photo Channel 1.1-es verziója lesz, amely mint azt a nevéből is sejteni lehet, fotóink menedzselésére, szerkesztésére szolgáltatott felkerülni.

Ha valamelyik ismerősünk képet (JPEG), vagy videót (MJPEG) küld nekünk e-mailen keresztül, a Photo Channel segítségével könnyen és egyszerűen megtekinthetjük azt, továbbá diavetítést is összeállíthatunk a mailben, vagy az SD kártyán fellelhető tatalmainkból.

A diavetítés alá zenéket is betehetünk (MP3 vagy ACC típus), amelyek aláfestésként szolgálnak, és a Wii automatikusan lejátsza a zenét, valamint speciális áttűnési effekteket fog alkalmazni a képek egymás utáni cseréje folyamán.

A Photo Channel igazán mókás képessége, hogy a felhasználók különböző dolgokat adhatnak hozzá a kész képhez, jeleket, ábrákat, motívumokat, továbbá képeikből egyszerűen hozhatnak létre puzzle-t, vagy éppen mozaikot is.

Az ilyen módon elkészült fotókat elmenthetjük (a Wii nem fogja felülírni az eredeti fájlt), és elérhetővé tehetjük barátaink számára is. A Photo Channel továbbá film kiterjesztéseket (avi, mov) is támogat, így már látvány téren sincs korlátozás.

Érdemes még azt is megemlíteni, hogy a képek mérete gigantikus nagy, 8192×8192 lehet, még egy ekkora képet is képes a Wii tárolni, megnyitni, szerkeszteni, és menteni.

Ha már unjuk a Photo Channel alapból hozzárendelt képét, azt pár kattintással kicserélhetjük egy általunk választott fotóra, és onnantól kezdve a Wii menüben a mi képünk fog megjelenni a Photo Channel esetében.

Remélem rövid kis összefoglalómban mindenki számára világossá vált a Photo Channel jelentősége, és alkalmazása, legközelebb tovább vesszük a menüpontok pontos leírásait. Jó szórakozást!